A belga bajnok és a Lietuvos játszhat az Euroligáért!

Ma este rendezték az Euroliga vilniusi selejtezőtornájának két elődöntőjét, s míg az egyik ágon nem született meglepetés, azaz a hazai Lietuvos Rytas a holnapi fináléba masírozott a masszív Oldenburg ellen egy egészen extra egyéni performansz segítségével, addig a belga bajnok Ostend újabb hatalmas papírforma-borítás után legyűrte a török Banvitot is, így csupán egyetlen lépésre került a csodától, azaz a kontinens első számú nemzetközi klubsorozatának kvótájától. 

A döntőben már az lesz a tét, hogy melyik gárda kerül össze többek közt a Hanga Ádám fémjelezte Laboral Kutxával, ám előbb jöjjenek a részletek a két mai ütközetről!

Euroliga Kvalifikációs Torna, 1. elődöntő:

Lietuvos Rytas (litván) - EWE Baskets Oldenburg (német) 99 - 87 (23-20, 30-26, 18-19, 28-22)

A litvánok óriási lendülettel kezdték a találkozót, az első félidőben 53 pontot szórtak az igen szervezett védelemmel rendelkező német ezüstérmesnek, Dru Joyce és társai pedig a fordulás után már nem is tudták magukhoz venni a kezdeményezést, így a Szolnok és a Körmend tavalyi EuroChallenge-ellenfele az Európa Kupában folytatja nemzetközi szereplését és akár a magyar bajnok Alba Fehérvárral is összekerülhet a holnaputáni sorsolás alkalmával.

A derbi krónikáját illetően fontos megjegyeznünk, hogy a hajrában hiába kezdett összeállni a 24-et szóró Kramer húzta Oldenburg támadójátéka, a 10-ből 8 triplakísérletét értékesítő Gecevicius mindig a legfontosabb pillanatokban tudott egy-egy hárompontossal közbeszólni, így a litvánok kis túlzással kényelmes előnyben játszhatták végig a hajrát és megérdemelten jutottak a holnapi fináléba.

Hiába a jó dobószázalék és a továbbra is olajozott csapatjáték a németeknél, védekezésben korán szétesett a Machowski-legénység és nem tudta azt a szintet hozni ezen az estén az Oldenburg, melyet a nyitónapon a Varese ellen, míg a Rytas lényegesen jobb játékkal rukkolt ki, mint két napja és azzal, hogy a másik ágon a tegnapi Himki-kiesés után elvérzett a Banvit is, így "csak" a belga bajnok Ostendét kellene két vállra fektetnie a rendező alakulatnak az Euroligába jutáshoz.

A Lietuvos legjobb dobói: Gecevicius 34/24, Cook 14/6, Babrauskas, Palacios 10-10

Az Oldenburg legjobb dobói: Kramer 24/3, Alekszandrov 15/6, Joyce 13/3

 

Banvit Bandirma (török) - Telenet Ostend (belga) 80 - 82 (21-21, 21-19, 23-23, 15-19)

A török átok megint beteljesedett, a sokkal esélyesebb Banvit úgy sem tudta magát a fináléba küzdeni, hogy nem a tegnap kieső Himki Moszkva, hanem a belga bajnok Ostend jött szembe az elődöntőben, pedig a kiscsapatnál a negyeddöntő hőse, az akkor a második félidőben öt triplát értékesítő Gillet ezen az estén be sem talált a gyűrűbe... A belgák nagyon okosan tették, hogy a 24 órával ezelőtt 13 gólpasszt kiosztó Earl Rowlandet igyekeztek a lehető legjobban kivenni a játékszervezésből és inkább hagyták őt dobni.

A félidőben még így is ment a Banvit, ráadásul nem látszott az első 20 percben, hogy lenne elég lendület és fantázia az Ostendben ahhoz, hogy újabb bravúrt érjen el, ám a végjátékban egyszerűen semmi sem jött össze a török alakulatnak, egy 13-0-ás rohammal pedig átvette a vezetést az utolsó percekre a belga alakulat. Nem csak mezőnyből hibázták el a könnyebbnél könnyebb lehetőségeiket Mejiáék, de Drew Gordon öt másodperccel a lefújás előtt kettőből két büntetőt hibázott el, aztán a 26-ot szóró dominikai dobógép is elrontotta a potenciális egyenlítő duplát, így óriási meglepetésre holnap a belga bajnok játszhat az Euroliga-kvótáért!

A Banvit legjobb dobói: Mejia 26/6, Rowland 15/3, C. Davis 13

Az Ostend legjobb dobói: R. Thompson 19/3, Djordjevics 14/12, Gerggren 11

 

Az Euroliga selejtezőtornájának holnapi döntőjében:

Lietuvos Rytas (litván) - Telenet Ostend (belga) (19:30) 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus