A Partizan beerősített

Az utóbbi hetekben az AEK Athén, a Partizan, a Besiktas és a Ludwigsburg is igazolt játékos(oka)t - a Szolnoki Olaj KK BL-ellenfeleinél néztünk körbe.

Nagyjából 3-4 héttel ezelőtt néztük meg a Szolnoki Olaj KK FIBA Bajnokok Ligája ellenfeleinek játékosállományát. Azóta a Dinamo Sassarinál, a Spirou Charleroi-nál és a Stelmet Zielona Goránál nem volt változás - az olaszok keretét ezen, a belgák és a lengyelek állományát pedig ezen a linken nézhetitek meg.

Arról volt már szó szeptember legelején, hogy a görög AEK Athén több változáson is keresztülment - igazoltak két centert, elküldték Malik Hairstont, azóta pedig megállapodtak az akkor a csapatnál még csak orvosi vizsgálaton járó, horvát válogatott Roko Ukic-csal. Egy kisebb igazolásuk volt még, Nicholas Paulos, aki várhatóan azért nem fogja megváltani a világot - a 24 éves, 201 centi magas swingman 2015-ben végzett a UNC Greensboro egyetemen, majd leigazolta ugyan az AEK, de az előző szezont a görög másodosztályban, a Doukas együttesénél töltötte kölcsönben, felejthető statisztikákat produkálva (6.6 pont, 2.3 pattanó, 1.0 gólpassz).

Várható rotáció:
Ukic - Dixon - Vaszileiadisz - Williams - Owens
Ivanovics/Papantoniu - Larencakisz - Milosevic - Sakota - Mavroeidisz/Haritopulosz

Arról szintén szeptember elején volt szó, hogy a Besiktas Vladimir Stimaccal erősített, azóta azonban volt még két szerződtetésük. A 26 éves, 205 centi magas erőcsatár, Ilkan Karaman leigazolása nem sokat oszt vagy szoroz az aktív rotáció szempontjából, megállapodtak azonban a 21 éves, 191 centi magas Kenan Sipahival is, aki jóval nagyobb név fiatal kora ellenére is. Sipahi 2013-ban az U18-as Eb-t nyerő török válogatott legjobbja volt, a torna MVP-jének választották, le is igazolta a Fenerbahce. Két évet töltött a török sztárklubban, majd kölcsönadták a 2015-ös bajnok Pinar Karsiyakának, akiknél az Euroligában 5.3 pontot és 3.7 gólpasszt, a bajnokságban pedig 7.6 pontot és 3.5 asszisztot átlagolt az előző idényben.

Várható rotáció:
Thompson - Strawberry - Weems - Clark - Stimac
Sipahi/Edge - Roll - Akyol - Veyseloglu/Senli - Sanli

A német MHP Riesen Ludwigsburgnál nem sok változás volt, megtartották viszont az előző idényben alapembernek számító Tekele Cottont - a 23 éves, 190 centi magas hátvéd idén valószínűleg nem fog 26.3 percet átlagolni (8.8 pont, 2.7 pattanó, 2.6 gólpassz), mint tavaly, tekintve hogy rengeteg játékosa van a Ludwigsburgnak egyes és kettes posztra, ő pedig azért annyira nagyon meggyőző nem volt az előző szezonban. Az összVAL pontja például csak 5.5 lett átlagban, ami többek közt annak is volt köszönhető, hogy nem volt túl hatékony pontszerző sem a duplákat, sem a triplákat nézve.

Várható rotáció:
Washpun - Gonzalvez - Martin - Ruoff - Cooley
Loesing/McCray - Cotton/Kone - Toppert - Breunig - Boone/Thiemann

A Partizannál volt a legnagyobb a jövés-menés, ami nem csoda, tekintve hogy az augusztus végi állományuk finoman szólva is visszafogott volt még. Leigazolták többek között az egykor Szolnokon is megforduló Sztefan Szinovecet, aki az előző idényt a szlovén Krka Novo Mestónál töltötte - 12.3 pontot, 6.2 pattanót és 3.1 gólpasszt átlagolt az Adria Ligában, a FIBA Europe Cupban pedig 13.0 pont, 5.8 pattanó és 4.2 gólpassz voltak a mutatói. Nála is nagyobb név azonban a 29 éves, 205 centi magas Novica Velicskovics, aki volt szerb válogatott, 2009-ben az Euroliga legjobb fiatal játékosának választották (8 idényt húzott le egyébként Euroliga-csapatoknál), 3 évig a Real Madrid játékosa volt, járt a német Brose Baskets Bambergnél, és a Szolnok ellen már játszott a Mega Vizura színeiben. Velicskovics az előző két szezont a török Trabzonspornál töltötte - a török első osztályban 8.4 pontot, 4.6 pattanót és 41.5%-os triplamutató produkált az előző idényben, a EuroCupban pedig a hármasokat leszámítva majdnem ugyanezt.

Hozzájuk képest kisebb kaliber a 22 éves, 196 centi magas Stefan Pot, aki a szerb KK Mladosttól érkezett az együtteshez - előző csapatában ő volt kiemelkedően a legjobb az előző szezonban (20.5 pont, 5.7 gólpassz, 4.2 pattanó), úgyhogy az azért bőven elképzelhető, hogy őt látni is fogjuk a pályán. Ez azért meglepő lenne a 23 éves, 196 centi magas, szintén mindkét hátvédposzton használható Dejan Pejics esetében, aki a portugál élvonalból, a Barcelos gárdájától tért haza (7.1 pont, 2.8 pattanó, 2.3 gólpassz).

Várható rotáció:
Hatcher - Marinkovics - Robinson - Velicskovics - Majsztorovics
Ratkovica/Pot - Szinovec - Andrics/Vrabac - BircsevicsKarahodzic - Lukovics

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus