Alakul az Alba francia és lehetséges dán ellenfele is

A TLI-Alba Fehérvár FIBA Europe Cup ellenfelei közül a francia Elan Chalon és a dán Bakken Bears is több játékost igazolt - az Atomerőműből ismert John Roberson maradt a franciáknál.

Bő három hete volt szó a TLI-Alba Fehérvár ellenfeleiről a FIBA Europe Cup A-csoportjában - ezen a linken elolvashatjátok a csapatok történelmét és az akkori állapotokat. Az olasz Dinamo Sassari már akkor kész volt gyakorlatilag, viszont a lehetséges ellenfelek közül többen is igazoltak, nem is kevés játékost.


A francia Elan Chalon az egyetlen biztos ellenfele Dzunics Braniszlavéknak. Jan Wojcik mellett leigazolták a szintén 16 éves Szymon Wojcikot is, de a két lengyel tehetség szinte biztos, hogy nem kap még szerepet ebben a kupában. Maradt a csapatnál két kiegészítő, a 20 éves, 201 centi magas swingman, Assana Ndoye, valamint a 21 esztendős, szintén 201 centis, és szintén 2-3-as posztokon bevethető Axel Bouteille. Előbbi mindössze 2 mérkőzésen szerepelt a francia bajnokságban az előző szezonban, a EuroCupban pedig 4 meccset kapott, Bouteille viszont 14-15 perces játékos volt mindkét sorozatban - 6.5 pont és 2.5 pattanó körül átlagolt, a EuroCupban majdnem 53%-kal dobta a triplákat. Mindkét játékos a Chalon saját neveltje, ahogyan a 19 esztendős, 206 centi magas szenegáli erőcsatár, Ibrahima Fall Faye is, aki az előző két idényben az U21-es csapatban edződött - idén lehet, hogy már találkozhatunk vele is.

Náluk sokkal fontosabb maradó az a John Roberson, aki a 2014/15-ös szezon elején megfordult Pakson, az Atomerőmű SE csapatánál is - Magyarországon 10 meccsen 13.0 pontot, 3.8 gólpasszt és 3.3 pattanót átlagolt. Azt a szezont a svéd Södertalje Kingsnél fejezte be, az előző évet pedig már a Chalonnál töltötte a 27 éves, 180 centi magas kosaras, aki a csapat egyik legjobbja volt az előző idényben (14.8 pont, 45.7% tripla, 6.0 gólpassz). Egy érkezőjük van, a 27 éves, 188 centi magas, kameruni hátvéd, Gedeon Pitard - ő a LeHavre-ban kosarazott 2009-től egészen 2015-ig, tavaly pedig a Le Mans-nál mindössze 6.2 percet átlagolt, erősen kiegészítő szerepet töltött be.

Náluk még bőven várható ember, hiszen csak három amerikaijuk és rengeteg fiataljuk van, jó eséllyel ezt a keretet még 1 vagy akár 2 nagyobb névvel, húzóemberrel, de legalábbis megbízható, tapasztalt cserével meg fogják toldani a következő pár hétben.

Jelenleg várható rotáció:
Roberson - Harris - Clark - Mejeris - Fall
Pitard - Nzeulie - Bouitelle - Ndoye - Fall Faye
 

A második ellenfél a Szolnoki Olaj KK - Varese/Benfica második BL-selejtezőkörös párharc vesztese lesz - a két külföldi csapatot nemrég mutattuk be.


A harmadik ellenfél pedig a Dinamo Sassari - Bakken Bears első BL-selejtezőkörös párharc vesztese lesz. Az olaszok három hete is készen voltak lényegében, keretük azóta sem változott:

Várharó rotáció:
Johnson-Odom - Lacey - Carter - Szavanovics - Lydeka
Monaldi/D'Ercole - Stipcevic - DeVecchi - Sacchetti/Ebeling - Olaseni

A dánok ezzel szemben elég foghíjasak voltak még három hete, most viszont ők is készen állnak a szezonkezdetre. Két amerikai hátvédet igazoltak, mindketten most kezdik meg profi karrierjüket. A 23 éves, 183 centi magas Trey Davis a Massachusetts egyetem húzóembere volt, utolsó évében 18.7 pontot, 4.6 pattanót és 3.2 gólpasszt átlagolt 36.6%-os tripladobással. A szintén 23 éves, 196 centi magas Devaughn Akoon-Purcell az Illinois State-n fejezte be tanulmányait, ő az előző szezont 14.2 pontos, 5.2 pattanós mutatókkal fejezte be, de neki kifejezetten gyengéje volt a kinti dobás. Két hátvéd írt még alá hozzájuk, a 19 éves, 190 centi magas Mathias Nielsen, illetve a 22 éves, 180 centi magas Kristoffer Lowenstein - mindketten itt töltötték már az előző idényt is, de mindketten csak kiegészítők voltak, 5, illetve 2 meccset kaptak a dán bajnokságban.

Hármas poszton a 27 éves, 198 centi magas Morten Sahlertz és a 18 éves, saját nevelésű, 201 centis Sylvester Berg is hosszabbítottak - előbbi 19.8 perc alatt 8.4 pontot és 3.0 pattanót átlagolt 42.1%-os tripladobással, utóbbi pedig 10 mérkőzésen 13.8 percet és 5.0 pontot hozott átlagban. A palánk alá igazoltak egy 17 éves, 208 centi magas fiatalt, David Kristensent, aki valószínűleg azért nem sok vizet fog zavarni még most. Rajta kívül viszont lesz rutin a padon, ugyanis 205 centis Nicolai Iversen 36 éves, a 218 centis Chris Christoffersen pedig 37 esztendős. Közülük Iversen 15.8 perc alatt 5.8 pontot és 2.7 pattanót átlagolt, neki van külső dobása is, Christoffersen viszont echte ötös, ő 9.7 perc alatt 3.9 pontot és 2.7 pattanót hozott csapatának a konyhára.

Náluk nem nagyon várható már változás, és őket talán érdemesebb figyelni a Fehérvár szempontjából - óriási meglepetés lenne, ha ők mennének tovább a Sassari ellenében a BL-ben.

Várható rotáció:
Davis - Darboe - Akoon-Purcell - Benjamin - Diouf
Lowenstein/Nielsen - Laerke - Sahlertz/Berg - Iversen - Christoffersen/Thomann

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus