Az Alba és a Körmend is jó esélyekkel a továbbjutásért

Két fordulóval a FIBA Europe Cup első csoportkörének vége előtt az Alba Fehérvárnak és az Egis Körmendnek jó esélyei vannak a továbbjutásra, a Sopron KC viszont jóval nehezebb helyzetben van - lássuk a lehetséges forgatókönyveket.

A három magyar együttes közül a Sopron KC van a legnehezebb helyzetben, hiszen egyetlen forgatókönyv alapján végezhet a legjobb kettő között a csoportjában: akkor, ha legalább 22 ponttal megveri a Port of Antwerp Giantset hazai pályán, aztán nyer a Porto otthonában is, míg a belgák kikapnak a Nanterre-től idegenben az utolsó fordulóban. Az antwerpeni gárda ilyen arányú legyőzése jelenleg egyáltalán nem tűnik reálisnak - egy ennél kisebb arányú sikerrel lehet még csoportharmadik a Sopron, és 1-3-as mérleget vihet tovább az összevetésbe (a két darab 3 fős csoport miatt a csoportnegyedikek elleni eredmények kiesnek), az viszont már necces, hogy ott ez érhet-e továbblépést az 1-3, mivel 5 csoportharmadikból a legjobb 2-ben kell bent lenni.


Az Egis Körmendnek ennél egyszerűbb azért a helyzete, ráadásul hazai pályán fogadják majd mindkét ellenfelüket, először a francia Dunkerque-et, aztán a holland Donart. Mivel a Körmend ugyanolyan mérleggel áll, mint a Groningen (2-2), így ha az utolsó fordulóban legalább 6 ponttal legyőzik a hollandokat (5-tel kaptak ki idegenben), akkor minden más eredménytől függetlenül ott vannak legalább a második helyen, hiszen az egymás elleniben jobban állnának, és legalább annyi győzelmük lenne. Ha előtte a franciákat is sikerül megvernie Teo Cizmic együttesének, akkor annyiban változik a helyzet, hogy elég a sima győzelem is a Donar ellen, függetlenül a hollandok Limburg elleni meccsének eredményétől. Ha a Donart nem sikerül megverni, akkor marad a harmadik hely és a számolgatás.


Az Alba Fehérvár együttese 19 ponttal verte a Benficát, így meccselőnye van a portugálokkal szemben, plusz az egymás elleni eredményben is jobban állnak, mint a luzitán alakulat. Ez azt jelenti, hogy ha bármelyik meccset megnyeri az Alba a Brüsszel és a Chalon elleni idegenbeli találkozók közül, vagy bármelyik meccsét elveszíti a Benfica ugyanezen két csapat ellen otthon, akkor az első két hely valamelyikén végez a székesfehérvári csapat.

Ha azonban mindkét mérkőzését elveszíti az Alba, a Benfica pedig mindkettőt megnyeri, akkor a portugálok és a franciák 4-4 győzelemmel végeznek, a Fehérvár pedig 3-mal. Ebben az esetben 2-2-s mérleget visz tovább a magyar együttes a csoportharmadikok összevetésébe, ahol három gárdát kell megelőznie a többi "nyugati" csoportharmadik közül, hogy biztosan ott legyen a legjobb kettőben. Az E csoportban a Tartu Rock 0-3-mal áll, az észtek maximum 1-3-mal végezhetnek, ahogy a Sopron, az Antwerp vagy a Porto sem vihet tovább jobb mérleget, mint 1-3 (a belgák csoportharmadik helyéhez a Nanterre és a Sopron elleni vereség kell, így ők is csak 1-3-at hoznának).

Az Alba emiatt a többi csoport megfelelően alakuló eredményei miatt is továbbmehet, függetlenül a saját meccseitől, hiszen az E és a D csoport mellett már csak egyetlen csoportharmadikot kell megelőzniük. Ha a Körmend veri a Donart, és a hollandok végeznek a harmadik helyen (ez akkor fordulhat elő, ha legalább 6 ponttal kap ki a Groningen, vagy ha kikap akár 1-gyel is, de előtte a Körmend megveri a Dunkerque-et is), akkor is továbbmegy az Alba, mint ahogy akkor is, ha a C csoportban az eddig 2-0-lal álló Bonn a Södertalje Kings vagy a Belfius Mons-Hainaut otthonában győzni tud, mert akkor ott is 1-3 lesz a csoportharmadik mérlege. A székesfehérváriaknak tehát már rengeteg forgatókönyv jó - a legegyszerűbb nyilván az, ha a jövő héten megverik a Brüsszelt.

 

Foto, Slide - fiba.com, Simon Erika

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus