Az Olaj EuroCup-ellenfelei

Egy hónappal ezelőtt kihirdették az Olaj EuroCup ellenfeleit - lássuk, kik is pontosan a csoport tagjai és hogyan állnak a csapatépítéssel.

Mint arról július 9-én beszámoltunk, a magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK a török Besiktassal, az orosz Zenit Szentpétervárral, a litván Lietuvos rytasszal, az orosz Avtodor Szaratovval és a görög PAOK-kal került egy csoportba a(z ULEB) EuroCup 2015/16-os kiírásában. Lássuk, hogyan állnak az ellenfelek jelenleg!


Besiktas Integral Forex

Az ő történelmüket nem nagyon kell bemutatni, hiszen egy évvel ezelőtt is egy hatosba kerültek a törökök az Olajjal, 2012-ben pedig a EuroChallenge négyesdöntőjében találkozott a két gárda. Mint tavaly is írtuk már, 1933-ban alakult a klub kosárszakosztálya, egy kisebb megszakítást leszámítva azóta működnek. Kétszer voltak török bajnokok, még 1975-ben és rögtön a EuroChallenge-győzelmet követően, 2012-ben, egyszer nyertek kupát, azt is 2012-ben.

Tavaly pocsék szezont futottak önmagukhoz képest. A EuroCup első csoportköréből még 7-3-mal, második helyen továbbmentek, a második csoportkörben azonban csak 2-4-gyel végeztek, így a későbbi török bajnok Pinar Karsiyaka és a francia Paris-Levallois mögött harmadikok lettek, kiestek az egyenes kieséses rendszer előtt. A bajnokságvolt számukra az igazi feketeleves, ugyanis hiába álltak 11-3-mal az újév előtt, január-februárban zsinórban hét mérkőzést vesztettek el, végül pedig 15-15-tel csak kilencedikek lettek, még a PO-ba sem jutottak be.

Februárban edzőt is váltottak, egy ismert név, Henrik Dettmann ült le a kispadjukra és ebben az idényben is ő irányítja majd a Besiktast. Az 57 éves finn szakember közel 15 évvel ezelőtt szerzett magának igazán nevet, ő irányította ugyanis a német válogatottat 1997 és 2004 között, 2002-ben pedig világbajnoki bronzérmet nyertek vele a németek. Jelenleg a Besiktas mellett ő a finn szövetségi kapitány is, 2004 óta látja el ezt a posztot, így az utóbbi idők finn eredményeiben, Eb-részvételeiben markáns szerepe volt neki is.

Ahogy az utóbbi években mindig, most is szinte teljesen új keretet építenek, egyedül az ausztrál-holland kiscsatár Ryan Broekhoff maradt egyelőre biztosan az előző állományból. Ő volt tavaly a csapat leghasznosabb játékosa a török bajnokságban (12.5 VAL) 11.5 pontos, 6.2 pattanós átlagaival és 41.6%-os triplamutatójával - utóbbi a EuroCupban 50% volt például. Broekhoff már harmadik idényét kezdi meg a csapatnál, júliusban pedig részt vett a Denver Nuggets csapatával a Las Vegas-i nyári ligás tornán is. Az ő egyik cseréje a 30 esztendős, 195 centi magas Evren Buker lesz, aki a szintén török Türk Telekomtól érkezik az együtteshez - ott 21.6 perc alatt 6.7 pontot és 2.2 pattanót átlagolt. A másik hármas poszton is bevethető csere a 28 éves, 197 centi magas Cenk Akyol, aki az Euroligás Anadolu Efestől érkezik, de ott borzasztóan keveset játszott, egész idényben összesen 8 meccset - volt egyébként 2010-ben vb-ezüstérmes a török válogatottal, 2005-ben pedig a 2. kör 59. helyén ledraftolta őt az Atlanta Hawks.

Alapvetően fog átalakulni a Besiktas játéka a tavalyihoz képest, mivel egyes poszton Chris Lofton helyett a 24 esztendős Nate Wolters kezd majd minden bizonnyal - előbbi inkább scorer, utóbbi jóval többet foglalkozik a társak kiszolgálásával is. Wolters a 2013-as draft 2. körének 38. helyén kelt el, a Milwaukee Bucksnál másfél évet töltött és járt a New Orleans Pelicansnél is. Ott volt ő is az idei nyári ligában a Los Angeles Clippers együttesénél, ahol 14.0 pontot átlagolt. Hátvédtársa a hozzá hasonlóan 193 centi magas, 25 éves DJ Seeley lesz, aki 2013-ban nem kelt el a drafton, két év alatt pedig négy csapata is volt (igaz, mind a top európai ligákból vagy a D-Ligából). Ő a Cleveland Cavaliers nyári ligás csapatánál próbálkozott idén nyáron, utoljára pedig a Manresa együttesénél 7 meccsen 13 pontot és 65.4%-os triplamutatót átlagolt.

A magasemberrészleg is teljesen más lesz, mint az előző idényben, távozott Hilton Armstrong, JaJuan Johnson és Kenan Bajramovic is. Erőcsatárnak Johnson helyett Erik Murphy érkezett - jóval kevésbé atletikus, de kintről és középtávolról még jobb kezű négyes Murphy, mint elődje. A 24 éves, 208 centi magas amerikai-finn játékost 2013-ban a második kör 49. helyén ledraftolta a Chicago Bulls, játszott is 24 meccset a csapatban, ám 2014 nyarán két cserébe is bekerült, a Boston Celtics pedig kitette keretéből. Az előző idényt a D-Ligában, az Austin Spursnél töltötte. Armstrong helyett egy Európában jóval rutinosabb center érkezett, a 31 éves, Murphyhez hasonlóan 208 centi magas Lamont Hamilton, aki három évet lehúzott a Paris-Levallois-nál, volt a Bilbao és Laboral Kutxa centere is, most pedig az orosz Krasny Oktyabrtől érkezik - a VTB Ligában 17 meccsen játszott és csapata leghasznosabb tagja volt (17.2 VAL), 16.4 pontot és 6.1 pattanót hozott meccsenként és kint sem lehet teljesen feladni (33.8% tripla). Egy cseréjük már biztos, a 28 esztendős, 212 centis Emre Bayav, aki 2006 óta tartó profi karrierjét végig Törökországban töltötte, főleg a Pinar Karsiyakánál és legutóbbi csapatánál, a Darrüsafakánál.

Egyelőre így áll a keretük. Kevésbé atletikus, de nem is annyira egyénieskedő, papíron jobban funkcionáló együttesnek tűnik, amelyben viszont igazi húzóember - olyan pontszerző, mint volt Lofton tavaly - nincs.


BC Lietuvos rytas

A litvánok a csoport legnagyobb nevei, hiszen 2005-ben és 2009-ben is megnyerték ezt a sorozatot, egyébként pedig folyamatosan vagy a EuroCupban jutnak el a végjátékig vagy az Euroligában indulnak. Mindössze 18 esztendős a klub, mivel 1997-ban alapították a BC Statybára építkezve - ez idő alatt jött össze a 2 EuroCup elsőség, valamint 5 litván bajnoki cím, 3 litván kupagyőzelem és 3 Balti Liga első hely is.

A legutóbbi idényük pont nem kerül ki az ablakba - már a klub mércéjével mérve -, hiszen zsinórban ötödjére sem tudták megnyerni a bajnoki címet - negyedjére fordult elő, hogy ők kaptak ki a Zalgiris Kaunastól a döntőben. A EuroCup első csoportkörében 8-2-vel az első helyen végeztek a Banvitot (török), a Krasny Oktyabrt (orosz), a Ploeistit (román), a Partizant (szerb) és a Hapoel Jeruzsálemet (izraeli) megelőzve. A második csoportkört is túlélték, mivel 3-3-mal a másodikak lettek a lengyen PGE Turow mögött csoportjukban, az egyenes kieséses rendszerben viszont a későbbi török bajnok Pinar Karsiyaka a legjobb 16 között azonnal búcsúztatta őket.

Az ő vezetésüknek se tetszettek az eredmények, így februárban ők is edzőt váltottak - Virginijus Seskust Marcelo Nikola váltotta. A 44 éves, argentin tréner 1993-ban elkelt a drafton is, de Európában játszotta teljes karrierjét - nyert Szaporta-kupát 1996-ban a mai Laboral Kutxa elődjével, a Tauval, 1999-ben pedig a Benetton Trevisóval. Az olaszoknál 2001/02-ben az Euroliga második ötösébe választották, egy évre rá pedig Euroliga-döntőt is játszott. 2012-ben kezdte edzői karrierjét a spanyol első ligás UCAM Murciánál, ahol két évig segédedző volt, 2014 óta pedig vezetőedző - egészen februári litván kinevezéséig.

A távozók közül Simas Jasaitis talán a legnagyobb név - a litván válogatott kosaras Perl Zoltán csapattársa lesz az Upea Capo d'Orlandónál -, de lelépett Billy Baron és az ukrán válogatott Kiril Natyazsko is. Az egyetlen külföldi egyelőre Nikola honfitársa, a 25 éves irányító, Nicolas Laprovittola, aki válogatott is volt az előző vb-n és a FIBA Americas kupán is. Karrierje argentin kezdetét követően az előző két idényt a brazil Flamengónál töltötte, ahol bajnok lett az előző idényben és az egyik legfontosabb játékos volt a keretben 11.9 pontos, 5.7 gólpasszos és 3.3 pattanós átlagaival, valamint 41.2%-os triplamutatójával. Ide még várható igazolás, egyetlen kifejezett hátvédje van ugyanis rajta kívül a csapatnak, a 29 éves, 189 centi magas Marius Runkauskas, aki a román Ploiestitől tér haza - ő is húzóember volt csapatánál, 17 pontot hozott 57.6%-os mezőny-, 42.5%-os tripla-, valamint 87.1%-os büntetőmutatóval, borzasztóan hatékonyan dolgozott.

Kiscsatár poszton ismerős lehet Deividas Gailius neve, a 27 éves, 2 méter magas játékos ugyanis 2013/14-ben a szlovén Union Olimpija játékosa volt - az előző idényt a litván Neptunasnál töltötte, ahol 11.5 pontot és 3.8 pattanót átlagolt. Tavaly csak 34.5%-kal dobta a triplát, de ő kifejezetten jó pontszerző a pálya bármely pontjáról, Runkauskas mellett vele is vigyázni kell. Mögé a mindössze 22 esztendős, 198 centi magas Rokas Giedraitist igazolta a rytas, aki az előző idényben a szintén litván BC Siauliai legjobb játékosa volt, 15.6 pontot átlagolt meccsenként 2 bedobott hármassal és 39.8%-os triplamutatóval. Giedraitis új szerepet kap majd itt, szinte biztosan nem fog 28 percet átlagolni, mint előző állomáshelyén, de Gailiusnak mögé/mellé tökéletes pótlék lehet.

A magasembereknél vannak a legtöbben, hiszen négy játékos is rendelkezésre áll már erőcsatár és center posztra. Arturas Gudaitis neve lehet a legtöbbet mondó - a 22 éves, 208 centi magas játékost az idei draft 2. körének 57. helyén kiválasztotta a Philadelphia Sixers. Az előző két évet a Zalgirisnél töltötte - legutóbb 16.7 perc alatt 9.4 pontot átlagolt majdnem 60%-os mezőnypontossággal és volt 5.2 pattanója is. Szintén nagyon fiatal a 20 esztendős, 205 centi magas Augustinas Jankaitis, akitől sok minden nem várható - a Pieno Zvaigzdes együttesénél is csak 8.2 percet kapott és összesen 17 meccsen került parkettre. A keret legidősebb tagja az egyetlen biztos maradó a tavalyi keretből, a 30 éves, 208 centi magas Antanas Kavaliauskas, aki tavaly az egész csapat leghatékonyabb játékosa volt (17.3 VAL meccsenként). 12.6 pontját 73.4%-os mezőnymutatóval hozta és volt 5.5 pattanója is. A 25 éves, 205 centis Julius Jucikasról sok mindent nem tudni azonkívül, hogy tavaly 12.8 pontot és 4.2 pattanót átlagolt.

Úgy tűnik, hogy a kiscsatároknál készen van a csapat, hátvédposzton viszont a mennyiséggel, a magasembereknél pedig a minőséggel azért akadnak gondok - egy-egy külföldi a palánk alá és a hátvédsorba is érkezhet még.


Zenit Szentpétervár

A Zenitet még kevésbé kell bemutatni, mint a Besiktast, hiszen velük nemcsak a 2012-es EuroChallenge négyesdöntőben, illetve a tavalyi EuroCup csoportkörben találkozott a Szolnok, hanem a 2014-s EuroChallenge Final Fourban is. A 2003-ban még Dinamo Moszkva Régió néven alapított klub 2007 után Triumph Ljuberciként működött, tavaly nyáron azonban újabb névváltáson és ezúttal költözésen is keresztül estek - így lett a gárdából Zenit Szentpétervár.

Tavaly elég jó idényt mentek, de a végjáték nem sikerült nekik. A VTB Liga alapszakaszában 22-8-cal a negyedik helyen végeztek (csak a CSZKA Moszkva, a Himki és a Lokomotiv Kubany előzte meg őket), de a Nizsnyij Novgorod 2-3-mal végül búcsúztatta őket már a negyeddöntőben. A EuroCup első csoportkörében 5-5-tel az Olaj előtt a negyedik helyen értek be, a második csoportkörben pedig a szintén orosz UNICS mögött, a francia Strasbourg és a cseh CEZ Nymburk előtt végeztek 3-3-mal, így bejutottak a nyolcaddöntőbe. Ott újra összekerültek a Himkivel - a végső győztes kettős győzelemmel ütötte el őket a továbbjutástól.

Az előző két társasággal ellentétben náluk nem volt edzőváltás, ugyanúgy Vaszilij Karaszev irányítja az együttest, mint az utóbbi években. A nagyobb nevek közül Walter Hodge és Dmitrij Kulagin távozik biztosan, Dejan Borovnjak, CJ Stephens és Cameron Jones sorsáról pedig egyelőre semmi biztosat nem tudni - egyikünk sincs keretben, de új csapatuk sincs még. Stephenst még nem láttuk a Zenitben, mikor az Olaj ellen játszottak, a többiek kivétel nélkül meghatározóemberek voltak. Nagyjából kész van már a keretük egyébként, talán a palánk alatt lesz még változás, erősítés az állományukban.

Hátvédposzton két amerikai fog kezdeni. Közülük az ismertebb a 30 éves, 191 centi magas irányító, Zabian Dowdell, aki megfordult egy rövid ideig a Phoenix Sunsnál, de játszott a spanyol első osztályban, Oroszországban és a csoportellenfél Lietuvos rytasnál is, legutóbb pedig a belga kirakatcsapat, a Spirou Charleroi játékosa volt - ott a leghatékonyabbnak bizonyult (16.0 VAL) és 13.8 pontot átlagolt. Mellette a szintén 30 esztendős, 193 centis Ryan Toolson lesz, aki az előző három évben abban a két spanyol klubban játszott, ahol Dowdell is megfordult (Gran Canaria, Unicaja Malaga), de együtt még sosem kosaraztak. Kitűnő éve volt, hiszen a spanyol bajnokságban és az Euroligában is a Malaga legponterősebb játékosa volt (11.9 és 10.9 pont) és a bajnokságban 50%-kal szórta a hármasokat. Mögöttük az az Artyom Vihrov lesz, aki már a 2012-es csapatban is ott volt, valamint az a 24 éves, 199 centi magas Artyom Komisszarov, aki a Krasny Oktyabrnél játszott, ott is leginkább védekezése miatt (19.8 perc, 4.6 pont, 2.3 pattanó).

Kiscsatárban Kulagint egy ismerős, a VEF Rigától szerződtetett Janis Timma pótolja. A 23 éves, 201 centi magas kiscsatár az előző idényben bizonyított: mindenhonnan veszélyes, nagyon sokoldalú, védekezésben talán kicsit gyengébb kosaras, de Kulaginnal ellentétben nemcsak a pontszerzésben segíthet majd a csapatnak. Kettes és hármas poszton bevethető a Komisszarovhoz hasonlóan inkább csak kiegészítő, 27 éves, a Nyizsnij Novgorodtól érkező Dmitrij Golovin (9.9 perc, 1.6 pont), érdekesebb lehet viszont a Szuperligából, a Rosszija Novogorszktól szerződtetett, 21 éves, 196 centi magas Alekszej Babuskin, aki 22.7 perc alatt 9.4 pontot és 3.4 pattanót átlagolt az előző szezonban.

A magasembereknél is van egy ismerős név, a kanadai Kyle Landry, aki 2012-ben és 2014-ben is komoly problémákat okozott már a Szolnoknak - tavaly 11.0 pontot és 6.4 pattanót tett a közösbe fellépésenként. Ő azonban inkább négyes és nem ötös, ahogy cseréje, a szintén hosszú évek óta a csapatnál játszó Jevgenyij Valijev, valamint a tavaly taktikai okokból többször is kezdő, de egyébként kiegészítő (18.3 perc, 8.3 pont, 2.8 pattanó) Andrej Koszcsejev is. A UNICS-tól érkező, 23 éves, 204 centi magas Pavel Antipov szintén nem center, sokkal inkább 3-4-es - neki 17.3 perc alatt 7.9 pontos mutatója volt, ráadásul 45.1%-os triplaszázalékkal. Két egyértelműen ötösnek nevezhető játékosuk van. Az egyik a saját nevelésű, 21 éves, 220 centi magas Andrej Dezjatnyikov, aki tavaly még csak 13 meccsen lépett pályára, azokon is csak 6.3 percet kapott. A másik pedig a Krasznye Kriljától szerződtetett, 26 éves, 208 centis Anton Puskov. aki előző állomáshelyén csak 15 meccsen lépett pályára, ott is csak 13.9 perceket találkozónként, tehát két olyan centerük van, akik komoly feladatokat (még) nem kaptak.

Összességében nézve nagyjából kész van a keret, de a tavalyi Landry-Borovnjak palánk alatti részleghez képest egyelőre visszalépés a mostani állomány.


Avtodor Szaratov

A Zenithez hasonlóan szintén orosz Avtodor Szaratov tekint vissza a legkevésbé gazdag múltra az öt ellenfél közül. 1960-ban alapították a klubot, tehát jóval idősebb, mint a litvánok vagy a Zenit, de összesen egy orosz bajnoki címük van, az is 2013/14-ből, még a Szuperligából, ami már akkor is a második számú sorozatnak számított Oroszországban.

Az előző idényben a VTB Ligában az alapszakasz 7. helyén végeztek, ami kifejezetten jó teljesítmény volt tőlük - főleg úgy, hogy a 8. helyezett Astanát 4 győzelemmel előzték meg. A rájátszásban viszont így a második helyen kiemelt Himkit kapták, akik 3-0-val ki is söpörték őket a PO-ból. A harmadik számú európai kupasorozatban, a EuroChallenge-ben indultak, ahol az első körben szintén az Astanát előzték meg a török Tofas és a román Oradea mellett, első helyen jutottak a második csoportkörbe. Ott a német Frankfurt mögött 4-2-vel a második helyen továbbmentek, ám a negyeddöntőben a későbbi döntős török Trabzonspor kettősgyőzelemmel lépett rajtuk át.

Új vezetőedzőjük van erre az idényre, idén nyáron nevezték ki Brad Greenberget. A 61 éves, amerikai szakember nem ma kezdte a szakmát, 1977-ben az American University nevű egyetem segédedzője lett, majd egy évre rá a St. Joseph's-hez került, ugyanilyen szerepkörbe. 1984-ben váltott, az NBA-be került, ahol megfordult a Los Angeles Clippersnél és a New York Knicksnél is. 1987-ben ideiglenesen abbahagyta az edzősködést, játékosmegfigyelő lett többek között, valamint a játékosok ügyes-bajos dolgaival foglalkozott 1989 és 1995 között a Portland TrailBlazersnél.

1996-ban kinevezték a Philadelphia Sixers GM-jének, ő draftolta Allen Iversont ebben az évben az 1/1-gyel, de három idény után menesztették. 2004-ben tért vissza az edzői pályára - előbb a Virginia Tech segédedzője lett, majd 2007-11-ig a Radford vezetőedzője. A profiknál 2012-ben mutatkozott be és rögtön izraeli bajnoki címig vezette a Maccabi Haifát - óriási szó volt ez a Maccabi Tel-Aviv ellenében. Egy évre rá a Hapoel Jeruzsálemet, tavaly pedig a török Eskisehir Basketet irányította. Utóbbiakat januárban, 2-13-as mérlegnél vette át és hiába szedte őket össze - 7-8-at mentek vele a második 15 meccsen -, végül 15. helyen végzett az együttes és kiesett az első osztályból.

Nyolc játékosuk biztos eddig a most következő idényre, közülük 5 külföldi. Elég komoly átalakuláson mentek keresztül, ugyanis három legjobbjuk, az ukrán válogatott Kirilo Feszenko, a korábban az NBA-ben is megforduló Courtney Fortson, valamint Hanga Ádám egykori manresai csapattársa, Micah Downs is lelépett.

A hátvédeknél egyelőre egyáltalán nem alapoznak oroszokra, két ismerős név is van viszont itt, két amerikai. Az egyik a Krkából ismert, 26 éves, 183 centi magas Malcolm Armstead, aki a szlovén együttes legjobb játékosa volt tavaly, 17.6 pontot, 4.3 gólpasszt és 2.1 szerzett labdát átlagolt az Adria Ligában. Társa az a 28 éves, 191 centis Jeremy Chappell lesz, akit az egykori Triumph-ból ismerhetünk a 2014-es EuroChallenge négyesdöntőből, és aki az együttes egyik maradója. Armsteaddel ellentétben nem tipikus amerikai, nem sokat 1-1-ezik, nincs folyamatosan a kezében a labda, de sokféleképpen képes segíteni csapatát - tavaly 11.4 pontot, 5.0 pattanót és 2.6 gólpasszt tett a közösbe meccsenként. Nem kis név van mögöttük sem, Gyenisz Lukasov ugyanis az ukrán alapszakaszban második, a PO-ban az elődöntőben elbukó Budivelnyik magasan legjobb játékosa volt (21.2 VAL). 15.4 pontot, 6.3 pattanót, 5.7 gólpasszt és 1.7 szerzett labdát átlagolt a 190 centi magas, 26 éves irányító, ráadásul a hármasokat is 49%-kal dobta. Az nagy kérdés, hogy a valószínűleg kisebb szerepét itt hogyan reagálja le.

Kiscsatárban minden bizonnyal a 26 éves, 203 centi magas amerikai, Jeff Brooks kezd majd, aki az olasz első osztályból, a Sassaritól érkezik. Chappellhez hasonlóan jó csapatjátékos, az olaszoknál 28.1 perc alatt 9.0 pont és 6.5 pattanó voltak a mutatói, de így is az egyik leghasznosabb volt összességében (13.6 VAL). Őt négyes poszton is lehet szerepeltetni, mivel jó pattanózó és nem éppen a tripláiról híres - a Sassarinál 36.8%-kal tüzelt ugyan kintről, de 39 meccsen összesen 68 kísérlete volt. Mögötte egy szintén kétposztos, de inkább 2-3-as kosaras van jelenleg, Jevgenyij Kolesnyikov, aki az orosz Jenyiszej Krasznojarszktól érkezett. A 29 éves, 195 centi magas játékos 18.1 pec alatt 6.9 pontot és 2.4 pattanót átlagolt a Jenyiszejnél, neki viszont a triplák az erősségei, 39.5%-kal dobta ezeket előző állomáshelyén.

A palánk alatt maradt a tavaly Feszenko mögött csak második számú magasembernek számító, 30 éves, 208 centi magas, erőcsatárként és centerként is használható Travis Peterson. Lehúzott három évet Bulgáriában, egy évet a cseh Prostejovnál, volt Ukrajnában is két szezon erejéig, de egyáltalán nincs olyan rettenetesen komoly pedigréje. Tavaly azért elég jól ment neki a játék, 13.5 pontot és 6.8 pattanót átlagolt úgy, hogy ő emelte rá a legtöbb triplát a csapatból (32 meccsen 180-at!), ezeknek pedig 35.6%-át dobta be. Van egy saját nevelésű, 21 esztendős, 214 centi magas centerük, Artyom Klimenko, aki tavaly a VTB Ligában 21 meccsen 13.1 percet kapott átlagban, 6.1 pont mellett 2.8 pattanós statisztikát hozott. A harmadik palánk alatti tag a szintén orosz, 27 éves, 204 centi magas Alekszej Neszterov, aki a Szpartak Primorje Vlagyivosztoktól tette át székhelyét. Ő kifejezetten erőcsatár és Petersonhoz hasonlóan szerelmes a triplájába, a Primorje legtöbb hármasát ő vállalta az előző idényben (38 meccsen 138 rádobott, 30.2%-os találati aránnyal), egyébként pedig a csapat egyik legjobbja is volt 14.2 ponttal és 7.2 pattanóval.

Jó nevekből áll a Szaratov is és elég jól forgatható, variálható az együttes, hiszen Chappell tud hármast, Brooks négyest - utóbbi merőben más típusú kosaras, mint a két "triplagyáros" magasember -, így van bőven variációs lehetőségük, ellenféltől, saját formától függően. Annyi biztos, hogy lesznek még igazolásaik, nagyon kevesen vannak, de az sem lenne meglepő, ha még külföldi, meghatározó játékos érkezne, a Fortson-Feszenko duót nagyon nehezen fogják tudni pótolni.

 

PAOK Thesszaloniki

A PAOK a csoport legpatinásabb klubja, 1928-ban alapították a csapatot, kétszer voltak görög bajnokok (1959-ben és 1992-ben), háromszor nyertek görög kupát (1984, 1995, 1999), elhódították egyszer a Szaporta-kupát (1991) és nyertek Korac-kupát is (1994). Az utóbbi időszakban csakúgy, mint a többi görög klub, teljes mértékben a két görög óriás, a Panathinaikosz és az Olympiakosz árnyékában élnek.

Ezt támasztja alá az előző idény is, amelyben harmadik helyen végeztek a görög alapszakaszban 19-7-tel, ám csont nélkül, 0-3-mal estek ki a Pana ellen az elődöntőben. A EuroCupban az F csoport második helyén végeztek (6-4) az orosz Lokomotiv Kubany mögött, a montenegrói Buducsnoszt, a Pinar Karsiyaka, a lengyel Stelmet Zielona Gora és a lett Ventspils előtt. A második csoportkörben viszont az utolsók lettek a Himki, az olasz Cantú és a francia Limoges mögött, így nem jutottak be az egyenes kieséses rendszerbe.

A görögöknél, ahogy két éve az Alba ellenfeleként, úgy most is az állandóságot lehet kiemelni, mint erőteljes pozitívum, összesen három új játékosuk van, de azt is hozzá kell tenni, náluk nem nagyon tudni, mennyi várható még - nagyjából kész van a keretük, de jelenleg csak három külföldiük van, tavaly ez a szám 5 volt.

Az állandóságot jellemzi a vezetőedző, Szulisz Markopulosz is, aki 2009 óta áll a gárda élén. 1993/94-ben a jelenleg 66 esztendős szakemberrel nyert Korac-kupát az együttes, majd megfordult az Arisznál, a Makedonikosznál, 2005/06-ban volt megint a PAOK edzője, majd elment az AEK Athénhoz és két évet a Marusszinál is lehúzott, ezt követően tért vissza. 2013/14-ben az év edzőjének választották a görög élvonalban, tavaly nyáron szerződést is hosszabbított a csapattal egészen a 2018/19-es idény végéig.

A hátvédeknél a már 39 éves, 189 centi magas Kosztasz Haralampidisz a legnagyobb név még mindig, bár ő sérülés miatt szinte a teljes előző idényt kihagyta, csak öt meccsen játszott. Maradt a két évvel ezelőtti csereirányító, Apollonasz Cohlasz is, aki tavaly 19.7 perc alatt 7.4 pontot, 2.9 gólpassz és 2.0 pattanót átlagolt, a hármasokat viszont 39.3%-kal dobta - egyértelműen cserejátékos, de főleg a kinti dobásaira nagyon kell ügyelni. Várható még azért igazolás a PAOK-nál, és főleg egyes posztra, mivel a 28 esztendős, 190 centi magas szerb, Uros Duvnjak sem az a labdazsonglőr - tavaly a szintén görög első osztályú AE Nea Kifisiánál 27.3 perc alatt 8.3 pontot, 3.2 pattanót és 2.8 gólpasszt tudott felmutatni, inkább ő is kettes és Haralampidisz cseréje lehet.

A kicsatároknál két név van jelenleg, mindketten a PAOK-nál voltak már tavaly is, de az irányító poszt mellett ide várható még igazolás. A két játékos közül ugyanis a 25 éves, 201 centi magas Hrisztosz Szalusztrosz játszott többet, de 33 meccsén neki is mindössze 14 perces átlaga volt - ezalatt 3.7 pontot és 3.6 pattanót tett a közösbe. Gjorgosz Dedasz szintén 33 találkozón szerepelt, 11.8 perc alatt 4.4 pontot hozott 41.3%-os triplázással. Elég komoly meglepetés és változás lenne bármelyik számára, ha kezdőként számolnának velük most.

A magasembereknél sokkal tisztább a kép. Maradt ugyanis az együttes leghasznosabb játékosa, a 29 éves, 206 centi magas erőcsatár-center átmenet Kevin Langford, aki 11.4 pontot és 5.4 pattanót átlagolt az előző görög bajnoki idény során (13.2 VAL-lal volt a legjobb a kereten belül). A név onnan lehet ismerős, hogy a Factum Sport Debrecen játékosa volt 2010/11-ben - azóta mondhatni kinőtte magát... Mellé igazoltak egy szintén mindkét poszton használható, 208 centis, szerb magasembert, Nikola Markovicsot, aki a görög első osztályú Panelefsziniakosz együttesétől került át - ott a legjobbak között volt 11.3 ponttal és 6.5 pattanóval. Mögöttük az a 32 éves, 203 centi magas Vangelisz Margaritisz van, aki két éve is játszott az Alba ellen - 1 KAOD-nál töltött meccs után visszatért, de kiegészítő volt csak az előző évben, 22 perc alatt 7.5 pont és 4.8 pattanó voltak a mutatói. Négyes poszton szerepeltethető a 32 éves, 204 centi magas Kosztasz Kakarudisz - tavaly 13 meccsen 13.2 perces átlagot tudott felmutatni, idén sem számíthat ennél sokkal többre.

Azt az Alba ellen láthattuk, hogy nagy nevek hiányában sem lehet leírni a görögöket, nagyon jó csapatjátékot játszanak, a görög alapszakasz harmadik helyét sem adják ingyen, az összeszokottságuk pedig főleg az idény elején, a EuroCup rajtjánál sokat érhet. Az viszont kétségtelen, hogy nevek alapján egyelőre ők tűnnek a legelkaphatóbbnak - igaz, egyes és hármas poszton azért még várható erősítés, meglepő lenne, ha a jelenlegi felállásban kezdenék a szezont.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus