Bajnokok Ligája - Megvan a Final Four mezőnye

A tegnapi negyeddöntő-visszavágók után kialakult a Bajnokok Ligája első kiírásában a Final Four mezőnye. A Ludwigsburg-Banvit párharcban egy utolsó másodperces kosár döntött, ráadásul 50 másodperccel a vége előtt még 6 pont volt a különbség a két gárda között összesítésben - a Monaco dominált a Sassari ellen, a Tenerife összesen 123 pontot dobott két meccsen, de így is továbbment, míg a Venezia 10-0-ra alakította hazai mérlegét, és a Pinar Karsiyaka ellenében jutott a négy közé.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit a múlt héten játszották, most pedig megrendezésre kerültek a visszavágók.

A Ludwigsburg 5 ponttal győzött a Banvit otthonában az első találkozón, így jó esélyei voltak a továbblépésre, de úgy tűnt, hogy a 3. perc végén vezetnek utoljára, onnantól kezdve a törökök irányították a németországi visszavágót. A második negyed elején 12 ponttal ment a Banvit, de csökkentette hátrányát a házigazda, sőt, az utolsó perc elején 53-52-re már ők vezettek - ekkor úgy tűnt, ők is mennek tovább, hiszen összességében 6 ponttal vezettek, innen azonban több kulcsfontosságú hibát is vétettek. Egyrészt Jack Cooley a második büntetőjét kihagyta, amiből gyorsan indult a török gárda, Jordan Theodore (13 pont, 7 pattanó, 5 gólpassz, 10 VAL) pedig pillanatok alatt duplát szerzett. Ezt követően egy elhibázott német dobás után Furkan Korkmaz dobott hármast, jött is a hazai időkérés, majd a hazaiak egyébként mai legjobbja, Drew Crawford (14 pont, 9 pattanó, 16 VAL) gyakorlatilag egy sima ziccert dobott mellé, a maradék 6-7 másodpercben pedig hagyta a Ludwigsburg, hogy Theodore végigvigye a pályán a labdát, és egy ziccerrel beállítsa az 53-59-es végeredményt, ami 1 pontos török továbbjutást jelentett. A győztesnél a kör MVP-jének választott Theodore mellett a nagyon hatékony Jeremy Chappellt kell még kiemelni (11 pont, 4 pattanó, 3 szerzett labda, 17 VAL).

A legsimább párharcot a Monaco és a Sassari játszotta. Az első találkozón 11 ponttal győztek a franciák hazai pályán, de a nagyhercegség csapata a visszavágó nagy részét is uralta. Az olaszok mindössze az első negyed elején, illetve a második felvonás végén, 34-29-re vezettek, ezt követően, főleg a fordulás után azonban a Monaco végig komolyabb előnyt birtokolt. Végül 79-76-ra győztek a vendégek, így kettős győzelemmel jutottak tovább - egy pillanatig nem volt kérdéses a helyük a Final Fourban. A Monacónál Zack Wright az egész forduló messze legjobb produkcióját nyújtotta (26 pont, 8 pattanó, 7 gólpassz, 36 VAL).

A Tenerife és az ASVEL első, döntetlennel végződő mérkőzése után a másodikon sem a támadójáték dominált, borzalmasan vontatott meccset játszott egymással a két együttes. A forgatókönyv annyiban volt hasonló, mint a Sassari-Monaco összecsapáson, hogy az első negyed elején és a második negyed végén vezetett a francia gárda egy-egy rövidebb periódusra, de egyébként ahogyan a Monaco azt a meccset, úgy a Tenerife ezt az ütközetet uralta. A negyedik negyed elején egyetlen pont volt még a távolság a két csapat között, de jött az első meccsel ellentétben most összességében gyengén játszó Marius Grigonis két triplája, a felvonás második felében pedig Fran Vasquez, és látótávolságon belülre már nem tudtak kerülni a vendégek. Végül 61-51-re győzött a Tenerife, amelynek ezúttal Jorgosz Bogrisz volt a legjobbja (12 pont, 5 pattanó, 16 VAL).

A Pinar Karsiyaka 3 pontos előnyt szerzett a Venezia elleni visszavágóra, de az nem tűnt soknak már eredetileg sem. Az első másfél negyed az olaszoké volt, ezt követően azonban a törökök irányítottak, a 26. percben még 48-42-re ők vezettek. Ezután fordított még a harmadik negyedben a velencei gárda egy 11-1-es futással, majd a 33. percre már 12 pontos vezetéssel ment a Venezia (63-51). Innen még megpróbált visszakapaszkodni a Karsiyaka, de igazán komoly esélyük már arra sem volt, hogy a bűvös 3 pont közelébe érjenek - egyszer volt 7 pontos a hátrányuk, egyébként végig nagyobb differencia volt már a két gárda között. Végül a jól büntetőző olaszok 74-66-ra győztek, ezzel 10-0-ra alakították a BL-ben a hazai mérlegüket, és ott vannak a legjobb négy között. A Venezia legjobbja a 16 pontos, 11 pattanós dupla-dupláig (24 VAL) jutó Melvin Ejim volt.
 

Eredmények a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek második mérkőzéseiről

MHP Riesen Ludwigsburg - Banvit BK  53-59
Továbbjutott: a Banvit 146-145-ös összesítéssel

Iberostar Tenerife - ASVEL Lyon-Villeurbanne  61-51
Tj.: a Tenerife 123-113-as összesítéssel

Umana Reyer Venezia - Pinar Karsiyaka  74-66
Tj.: a Venezia 145-140-es összesítéssel

Banco di Sargedna Sassari - AS Monaco  76-79
Tj.: a Monaco kettős győzelemmel


A Final Four mezőnye

AS Monaco (francia)
Banvit BK (török)
Iberostar Tenerife (spanyol)
Umana Reyer Venezia (olasz)

A BL első kiírásának négyesdöntőjére egy hónap múlva, április 28-30-án kerül majd sor, és a későbbiekben hirdetik ki, hogy a négy város közül melyik ad majd otthon ennek az eseménynek.

Foto, Slide - basketballcl.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus