EC, 1. forduló: Elrajtolt az új szezon

A héten a harmadik számú európai kupasorozatban, a EuroChallenge-ben is megkezdődtek a küzdelmek. A Körmend győzelemmel, a Paks vereséggel mutatkozott be, hetente jelentkező rovatunk első részében pedig az első forduló összefoglalója mellett megismerkedhetünk a magyarok ellenfeleivel, illetve az idei szezonra jelentősen átalakult mezőnnyel.

A Szolnok Eurocupban való indulása miatt csak két csapatunk, az Atomerőmű és a Körmend képviseli hazánkat a EuroChallenge 2014/15-ös kiírásában. Nemcsak a magyar bajnok, de egyik tavalyi Final Four résztvevő sem szerepel idén a harmadik számú kupasorozatban. A Eurocupban induló Szolnok, Reggio Emilia és Zenit Szentpétervár egyaránt kiváló csapatok, de a mezőny ettől függetlenül tele van kiváló gárdákkal. A tavalyinál talán színvonalasabb lesz az ez évi versengés, amiben közrejátszhat az is, hogy a Eurocup létszámát ismét lecsökkentették, így onnan több lemaradó csapat is itt vigasztalódhat. A két döntős a következő szezonban a Eurocupban szerepelhet, így most már nagyobb tétje lesz a tavaszi küzdelmeknek is.

A tavalyi 32 résztvevőből 13 maradt meg erre az idényre is, a Tartu Rock, a Cmoki-Minszk, a Tofas, az Okapi Aalstar, a Kataja és a Södertälje régi jó ismerősök, a magyar csapatok nagyrészükkel már mind összecsaptak. Az erősebbnek számító bajnokságok közül visszatért az EC-be a német liga, az Ulm és a Frankfurt személyében két reprezentánssal. A címvédő Reggio Emilia után Itáliából a Brindisivel, és érdekesség, hogy Damian Hollis tavalyi csapatával, a másodosztályú Biellával találkozhatunk. A francia bajnokságból a tavaly még az Euroligát is megjárt Nanterre és a Le Mans szerepel idén, mindkét gárda roppant erős, velük valószínűleg tavasszal is komolyan kell majd számolni. A VTB Liga a Minszken kívül három új csapatot is ad, a Jenyiszej, az Avtodor és a kazah Astana egyaránt sötét lovak, jó kerettel és erős hazai pályával. A törökök szintén ebben a cipőben járnak, a Tofas, az Usak és a Trabzonspor lehet, hogy rájátszásban sem lesznek hazájukban, de aligha lesz kellemes túra keletre utaznia bárkinek is.

A 32 részvevő csapat 19 nemzetből kerül ki, meglehetősen színes lesz tehát az idei EC is. A legnagyobb számban a törököket (Tofas, Usak, Trabzonspor), a belgákat (Okapi, Mons-Hainaut, Antwerpen) és a románokat (Oradea, Cluj, Rovinari) találjuk három csapattal. A magyarok mellett két csapatod ad a már említett német (Ulm, Frankfurt), francia (Le Mans, Nanterre), orosz (Jenyiszej, Avtodor) és olasz (Brindisi, Biella) bajnokság, illetve a finn (Kataja, KTP) és a svéd (Södertälje) pontvadászat. Egy-egy osztrák (Güssing), fehérorosz (Minszk), bolgár (Szófia), dán (Bakken), észt (Tartu), kazah (Astana), litván (Siauliai), holland (Den Bosch) és portugál (Benfica) csapat van még a mezőnyben.

Lássuk az első forduló mérkőzéseit és főbb érdekességeit!

 

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák.)

A-csoport

Södertälje Kings (SWE, 0-1) – Ratiopharm Ulm (GER, 1-0) 71-76

Per Günther (9/3 pont, 10 gólpassz) irányításával és Tim Ohlbrecht (20 pont, 10/8 dupla) pontjaival nyert az Ulm Vincent Simpson új csapata, a Södertälje vendégeként. Nem volt könnyű dolguk a germánoknak, de végül érvényesítették a papírformát, köszönhetően elsősorban 13-0-s harmadik negyedbeli rohamuknak, amikor 52-49 után 10 pontos előnybe kerültek. A Királyok nem adták fel, az ellenállhatatlan Toni Bizaca (28/12 pont) vezérletével és 12-2-es szériájukkal a végén még feljöttek, de Ohlbrecht lehűtötte a kedélyeket kosaraival és biztosította a győzelmet csapatának.

 

SPM Shoeters Den Bosch (NED, 1-0) – Enel Basket Brindisi (ITA, 0-1) 71-69

Hatalmas negyedik negyedbeli feltámadásával izgalmassá tette a meccset a Brindisi, nyerniük azonban nem sikerült a taljánoknak. Egy agyonnyert meccset szórakozott el kis híján a Den Bosch, Reginald Johnson (23 pont, 6 lepattanó, 10/7 mezőnyből) főszereplésével már 40-19-re vezettek a hazaiak, de a negyedik negyed felénél is még 15 ponttal jártak előrébb. Elston Turner (17/3 pont) és Delroy James (13/3 pont, 5 lepattanó) azonban ketten kiegyenlítettek, de az utolsó lépést nem tudták megtenni, mert Kees Akerboom az utolsó másodpercekben 69-69-nél betalált, amire már nem volt válasza a Brindisinek. Az olaszok sajnálhatják ezt a meccset, hiszen az Ulmhoz hasonlóan már az első fordulóban kényelmes helyzetbe kerülhettek volna, ezért a pozícióért azonban még küzdeniük kell a továbbiakban.

 

A következő forduló programja:
Ratiopharm Ulm – SPM Shoeters Den Bosch
Enel Basket Brindisi – Södertälje Kings

 

B-csoport

PBC Lukoil Academic Szófia (BUL, 0-1) – EGIS Körmend (1-0) 75-80

A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA olvasható!    

 

CS Energia Rovinari (ROU, 1-0) – Tartu University Rock (EST, 0-1) 74-56

Legjobbját, a tavaly a Szolnok ellen is remeklő Vilmantas Dilyst elvesztette ugyan a nyáron a Tartu, ám így is váratlanul nagy pofonba szaladtak bele az észtek Romániában. A Rovinari végig vezetett, de a különbség csak a végén lett igazán nagy, miután a záró negyed 28-9-es eredménnyel végződött. A vendégek pocsékul dobták a triplákat (18/3, 17%), így nem csoda, ha még szoros meccset sem tudtak játszani. A Körmend számára mindenesetre ez akár még egy jó eredmény is lehet, a vasiaknak most sorra jönnek majd a hazai meccsei, ezeken el is dőlhet a sorsuk. A románok legjobbjai Giordan Watson (19/3 pont, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Louis Darby (16 pont, 10/7 mezőnyből) voltak.

 

A következő forduló programja:
EGIS Körmend – CS Energia Rovinari
Tartu University Rock – PBC Lukoil Academic Szófia

 

C-csoport

Bakken Bears Aarhus (DEN, 0-1) – Boras Basket (SWE, 1-0) 79-86

Sokkolta a Boras a Bakkent, hiszen a svédeknek sikerült az, ami a Brindisinek nem, azaz végigvinni egy nagy fordítást. A Medvék 9 megválaszolatlan pontja után (63-49) még simának tűnt a mérkőzés a harmadik negyedben, a vendégek azonban sebességet tudtak váltani. Egészen elképesztő rohanásba kezdett a Boras, végül 26-8-ra nyerték meg az utolsó negyedet. A két kisember, James Miller (21/3 pont, 4 lepattanó, 12/9 dupla) és Adama Darbo (11/3 pont, 8 gólpassz, 8 lepattanó) vezették a rohamokat, de a teljes svéd kezdő 10 felett termelt, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.

 

Okapi Aalstar (BEL, 1-0) – Fraport Skyliners Frankfurt (GER, 0-1) 94-59

Megsemmisítő verést mért az Okapi a Frankfurtra, egy negyed alatt eldöntötte a meccset a belga alakulat. A második periódus volt a döntő, ellenállhatatlanul játszottak ekkor a házigazdák, 38 pontot szereztek 10 perc leforgása alatt, félidőben már 58-28 volt az állás. Természetesen remek teljesítményekben sem volt hiány, az Okapiból Jason Clark (20 pont, 6 gólpassz, 9/7 dupla) és Thomas Dreesen (22/18 pont, 9/6 tripla) emelkedtek ki.

 

A következő forduló programja:
Boras Basket – Okapi Aalstar
Fraport Skyliners Frankfurt – Bakker Bears Aarhus

 

D-csoport

Avtodor Szaratov (RUS, 1-0) – Tofas SC Bursa (TUR, 0-1) 80-75

Az Avtodor-Tofas volt az idei EC szezon nyitómeccse, amit az elképesztő Courtney Fortson (24/9 pont, 11 gólpassz, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés, 10 kiharcolt fault) parádéjával a hazaiak nyertek meg. A meccs rendkívül hullámzó volt, egy 13-0-s futás itt, egy 13-2-es ott, majd egy 10-1-es, a végére azonban ezek a szakaszok lenullázták egymást, a Tofas pedig kiegyenlítette a lendületesebb hazaiak vezetését. Nyerniük azonban nem sikerült, mert Travis Peterson (12/6 pont, 9 lepattanó) a végén a legjobbkor dobott triplát az oroszoknak. Fortson és Peterson mellett Jeremy Chappell (19/3 pont, 7 lepattanó), illetve a túloldalon Dashaun Wood (20/9 pont, 5 gólpassz) és Andre Smith (19/3 pont, 9 lepattanó) voltak kiemelkedőek ezen a remek találkozón.

 

BC Astana (KAZ, 1-0) – CSM Oradea (ROU, 0-1) 80-64

Impozánsra sikerült az Astana bemutatkozása az európai porondon, tükörsimán intézték el a kazahok a tavaly a Pakssal egy csoportban szereplő Nagyváradot. A hazaiak már 63-36-ra is vezettek, nem sok kérdés maradt tehát nyitva a második félidőre. Luksa Andric (12 pont, 8 lepattanó) és J’Covan Brown (15/6 pont, 4 lepattanó) hozták a legjobb számokat az Astanában, de felesleges kiemelni bárkit is, minden pályára lépő játékos tett valamit a sikerért. Az Oradeában a horvát légiós, Ante Krapic (23/9 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) nyújtott kiemelkedőt.

 

A következő forduló programja:
Tofas SC Bursa – BC Astana
CSM Oradea – Avtodor Szaratov

 

E-csoport

Kataja Basket (FIN, 0-1) – JSF Nanterre (FRA, 1-0) 70-77

Kiegyensúlyozott támadójátékának és jó védekezésének köszönhetően begyűjtötte a győzelmet a Nanterre a hazai pályán mindig veszélyes Kataja ellen. A francia csapatokra általában jellemző, hogy nincs kiugró egyéni teljesítmény, ez most is így volt, öten is kétjegyű pontszámot értek el, senki nem volt kiemelkedő, Mouhammadou Jaiteh (10 pont, 13 lepattanó) ért el dupla-duplát. 45-28-ra is vezettek már a vendégek, a Kenneth Horton (22/18 pont, 9 lepattanó, 8/6 tripla) tripláira építő finnek viszont még meccset csináltak az összecsapásból, de 59-60-nál hét megválaszolatlan pontot szerzett a Nanterre, amivel ismét biztonságos távolságba kerültek.

 

Sport Lisboa Benfica (POR, 0-1) – Belfius Mons-Hainaut (BEL, 1-0) 69-79

A Nanterre-hez hasonlóan a Mons-Hainaut is lépéselőnybe került már az első fordulóban, hiszen a belgák is elhozták idegenből a győzelmet. Egy félidőt bírt a Benfica, ekkor még 10 alkalommal változott a vezető csapat személye. A nagyszünet után is jól kezdtek még a portugálok, az első 5 pontot ők szerezték, ám 44-36-nál villámgyorsan egy 10-0-s rohammal válaszoltak a vendégek. Innentől már a belgák szája íze szerint alakult a találkozó, nem adták ki a kezükből a vezetést a ritmusukat megtaláló kék-fehérek. A Mons két legjobbja a ponterős Jamie Billie (20/9 pont, 4 lepattanó, 11/7 mezőnyből) és a sokoldalú Justin Cage (13/3 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés, 6/5 mezőnyből) voltak. A Benficában Jobey Thomas (17/9 pont, 10 lepattanó) volt a legjobb játékos.

 

A következő forduló programja:
JSF Nanterre – Sport Lisboa Benfica
Belfius Mons-Hainaut – Kataja Basket

 

F-csoport

Trabzonspor Medical Park (TUR, 1-0) – Atomerőmű SE (0-1) 103-81

A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA olvasható!

 

Magnofit Güssing Knights (AUT, 1-0) – CSU Mobitelco Cluj-Napoca (ROU, 0-1) 84-77

Jól játszva nyert a Güssing a Kolozsvár ellen szomszédjaink összecsapásán. Az osztrákok a mérkőzés nagy részében vezettek, de az első jelentősebb előnyükre egészen 50-37-ig várni kellett. Innen a romániai csapat gyorsan felállt, Sean Barnette (18/3 pont, 5 lepattanó) triplájával 60 pontnál már egyenlő volt az állás. A Güssing lelkileg azonban nem rogyott meg ettől, sőt, a hatalmasat játszó Travis Taylor (16 pont, 17 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Csavdar Kosztov (24/6 pont, 8 lepattanó) vezetésével újítani tudott és bezsebelte a győzelmet.
    

A következő forduló programja:
Atomerőmű SE – Magnofit Güssing Knights
CSU Mobitelco Cluj-Napoca

 

G-csoport

KTP Basket (FIN, 1-0) – Bonprix Biella (ITA, 0-1) 108-95

Alaposan kitömte a mezőnyből 57%-kal (74-42) célzó KTP az európai porondon bemutatkozó Biellát. Az itáliaiak öröme egy negyedig tartott, akkor még 21-16-ra ők vezettek. A finnek azonban begyújtották a rakétákat, átrobogtak vendégeiken, a középső két negyedben 68 pontot szereztek a nem létező olasz védekezés ellen, 94-64-nél már kerek 30-as volt a csapatok között. 45-25-re nyerték meg a lepattanócsatát a hazaiak, amiből a kiválóan játszó LaMonte Ulmer (25 pont, 9 lepattanó), Kenneth Simms (15 pont, 11 lepattanó), Timo Heinonen (14/6 pont, 10 lepattanó) és Brandon Jefferson (19/9 pont, 7 lepattanó) dupla-duplával, vagy ahhoz közeli teljesítménnyel vették ki a részüket. A Biellában Benjamin Raymond (23/9 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Alan Voskuil (23/9 pont) szórták meg magukat.

 

Le Mans Sarthe Basket (FRA, 1-0) – Port of Antwerp Giants (BEL, 0-1) 72-66

Hatalmas hajrát vágott ki a Le Mans az Antwerpen ellen, ezzel sikerült megfordítaniuk a meccset a hazaiaknak. Pedig közel álltak a bravúrhoz a belgák, az utolsó percekre azonban érthetetlen módon teljesen lefagytak. 63-54-re vezettek öt perccel a vége előtt, a maradék időben azonban mindössze egy triplára voltak képesek. A Krasznye Kriljától megszerzett kiváló lengyel válogatott hátvéd, Michal Ignerski (18/3 pont, 4 lepattanó), illetve Shyron Ely (13/3 pont, 6 gólpassz) vezérletével 16-0-s rohamot vágott ki a gall csapat, amivel begyűjtötték ezt az oly fontos győzelmet.

 

A következő forduló programja:
Le Mans Sarthe Basket – KTP Basket
Bonprix Biella – Port of Antwerp Giants

 

H-csoport

BC Siauliai (LTU, 1-0) – Jenyiszej Krasznojarszk (RUS, 0-1) 93-92

Nagyszerű meccset játszott egymással a litván Siauliai és az orosz Jenyiszej, a tipikusan egylabdás derbi csak az utolsó pillanatokban dőlt el. Felváltva vezettek a csapatok, élvezetes, lüktető iramú volt a mérkőzés. A végén aztán úgy alakult, hogy 92-92-nél Johnathan Lee állhatott a büntetővonalra, aki az elsőt elhibázta, a másodikat viszont nem, és mivel az ellentámadást kivédekezték a hazaiak, így bezsebelték ezt az emocionálisan is nagy győzelmet. A csapatok legjobb dobói Vytautas Sulskis (19/6 pont) illetve Donell Cooper (22/3 pont, 4 lepattanó) voltak.
    

Usak Sportif (TUR, 1-0) – Cmoki-Minszk (BLR, 0-1) 78-59

Második félidei remek játékával kiütötte az Usak a Minszket. A nagyszünetben egyetlen pont volt még a különbség a csapatok között, fordulás után azonban a hazaiak két legjobbja, Chris Warren (17/9 pont, 6 lepattanó) és Miha Zupan (12/6 pont, 10 lepattanó) sorra dobták a triplákat, amivel 18-0-s, megsemmisítő rohamot vezérelt az Usak. A törökök védekezése is egészen extra volt, az utolsó két negyedben egyaránt 9-9 ponton tartották a Minszket, így nem csoda, ha a végére nagy különbség alakult ki.

 

A következő forduló programja:
Cmoki-Minszk – BC Siauliai
Jenyiszej Krasznojarszk – Usak Sportif

 

A forduló MVP-je:
Sean Marshall (24/3 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz, 2 labdaszerzés, 1 blokk, 33 index pont – Trabzonspor


A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 33 – Charles Thomas (Lukoil Academic)
Lepattanó: 17 – Travis Taylor (Güssing)
Gólpassz: 11 – Courtney Fortson (Avtodor)
Labdaszerzés: 5 – Porter Troupe (Energia Rovinari)
Blokk: 4 – Gani Lawal (Trabzonspor)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus