EC Top16, 4. forduló: Kiváló meccsek, az első továbbjutó

Jobbnál jobb meccsek sorát játszották a héten, a Paks korábbi ellenfele, a Trabzonspor pedig továbbra is veretlen és már a rájátszásban van.

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák.)

1. forduló

K-csoport

SPM Shoeters Den Bosch (NED, 1-2) – Avtodor Szaratov (RUS, 2-1) 107-108 2 h.u.

Az első fordulóból elmaradt meccset pótolta az egyhetes szünetben a Den Bosch és az Avtodor, amiből egy nem mindennapi összecsapás kerekedett és végül az oroszok nyertek egyetlen ponttal, kétszeri hosszabbítás után. Úgy látszik a Top 16-ban az Avtodor csak ilyen szoros, fantasztikus meccseket tud játszani, az első három fellépésük összesen 5 pont különbséggel dőlt el. Nagy lépést tettek a továbbjutás irányába az oroszok, hiszen a hazai pályán elszenvedett, szintén hosszabbításos, egypontos Tartu elleni vereség után Frankfurtból és most Hollandiából is győztesen távoztak. Pedig a Den Bosch jobban játszott szinte az egész meccsen, Kees Akerboom (27/15 pont, 4 lepattanó, 7/5 tripla) és Brandyn Curry (21/3 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz, 2 blokk) vezetésével a negyedik negyedben még 11 ponttal vezettek. Az Avtodor azonban nagyot hajrázott, majd a rendes játékidőben Travis Peterson (25/21 pont, 4 lepattanó), az első hosszabbításban pedig Courtney Fortson (26/6 pont, 9 gólpassz, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) mentette döntetlenre a meccset egy-egy hatalmas triplával. A második ráadás aztán ha nehezen is, de döntést hozott, az egyaránt parádésan játszó Peterson és Fortson eldöntötték csapatuk javára a meccset, előbbi egy triplával, utóbbi pedig három jó büntetővel szomorította a hollandokat.

 

4. forduló

I-csoport

BC Astana (KAZ, 2-2) – Enel Basket Brindisi (ITA, 1-3) 83-75

A VTB Ligában nem sikerült a debütálása az Astana új edzőjének, Ramunas Butautasnak, a EuroChallenge-ben viszont meglett a győzelem. A kazahoknak nagy hajrá kellett a sikerhez, hiszen szűk nyolc perccel a vége előtt még a Brindisi vezetett 65-58-ra. Ekkor azonban az addig is fantasztikusan játszó Nik Caner-Medley (19/3 pont, 11 lepattanó) és Jerry Johnson (21/12 pont, 9 gólpassz) mellé harmadikként felzárkózott J’Covan Brown (20/12 pont, 4 gólpassz), aki egymás utáni két triplájával átvette a vezetést csapatának, és összességében egy 19-4-es rohamhoz segítette övéit, ami el is döntötte a mérkőzést. A Brindisi legjobbja Jacob Pullen (21/6 pont, 6 gólpassz) volt. Nagyon fontos volt ez a meccs mindkét, a feldobás előtt még 1-2-ve álló csapatnak, így pedig az Astana került lépéselőnybe. Az egymás elleni eredmény viszont egyetlen ponttal még mindig a Brindisinek kedvez (az első meccsen: 74-65), ennek akár még jelentősége is lehet ebben a nagyon kiegyensúlyozott csoportban.

 

Okapi Aalstar (BEL, 2-2) – CS Energia Rovinari (ROU, 3-1) 82-84

Nagy bravúrt ért el a Rovinari Belgiumban, hiszen szinte a semmiből nyerték meg ezt a meccset a romániaiak, és ezzel hirtelen az I-csoport élén találták magukat. A meccsen kisebb-nagyobb különbséggel, de végig az Okapi vezetett, a záró felvonásnak is 65-56-os hazai vezetésről vágtak neki a felek. Három triplával jöttek közelebb a vendégek, majd egy perccel a vége előtt egy 2+1-es játékkal átvették a vezetést, először az első negyed után (80-82). Ezt követően az Okapi két támadást is elhibázott, majd eladták a labdát, így meg tudta nyerni a meccset a Zsilvásárhely. A vendégek és a mezőny legjobbjának Nemanja Milosevics (20/6 pont, 5 lepattanó) bizonyult.

A következő forduló programja:
Enel Basket Brindisi – Okapi Aalstar
CS Energia Rovinari – BC Astana

 

J-csoport

Usak Sportif (TUR, 2-2) – JSF Nanterre (FRA, 2-2) 79-71

Egy nagyon szoros meccset sikerült megnyernie az életben maradáshoz az Usaknak, hiszen a törököknek csak ezzel a győzelemmel lehettek reális esélyei az utolsó két forduló előtt. Az egymás elleni eredmény a franciaországi kiütéses, 33 pontos Nanterre-siker miatt természetesen a galloknak kedvez, de a legfontosabb az Usak számára, hogy a győzelmek számában beérték riválisukat. Felváltva vezettek a csapatok a meccsen, az utolsó négy percet viszont a hazaiak nyerték 15-8 arányban, így otthon tartották a győzelmet. Az Usak két legjobbja, Eric Buckner (16 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) és Miha Zupan (15/12 pont, 4 lepattanó) főszerepet vállalt a nagy hajrában is, míg a túloldalom Mouhammadou Jaiteh (18 pont, 9/9 mezőnyből) egyedül kevés volt a végén.

 

Le Mans Sarthe Basket (FRA, 3-1) – Magnofit Güssing Knights (AUT, 1-3) 93-60

Esélyt sem adott a Le Mans a Güssingnek, ezzel a gallok visszavágtak az első meccsen elszenvedett 17 pontos vereségükért a sógoroknak. 15-2-es kezdéssel adták meg a meccs alaphangját a hazaiak, és a későbbiekben is minden felzárkózási kísérletet visszavertek. A negyedik negyedben aztán egy újabb 15-2-es rohammal 88-55-re alakították az állást, ezzel kiütéses verést mérve az osztrákokra. A franciák legeredményesebbje Shyron Ely (15/9 pont) lett, a mezőnyben pedig Petr Cornelie (10/3 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) és Rodrigue Beaubois (12 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) voltak nagyon hasznosak. A Güssing legjobbja kimagaslóan Travis Taylor (20 pont, 8 lepattanó) volt. Az osztrákok helyzete viszont még egyáltalán nem reménytelen, hiszen két hazai meccs vár rájuk, de ugyanígy a Le Mans sem érezheti még biztonságban magát, bármennyire is jól áll jelenleg.

A következő forduló programja:
JSF Nanterre – Le Mans Sarthe Basket
Magnofit Güssing Knights – Usak Sportif

 

K-csoport

Avtodor Szaratov (RUS, 3-1) – SPM Shoeters Den Bosch (NED, 1-3) 89-85

A múlt heti, fantasztikus összecsapásuk után ismét szoros meccset játszott egymással az Avtodor és a Den Bosch, amiből ezúttal is az orosz kerültek ki győztesen. Ezúttal azonban csak a végeredmény volt igazán szűk a két csapat között, a szaratoviak végig vezettek a mérkőzésen, a harmadik negyed végén már 15 pont is volt a csapatok között (67-52). A hollandok azonban nem adták fel, a múlt héten is parádésan teljesítő Kees Akerboom (28/24 pont, 11/8 tripla) egymás után dobta a hármasokat, az utolsó negyedben hét triplát süllyesztett el, amivel másfél perccel a vége előtt 85-82-re hozta fel övéit. Az oroszok kiváló játékmestere, Courtney Fortson (14 pont, 14 gólpassz) azonban hibátlanul büntetőzött, így nem érhette utol őket a Den Bosch. Az Avtodor legjobbja – Fortson mellett – Micah Downs (19/3 pont, 8 lepattanó) volt ezúttal.

 

Fraport Skyliners Frankfurt (GER, 3-1) – Tartu University Rock (EST, 1-3) 92-73

Három negyeden keresztül végtelenül szoros volt a Frankfurt és a Tartu összecsapása, a vége mégis nagyarányú germán siker lett. A harmadik negyed végén még 56-52 arányban az észtek vezettek, ám ekkor hatalmas rohamba kezdett a házigazda. Johannes Voigtmann (26/3 pont, 4 lepattanó, 12/10 mezőnyből) mellé felnőtt a záró felvonásra Justin Cobbs (20/6 pont, 4 gólpassz) is, aki ekkor szinte hibázni sem tudott, így egy 24-5-ös száguldással 76-61-es előnyt kovácsolt magának a Frankfurt. Ezt később egy 11-0-val még megfejelték a németek, így végül hatalmas különbség alakult ki. Az Avtodorhoz hasonlóan fél lábbal már a rájátszásban érezheti magát a Frankfurt is, de nekik most két idegenbeli meccs jön, amiken oda kell figyelniük, hogy ne szalasszák el a remek esélyeiket.

A következő forduló programja:
Tartu University Rock – Avtodor Szaratov 
SPM Shoeters Den Bosch – Fraport Skyliners Frankfurt 

 

L-csoport

Jenyiszej Krasznojarszk (RUS, 2-2) – Belfius Mons-Hainaut (BEL, 1-3) 83-88

Hatalmas esélyt szalasztott el a Jenyiszej az első Top 16-os hazai meccsén, hiszen elszórakozták a győzelem nélkül érkező Mons elleni fellépést az oroszok. Már 28-11-re is vezettek a meccs elején a házigazdák, ettől pedig alighanem túlságosan is megnyugodtak, ráadásul félidőben is még 45-33 állt az eredményjelzőn. A Mons azonban a második félidőben felvette a ritmust, fokozatosan közelítette meg vendéglátóját, öt perccel a vége előtt pedig már náluk volt a hatpontos előny (72-78). A Jenyiszej kiegyenlített, 83-83-nál viszont Talor Battle (18/12 pont, 8 gólpassz) triplájával a belgáké volt az utolsó szó. A hazaiak elrontották az utolsó támadásukat, majd nem túl okos módon odaütöttek egy faultot is, ami azért volt hiba, mert így a Mons egymás elleni összevetésben jobb lett a hazai, éppen három pontos vereségük után. A belgák tehát megkapaszkodtak az utolsó szalmaszálban, de a Jenyiszejnek bőven lesz még esélye hazai pályán, főleg, hogy a Trabzonspor besegített nekik az Antwerpen elleni meccsen. Battle mellett Michael Smith (30/15 pont, 7 lepattanó) volt egészen kiváló a vendégeknél, a Jenyiszejben pedig Donell Cooper (17/6 pont, 13 gólpassz, 4 labdaszerzés) remekelt.

 

Port of Antwerp Giants (BEL, 1-3) – Trabzonspor Medical Park (TUR, 4-0) 72-90

Első csapatként megváltotta a jegyét a negyeddöntőbe a Trabzonspor, hiszen tízedik meccsüket is megnyerték a törökök, és továbbra is veretlenek az idei sorozatban. A kiegyenlített első félidő után a másodikban már hengereltek a félholdasok, egy 16-2-es harmadik negyedbeli futással elléptek, majd összességében 50-30 arányban nyerték meg a meccs második felét. Ryan Pearson (27/3 pont) ezúttal is zseniális volt a belgáknál, de mit sem ért a remeklése, hiszen négyen is kiemelkedőt nyújtottak a Trabzonsporban. Sean Marshall (21/9 pont, 4 gólpassz, 11/9 mezőnyből), Dwight Hardy (21/9 pont, 3 labdaszerzés), Andrija Sztipanovics (18 pont, 7/7 mezőnyből) és Novica Velicskovics (16/3 pont, 6 lepattanó) is egészen kiválóan játszottak vendégoldalon.

A következő forduló programja:
Jenyiszej Krasznojarszk – Trabzonspor Medical Park 
Belfius Mons-Hainaut – Port of Antwerp Giants 

 

A forduló MVP-je:
Nik Caner-Medley (19/3 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz, 1 labdaszerzés, 8/6 mezőnyből, 28 index pont – Güssing)


A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 30 – Michael Smith (Mons)
Lepattanó: 11 – Nik Caner-Medley (Astana)
Gólpassz: 14 – Courtney Fortson (Avtodor)
Labdaszerzés: 4 – Brandyn Curry (Den Bosch), Giordan Watson (Rovinari), Donell Cooper (Jenyiszej)
Blokk: 4 – Mykal Riley (Nanterre)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus