Elrajtol az új FIBA-Kupa

Október 21-én kezdetét vette a FIBA Europe Cup a holland Donar Groningen és a Körmend találkozójával, ezen a héten pedig már a teljes mezőny bemutatkozik az EuroChallange helyébe lépő versengésben, melyben három magyar csapat is megméretteti magát.

2015. június 30-án azzal a céllal alapította a FIBA a versenysorozatot, hogy rövid időn belül az Euroliga égisze alá tartozó Európa-Kupa szintjét elérve, a kontinens második számú megmérettetése legyen a klubok számára. 32 ország, 56 csapata küzd meg idén a trófeáért, a nagyobb bajnokságok közül a spanyolok és a görögök nem delegálnak csak indulót, de akad itt francia, olasz, horvát, német, litván, szlovén, lengyel, orosz, és ami a legfontosabb, magyar nevező is! Kis hazánkat három klub is képviseli, a már említett Körmend mellett ősi vasi riválisának a Falconak, illetve a Sopron alakulatának is szurkolhatunk.
 

Lebonyolítás

14, egyenként négy csapatos csoportban rajtol az alapszakasz, melyben mindenki kétszer mérkőzik meg egymással és a kvartettek első két helyezettjei automatikusan továbbjutnak a legjobb 32 közé, illetve a négy legjobb csoport harmadik is folytathatja a küzdelmeket. Itt ismét négyes csoportokban játszanak egymással, de innen már csak az első két hely birtokosa léphet tovább az egyenes kieséses szakaszba. A nyolcad- és negyeddöntőkben két győzelemig tartó párharcok során dől el a továbbjutó sorsa, a Final Fourban pedig elődöntőket és helyosztókat rendeznek.
 

Csoportok, első forduló programja

A-csoport

ASVEL Lyon Villeurbanne (francia)
Belfius Mons-Hainaut (belga)
Donar Groningen (holland)
Egis Körmend (magyar)

A legnagyobb név kétségkívül a francia rekordbajnok (17-szeres) ASVEL gárdája, melyben a gallok első számú játékosa, Tony Parker a többségi tulajdonos és az elnök is egyben. A fényes sikerek azonban egy ideje váratnak magukra, a bajnoki serleget utoljára 2009-ben emelhették a magasba, nemzetközi szinten pedig csak egy 1983-as Saporta-Kupa döntőt tudnak felmutatni. A hazai pontvadászatban öt fordulót követően az élen állnak és abszolút favoritjai ennek a csoportnak is. Az első fordulóban a tavalyi holland ezüstérmes otthonába látogatnak, akik már maguk mögött tudhatnak egy győztes derbit a sorozatban, a múlt héten ugyanis az ötödik körből előrehozott találkozón verték – bánatunkra – a Körmend együttesét. Hazájuk bajnokságában jelenleg második helyen tanyáznak három győzelem mellett, két vereséggel, ebből a fájóbb a listavezető Zwolle elleni fiaskó lehet, melyet saját pályájukon szenvedtek el.

A Körmend másodszor is idegenben lép fel a sorozatban, ezúttal a legutóbbi 11 EuroChallenge kiírásból 10-ben részt vevő tavalyi belga döntőshöz utaznak Tóth Norbiék, amely három győzelem mellett egy verséggel a harmadik a honi pontvadászatban. A mérkőzés bővebb beharangozóját ezen a linken olvashatják.

Groningen – ASVEL (kedd, 19:30)
Mons-Hainaut – Körmend (szerda, 20:00)

 

B-csoport

BC Cibona (horvát)
PO Antwerp Giants (belga)
Sport Lisboa e Benfica (portugál)
Sopron KC (magyar)

Itt is akad egy patinás klub a csoportban, a Cibona múltjával egyetlen másik résztvevő sem érhet fel a FIBA-Kupában, de az utóbbi években megkopott a horvát sztárcsapat fénye, leginkább anyagi gondjai miatt, ami több meghatározó játékos távozását vonta magával. Odahaza 2013-ban emelhettek utoljára magasba serleget, akkor a bajnokságot és a kupát is behúzták, de egy ével később még bennük volt egy Adria-Liga győzelem is, az utóbbi két évben viszont elbukták a bajnoki döntőt odahaza a Cedevitával szemben. A Benfica ellen kezdenek, melynek Portugáliában nem igazán akad ellenfele, az utóbbi négy évben ők nyerték a bajnokságot, címvédőként a kupát és zsinórban harmadszor a ligakupát és a szuperkupát is. A NBA All-Star gáláján tripladobó versenyt is nyerő Dequan Cook a legnagyobb ászuk, de kintről nem csak ő okozhat fejtörést a riválisoknak, roppant kellemetlen ellenfelek lesznek, és bár a Cibona a csoport esélyese, hazai pályán könnyen elkaphatják a horvátokat a nyitó fordulóban.

Mindhárom magyar csapat idegenben lép pályára az első körben, a Sopron a belga Antwerp vendége lesz, amely csak úgy, mint Rujákék 2-3-as mérleggel állnak csupán hazájuk bajnokságában. Fiatal keretük van, mindössze egyetlen 25 évnél idősebb keretteguk akad és a hazai játékosok mellett főleg az amerikai légiósokra építenek, hatan is a tengerentúlról érkeztek a klubhoz. A mérkőzés bővebb beharangozóját az alábbi linken olvashatják el.

Antwerp – Sopron (kedd, 20:00)
Benfica – Cibona (szerda, 21:00)

 

C-csoport

Telenet Oostende (belga)
Södertalje Kings (svéd)
Pallacanestro Varese (olasz)

Falco KC Szombathely (magyar)

A belga bajnokság abszolút egyeduralkodója az Oostende együttese, négy éve nem találnak legyőzőre odahaza és a Kupa is a vitrinjükben landolt a legutóbbi három kiírás alkalmával, sőt, most is vezetik a pontvadászatot, igaz nem makulátlan mérleggel, az első körben Brüsszelben buktak el, viszont azóta négyet nyertek zsinórban. Nemzetközi szinten sem kell lebecsülnünk a belga bajnokot, 2011-ben a harmadik helyet szerezték meg a EuroChallangeben, a legutóbbi három évben pedig az Európa második számú versengésének számító Európa-Kupában vitézkedtek, ahol kétszer jutottak el a legjobb 32-ig. Rögtön rangadóval nyitnak, a csoport másik favoritjával, az olasz Varese-vel csapnak össze, melynek ugyan nagyobb a múltja, mint a jelene (utoljára 1999-ben hódította el az olasz bajnoki címet a ’60-as, ’70-es évek egyeduralkodója), de a horvát Roko Ukic vezette gárdát nem szabad lebecsülni, fekete lovak lehetnek a nemzetközi porondra 2000 után visszatérő toszkánok.

Szerencsés sorsolást kapott a Falco, ugyanis a csoport leginkább verhető tagjával kezdi meg a Kupa küzdelmeket, de azért a háromszoros címvédő svéd bajnokot ne írjuk le ilyen könnyen, ám tény, hogy játékerőben velük tudja leginkább felvenni a versenyt a vasi alakulat. A szombathelyiek 1999-ben szerepeltek utoljára nemzetközi kupában, ami kisebb hátrány az elmúlt három szezont az EC-ben töltő Södertaljéval szemben.

Södertalje – Falco (szerda, 19:00)
Varese – Oostende (szerda, 20:30)

 

D-csoport

Élan Chalon (francia): 2012 óta vár az újabb jó szezonra a gárda, akkor a mindmáig egyetlen bajnoki címük mellett a kupát is begyűjtötték, az EuroChallangeben pedig a döntőig meneteltek. Abból a csapatból mára csak Ilian Evitomov maradt hírmondóul.

SPM Shoeters Den Bosch (holland): a holland bajnoki címvédő, tavaly a TOP 16-ba jutottak az EuroCahllangeben.

magnofit Güssing Knights (osztrák): az elmúlt két évben osztrák bajnok lett, a legutóbbi évadban a kupát is bezsebelte a sógoroknál és idén is toronymagasan vezeti a bajnokságot, kilenc mérkőzésen nem talált eddig legyőzőre.

Zlatorg Lasko (szlovén): A legkevesebb sikerrel a szlovének rendelkeznek a D-jelű csoportban, mindössze egyetlen kupagyőzelem árválkodik a vitrinjükben és két forduló után egyelőre veretlenül állnak az élen odahaza, de az Adria-Ligás csapatok (hasonlóan eddig a Szolnokhoz) nem szerepelnek ott az alapszakaszban.  

SPM Shoeters –Zlatorg Lasko (kedd, 20:00)
Güssing Knights – Élan Chalon (szerda, 19:00)

 

E-csoport

FoxTown Cantu (olasz): Rutinos nemzetközi szereplő az olasz együttes, bár kiugró eredményt nem tud felmutatni, alig két évvel ezelőtt még az Euroligában versengett, az elmúlt két szezont pedig a második számú sorozatban, az Európa-Kupában töltötte. Odahaza egyelőre nem villog a Cantu, egy győzelem mellett három vereséggel rajtoltak a bajnokságban.

STB Le Havre (francia): Keresi egyelőre a sikerélményt a francia csapat, gall földön ugyanis öt vereséget könyvelhettek el eddig és tökutolsók a tabellán. Kevés nemzetközi tapasztalat, a szerencséjük az lehet, hogy a csoport többi tagjának sincs sok.

Boras Basket (svéd): A klub, amely arról híres, hogy Magic Johnson játszott itt öt mérkőzést visszavonulását követően az 1999-2000-es szezonban. Jelenleg második helyen állnak odahaza az egyeduralkodó Södertalje Kings mögött és tavaly tértek vissza az európai kupaküzdelmekbe, de nem termett sok babér számukra az EuroChallangeben.

Bulls Kapfenberg (osztrák): A 2000-es évek elején élte aranykorát a klub, akkor egymás után négyszer nyerték meg az osztrák pontvadászatot és rendszeresen indultak európai kupákban is. A kitartó drukkereknek tíz évet kellett várniuk, hogy újra nemzetközi meccsen tapsolhassanak kedvenceiknek.

Boras Basket – Cantu (kedd, 19:00)
Le Havre – Kapfenberg (szerda, 20:30)

 

F-csoport

CEZ Nymburk (cseh): Csehország kirakatcsapata és egyeduralkodója is egyben, 2004 óta senki nem tudja őket megállítani odahaza, se a bajnokságban, se a kupában nem találnak 12 éve legyőzőre, az utóbbi négy kiírásban ráadásul meccset sem tudtak nyerni ellenük a döntőben. Hét év Európa-Kupa után indulnak az eggyel alacsonyabban jegyzett versenysorozatban a Jirí Welsch fémjelezte csehek.

Bakken Bears (dán): A cseh után a dán rekordbajnok is ebben a kvartettben kapott helyet, bár ők nem címvédők hazájuk bajnokságában, négy év után a Horsens letaszította őket a trónról. Új edző érkezett hozzájuk a nyáron, Isreal Martin, aki a spanyol iskolával próbálja nemzetközi szinten is sikeressé tenni a klubbot.

Tajfun Sentjur (szlovén): Kisebb meglepetést szolgáltatott tavaly a gárda, miután megtörte a Krka Novo Mesto egyeduralmát és megnyerte a szlovén bajnokságot. Az alapszakaszt odahaza ők is kihagyják, mert az Olimpijával és a Krka-val karöltve az Adria-Ligában versenyeznek.

Hibernia (ír): Kakukktojás az összes induló közül, mert nem egy klubcsapatról van szó, hanem az ír szövetség által összeállított gárdáról, melyet csak azért hoztak létre, hogy nemzetközi szinten is tapasztalatot gyűjthessenek játékosaik.

Bakken Bears – Hibernia (szerda, 18:15)
Tajfun – Nymbruk (szerda, 19:00)

 

G-csoport

Fraport Skyliners (német): A 2004-es német bajnok a FIBA-Kupa elődjében, az EuroChallangeben tavaly a legjobb négyig menetelt, elsősorban a válogatottban is szerepet kapó Johannes Voigtmann-nak köszönhetően. Sztárjuk azonban sérülten kezdi a szezont, ami akár rá is mehet a kupaszereplésükre.

Krka Novo Mesto (szlovén): Báder Márton korábbi kenyéradója 2011-ben hódította el az EC trófeáját és egészen idén tavaszig a bajnoki serleg is az ő vitrjiküben pihent az elmúlt öt évben. Idén biztosan motiválni fogja a csapatot, hogy mindkét fronton jó eredményt érjenek el, a csoport favoritja a szlovén óriás.

ZZ Leiden (holland): Egyetlen amerikai légióssal vág neki a sorozatnak a holland élvonalba 2006-ban visszatérő együttes, amely közel 20 évnyi – alacsonyabb osztályban eltöltött – száműzetést követően éli fénykorát, az azóta eltelt időszakban három bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetek.

FC Porto (portugál): Három esztendő után tér vissza a portugál első osztályba a legendás klub, amely ezzel a nemzetközi indulással is szeretné megszilárdítani helyét a legmagasabb szinten, egyelőre csak saját hazájában.

Fraport Skyliners – ZZ Leiden (kedd, 19:30)
Krka Novo Mesto – FC Porto (szerda, 18:30)

 

H-csoport

Kalev/Cramo (észt): Egy újabb korábbi bajnok melyet hosszabb regnálás után taszítottak le a trónjáról, ők is négy év után voltak kénytelenek átadni a stafétát idén tavasszal a szintén FIBA-Kupa induló Tartu Ülikool/Rocknak.

BC Enisey Krasnoyarsk (orosz): Hosszú eredménysorra nem is tekinthet vissza az 1993 óta létező klub, mindössze egyetlen orosz Suzuperliga győzelmet tud felmutatni, de tavaly negyeddöntősök voltak az EuroChallange sorozatban.

Lukoil Academic (bolgár): A bolgár bajnokot is a mezőnyben találjuk, amely komolyabb babérokkal csak a hőskorából rendelkezik, Európában pedig ők is főleg az EuroChallangeben vitézkedtek, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Maccabi Rishon LeZion (izraeli): Az izraeli bajnokságban jelenleg még veretlenül álló gárda legjobb eredménye egy odahaza szerzett ezüstérem, 1991-ből… Ők is majd egy évtized után lépnek ismét nemzetközi porondra, de ebben a csoportban még így is lehet keresnivalójuk.

Kalev/Cramo – Maccabi Rishon LeZion (szerda, 18:30)
Enisey – Lukoil Academic (szerda, 19:10)

 

I-csoport

PGE Turów (lengyel): A 2014-es lengyel bajnok sikerének köszönhetően az elmúlt szezonban kipróbálhatta magát az Euroligában és az ottani gyors kiesésük után az Európa-Kupában is, míg a bajnokságban a második helyet szerezték meg.

BK Ventspils (lett): A szeptemberi Európa-bajnokság után érdemes a letteket is árgus szemekkel figyelni, ők is megjárták az Európa-Kupát az előző évadban, odahaza viszont a legutóbbi öt fináléból négyet elbuktak. Egy jó kupa-szereplés egy új bajnokságban gyógyír lenne a sebeikre.

Helios Suns Domzale (szlovén): Korábban a Korac-Kupában tűntek fel többször, de 1999 óta nem jártak nemzetközi színtéren, 2011-ben kerültek hozzá a legközelebb, de akkor elbukták az EuroChallange kvalifikációját.

Pieno Zvaigzdes (litván): A FIBA-Kupa egyik legifjabb klubja a litvánoké, a Pienot csak 2003-ban alapították, ezért nem csoda, hogy se odahaza, se európai kupában nincs semmilyen eredménye. A 24 éves Giedrius Staniulisra és a 21 esztendős Justas Tamnulisra lesz érdemes figyelnünk majd.

Ventsplis – Helios Suns Domzale (kedd, 19:00)
Turów – Pieno Zvaigzdes (szerda, 18:30)

 

J-csoport

Türk Telekom (török): Az egyszeres török kupagyőztesnél új csapat épült a nyáron, így nekik még biztosan egy kis időre lesz szükségük az összeszokáshoz, ez a bajnokságban is megmutatkozik, nem tudtak ugyanis még mérkőzést nyerni idén. Nincs erős csoportjuk, így akár a továbbjutás sem elérhetetlen cél, de ahhoz előbb meg kell találni a kémiát a játékosok között.

KTP Basket (finn): Egy szép reményű EuroChallenge debütálás után tavaly csalódást keltően alakult a szezon számukra, a kontinens harmadik számú kupájában már az alapszakaszban búcsúztak, odahaza pedig ismét az elődöntő jelentette a végállomást. Idei szereplésük sem ad bizakodásra okot, a tabella utolsó előtti helyén állnak, elvesztették első öt mérkőzésüket, így javítani valójuk nekik is akad bőven.

Rosa Radom (lengyel): Egy másik ”tejfeles” szájú klub, mindössze 12 éve jött létre, de évről évre küzdi magát egyre feljebb, még ha eddig nem is alakul jól a honi versengés számukra, csak a középmezőnyben kapnak helyet.

Kumanovo 2009 (makedón): Bajnoki ezüsttel érkezik az egyetlen makedón csapat is, ők 15 év után játszanak újra európai kupameccset, de továbbjutási reményeik nekik is lehetnek ebben a négyesben.

KTP Basket – Rosa Radom (szerda, 18:30)
Türk Telekom – Kumanovo (szerda, 18:45)

 

K-csoport

Energia Targu Jiu (román): Szépen ível fölfelé a 2002-ben alapított román klub eddigi pályája, 2014-ben elhódították a kupát odahaza, tavaly bronzérmesek lettek a bajnokságban, de ami ennél is figyelemreméltóbb, hogy az EuroChallange csatározásokban is a harmadik helyig meneteltek.

Astana (kazah): Kazahsztán egyetlen képviselője a nemzetközi színtéren és az egyik legnagyobb sztárt tudhatja a keretében, a korábban Spanyolországban is húzóembernek számító Nik Caner-Medley személyében, akitől joggal várhatunk MVP-gyanús teljesítményt, ami a csapat jó szereplését is magával vonzhatja.  

AEK Larnaca (ciprusi): A kis ciprusi bajnoknak sem kell azonban a szomszédba menni nagy névért, a korábban az NBA-ban is több szezont lehúzó, szlovén Primo Brezec a gárda kulcsjátékosa több amerikai légióssal kiegészülve. Nagy durranásra nem számíthatunk tőlük sem, de a csoport sorsolása folytán nekik is lehet sanszuk a továbblépésre. Náluk játszik egyébként a sorozat legidősebb játékosa, a ciprusi Jo Jo Garcia szeptemberben töltötte be a 40-ik életévét.

Sigal Prishtina (koszovói): Koszovó első európai szintre lépő együttese a Sigal Prishtina, amely a legfiatalabb országot képviseli majd a kontinensen. A szerb iskolából merítenek, de pozícionálni egyelőre nem tudjuk őket, ahhoz előbb látnunk kell egy-két mérkőzésüket, mert a koszovói szuperliga hegemóniájuk (10 győzelem ’91 óta) nem mond túl sokat róluk.

Energia Targu Jiu – Sigal Prishtina (kedd, 19:00)
Astana – AEK Larnaca (csütörtök, 20:00)

 

L-csoport

Tartu Ülikool/Rock (észt): Az észt bajnok rendelkezik az egyik legtöbb európai kupa tapasztalattal, az elmúlt nyolc szezonból hétszer ugyanis ott voltak az EuroChallangeben, igaz a negyeddöntőnél tovább egyszer sem jutottak.

Khimik Yuzhne (ukrán): Tele van tehetséges fiatallal az ukrán bajnok, az Antypov-Petrov-Belikov trióra lesz érdemes figyelnünk, ők a jövő csillagai lehetnek a szomszédoknál. Ők is rutinos kuparésztvevőknek számítanak, az előző évadban még az Európa-Kupában indultak és jutottak el a legjobb 16-ig!

ETHA Engomis (ciprusi): Három esztendőt követően lesz újra Európa színpadán a ciprusi együttes, melynek bőven van bizonyítani valója, miután legutóbb is győzelem nélkül estek ki az EuroChallangeből.

Juventus Utena (litván): Az amerikai Buttefieldet leszámítva csak litván játékosokkal vág neki első nemzetközi kupájának a tavalyi bronzérmes, de a tengerentúli hátvédtől káprázatos dolgokra számíthatunk, miután legutóbb 43 pontot szórt bajnoki mérkőzésen, ami a legtöbb az elmúlt három évben, amit elértek Litvániában.

Tartu – Juventus (kedd, 19:00)
Khimik Yuzhne – ETHE Engomis (szerda, 20:30)

 

M-csoport

Royal Hali Gaziantep (török): A FIBA-Kupa legfiatalabb együttese, mindössze 2007-ben alapították a klubot, ennek ellenére már rendelkezik számottevő eredménnyel nemzetközi szinten. A 2014-es EuroChallange bronzérmes csapatból azonban mostanra csak a vezetőedző Jure Zdovc maradt hírmondóul és a bajnokságban is negatív mérleggel állnak három fordulót követően.

BC Siauliai (litván): Nem túl rózsás szezonkezdésen van túl a gárda, első hat litván bajnoki mérkőzésükből csak egyet tudtak behúzni. A mezőny legfiatalabb vezetőedzőjével (30 éves), Gediminas Petrauskasszal a kispadon, van még hova fejlődniük ebben a sorozatban is.

Slask Wraclow (lengyel): A lengyel rekordbajnok is nehéz időket élt meg pár évvel ezelőtt, anyagi problémák miatt alacsonyabb osztályba kényszerültek, de jelenleg ők is felfelé tartanak, tavaly elhódították a kupát odahaza, idén pedig újra európai kupában indulnak amerikai hátvéd párosukkal.

Inter Bratislava (szlovák): Kétszeres címvédőként idén nem sikerült újra elhódítania a szlovák bajnoki serleget, a kupával vigasztalódtak Pozsonyban és először méretik meg magukat a hazai versengésen kívül.

Gaziantep – Inter Bratislava (szerda, 19:00)
Slask Wraclow – BC Siauliai (csütörtök, 18:30)

 

N-csoport

Tsmoki-Minsk (fehérorosz): Hét belorusz bajnoki cím után várják a FIBA-kupa szereplést az EC-ben korábban a negyeddöntőig jutó együttes tagjai, tapasztalatuk alapján bennük lehet itt is egy szép menetelés, de a rengeteg induló miatt nehéz esélyeket latolgatni náluk is.

Kataja Joensuu (finn): A regnáló finn bajnokot is köszönthetjük a mezőnyben, szintén EuroChallange szerepléssel a tarsolyukban. Nagy hasznukra lehet a 35 éves Lamayn Wilson, aki a Krasne Krylia színeiben már korábban felemelhette a FIBA-Kupa elődjének számító serleget a magasba.

Rilski Sportist (bolgár): A bolgárok is megjártak az EC-t egyszer már, 1-5-ös mérleggel búcsúztak 2014-ben. A két legnagyobb ászuk a veterán Yordan Bozov és a rivális Lukoil Aacademic-től érkező Veselin Veslinov.

Rieker Komárno (szlovák): A végére a szlovák bajnok maradt, akik kisebb meglepetésre hódították el tavasszal az első helyet, 4-3-ra legyőzve a Prievidzát. Ők is újoncok az európai kupákban, ellenfeleik nagyobb tapasztalata ezen a szinten pedig döntő lehet a továbbjutás szempontjából. Aki kíváncsi a csapatra az könynen megtekintheti a hazai mérkőzéseit, a Komárno ugyanis Székesfehérváron játssza azokat.

Kataja – Rilski Sportist (szerda, 18:30)
Tsmoki-Minsk – Komárno (november 18., 19:00)

 

Fotó (slide, 1.): en.wikipedia.org
Fotó (2.): lnb.fr
Fotó (3.): cibona.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus