EuroChallenge Top 16: 3. forduló

A héten a harmadik fordulót rendezték az EuroChallenge sorozat második csoportkörében. Az „odavágók” után kísértetiesen hasonló az állás mindegyik csoportban, 1-1 kiemelkedően jó (vagy éppen rossz) csapatot három ugyanolyan mérleggel rendelkező követ (vagy éppen előz meg). Az izgalmak tehát a továbbiakban is garantáltak, lényegében még bárki továbbjuthat a mezőny tagjai közül. Hetente jelentkező rovatunkban ismertetjük az eredményeket, a Szolnok mellett kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!


 

I-csoport

BK Ventspils (LAT, 1-2) – CS Gaz Metan Medias (ROU, 1-2) 96-64 (29-16, 23-17, 22-14, 22-17)

Ez volt az utolsó lehetőség a Ventspils számára, hogy elkezdje gyűjtögetni a győzelmeket, és így versenyben maradjon a továbbjutásért vívott harcban. Ezúttal nem is okoztak csalódást a lett fiúk, nagy magabiztossággal intézték el román riválisukat. A tudásbeli fölényük eddig is nyilvánvaló volt, a pályán azonban nem bizonyították még ezt a Top 16-ban. Ezúttal viszont nagyon agilisan kezdtek a házigazdák, rögtön 15-2-re léptek el. A dominanciájuk a folytatásban sem csökkent, egy 10-0-s futás után már a második játékrész elején 34-16-ot mutatott az eredményjelző. A lényegi dolgok tehát idejekorán eldőltek, hiszen a Gaz Metan játékosai nem tudtak közelebb férkőzni, sőt a különbség még tovább nőtt, a vége előtt nem sokkal már a 40 pontot súrolta (94-56). Ezúttal kiszakadt a zsák a Ventspilsnél, 62%-kal (21/13) dobták a triplát, 76%-kal (25/19) a duplát, 95%-kal (20/19) pedig a büntetőket. Valamint hatalmas különbséggel megnyerték a lepattanócsatát (37-15) is. Mindezek tükrében az ilyen mértékű győzelmük sem meglepő, igazi csapatmunkát mutattak be, minden pályára lépő játékosuk sokat, és jól játszott, így kimagasló egyéni teljesítmény sem született.

 

Pinar Karsiyaka SK Izmir (TUR, 3-0) – Joensuun Kataja (FIN, 1-2) 89-70 (29-20, 22-17, 21-13, 17-20)

Nem hozott sokkal több izgalmat a csoport másik meccse sem, igaz az előzmények és az esélyek sem azt vetítették előre, hogy az 5000 izmiri fanatikus a körmét fogja rágni a végjátékban. A csata már az elején eldőlni látszott (és el is dőlt), miután a finnek meccset nyitó kosarára 14 megválaszolatlan ponttal feleltek a hazaiak. A második etapban egy hasonló mértékű (13-0) roham után immár szakadék tátongott a csapatok között, 48-25-re vezettek ekkor a törökök. A második félidő tehát már csak formalitás volt, mindkét oldal lehetőséget adhatott cseresorának is. A hazaiak legjobbja „természetesen” ezúttal is Robert Dixon (28 pont, 12/7 tripla, jobbra a képen) volt, aki ezúttal pontszerzésben jeleskedett legfőképp, a meccs eleji rohamoknál ő volt eredményes elsősorban. Elképesztően jó formában van az amerikai játékmester, az eddig lejátszott „odavágók” talán vitathatatlanul legjobb, legstabilabban teljesítő játékosa az egész mezőnyt figyelembe véve. Mellette szintén kiemelhető ezen a meccsen csapattársa, Jon Diebler (19 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó), illetve a túloldalon nem érheti panasz Jermaine Flowers (17 pont, 6 lepattanó, 5 labdaszerzés, 6 kiharcolt fault) játékát. A csoportmeccsek felénél a Pinar gyakorlatilag megnyerte a négyest, a másik három csapat pedig ádáz harcot vívhat a maradék egy továbbjutó helyért, izgalmakban tehát biztosan nem lesz hiány a folytatásban sem.

 

A következő forduló programja:

CS Gaz Metan Medias (1-2) - Pinar Karsiyaka SK Izmir (3-0) (febr. 12. 18.00)

BK Ventspils (1-2) - Joensuun Kataja (1-2) (febr. 12. 19.00)

 

 

J-csoport

Paris Levallois (FRA, 2-1) – Szolnoki Olaj KK (2-1) 93-71 (19-17, 16-28, 29-14, 29-12)

Legjobban teljesítők: Williams (23 pont, 11 lepattanó), Cox (15 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó) Diot (15 pont, 3 gólpassz) illetve Bell (13 pont, 5 lepattanó), Báder (7 pont, 8 lepattanó).

A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA elérhető!

 

BCM Gravelines Dunkerque (FRA, 2-1) – Hapoel Holon (ISR, 0-3) 86-80 (16-18, 17-13, 24-20, 29-29)

A Szolnoktól elszenvedett hazai vereség után a valós továbbjutási reményeik életben tartásáért utazott Franciaországba a Holon. Ehhez azonban nyerniük kellett volna a Gravelines ellen, aminek érdekében meg is tettek mindent, így egy jó kis derbi kerekedett ebből az ütközetből. Pár pont volt a különbség a csapatok közt, ám jobbára az izraeliek vezettek az első félidőben, a nagyszünetre azonban a hazaiak mehettek némi fórral (33-31). A fordulás után sokáig semmi nem változott, ám a harmadik negyed felénél feljebb kapcsoltak a franciák, egy 12-2-es periódussal átvették a mérkőzés irányítását (54-45). Zárkózott a vendég gárda, ám a másik oldalon beesett néhány tripla, így a különbség ismét 10 pont közelébe kúszott. Jerome Dyson (42 pont, 10 kiharcolt fault, 3 labdaszerzés, jobbra a képen) azonban mindenre tudott válaszolni, szinte egymaga tartotta versenyben csapatát. A végjátékban 10 másodperc alatt szerzett két triplát, ezzel újra nyílttá tette a meccset (82-80). Kevés idő volt azonban hátra, így jó büntetőzéssel bebiztosította sikerét a Gravelines. Remek egyéni teljesítményekben nem volt hiány, a már említett Dyson ezzel az emberfeletti teljesítménnyel kiérdemelte a hét MVP-je címet is. Csapattársa, Franklin Hassell (24 pont, 12 lepattanó) masszív dupla-duplája szinte „eltörpül” e mellett a teljesítmény mellett. Kettejük klasszis játéka azonban kevés volt, mellettük mindössze két (!!!) játékos szerzett még pontot a Holonban, a többieknek rádobása sem nagyon volt. A gallok ezzel szemben szépen megosztották egymás közt a terheket, mindenki kivette a részét a játék bizonyos eleméből, így a „sok lúd disznót győz” elv érvényesült ezúttal. A Hapoel leginkább csak egy erős menetelésben és a matematikában bízhat a továbbiakban, míg a másik három gárda – élén a Szolnokkal – bizakodva várhatja a visszavágókat.

 

A következő forduló programja:

BCM Gravelines Dunkerque (2-1) - Szolnoki Olaj KK (2-1) (febr. 12. 20.00)

Hapoel Holon (0-3) - Paris Levallois (2-1) (febr. 12. 20.00)

 

 

K-csoport

Norrköping Dolphins (SWE, 1-2) – BC Khimki Juzsnyij (UKR, 1-2) 76-81 (18-16, 19-20, 18-26, 21-19)

A svédek lélegzetvételnyi előnyhöz juthattak volna egy győzelemmel, az ukránokat pedig a csoporton belüli meccsben maradás motiválhatta a két csapat összecsapása előtt. Kiegyenlített küzdelem folyt a mérkőzés első felében, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 20 perc alatt 12-szer adták át a vezetést egymásnak a gárdák. A Khimki azonban valamin változtatott a nagyszünetben, hiszen a harmadik negyed elején egy 8-0-s rohamot produkáltak (42-51), így olyan előnyre tettek szert, ami már nagynak számított ezen a meccsen. A delfinek azonban természetesen nem látták még lefutottnak a derbit, így szépen lassan zárkózni kezdtek, és jöhetett egy szoros végjáték (70-72) az utolsó másfél percben, ami méltó is volt a két csapat erőfeszítéseihez. A házigazdák azonban mintha kissé elfáradtak volna, két labdát is eladtak, így büntetőkkel bebiztosították sikerüket az ukránok. Igazi kibrusztolt, küzdelmes siker volt ez részükről, mellyel továbbra is versenyben maradtak, két legfőbb riválisukat pedig hazai pályán láthatják majd vendégül a visszavágókon.

 

Tofas SC Bursa (TUR, 1-2) – Krasnye Krylia Samara (RUS, 3-0) 70-78 (21-24, 18-17, 16-20, 15-17)

A hazai pálya nyújtotta előny ellenére sem a Tofas volt a meccs esélyese, hiszen a mezőny egyik legjobb csapata, a még mindig veretlen Krylia látogatott hozzájuk. Mindent megtettek azonban az ezúttal Steven Burtt nélkül felálló törökök, fegyelmezett, jó játékkal tartották a lépést a vendégekkel. 12-szer volt döntetlen az állás, míg 9-szer változott a vezető csapat személye. Egészen a harmadik negyed hajrájáig, ekkor a mezőny legjobbja, Andre Smith (32 pont, 5 lepattanó, 8 kiharcolt fault, jobbra a képen) vezérletével egy 11-1-et repesztettek az oroszok, és ezzel kétszámjegyűre növelték előnyüket (55-65). Nem kellett sok a Tofasnak sem, jól küzdve gyorsan eltüntették a különbséget (65-67). A vezetést visszavenniük azonban már nem sikerült, hiszen a dobásaik legnagyobb részt célt tévesztettek, míg a vendégek hideg fejjel értékesítették büntetőiket. A Krylia hasonlóan, mint az I-csoportban a Pinar, nyeregben érezheti magát, csoportelsőségükre nagy összegben lehetne fogadásokat kötni. A Tofas sem lehet teljesen elégedetlen ezzel a produkciójával, ám most már valószínűleg idegenben is nyernie kell a továbbjutás érdekében, legközelebb mindjárt a Juzsnyij ellen.

 

A következő forduló programja:

BC Khimki Juzsnyij (1-2) - Tofas SC Bursa (1-2) (febr. 12. 18.00)

Norrköping Dolphins (1-2) - Krasnye Krylia Samara (3-0) (febr. 12. 19.00)

 

 

L-csoport

Tsmoki-Minszk (BLR, 1-2) – Telekom Baskets Bonn (GER, 1-2) 74-70 (17-18, 18-13, 20-16, 19-23)

Hasonló volt a képlet a meccs előtt, mint több másik e heti derbi előtt is a sorozatban. A Minszk ha kikap lemarad, míg a Bonnak itt volt az esélye leszakítani ellenfelét. Ennek megfelelően ez a mérkőzés is szoros csatát hozott, ami kárpótolhatta a nézőket a nem túl magas színvonalért. A hazaiak a harmadik negyedben tudtak megugrani, 9-0-val lépték át a lélektani 10 pontos különbséget (52-41). Ahogy egy ilyen meccsen az lenni szokott, ez nem maradt így sokáig, pár perc múlva ismét meccsben volt a Telekom. A németek az utolsó percben is ott lihegtek a vendéglátóik nyakán, többször is 2 pontra közelítették meg őket. A mérkőzés aztán egy labdaszerzéssel dőlt el, mellyel egy dobóhelyzetet hiúsítottak meg a beloruszok. Csapatukból hatan is 8 és 16 közti pontterméssel rukkoltak ki, a legtöbb statisztikai mutatóban viszont szinte ugyanúgy teljesítettek a felek, ez is igazolja, hogy nüanszok döntöttek csupán. Mégis, ez még nagyon sokat jelenthet mindkét csapatnak, ennek az eredménynek azonban leginkább a csoport másik két csapata örülhetett.

 

Generali Okapi Aalstar (BEL, 1-2) – EWE Baskets Oldenburg (GER, 3-0) 80-103 (12-31, 31-16, 23-30, 14-26)

Nagyon úgy tűnik, hogy a Pinar-Krylia duó mellett az idei EC sorozat harmadik domináns csapata az Oldenburg lett. Elképesztő magabiztossággal, fegyelmezett csapatjátékkal, és fojtogató védekezéssel hozták a meccseiket eddig. Ezúttal sem volt ez másként, villámrajtot vettek Aalst városában is az Okapi ellen, az első negyedet fölényesen, 31-12-re nyerték. A belgák azonban visszajöttek a meccsbe, minimálisra csökkentették a különbséget (44-43), és hasonló negyedet produkáltak, mint a németek az első periódusban. Az EWE Baskets legfőbb erénye a fordulás után mutatkozott meg, hiszen az ellenfél ilyen nagymértékű felzárkózási kísérlete sem zökkentette ki őket a folytatásban. Pontosan, higgadtan játszották a saját játékukat, így összességében 56-37-re felülmúlták a meccs második félidejében a széteső Okapit. A legjobb teljesítményt ezúttal Dru Joyce (16 pont, 7 gólpassz) és Julius Jenkins (25 pont, jobbra a képen) nyújtotta részükről, míg a hazaiaktól Ryan Thompsont (23 pont, 6 lepattanó) érheti a legkevésbé kritika. Az Oldenburg ezzel páholyból szemlélheti az eseményeket, hátralévő hazai meccseik megnyerésével biztosan csoportelsők lesznek.

 

A következő forduló programja:

Telekom Baskets Bonn (1-2) - Generali Okapi Aalstar (1-2) (febr. 06. 19.30)

Tsmoki-Minszk (1-2) - EWE Baskets Oldenburg (3-0) (febr. 13. 19.00)

 

 

A forduló MVP-je:

Jerome Dyson (Hapoel Holon)

 

 

A forduló kategóriánkénti legjobbjai:

Pont: 42 – Jerome Dyson (Hapoel Holon)

Lepattanó: 12 – Franklin Hassell (Hapoel Holon)

Gólpassz: 9 – Dominic Waters (Hapoel Holonj)

Labdaszerzés: 5 – Jermaine Flowers (Joensuun Kataja), Dwight Buycks (BCM Gravelines)

Blokk: 2 – 6 játékos

 

(fotók: fibaeurope.com)

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus