EuroCup: 1. forduló - A Himki bekezdett

Kedd este elkezdődött, tegnap pedig be is fejeződött a EuroCup első csoportkörének első fordulója. A Szolnoki Olaj KK győzelmén kívül a D csoportban a Himki bemutatót tartott a VEF Riga ellen, a Union Olimpija viszont hatalmas lépést tett máris a továbbjutás felé a Besiktas elleni idegenbeli sikerrel - Hristo Nikolov vérét is adta a győzelemért. Lássuk az összes csoport eseményeit, a tabellákat, illetve a forduló legjobbjait - ahova ezúttal két Olaj-játékos is befért!
 

EuroCup, Első csoportkör, 1. forduló

Nyugati konferencia

A-csoport

Telekom Baskets Bonn (német, 0-1) - Strasbourg (francia 1-0) 83-86
(16-21, 26-24, 22-13, 19-28)

Kitűnő meccseket hozott az A-csoport, ez például egy buzzer-hármassal dőlt el a vendégek javára. Nagyon hullámzó játékot hozott az egész meccs, jobban kezdett a Strasbourg, de a harmadik negyed végére már 6 pontos előnyben a házigazdák voltak. A franciák jobban játszottak a záró felvonásban, és Antoine Diot (15/9) utolsó másodperces hármasával nyertek. A hazaiaknál Steve Wachalski (24 pont, 6/8 tripla) és Benas Veikalas (17 pont, 5 szerzett labda) emelkedtek ki, míg a vendégnél Diot mellett Louis Campbell (18 pont, 5/5 tripla, 5 gólpassz) és Jeremy Leloup (16 pont, 4/4 tripla) voltak igazán hasznosak. Érdekesség, hogy nagy triplapárbaj volt a találkozó, a hazaiak 14/31-es, míg a vendégek 13/19-es mutatót produkáltak kintről.

A Bonn legjobb dobói: Wachalski 24/18, Veikalas 17/9, Brooks 10/6, Lawrence 10/3.
A Strasbourg legjobb dobói: Campbell 18/15, Lelopu 16/12, Diot 15/9.

Grissin Bon Reggio Emilia (olasz, 1-0) - Brose Baskets Bamberg (német, 0-1) 70-67
(9-11, 26-20, 14-19, 21-17)

Szintén nagyon szoros összecsapást hozott ez a találkozó, amelyet a végjátékban nyertek meg az olaszok, pedig három negyed után az előző éveket az Euroligában töltő Bamberg állt még jobban. A hazaiaknál Andrea Cinciarini (15 pont, 9 pattanó, 6 gólpassz) kiemelkedett igazi mindenes játékával, és bár a túloldalon ketten is hozták az ő hasznosságát - Trevor Mbakwe (6 pont, 14 pattanó, 2 szerzett labda, 2 blokk) és Carlon Brown (26 pont) -, összességében sokkal jobban eloszlottak a pontok a EuroChallenge előző kiírásának győztesénél.

A Reggio Emilia legjobb dobói: Cinciarini 15, Kaukenas 13/6, Mussini 12/9, Della Valle 12/6.
A Bamberg legjobb dobói: Brown 26/12, Wanamaker 12, Strelnieks 12/6.

CAI Zaragoza (spanyol, 1-0) - Paris Levallois (francia, 0-1) 77-76
(17-17, 21-16, 15-13, 24-30)

Nem kisebb harcot hozott ez a találkozó sem, mint az előző kettő, hiszen hiába szedett össze hét pontos előnyt a Zaragoza harminc pernyi játék után - nem is nagyon voltak hátrányban  előtte sem -, Blake Schilb (17 pont, 5 pattanól, 5 gólpassz) vezetésével nagyon nagyot hajráztak a franciák. A próbálkozásukat siker nem koronázta, pedig kilenc játékosuk ért el legalább 5 pontot, mindenki hozzátette a magáét. A túloldalon viszont talán több volt a jó egyéni teljesítmény, Stevan Jelovac és Marcus Landry (15-15 pont) mellett a többiek hasznosabban kosárlabdáztak, mint a Paris Levallois kiegészítőemberei.

A CAI Zaragoza legjobb dobói: Landry 15/9, Jelovac 15/3, Gouilding 13/12.
A Paris Levallois legjobb dobói: Schilb 17/6, Ndoye 13/9.

A csoport állása az első kör után:

 

B-csoport

Artland Dragons (német, 0-1) - ASVEL Lyon Villeurbanne (francia, 1-0) 64-70
(11-11, 18-20, 16-21, 19-18)

Az Euroliga-selejtezőből kieső ASVEL érvényesítette a papírformát, jobb játékosállománnyal rendelkeznek, és ha nem is kiütéses, de végig vezetve magabiztos győzelmet arattak David Andersen (14 pont, 10 pattanó), Taurean Green (15 pont, 5 gólpassz) és David Lighty (12 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz) vezetésével. A túloldalon csak David Holston (18 pont, 4/8 tripla, 7 gólpassz) és Anthony King (13 pont) vette fel velük a versenyt, így nem is volt meglepő a vendégek sikere.

Az Artland legjobb dobói: Holston 18/12, King 13, Thomas 10/6.
Az ASVEL legjobb dobói: Green 15/9, Andersen 14/9, Lighty 12/6.

Gran Canaria (spanyol, 1-0) - Foxtown Cantú (olasz, 0-1) 101-81
(24-20, 27-20, 19-17, 31-24)

A csoport legsimább meccsét játszotta egymással a két gárda, a Gran Canaria pedig az egyetlen alakulat lett, amely az első körben átlépte a 100 pontos határt. Olyan lényegesen nagy különbség az első három negyedben nem volt a két csapat között, de mindhárom negyedet nyerték a vendéglátók, így már 13 ponttal vezettek az utolsó 10 perc előtt is, a záró játékrészben alakult ki a 20 pontos győzelem a kifejezetten sok lábon álló hazaiak javára - heten is elértek legalább 10 VAL-t. A túloldalon James Feldeine (25 pont, 4 szerzett labda) és Darius Johnson-Odom (14 pont, 7 gólpassz, 4 pattanó) volt a két vezér, de nem kaptak elég segítséget a többiektől egy szoros meccshez.

A Gran Canaria legjobb dobói: Kuric 19/9, Bellas 14/6, Summers 13.
A Cantú legjobb dobói: Feldeine 25/15, Johnson-Odom 14, Williams 12.

JDA Dijon (francia, 1-0) - Telenet Ostend (belga, 0-1) 72-63
(16-17, 24-13, 15-11, 17-22)

Meglehetősen könnyedén nyert a Dijon hazai pályán az EL-selejtezőből kieső belgák ellen, a középső két negyedben 14 pontos előnyt építettek ki maguknak, amit simán tartottak is a végéig. A Dijonnál Erving Walker (15 pont, 6 gólpassz, 4 pattanó) és Zach Moss (18 pont) voltak messze a legjobbak, a túloldalon viszont mindössze egy ember jutott egy egyáltalán két számjegyű ponttermésig, Dusan Djordjevics (8 pont, 9 gólpassz) mellett pedig hasznosságban sem tudta senki megközelíteni az előbb említett kettőst.

A Dijon legjobb dobói: Moss 18, Walker 15/6, Gray 10/6.
Az Ostend legjobb dobói: Echenique 10, Boukichou 9, Wilkinson 9/9.

A csoport állása az első kör után:

 

C-csoport

EWE Baskets Oldenburg (német, 0-1) - Baloncesto Seville (spanyol, 1-0) 77-85
(19-27, 20-21, 18-17, 20-20)

A Sevilla nem sok mindent bízott a véletlenre, az első negyed alkalmával megszerezték a vezetést, amelyet egészen a lefújásig tartottak is, szokatlan forgatókönyvű mérkőzés volt ez. A spanyolok igazi csapatkosárlabdát mutattak be, hiszen öten jutottak el legalább 10 pontig, és a 10 VAL-os határt is hatan lépték át, utóbbi kategóriában ráadásul legjobbjaik is csak 13-ig jutottak, egyetlen kiemelkedő teljesítmény nélkül hozták a győzelmet. A túloldalon a Nemanja Aleksandrov (22 pont), Julius Jenkins (17 pont), Philipp Neumann (8 pont, 6 pattanó) voltak a leghasznosabbak, de nem jött annyi jó produkció mellettük, hogy igazán szorossá tudják tenni a meccset, vagy akár meg is fordítsák..

Az EWE Baskets legjobb dobói: Aleksandrov 22/6, Jenkins 17/6, Paulding 13/6.
A Seville legjobb dobói: Urtasun 16, Pullen 13/3, Thames 11/3.

SLUC Nancy (francia, 1-0) - CEZ Nymburk (cseh, 0-1) 78-76
(17-17, 20-11, 20-26, 21-22)

Hullámzó és végül szoros meccsen nyertek a gallok, hiszen egál első negyed után 9 pontos előnyre tettek szert a félidőben, amit majdnem teljes egészében el is adtak viszont a harmadik felvonás során. A végjáték aztán nekik jött ki jobban, így a Darius Adams (22 pont, 5 gólpassz), Florent Pietrus (16 pont, 7 pattanó), Randal Falker (15 pont, 7 pattanó, 3 szerzett labda) trió vezetésével diadalmaskodni tudtak. Kissé érdekes is, hogy ennyire nehezen, az ő szintjüket ugyanis csak Derek Raivio (15 pont, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) hozta a Nymburknál, neki viszont valamivel több segítsége akadt, így győzte le majdnem az egyfejű sárkány a háromfejűt.

A Nancy legjobb dobói: Adams 22/6, Pietrus 16, Falker 15.
A CEZ Nymburk legjobb dobói: Simmons 13/9, Raivio 13/3, Benda 10.

Spirou Charleroi (belga, 0-1) - Virtus Rome (olasz, 1-0) 59-88
(13-24, 14-27, 14-21, 18-16)

Borzasztóan könnyedén nyert a Róma, amely már a félidőben 24 ponttal vezetett, és ezt a továbbiakban még tovább növelte. Az egész forduló legértékesebb játékosának választott Brandon Triche (26 pont, 6 pattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda, 8 kiharcolt fault, 37 VAL) mellett még négyen értek el legalább 10 VAL-ig, míg a túloldalon ez utóbbira összesen két ember volt képes, ők is épphogy. Egyetlen jó teljesítmény sem jött ezúttal a Charleroi-tól.

A Charleroi legjobb dobói: Page 15/6, Wise 11, Collins 10/6, Mukubu 10/3.
A Virtus Roma legjobb dobói: Triche 26/6, Gibson 16/12.

A csoport állása az első kör után:

 

Keleti konferencia

D-csoport

Himki Moszkva (orosz, 1-0) - VEF Riga (lett, 0-1) 94-65
(21-18, 26-10, 24-13, 23-24)

A Himki egy szoros első negyed után elég erős bemutatót tartott, hiszen a középső két felvonást 50-26-ra nyerték, így végül egy 29 pontos, nagyon könnyed győzelemmel nyitották a sorozatot. A 11 pályára lépő játékosuk közül 10-en elértek legalább 5 pontig, és hatan legalább 13 VAL-t termeltek, nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. A túloldalon Gerald Robinson (21 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz) és Janis Timma (17 pont, 5/7 tripla) kiemelkedtek, a többiek közül csak Mareks Mejeris játszott hasznosan (6 pont, 8 pattanó, 3 gólpassz), ez pedig nagyon kevés volt ezúttal.

A Himki Moszkva legjobb dobói: Rice 16/6, Vjalcev 14/6, Koponen 12/6.
A VEF Riga legjobb dobói: Robinson 21/9, Timma 17/15.

Besiktas (török, 0-1) - Union Olimpija (szlovén, 1-0) 68-70
(12-19, 12-14, 12-19, 32-18)

Három negyedig tükörsima mérkőzés tűnt ez, az Adria Ligában is kifejezetten jól indító szlovének megfojtották valósággal a törökök támadójátékát, így 16 ponttal vezettek 10 perccel a vége előtt (36-52). A Besiktas JaJuan Johnson (20 pont, 8 pattanó, 5 szerzett labda) és Chris Lofton (17 pont, 5 gólpassz) vezetésével mindent megpróbált, majdnem fordítottak is, de a Union Olimpija megtartott egy minimális előnyt, így nagy sikert arattak, ez az idegenbeli győzelem a továbbjutás szempontjából óriási jelentőséggel bírható még számukra. A 10 pályára lépő közül 9-en pontot dobtak a ljubljanai együttesnél, 7-en elértek legalább 6 pontig, a legeredményesebbek is csak 13-at tettek fejenként a közösbe, csapatként voltak erősebbek a hazaiaknál.

A találkozó krónikájához tartozik, hogy Hristo Nikolov fejbőre felrepedt, még aznap este "kozmetikázni" is kellett rajta, de az ex-Olaj bolgár nem szállt ki a meccsből, bekötött fejjel, de továbbjátszott.

A Besiktas legjobb dobói: Johnson 20/3, Lofton 17/6, Broekhoff 12/6.
A Union Olimpija legjobb dobói: Kanacevic 13/6, Salin 13/9, Marinovics 9/6.

Szolnoki Olaj KK (magyar, 1-0) - Zenit Szentpétervár (orosz, 0-1) 96-94
(22-21, 25-23, 16-23, 33-27)

A mérkőzés hosszabb összefoglalóját EZEN A LINKEN elolvashatjátok!

A Szolnoki Olaj KK legjobb dobói: Vojvoda 25/12, L. Jones 23/9, Wittmann 12/12.
A Zenit legjobb dobói: Hodge 25/9, C. Jones 14, Borovnjak 13, Kulagin 13/6.

A csoport állása az első kör után:

 

E-csoport

Krasny Oktyabr (orosz, 0-1) - CSU Asesoft Ploiesti (román, 1-0) 75-81
(20-23, 16-20, 17-19, 22-19)

A viszonylag szorosnak mondható végeredmény ellenére is simán nyertek a románok, ami azért meglepetés, hiszen ők hatodik kalaposak voltak mindössze - igaz, ez ebben a körben nem nagyon számított, keleten mindhárom "6. kiemelt" győzött -, ennek ellenére végig kézben tartották az ütközetet, ők irányítottak és voltak előnyben. Az oroszoknál négy ember kiemelkedett: Cuthbert Victor (17 pont), a Zadarból és a Himik Juzsnijból ismerős Romeo Travis (14 pont, 7 pattanó), DJ Kennedy (19 pont, 8 pattanó) és a jó nevű Bernard King (11 pont, 8 gólpassz). A túloldal kiegyensúlyozottabb volt, a nyolc pályára lépő játékos közül heten elértek legalább 7 pontot, szépen eloszlottak a terhek.

A Krasny Oktyabr legjobb dobói: Kennedy 19/3, Victor 17/3, Travis 14/6.
A Ploiesti legjobb dobói: Runkauskas 15/6, Brown 14, Lee 12, Mohammed 12/3.

Banvit (török, 1-0) - Hapoel Jerusalem (izraeli, 0-1) 80-76
(14-19, 19-16, 19-15, 28-26)

Borzasztóan jó mérkőzést játszott egymással a két gárda, szoros, fordulatos összecsapás volt, amelyet a végén éppen csak meg tudott nyerni a Banvit - ez a Hapoel erejét mutatja, az ötödik kalap legjobb csapata voltak. A hazaiaknál a Sammy Mejia (17 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz), Vladimir Dragicsevics (16 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 3 blokk), Keith Simmons (13 pont, 6 pattanó) trió messze kiemelkedett hasznosságban, előbbi kettő szintjét pedig csak Joseph Jones (19 pont, 7 pattanó) tudta hozni a túloldalon, talán ez dönthetett leginkább ezen a párpontos összecsapáson.

A Banvit legjobb dobói: Mejia 17/6, Dragicsevics 16, Simmons 13/3, Veremejenko 13/3.
A Hapoel Jerusalem legjobb dobói: Jones 19/3, Wright 14, Smith 13.

Lietuvos Rytas (litván, 1-0) - Partizan (szerb, 0-1) 92-65
(30-21, 17-8, 23-25, 22-11)

Két negyed alatt el is dőlt a találkozó, a litvánok az első 10 percben szétdobták a szerbeket, a második felvonásban pedig azt használták ki, hogy támadásban elfogyott a Partizan, így 18 ponttal vezettek már ekkor. Öten is eljutottak legalább 13 pontig, közülük a dupla-duplát elérő Travis Leslie (18 pont, 10 pattanó), illetve Mindaguas Lukauskis (18 pont, 4/7 tripla) voltak a legjobbak. A túloldalon Nikola Milutinov és Djordje Gagics, a két magasember voltak a legjobbak (12-12 pont), de ők is messze elmaradtak a hazai oldal látott minőségtől.

A Lietuvos Rytas legjobb dobói: Lukauskis 18/12, Leslie 18/6, Kavaliauskas 14.
A Partizan legjobb dobói: Milutinov 12, Gagics 12, Muric 9/3, Tepics 9.

A csoport állása az első kör után:

 

F-csoport

Ventspils (lett, 1-0) - Buducsnoszt (montenegrói, 0-1) 82-75
(24-21, 26-13, 20-18, 12-23)

A Buducsnoszt kitűnő játékerőt képvisel, de nagyon simán kaptak ki Lettországban. A Ventspils három negyed után 18 ponttal vezetett, innen már csak a kozmetikázás maradt a vendégeknek - hat pontnál közelebb egyszer sem jutottak. A hazaiaknál a Mire Chatman (19 pont), Harvey Grant (12 pont), Troy Barnies (12 pont, 7 pattanó) hármas volt nagyon hasznos, míg a túloldalon csak JR Reynolds (18 pont) volt hasonlóan produktív összességében, így nem meglepő, hogy a montenegrói kirakatcsapat elbukott.

A Ventspils legjobb dobói: Chatman 19/3, Barnies 12, Grant 12.
A Buducsnoszt legjobb dobói: Reynolds 18/6, Planinic 13, Vitkovac 11.

Pinar Karsiyaka (török, 0-1) - PAOK (görög, 1-0) 81-87 két hosszabbítás után
(18-19, 12-7, 19-18, 17-22, 7-7, 8-14)

A forduló legjobb meccsét játszottak a két csapat, a második negyedet leszámítva ráadásul elég színvonalasat is. Az első ráadásban még kitartott a két gárda ererej, aztán a második hosszabbításra elfáradtak a felek, ezt pedig a görögök tudták kihasználni jobban, így nyertek. Érdekesség, hogy elég kevés volt a jó teljesítmény: a hazaiak a dupla-duplát elérő Juan Palaciosra (29 pont, 10 pattanó) támaszkodhattak elsősorban, míg a túloldalon Jake Odum (22 pont, 5 pattanó) emelkedett ki hatékonyságával - utóbbinak jóval több segítsége volt azért Kostas Charalampidis (19 pont) és Marc Carter (14 pont, 9 pattanó, 4 szerzett labda) személyében.

A Pinar Karsiyaka legjobb dobói: Palacios 29, Dixon 25/3, Strawberry 9.
A PAOK legjobb dobói: Odum 22/3, Charalampidis 19/9, Carter 14/6.

Stelmet Zielona Gora (lengyel, 0-1) - Lokomotiv Kubany (orosz, 1-0) 78-97
(14-31, 15-20, 24-25, 25-21)

Egy negyedig volt érdekes az ütközet, 10 perc alatt 17 pontos előnybe került ugyanis a Kubany, amely érvényesítette a papírformát, ezután már pihentetni is tudtak. A vendégeknél hatan értek el legalább 15 VAL-t, közülük is kiemelkedett Derrick Brown (23 pont, 5 pattanó, 6 gólpassz). A hazai oldalon az ukrán válogatot Steven Burtt (13 pont, 6 gólpassz), Quinton Hosley (14 pont), Lukasz Koszarek (12 pont) és Aaron Cel (11 pont) voltak a legjobbak, de messze elmaradtak a Kubany játékosaitól, ráadásul a meccs érdemi részében (az első 10 percben) ők sem tudtak segíteni csapatukon.

A Zielona Gora legjobb dobói: Hosley 14/6, Burtt 13/6, Koszarek 12/3.
A Kubany legjobb dobói: Brown 23/3, Simon 15/12, Randolph 15.

A csoport állása az első kör után:

 

A forduló legértékesebb játékosának a Virtus Roma kosarasát, Brandon Triche-t választották, aki 37-es VAL indexet ért el.

Mögötte Derrick Brown (Lokomotiv Kubany, 33), Juan Palacios (Pinar Karsiyaka, 30) és Jake Odum (PAOK, 28) volt a sorrend. Az ötödik helyen holtverseny alakult ki Blake Schilb (Paris Levallois, 26), Walter Hodge (Zenit Szentpétervár, 26), valamint az Olaj két játékosa, Vojvoda Dávid és Lazeric Jones között.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus