EuroCup: 1. forduló

A héten 16 mérkőzéssel megkezdődött a kontinens második számú kupasorozata, az Eurocup 2012/13-as sorozata. Az elmúlt idény ezüstérmese, a Valencia a D-csoport csúcsrangadóján 88-78-ra győzött a török Banvit ellen, míg a tavaly szintén a legjobb négy közé jutó Szpartak Szentpétervár a G-csoportban a Cibona Zagreb otthonából tudott győztesen távozni. Az első forduló egyetlen hosszabbításos találkozóján a fiatal Podgorica Bilbaóban maradt alul.

A-csoport

BC Rudupis Prienai (LTU) – Hapoel Migdal Jerusalem (ISR) 85-72 (16-16, 19-17, 26-21, 24-18)

Győzelemmel tudtak rajtolni a litvánok, akikre érdemes lesz odafigyelni ebben a szezonban. Ha nem is feltétlenül az eredményeik, de a rendkívül fiatal (24 év az átlagéletkor), mindössze egy légióssal felálló csapatuk miatt, ami kuriózumnak számít nemcsak az EuroCup-ban, de a mai kosárlabdában is. Az első körben tehát mindjárt győzni tudtak, amit nagyban köszönhetnek az 1990-es születésű Oreliknek, aki 26 pontot, közte 4 triplát rámolt be az izraeliek gyűrűjébe. Az egyébként kiegyenlített mérkőzés a harmadik negyed végi, illetve negyedik negyed eleji nagy futással dőlt el (13-1), ekkor tripláinak köszönhetően lépett el a Rudupis, majd biztosította győzelmét.

CEZ Basketball Nymburk (CZE) – BC Budivelnyk Kijev (UKR) 91-78
(19-15, 29-19, 26-19, 17-25)

A csoport másik meccse nem tartogatott különösebb izgalmakat, hiszen a középső két negyedben mind védekezésben, mind pedig támadásban remekelt a hosszú évek óta regnáló cseh bajnok. A vendégek a záró etapban így már csak kozmetikázni tudtak az eredményen, akik közül egyedül a grúz Tsintsadze tudott kétszámjegyű pontot dobni (14). Ez, valamint a csapatszinten kiosztott mindössze 9 gólpassz meg is magyarázza a vereséget (ennél a túloldalon Pavkovics egymaga többet osztott ki, 10-et) . A Nymburkból két hazai játékos, a rutinos center Petr Benda (18 pont, 5 lepattanó), valamint a fiatal Lukas Palyza (17 pont, 5/5 tripla) emelkedett ki leginkább.



A következő forduló programja:
BC Budivelnyk Kijev - BC Rudupis Prienai (nov. 14. 18.00)
Hapoel Migdal Jerusalem - CEZ Basketball Nymburk (nov. 14. 19.00)



B csoport

Gescrap Bilbao Basket (ESP) – Buducnost Podgorica (MNE) 85-78 h.u. (12-22, 18-18, 12-16, 28-15, 14-7)

Az első forduló egyetlen hosszabbításos meccsére került sor Bilbaoban. A vendég Podgorica erejéről Szolnokon is alighanem sokat tudnának mesélni, így a kevesebb, mint 22 év (!!!) átlagéletkorú gárda meg tudta lepni az előzőleg jóval esélyesebbnek vélt riválisát. Remekül kezdtek, majd a harmadik negyedben két tripla után már 15 ponttal vezettek a, vendégek ám a baszk csapat fokozatosan ledolgozta hátrányát, majd 64 pontnál utolérte ellenfelét. Ekkor Marko Popovics sorozatban szerzett 5 pontja után ismét nyerőnek tűntek a montenegróiak, ám a görög Vasilaidis elképesztő utolsó másodperces kosárral egalizált (leszedte saját, elhibázott büntetője után a lepattanót, majd értékesítette azt), jöhetett a hosszabbítás. Ahogy ilyenkor lenni szokott, itt már a lendületben lévő hazaiak domináltak, és arattak nagy győzelmet. A mérkőzésen több jó egyéni teljesítmény is született, a leginkább kiemelkedő ezek közül a bilbaoi Lamont Hamilton dupla-duplája (20 pont, 10 lepattanó).

Lukoil Academic Sofia (BUL) – Belgacom Spirou Charleroi (BEL) 93-75 (26-19, 29-19, 24-18, 14-19)

A bolgár fővárosban erős csapat formálódik, ezt bizonyítja, hogy a nyitónapon elsöpörték a tavaly még Euroligában szereplő Charleroit. Az első néhány perc kiegyenlített játéka után tulajdonképpen esélyt sem adtak riválisuknak, így a csoport másik meccsén elmaradtak az izgalmak. A hazaiak szekerét főként amerikai légiósaik húzták: Abukar (23 pont, 6/4 tripla), Heath (16 pont, 6 gólpassz, viszont 4 eladott labda), valamint Watkins (15 pont, 5 lepattanó, 4 blokk). A túloldalon Allen és Foster szerzett 17-17 pontot.

A következő forduló programja:

Belgacom Spirou Charleroi - Gescrap Bilbao Basket (nov. 13. 20.30)
Buducnost Podgorica - Lukoil Academic Sofia (nov. 14. 18.30)



C csoport

Artland Dragons (GER) – VEF Riga (LAT) 72-82 (14-22, 18-15, 19-26, 21-19)

Remekül kezdte mindkét félidőt a lett csapat, ezzel megalapozta magabiztos sikerét. A hazai sárkányok kapaszkodtak becsülettel, a vége előtt a magyarok Eb-selejtezőbeli „jó ismerőse”, a ciprusi-amerikai Anthony King (16 pont, 7 lepattanó) 5 pontra hozta fel csapatát. Ám a rigaiak végig higgadtak maradtak, és értékes idegenbeli győzelmet arattak. Vezéreik az egyaránt 18-18 pontig jutó Bertans és a litván Kavaliauskas voltak, illetve remekelt még a 15 pontja mellett 5 gólpasszt jegyző Janicenoks is.

Le Mans Sarthe Basket (FRA) – BC Triumph Lyubertsy (RUS) 71-76 (10-27, 11-13, 28-16, 22-20)

Szintén idegenben, nem kevésbé értékes pontokat szerzett a Triumph Franciaországban. Repülőrajtot vettek az oroszok, az első negyedben már tetemes előnyük volt (6-23), amit a félidőig meg tudtak fejelni további 2 egységgel. Főszerepben az a Szergej Karasev állt, aki 27 pontjával (7/6 tripla) a teljes első forduló legeredményesebb játékosa lett. A Le Mans azonban feltámadt poraiból, és repesztett egy 15-0-s sorozatot, amivel egy pontra (69-70) meg tudta közelíteni ellenfelét. Arról, hogy fordítani ne tudjon, az izraeli Naimy (17 pont, 6/4 tripla) gondoskodott, aki zsinórban elsüllyesztett 3 trojkát, és biztosította csapata győzelmét. Hazai oldalról leginkább Khalid El-Amin dicsérhető (19 pont, 5 gólpassz, 3 lepattanó), aki immár sokadára bizonyította, hogy milyen remek spíler.

A következő forduló programja:

VEF Riga - Le Mans Sarthe Basket (nov. 13. 18.30)
BC Triumph Lyubertsy - Artland Dragons (nov. 14. 16.30)



D csoport

s. Oliver Baskets Würzburg (GER) – BC Azovmash Mariupol (UKR) 81-77 (9-16, 25-17, 23-28, 24-16)

Ha nehezen is, de győzelemmel tudtak rajtolni a németek, akik a mérkőzés legnagyobb részében hátrányban játszottak, mindössze egyszer, a félidőben tudtak vezetni egyetlen ponttal. Az ukránoknál Lynn Greer (25 pont, 4 gólpassz) és Miroslav Raduljica (20 pont, 4 lepattanó) parádézott, ám nem akadt társuk, ami a végjátékban döntő jelentőségű volt. A würzburgi fordítást Dwayne Anderson vezényelte dupla-duplájával (19 pont, 10 lepattanó), illetve az utolsó percben kiosztott hatalmas, demoralizáló blokkjával. Mellé azonban csapattársai (McIntosh, Little, McKinney) is felnőttek, elosztva a terheket egymás közt.

Valencia Basket (ESP) – Banvit BK (TUR) 88-78 (23-21, 24-22, 26-21, 15-14)

A csoport rangadóját rendezték az első körben, amit be tudott húzni a Valencia. A spanyolok végig vezettek ugyan, de szorosan alakult az eredmény. A harmadik játékrészben aztán egy 12-0-s futással robbantani tudtak a hazaiak, majd a végén hárompontosaikkal verték vissza a török rohamokat. A meccs embere Pau Ribas volt (23 pont, 5/4 tripla, 4 gólpassz), őt követte Rafa Martinez 16, Lishchuk 14, Markovic pedig 12 pontjával. A túloldalon a legjobb dobó Chuck Davis volt 16 ponttal, mellette Sammy Mejia hozott egy nagyon komplett teljesítményt (14 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés).

A következő forduló programja:

BC Azovmash Mariupol  - Valencia Basket (nov. 14. 17.00)
Banvit BK - s. Oliver Baskets Würzburg (nov. 14. 18.00)


E csoport

BC Donetsk (UKR) – PBC Lokomotiv Kuban Krasnodar (RUS) 75-78 (17-25, 19-15, 20-18, 19-20)

A csoport keleti derbije változatos, izgalmas küzdelmet hozott. A vendég Kuban már az elején elhúzott (8-21), ám az ukránok fokozatosan lefaragták hátrányukat, a félidőhöz közeledve már csak minimális különbség volt a két csapat között, a második játékrészben pedig át is vették a vezetést. Az amerikai-görög Nick Calathesnek (9 pont, 6 lepattanó) köszönhetően ismét szélesebbre nyílt az olló (62-71), ám csakúgy, mint az első félidőben, Ramel Curry (23 pont) visszahozta csapatát a meccsbe. 9 másodperccel a vége előtt (75-76) azonban Baron hibátlanul büntetőzött, a Donetsk pedig nem tudta kosárra váltani utolsó labdáját, nyert tehát a Kuban. A győztes csapatból az említetteken kívül Kalnietis (17 pont, 8 gólpassz, 7 kiharcolt fault) és Jasaitis (13 pont, 5 lepattanó) teljesített kiválóan.

Trefl Sopot (POL) – Galatasaray Medical Park (TUR) 65-94 (8-23, 28-24, 15-21, 14-26)

A Galata lengyel vendégjátéka tükörsima mérkőzést hozott. Már az elején elléptek ellenfelüktől a törökök, akik aztán bemutatták, hogy miért is az egész sorozat talán legnagyobb favoritjai. Minden pályára lépő játékosuk pontot szerzett és sokat játszhatott, közülük heten dobtak 8 és 14 egység között (N’Dong, Macvan, Gordon, Hawkins, Arslan, Aldemir, Akyol).

A következő forduló programja:

PBC Lokomotiv Kuban Krasnodar - Trefl Sopot (nov. 14. 16.30)
Galatasaray Medical Park - BC Donetsk (nov. 14. 19.15)



F csoport

Telenet Oostende (BEL) – Panionios BC Athens (GRE) 84-65 (26-16, 14-21, 22-10, 22-18)

Könnyen lehet, hogy a továbbjutásról döntő ütközet volt ez, rögtön az Eurocup első körében. A belga bajnokcsapat már a meccs elején 10 pont fölé tornázta a vezetését, amit aztán a második félidőben meg tudott még fejelni, köszönhetően egy 16-4-es futásnak. Ez a magabiztos győzelem egyben a klubtörténet legnagyobb arányú diadalát is jelenti az európai porondon. A meccs hősei a légiósok voltak, a legkiemelkedőbbet Lojeski nyújtotta (22 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 5 kiharcolt fault). Mellette Wilkinson (19 pont, 6/6 dupla, 7 lepattanó) és Stojic (15 pont, 7 kiharcolt fault) is remekelt.

Stelmet Zielona Gora (POL) – Unics Kazan (RUS) 67-74 (20-22, 15-20, 12-16, 20-16)

Győzelemmel rajtolt a sorozat másik nagy favoritja, a Kazan is. Sokkal esélytelenebb lengyel ellenfele szépen tartotta magát a mérkőzés végéig, ám a finisre elfáradtak, és egy 6-0-s sorozattal behúzta a meccset az orosz csapat. A korábbi Pana játékos, Kaimakoglu 19 egységével a legeredményesebb volt a mezőnyben, mellette Chatman 17 pontig, és 6 labdaszerzésig jutott.

A következő forduló programja:

Unics Kazan - Telenet Oostende (nov. 14. 16.00)
Panionios BC Athens - Stelmet Zielona Gora (nov. 14. 18.00)



G csoport

KK Cibona Zagreb (CRO) – Szpartak Szentpétervár (RUS) 56-64 (13-17, 17-16, 19-17, 7-14)

A védekezést kedvelő kosárbarátok számára igazi csemege volt ez a mérkőzés. A végig kiegyenlített találkozót is ezzel húzták be az oroszok, az utolsó nyolc percben 3 ponton tartották a Cibonát, miközben a pontszerzést azért ők sem vitték túlzásba. A statisztika is tükrözi ezt, hiszen mindössze 13 pont volt a „game-high”, ezt hazai részről Strawberry, a másik oldalról pedig Carter és Wright érte el. Lepattanóból viszont annál több volt, főként a Szpartak szedett sokat (arány: 23-38), ebből a tavalyi szezon MVP-je, Patrick Beverly 9-et, Mavrokefalides pedig 8-at húzott le.

Cholet Basket (FRA) – Ratiopharm Ulm (GER) 71-93 (21-32, 15-19, 12-22, 23-20)

Egy francia-német párharc minden sportágban pikánsnak ígérkezik, ez viszont bántóan egyoldalúra sikeredett. Az Ulm már a félidőben 15-tel vezetett, és megnyomták a folytatást is, a harmadik negyedet 18-2-vel kezdték, így idejekorán eldőlt a mérkőzés. Erről főként Allen Ray „tehet”, aki 25 pontot rámolt be, mellette pedig leszedett még 6 lepattanót is. Jól teljesített John Bryant is, 16 egységig jutott, valamint kiválóan lepattanózott, 12 lecsorgó labdát gyűjtött be.

A következő forduló programja:

Szpartak Szentpétervár - Cholet Basket (nov. 14. 16.00)
Ratiopharm Ulm - KK Cibona Zagreb (nov. 14. 20.00)



H csoport

Crvena Zvezda Diva Beograd (SRB) – Orleans Loiret Basket (FRA) 93-73 (21-13, 22-24, 29-23, 21-13)

Arról, hogy ez végképp ne a franciák napja legyen (mindhárom csapatuk kikapott), a 7500 fanatikusa által támogatott Zvezda gondoskodott. A meccs forgatókönyve és eredménye kísértetiesen hasonlít az eggyel korábban taglalt mérkőzéshez, ám itt csak a negyedik negyedben dőltek el végleg az érdemi dolgok, egy 16-5-ös hazai szériával. A szerbek ásza a Körmendről jól ismert Mike Scott volt, aki a tőle megszokott csupaszív játékot hozta ismét, mely most rendkívül eredményes és hatékony is volt. Mindössze egy dobást hibázva (11/10) jutott el 22 pontig, és lekapott mellé még 7 lepattanót is. Rakocsevics (19 pont) és Szavovics (18 pont, 9 lepattanó) személyében két társa is akadt a jó teljesítmények terén, míg a vendégektől egyedül Caleb Green (17 pont, 7 lepattanó) nyújtott elfogadhatót.

Dinamo Banco di Sardegna Sassari (ITA) – Cajasol Sevilla (ESP) 87-84 (25-21, 20-21, 21-28, 21-14)

Izgalmakban és látványban nem volt hiány a beszámolóban utoljára hagyott mérkőzésen, melyet az olaszok nyertek meg végül. A csapatok fej-fej mellett haladtak egészen a végjátékig, amikor is egy 12-4-es rohammal fordítottak és a hazaiak. A Sevilláé volt a meccs utolsó labdája, ám nem tudták időben elengedni a dobást, így nyert a Sassari. Sok jó egyéni produkciót látogatott a nagyérdemű, egyik részről Bootsy Thornton (26 pont, 4 lepattanó), valamint a Diener unokatestvérek, Drake (16 pont, 4 gólpassz) és Travis (12 pont, 8 gólpassz), a másik oldalról pedig Asbury (19 pont), Holland (16 pont), Triguero (15 pont, 6 lepattanó) és Bogdanovics (15 pont) emelhető ki.

A következő forduló programja:

Cajasol Sevilla - Crvena Zvezda Diva Beograd (nov. 14. 20.30)
Orleans Loiret Basket - Dinamo Banco di Sardegna Sassari (nov. 14. 20.30)



A forduló kategóriánkénti legjobbjai:

Pont: 27 - Szergej Karasev (BC Triumph Lyubertsy)
Lepattanó: 12 - Charles Kahudi (Le Mans), John Bryant (vRatiopharm Ulm)
Gólpassz: 10 - Miljan Pavkovics (CEZ Nymburk)
Labdaszerzés: 6 – Mire Chatman (Unics Kazan)
Blokk: 4 - Darryl Watkins (Lukoil Academic)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus