Eurocup 10. forduló: A nagyok közül a Valencia könnyedén, a Bilbao drámai körülmények között jutott tovább

Az Eurocup sorozat alapszakaszának utolsó, tízedik fordulóját rendezték a héten. Hat továbbjutó hely volt még kiadó, ki-ki meccseken a Valencia lesimázta az Asvelt, a Bilbao utolsó másodperces kosárral ütötte el a folytatástól az Oldenburgot, a Banvit pedig kis híján elszórakozta tetemes előnyét a Riga ellen. A Nymburk, a Cedevita és az Ankara is ott lesz a tavaszi folytatás során. Veretlenül zárta az alapszakaszt a Kazany, 10 győzelmével rekordot állított be. Lássuk az utolsó kör részleteit!

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák.)

Nyugati konferencia

A-csoport
Artland Dragons (GER, 2-9) – CEZ Basketball Nymburk (CZE, 6-4) 58-77

A Nymburknak győznie kellett az Artland vendégeként a továbbjutásához, illetve bíznia a Le Mans belgiumi vereségében. Ami rajtuk múlt azt maximálisan teljesítették a csehek, simán győztek a gyengécske germánok ellen. A vendégek az első félidőben már bebetonozták sikerüket, 20-10-es első negyedbeli előnyüket megduplázták a félidőre (25-46). A folytatásban már semmi sem változott, a végső dudaszóig kétszámjegyű fórban volt a Nymburk. Radoslav Rancik (20/15 pont, 4 gólpassz, 6/5 tripla) és Dylan Page (19/9 pont, 6 lepattanó) voltak a vendéggyőzelem fő letéteményesei. A Nymburk tehát a saját feladatát elvégezte, és jól is szurkolt, hiszen a franciák kikaptak, így a csehek lesznek ott tavasszal a folytatásban.

FoxTown Cantu (ITA, 8-2) – KK Cibona Zagreb (CRO, 1-9) 92-68
A csoportelsőség volt a tét a Cantu számára a Cibona elleni összecsapáson, győzelmükkel biztosan megszerezték volna ezt a pozíciót az olaszok. Sikerült is elérniük ezt, köszönhetően a fantasztikus második negyedüknek, mikor egy 20-5-ös futással zilálták szét ellenfelüket. A nagyszünet után erre még rátettek egy lapáttal, 67-43-nál végleg eldőlt a találkozó. Pietro Aradori (14/3 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) ismét az itáliaiak vezére volt, szinte hiba nélkül játszott. Míg a Cantuból öten is kétszámjegyű pontot értek el, addig a túloldalon egyedül Dario Saric (22/3 pont, 12 lepattanó) tette meg ugyanezt.

Telenet Oostende (BEL, 8-2) – Le Mans Sarthe Basket (FRA, 5-5) 79-70
Az Oostende-Le Mans derbin tehát mindkét csapat érdekelt volt a győzelem megszerzésében, de a tét kétségkívül a franciák számára volt nagyobb. A mérkőzés rendkívül szorosan alakult, sokáig nem lehetett tudni, hogy ki nyer majd. A záró játékrész elején, 56-61-es állásnál aztán a belgák robbantottak, állva hagyták ellenfelüket, egy 19-2-es rohammal megfosztották a gallokat a továbbjutás lehetőségétől, akik ekkor már tudták, hogy nyert a Nymburk. A Cantu győzelmével a Telenet is maradt a második, egyik fél sem érte el tehát a célját. A meccsen sok kiegyensúlyozott teljesítmény született, a legértékesebb Jean Salumué (13/6 pont, 5 lepattanó) volt, aki a legeredményesebb hazai játékos is lett egyben.


B-csoport
Cedevita Zagreb (CRO, 6-4) – Elan Chalon sur Saone (FRA, 4-6) 75-71
Mindkét csapatnak nagyon kellett a győzelem, ebben az esetben a Cedevita továbbjutott volna, míg a Chalon a körbeverésben és a matekban bízhatott. Ennek megfelelően álltak a felek a mérkőzéshez, mely fordulatosan alakult és végül kalandos körülmények közt ért véget. A horvátok kezdtek jobban (30-21), ám félidőben már a vendégek vezettek, előnyüket pedig rövidesen ők is 9 pontosra növelték (50-59). Ez a különbség a záró negyedben is kitartott, kezdhettek tehát izgulni a Cedevita szurkolói. Nem úgy Nolan Smith (18 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, jobbra a képen), a zseniális amerikai játékmester Goran Sutonnal (12 pont, 7 lepattanó) karöltve kézbe vette csapata sorsát, 16-2-es rohamukkal pedig megfordították a meccset a horvátok. Ezzel a hatalmas győzelemmel (illetve az Oldenburg vereségével) a Cedevita megszerezte a csoport második helyét.

Belgacom Spirou Charleroi (BEL, 3-7) – Dinamo Banco di Sardegna Sassari (ITA, 7-3) 68-63
Tét nélküli találkozón fogadta a csoportot utolsó helyen záró Charleroi a hatost megnyerő Sassarit. A szárdok nemcsak Travis Dienert, de unokatestvérét, Drake-et is pihentették ezúttal. A belgák ezt ki is használták, és 36-44-es félidei hátrányukat előbb egy 9-0-s szériával ledolgozták, majd egy 7-0-s etappal a győzelmet is behúzták. A bombaformában lévő Darryl Watkins (16 pont, 14 lepattanó) ismét hozta már megszokott dupla-dupláját, Joseph Trapani (24 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) személyében pedig egy még nála is jobban játszó társra akadt. A Charleroi ezzel 0-7-es kezdése után zsinórban harmadik győzelmét szerezte meg, kár, hogy nem előbb lendült formába a belga csapat, akkor lett volna igazán gyilkos az Eurocup alapszakaszának egyébként is legjobb csoportja.

Bilbao Basket (ESP, 5-5) – EWE Baskets Oldenburg (GER, 5-5) 90-84
Dráma a köbön. Így jellemezhető a Bilbao és az Oldenburg ütközete, ahol végül utolsó másodperces kosár döntött a továbbjutásról. Az egy nappal korábban lejátszott Cedevita-Chalon mérkőzés eredményének következtében eldőlt, hogy a Bilbao számára egy legalább hat pontos győzelem érhet csak továbbjutást, minden más esetben az Oldenburg jut a 32 közé. A két nagyszerű csapat aztán egy igencsak kiélezett meccset vívott egymással, érezhető volt, hogy csak a végjáték fog dönteni valamelyik fél javára. Igaz a negyedik negyed elején, 57-66-nál egy kis időre úgy tűnt, hogy egyértelműen a németeknek áll a zászló, ám 10 megválaszolatlan ponttal szempillantás alatt fordított a Bilbao, ismét nyílt volt a derbi. Az utolsó támadásnál 2,7 másodperccel a vége előtt, 88-84-es állásnál alapvonali bedobással jöhettek a baszkok, Alex Mumbru (22/6 pont, 3 gólpassz, 14/9 mezőnyből, balra a képen) kapta meg a labdát, a rutinos játékos pedig az utolsó másodpercben 2+1-es kosarat szerzett. A büntető kimaradt, de ez senkit sem érdekelt már a Bilbao Arenában, nagy ünneplés kezdődött a játékosok és a szurkolók között. Mumbru mellett German Gabriel (21/6 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) is kiválóan játszott, míg a túloldalon Dru Joyce (18/9 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Julius Jenkins (20/9 pont, 4 gólpassz) remekelt elsősorban. Nehezen feldolgozható körülmények között esett ki az Oldenburg, de a németek csak magukat okolhatják a múlt heti, hazai pályán elszenvedett Charleroi elleni vereségük miatt. 


C-csoport
Paris Levallois (FRA, 4-6) – Union Olimpija Ljubljana (SLO, 7-3) 80-63
A csoportelsőség volt a tét az Olimpija számára a már kiesett Párizs ellen, de az igazán fontos kérdés, azaz a továbbjutás már rég eldőlt a szlovénok számára. Ennek megfelelően nem is erőltette Ales Pipan mester ezt a meccset csapata számára, sokat cserélt, forgatta játékosait a vendégek trénere. A mérkőzést a második félidőben fordította a maga javára a francia csapat, addig teljesen egálban volt a két gárda. A hazaiak rettentően sok, 16 labdát csentek el ellenfelüktől, ezzel teljesen szétzilálták a Ljubljanát. Andrew Albicy (13/6 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt a mezőny legsokoldalúbb játékosa. Az Ulm vereségével aztán mégis szerencsésen jött ki a záró körből az Olimpija, hiszen így is csoportgyőztesek lettek a szlovénok.

Valencia Basket (ESP, 6-4) – Asvel Villeurbanne Lyon (FRA, 4-6) 97-70
Egyszerű volt a képlet a Valencia-Asvel derbi előtt, a győztes a D-csoport harmadikjaként csatlakozik a legjobb 16 mezőnyéhez, a vesztes pedig kiesik. A Valencia játékosaiban ez úgy látszik maximálisan tudatosult, és megmutatták a spanyolok, hogy mennyire jó csapatuk is van. Ellentmondást nem tűrően kezdtek a házigazdák, 31-8-ra gázolták le az első percekben riválisukat, tudatosítva bennük, hogy itt csak egy csapat nyerhet. 14 triplát süllyesztett el a Valencia, mindezt pedig elég jó százalékkal is tette (25/14, 56%). A lepattanókat is jobban szedték a hazaiak (31-22), nem csoda hát, hogy a mérkőzés folytatásában sem tudtak közelebb férkőzni a lyoniak. Igazi csapatjátékot nyújtott a Valencia, hat játékosuk is kétszámjegyű pontot ért el, de aki nem, az is hozzá tudott tenni a játék valamilyen elemében. Justin Doellman (16 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 7/6 dupla) volt a mérkőzés legeredményesebbje.

Ratiopharm Ulm (GER, 7-3) – Cimberio Varese (ITA, 2-8) 75-86
Ugyanaz igaz az Ulmra, amit fentebb az Olimpija Ljubljana esetében írtunk, hiszen mióta kiharcolta a továbbjutást igencsak takaréklángon ég a német gárda, inkább a játékosok frissen tartása a cél a (csoportelsőséget érő) győzelem helyett. Ezúttal is így volt ez, a mérkőzés pedig akkor dőlt el, mikor 49-47-es állásnál Ebi Ere (14/12 pont) berámolt egymás után három triplát, összességében 11-0-t csinált ekkor a Varese. Távoli dobásaiknak köszönhetően nyertek az olaszok, 16-ot értékesítettek a meccsen, ráadásul nem is rossz százalékkal (34/16, 47%). Az összességében csúnyán leszereplő Varese szépen búcsúzott, az Ulm pedig másodikként végzett az alapszakaszban.

 

D-csoport
Telekom Baskets Bonn (GER, 5-5) – Acea Virtus Roma (ITA, 3-7) 96-88 h.u.
Tét nélküli meccset játszott egymással a már kiesett két csapat, a Bonn és a Roma. Ebből aztán egy közönségszórakoztató, hosszabbításba torkolló derbi kerekedett végül. Pedig a németek már 15 ponttal is vezettek a harmadik negyedben (52-37), végül azonban nekik kellett küzdeniük az egyenlítésért, amit 5 másodperccel a vége előtt egy ziccerrel meg is tettek. A ráadás eztán már egyértelműen a hazaiaké volt, az utolsó perceket magabiztosan zárták le. Két-két kiváló teljesítmény mindkét csapatban akadt, Jamel McLean (21 pont, 9 lepattanó, 9/7 dupla) és Benas Veikalas (21/9 pont, 3 gólpassz, 10/8 mezőnyből) az egyik, míg Quinton Hosley (24/6 pont, 5 gólpassz) és Jordan Taylor (23/9 pont, 4 labdaszerzés, 3 gólpassz) a másik oldalon brillírozott. A Bonn remekül zárt le egy összességében pozitív Eurocup szereplést, a Roma számára pedig ez a meccs hűen tükrözte az olaszok őszi szerencsétlenségét.
    
Alba Berlin (GER, 8-2) – Belfius Mons Hainaut (BEL, 2-8) 81-46
A Berlin-Mons mérkőzésnek sem volt semmilyen tétje, már rég eldőlt mindkét csapat sorsa. Mindkét fél számára inkább csak nyűg volt már ez a meccs, érdemben pedig semmi különös nem történt a 40 perc során, a végeredmény hűen tükrözi a játék képét. Az ezúttal is David Logan nélkül felálló hazaiak folyamatosan növelték előnyüket, minden negyedet megnyerve végül kiütéses győzelmet arattak. Lepattanókban (is) nagyon alulmaradtak a belgák (42-29), akik közül senki nem érte el még a 10 pontos határt sem.

CAI Zaragoza (ESP, 6-4) – BCM Gravelines Dunkerque (FRA, 6-4) 86-73
A csoport második helyének megszerzése volt a tét a Zaragoza és a Gravelines csatája során. A spanyoloknak nagyon sokkal, 19 egységgel kellett volna nyerniük ehhez, az első negyed végén pedig már éppen ennyivel vezettek a házigazdák. Szinte tökéletes játékot mutattak be ekkor a hispánok, 17/13-as mezőnymutatóval és 5 labdaszerzéssel 34-15-re vezettek tíz perc után. A folytatásban aztán a franciák egy 15-4-es rohammal hűtötték a kedélyeket, a harmadik negyedben pedig már ők vezettek (62-65). A Zaragoza ekkor becsületből még összekapta magát, keményített védekezésén, 13-2-es szériájukkal pedig begyűjtötték hatodik győzelmüket. Dobos László kivételével minden hazai játékos legalább 10 percet tölthetett a parketten, Michael Roll (16/6 pont, 4 lepattanó) lett a legeredményesebbjük végül.


Keleti konferencia

E-csoport
Lukoil Academic Szófia (BUL, 4-6) – CSU Asesoft Ploiesti (ROU, 3-7) 92-77
Két, már egyaránt kiesett csapat találkozott a bolgár fővárosban, és játszott egymással egy edzőmeccsnek beillő találkozót. Felszabadultan kosárlabdáztak a felek, főleg a hazaiak voltak elemükben. Ez a mérkőzés egy hatalmas egyéni teljesítményről marad majd emlékezetes, hiszen Alando Tucker (30/3 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz, 16/12 mezőnyből, jobbra a képen) egészen extra, szinte hiba nélküli teljesítményt nyújtott, természetesen a forduló MVP-je címet is kiérdemelte elképesztő, 43 index pontszámával. A túloldalon Chris Dunn (22/12 pont, 5 gólpassz, 3 lepattanó) volt a legeredményesebb, az ex-kaposvári légiós a legjobb meccsét játszotta a sorozatban. A finn válogatott Gerald Lee (21 pont, 12 lepattanó, 3 labdaszerzés, 13/9 mezőnyből) a már megszokottnak számító dupla-dupláját és roppant hatékony játékát hozta.

Himki Moszkva (RUS, 9-1) – KK Igokea (BIH, 3-7) 80-67
Nem adta olcsón magát, de végül azért nagy magabiztossággal győzte le a sokkal jobb erőkből álló Himki az utóbbi időben minden fronton magára találó Igokeát. A bosnyákok a meccs elején meglepték ellenfelüket, 20-12-re vezettek az első negyedben. Az orosz sztárcsapat aztán megrázta magát, sorozatban egy 8-0, 12-4 majd egy újabb 8-0 után már 53-32 állt az eredményjelzőn, eldőlt a találkozó. Szergej Monya (17/9 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó, 2 blokk, 10/7 mezőnyből) rendkívül hatékony volt, Paul Davis hiányában ő volt a moszkvaiak meghatározó, domináns embere a palánkok alatt. 9-1-es mérlegével a Kazany mögött a Himki lett az alapszakasz második legjobb csapata, az oroszok zsinórban kilenc győzelmet gyűjtöttek be.

Hapoel Migdal Jeruzsálem (ISR, 6-4) – Pinar Karsiyaka Izmir (TUR, 5-5) 79-75
Az E-csoportban is volt „ezüstcsata”, a Hapoel és a Karsiyaka együttese vívta ezt ezúttal, a győztes zárhatta a Himki mögött a csoportot. Ellentétes negyedeket láthatott a nagyérdemű, az elsőben és az utolsóban a törökök voltak jobbak, míg a középső két játékrészt a házigazdák uralták. A végjáték döntött csak a két hasonló játékerőt képviselő csapat között, 77-75-re még felzárkózott a Pinar, de fordításra már nem maradt ideje, az izraeliek büntetőkkel bebiztosították sikerüket. Derwin Kitchen (12 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó, 6/5 mezőnyből) és Lior Eliyahu (10 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) sokoldalú, hatékony játékkal vállalt nagy szerepet csapata sikeréből, míg a túloldalon Bobby Dixon (17/15 pont, 9 gólpassz) remekelt.


F-csoport
Aykon TED Ankara Kolejliler (TUR, 6-4) – Alba Fehérvár (2-8) 84-64
A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA olvasható!

PAOK Thesszaloniki (GRE, 5-5) – Nyizsnyij Novgorod (RUS, 8-2) 52-60
Két órával később rendezték a PAOK-Novgorod összecsapást, mint az Ankara-Alba mérkőzést, így a feldobás pillanatában már tudták a görögök, hogy nincs esélyük továbbjutni a törökök sikere miatt. Ez a tény rá is nyomta bélyegét a hazaiak játékára, mindössze 52 pontra voltak képesek, így a 60 kapott pont ellenére is sima vereséget szenvedtek. Bár jól kezdett, a második negyedben 3 pontot bírt összeszenvedni a PAOK, ez alighanem negatív rekord számukra. Szenvedésük pedig még nem ért véget, 15-2-s második félidei szakaszával 56-41-re lépett meg az orosz gárda, eldőlt a mérkőzés. Primoz Brezec (16 pont, 7 lepattanó, 12/8 mezőnyből) és Szemen Antonov (14/6 pont, 11 lepattanó) dominálták a festéket, nagy részben ennek köszönheti a Nyizsnyij sikerét.

Buducsnoszt VOLI Podgorica (MNE, 3-7) – Himik Juzsnyij (UKR, 6-4) 91-87
Mondhatnánk, hogy szépen búcsúzott szurkolóitól a Buducsnoszt, de mivel továbbra is zárt kapuk mögött volt kénytelen játszani a montenegrói csapat, ezért ez csak képletesen igaz. A Himik elleni mérkőzést mindenesetre uralta a hazai gárda, a második negyedtől kezdve végig a Buducsnosztnál volt az előny. A négy pontos különbség csalóka lehet, a végjátékban sem volt győzelmi esélye az ukránoknak, akik az Ankara elleni jobb mérlegüknek köszönhetően így is megőrizték második helyüket. A podgoricaiaknál Nikola Ivanovics (14/6 pont, 6 gólpassz) volt a legkiemelkedőbb, a túloldalon pedig Matt Gatens (24/15 pont, 10/8 mezőnyből) fogott ki extra dobóformát.


G-csoport
MZT Szkopje Aerodrom (MKD, 1-9) – Unics Kazany (RUS, 10-0) 62-88
Veretlenségének megőrzése volt a tét a Kazany számára, nem is vették félvállról a Szkopje elleni találkozót az oroszok. Igaz különösebben nem kellett idegeskedniük, hiszen sokkal jobb erőt képviselnek egyetlen győzelemmel álló riválisuknál. 25 pontnál ugyan kiegyenlítettek még a hazaiak, ám erre 16-0-s futással válaszoltak a vendégek. A meccs ekkor dőlt el, a különbség pedig a továbbiakban még tovább hízott. A Kazanyban Andrew Goudelock (19/3 pont, 4 gólpassz, 11/8 dupla) ismét rendkívül jó volt, 19 pontjából 17-et az első félidőben szerzett. Luke Harangody (18/12 pont, 7 lepattanó, 9/7 mezőnyből) szintén nagy erőssége volt az oroszoknak. A Kazany ezzel a győzelemmel beállította a Szpartak két évvel ezelőtti rekordját, igaz, hogy más-más rendszerben, de 10 győzelemmel senki más nem kezdte még az Eurocupot ezen a két csapaton kívül. 

VEF Riga (LAT, 5-5) – Banvit Bandirma (TUR, 5-5) 91-77
Kerek 20 ponttal kellett volna nyernie a Rigának, hogy a Banvit helyett a lettek jussanak a második csoportkörbe. Erre reális esélye azonban nem volt a hazaiaknak, a törökök jól őrizték a megnyugtató különbséget. Sőt, az egyik legjobbja, a tavaly még épp a Rigát erősítő E.J. Rowland nélkül felálló Banvit 51-40-re vezetett már a harmadik negyed felénél, eldőltek a lényegi kérdések ekkor. A lettek becsületére legyen mondva, hogy ekkor sem adták fel, hatalmas hajrát nyitottak, és lehetséges, hogy ha van még egy perc a mérkőzésből, akkor elérik a 20 pontos különbséget is. 18 másodperccel a vége előtt azonban „csak” 16-ig jutottak (91-75), büntetőkkel pedig bebiztosította magát a török bajnokság listavezetője. Dee Brown (22/12 pont, 11 gólpassz, balra a képen), Kristaps Janicenoks (19/12 pont, 4 gólpassz) és Kenan Bajramovics (19/6 pont, 4 lepattanó) is csak maximálisan dicsérhető hozzáállásuk miatt, nem rajtuk múlt elsősorban a Riga búcsúja.

Maccabi Haifa Bazan (ISR, 6-4) – Kalev Cramo Tallinn (EST, 3-7) 70-75
A már hetekkel korábban továbbjutó Maccabi egyik legjobbja, Brian Randle nélkül fogadta a Kalev együttesét. Nem szakadtak meg a hazaiak, az észtek viszont szépen helytálltak, motiváltak kosaraztak, remek kezdésüknek köszönhetően pedig már 40-21-re vezettek a második negyed derekán. A folytatásban aztán eszméltek az izraeliek is, hogy nincs rendjén egy ilyen mértékű hazai lebőgés, így összeszedték magukat és Donta Smith (15/3 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) vezetésével hajrázni kezdtek. 70-73-nál azonban nem jutottak közelebb, végül megérdemelt győzelmet aratott a Kalev. Ez volt a vendégek első idegenbeli Eurocup sikere a 2007/2008-as szezon óta, melynek elérésében Vlad Moldoveanu (19/9 pont, 6 lepattanó) és Frank Elegar (14 pont, 12 lepattanó, 10/7 mezőnyből) játszotta a főszerepet.


H-csoport
Neptunas Klaipeda (LTU, 4-6) – Szpartak Szentpétervár (RUS, 3-7) 92-74
A Neptunas szép győzelemmel búcsúzott az Eurocup idei szezonjától, a csúfosan szereplő Szpartakot intézte el könnyedén a litván kiscsapat. Az elejétől a végéig a hazaiak vezettek, félidő előtt már kerek 20 pont volt a különbség (48-28). A győzelemben oroszlánrészt vállalt Martynas Mazeika (33/9 pont, 16/12 mezőnyből), az ihletett napot kifogó hátvéd 33 pontjához ráadásul mindössze 16 kísérletre volt szükség, ez a 75%-os dobóteljesítmény hatalmas extra. Az oroszoktól szokás szerint csak Steven Burtt (21/9 pont, 6 gólpassz, 10/7 mezőnyből) hozta magát, így ezúttal sem tudott nyerni a Szpartak.

Bisons Loimaa (FIN, 5-5) – Panioniosz (GRE, 6-4) 93-89 h.u.
A Panioniosz legyőzésével bizonyította a Liomaa, hogy nekik is ugyanúgy helyük lenne a legjobb 32-ben, mint riválisaiknak. Ez egyébként mindössze egy ponton múlt számukra a Radnicskivel szemben, akiktől három ponttal kikaptak, majd mindössze kettővel verték őket a visszavágón. A végjátékban három ponttal vezetett a Panioniosz, az utolsó támadásnál faultolták John Williamsont (24 pont, 6 lepattanó, 13/9 dupla), aki bedobta az első büntetőt, majd szándékosan kihagyta a másodikat. A lepattanót Frank Robinson (28/3 pont, 12 lepattanó, 3 gólpassz, 14/10 dupla) tette vissza, így 80-80 után következhetett a hosszabbítás. A két kiválóan játszó amerikai még nem végzett, a ráadásban ketten szerezték csapatuk mind a 13 pontját, ezzel pedig két vállra fektették a görögöket. A vendégek közül Errick McCollum (23/6 pont, 5 lepattanó) nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Besiktas Integral Forex (TUR, 7-3) – Radnicski Kragujevac (SRB, 5-5) 90-76
A hajrábeli fordításának köszönhetően biztosította addig is valószínűsíthető csoportelsőségét a Besiktas. A harmadik negyedben még 8 ponttal vezettek a szerbek (52-60), a mérkőzés további részében azonban nagyon felpörögtek a törökök, ellenállhatatlanok voltak ekkor. A mérkőzés utolsó 11 pontját a Besiktas szerezte, így végül roppant magabiztos sikert aratott. Chris Lofton (20/18 pont, 4 gólpassz) mesterlövész üzemmódba kapcsolt, Muratcan Güler (18/6 pont, 6 gólpassz, 6 lepattanó) pedig mindenhol ott volt a pályán. A Radnicskiből Stefan Bircsevics (21/9 pont) volt a legeredményesebb, csapata pedig harmadik lett a H-csoportban.


A forduló MVP-je:
Alando Tucker (30/3 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz, 1 labdaszerzés, 4 kiharcolt fault, 16/12 mezőnyből, 43 index pont – Lukoil Szófia)

 

A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 33 Martynas Mazeika (Neptunas Klaipeda)
Lepattanó: 14 Darryl Watkins (Spirou Charleroi), Antywane Robinson (VEF Riga)
Gólpassz: 12 Edgar Sosa (Ratiopharm Ulm)
Labdaszerzés: 5 Andrea De Nicolo (Cimberio Varese), D.J. Cooper (PAOK Thesszaloniki)
Blokk: 3 Axel Hervelle (Bilbao Basket), Dusan Sakota (Cimberio Varese), Yaniv Green (Hapoel Jeruzsálem)

A csoportok végeredménye:

A legjobb 32 (még nem végleges) csoportbeosztása:

Fotók: eurocupbasketball.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus