EuroCup: 2. forduló

altA héten a második fordulót rendezték az EuroCup sorozatban. Hetente jelentkező rovatunkban ismertetjük az eredményeket, kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!


 

A-csoport

BC Budivelnik Kijev (UKR) – BC Rudupis Prienai (LTU) 84-57 (16-22, 16-10, 23-10, 29-15)

Nem tudta megismételni első fordulóbeli bravúrját a litván csikócsapat, egy félidőt bírtak mindössze az ukrán fővárosban. A mérkőzés első fele lassan csordogált, rendre a vendégek jártak előrébb néhány ponttal. Félidőre azonban egyenlített, majd a harmadik negyedtől robbantott a Budivelnik. Védekezésük összeállt, támadásban pedig sebességet váltottak, így kiütés lett a vége. A Giorgi Tsintsadze (16 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Leo Lyons (16 pont) vezette csapat kijavította tehát első körös vereségét.

 

Hapoel Migdal Jerusalem (ISR) – CEZ Basketball Nymburk (CZE) 69-86 (13-16, 22-21, 20-25, 14-24)

Továbbra is dominálja a csoportot a Nymburk, ismét magabiztosan diadalmaskodtak, tették mindezt ezúttal idegenben. Már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a vezetést egy 11-0-s rohammal, a vezetést pedig egyszer sem adták már ki a kezükből. Három negyeden át azonban tapadt ellenfeléhez a házigazda Jeruzsálem, amikor is jött Vojtech Hruban, és 15 negyedik negyedbeli pontjával az eredmény szempontjából is markáns különbség alakult ki a két csapat között. Az említett Hruban (19 pont, 9/7 mezőnyből) mellett Petr Benda ismét remekelt (16 pont, 11/8 mezőnyből, 4 lepattanó) a cseheknél, míg a túloldalon Craig Smith (23 pont, 9/8 mezőnyből, 8 lepattanó, 8 kiharcolt fault) szintén nagy hatékonysággal hozott kiváló performanszt, ám utóbbinak nem igazán akadt társa, így a Nymburk kényelmes helyzetből várhatja a folytatást.

 

A következő forduló programja:

BC Rudupis Prienai (1-1) - CEZ Basketball Nymburk (2-0) (nov. 21. 18.00)

Hapoel Migdal Jerusalem (0-2) - BC Budivelnik Kijev (1-1) (nov. 21. 19.00)

 

 

B-csoport

Belgacom Spirou Charleroi (BEL) – Gescrap Bilbao Basket (ESP) 69-85 (17-23, 17-18, 12-27, 23-17)

Második meccsén is nyerni tudott a Bilbao, köszönhetően annak, hogy – a lepattanókon kívül – minden statisztikai mutatóban jobbak voltak belga ellenfelüknél. Félidőig még tartotta magát a Charleroi, aztán a Ziszisz (14 pont, 9 gólpassz, 7 kiharcolt fault) vezérelte baszkok egy 20-4-es futással megroppantották ellenfelüket. A görögön kívül remekelt még honfitársa, Vaszilaidisz (17 pont, 6 lepattanó), valamint az „egész pályát bejátszó” Hervelle (12 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk). A túloldalról viszont Walsh 26 pontja is kevésnek bizonyult.

 

Buducnost Podgorica (MNE) – Lukoil Academic Sofia (BUL) 75-72 (23-19, 20-24, 17-17, 15-12)

Az EuroCup „balkán rangadója” remek küzdelmet, a végletekig kiélezett csatát hozott. A Buducnost az első körben elszenvedett hosszabbításos veresége után ezúttal szerencsésebbnek bizonyult, igaz ezért jócskán meg is dolgoztak, a végjátékot uralva behúzták ezt a rendkívül fontos győzelmet. Az egész mérkőzés fej-fej melletti csatát hozott, hol az egyik, hol a másik csapat járt előrébb. Az utolsó négy percben azonban jobban koncentrált a házigazda, az ekkor produkált 9-0-s roham döntőnek bizonyult. A 16, 15, illetve 14 pontot szerző Vitkovac-Mihajlovics-Bunics trió nagyon jól működött, döntő érdemeket szerezve a pontok otthon tartásában.

 

A következő forduló programja:

Belgacom Spirou Charleroi (0-2) - Buducnost Podgorica (1-1) (nov. 20. 20.30)

Lukoil Academic Sofia (1-1) - Gescrap Bilbao Basket (2-0) (nov. 21. 17.00)

 

 

C-csoport

VEF Riga (LAT) – Le Mans Sarthe Basket (FRA) 80-89 (22-22, 20-20, 20-24, 18-23)

Nagy rangadót, éles csatát  hozott a Le Mans rigai vendégjátéka. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 12-szer volt döntetlen az állás, valamint 16-szor változott a vezető csapat személye. Az utolsó, nagy fordulat aztán a negyedik negyed elején következett be, ekkor a franciák egy 10-2-es sorozattal elléptek a házigazdáktól, és nem is engedték már ki kezükből a győzelmet. Közülük a legeredményesebbnek J.P. Batista (22 pont, 9/8 mezőnyből) bizonyult, őt követte 13-13 egységgel Pape Sy és Khalid El-Amin. Hazai részről Berzins (23 pont, 8 lepattanó) játszott kiemelkedően.

 

BC Triumph Lyubertsy (RUS) – Artland Dragons (GER) 84-79 h.u. (21-13, 17-21, 9-20, 25-18, 12-7)

Az oroszoknak ismét egy nagy fordításra, valamint ezúttal túlórára is szükségük volt újabb győzelmük megszerzéséhez. A negyedik negyedben 10 pontos hátrányukat kellett ledolgozniuk, ami sikerült is, köszönhetően a 11-0-s futásuknak. A legvégén így már nem nekik, hanem a németeknek kellett támadniuk a hosszabbításért, amit Demond Mallet (19 pont) utolsó másodperces ziccerével sikeresen is tettek. A ráadásban aztán már nem volt pardon, a Triumph szerezte az első 10 pontot, ezzel el is dőlt a találkozó sorsa. A hazaiak vezére Tywain McKee (22 pont, 10 lepattanó, 2 labdaszerzés) volt, aki teljesítményéért a második hét megosztott MVP címét is megkapta (jobbra a képen).

A következő forduló programja:

VEF Riga (1-1) - BC Triumph Lyubertsy (2-0) (nov. 21. 18.30)

Artland Dragons (0-2)- Le Mans Sarthe Basket (1-1) (nov. 21. 19.30)

 

 

D-csoport

BC Azovmash Mariupol (UKR) – Valencia Basket (ESP) 70-76 (23-13, 17-27, 14-24, 16-12)

A törökök elleni diadal után keleti túráját is sikeresen abszolválta a Valencia. A 10 ponttal elbukott első negyed után ugyanennyivel nyerték a középső két etapot a spanyolok. A végére aztán már 14 is volt a vendégelőny, melyből 6 egységet sikerült a végére megőrizni. Értékes győzelem volt ez, ebben a kiegyenlítettnek tűnő csoportban. A vendégek közül öten is kétszámjegyű pontot értek el, közülük Dubljevics, valamint a honfitársai és volt klubja ellen pályára lépő Liscsuk a legtöbbet, 14-et. Így hiábavalónak bizonyult Pecserov (18 pont, 4 lepattanó) és Harris (12 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz) nagy meccse a hazaiak részéről.

 

Banvit BK (TUR) – s. Oliver Baskets Würzburg (GER) 101-82 (22-32, 32-18, 22-21, 25-11)

Első körös vereségük után javítaniuk kellett a törököknek, ha a továbbjutási reményeiket életben akarták tartani. Ezt meg is tették egy rendkívül látványos, pontokban gazdag mérkőzésen, ahol az eddig lejátszott két fordulóban egyedüliként 100 pontot dobtak. A mérkőzés elején bár gödörbe kerültek, fokozatosan felzárkóztak, és egy 15-3-as szériával lezárták a derbit. Vezérük egyértelműen a forduló másik MVP-je, Sammy Mejia (22 pont, 12/10 mezőnyből, 8 lepattanó, 4 labdaszerzés) volt, ám mellette többen is remekeltek, a pontok mellett főként a lepattanókban, ezt a csatát 39-15-re nyerte meg a Banvit.

 

A következő forduló programja:

Valencia Basket (2-0) - s. Oliver Baskets Würzburg (1-1) (nov. 20. 20.30)

Banvit BK (1-1) - BC Azovmash Mariupol (0-2) (nov. 21. 18.00)

 

 

E-csoport

PBC Lokomotiv Kuban Krasnodar (RUS) – Trefl Sopot (POL) 99-79 (27-22, 22-17, 16-17, 34-23)

Újabb nagy zakóba futott bele a lengyel Sopot, ezúttal a Lokomotiv otthonában. Ehhez azonban szükség volt az oroszok extra dobóteljesítményére is, a triplákat egészen elképesztő, 82% (17/14) feletti hatékonysággal lőtték. Továbbá ezen a meccsen is hatalmas különbség volt a lecsorgó labdák tekintetében (38-20) a két csapat között, így pedig nehéz meccsben maradnia az alulteljesítő csapatnak. Kiemelkedő produkciókban nem volt hiány hazai oldalon, Jimmy Baron (jobbra a képen) 29 pontot (28 perc alatt, 12/10 mezőnyből), Aleks Marics pedig 14 lepattanót szorgoskodott össze, mindkettő a legtöbb a fordulóban.

 

Galatasaray Medical Park (TUR) – BC Donetsk (UKR) 72-68 (14-18, 25-15, 17-14, 16-21)

A Donetsk az első héthez hasonlóan ezúttal is nagyon szűk, pár pontos vereséget szenvedett el. Az ukránok kellemetlen stílusáról ezúttal a Galata tudna mesélni. Végig vezettek ugyan a második negyedtől a törökök, de nem igazán sikerült kibontakozniuk ezen az izzadtságszagú meccsen. Nem úgy David Hawkinsnak, aki 22 pontjával és 11 kiharcolt faultjával győzelemre vezette csapatát. A következő fordulóban a szintén veretlen Lokomotivhoz látogatnak a törökök, ott ennél biztosan többre lesz szükségük egy esetleges sikerhez.

 

A következő forduló programja:

PBC Lokomotiv Kuban Krasnodar (2-0) - Galatasaray Medical Park (2-0) (nov. 21. 16.30)

BC Donetsk (0-2) - Trefl Sopot (0-2) (nov. 21. 18.00)

 

 

F-csoport

Unics Kazan (RUS) – Telenet Oostende (BEL) 83-72 (27-15, 21-19, 22-18, 13-20)

Az elmúlt kör győztesei találkoztak az F jelű kvartettben, amely meccs végén az oroszok örülhettek. Jól kezdett a Kazan, a későbbiekben pedig irányításuk alatt tartották a játékot, lépésről lépésre építették fel előnyüket. A harmadik negyedbeli 10-0-juk pedig azt jelentette, hogy az érdemi kérdések eldőlni látszottak. Így is történt, a belgák a továbbiakban csak faragni tudtak hátrányukból. A legeredményesebb Vogjukasz volt ezen az estén 20 pontjával, de rendkívül hasznosan játszott az ex-Barcás Chuck Eidson (11 pont, 8 gólpassz) is. Az Oostenden pedig az elmúlt hét MVP-je, Matthew Lojeski sem tudott segíteni, neki sem ment igazán a játék ezúttal.

 

Panionios BC Athens (GRE) – Stelmet Zielona Gora (POL) 70-76 (12-23, 11-19, 22-16, 25-18)

A csoport másik mérkőzésének tétje tulajdonképpen az volt, hogy melyik csapat tud lépést tartani az orosz-belga párossal, illetve melyik szakad le tőlük. Talán meglepetésre előbbi a lengyeleknek, utóbbi pedig a Panioniosnak „jött össze”. Történelmi siker volt ez a Gorának, először nyertek ebben a sorozatban, és bizonyították, hogy számolni kell velük. Mindezt remek első félidei teljesítményüknek köszönhetik legfőképp, hiszen a nagyszünetben már 19 ponttal is vezettek. Remekelt a légiós triójuk, Hodge (19 pont), Stevics (15 pont, 8 lepattanó, 8 kiharcolt fault) és Hosley (14 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 9 kiharcolt fault) is kiválóan játszott. A görögök ugyan sokkal összeszedettebben futottak ki a második félidőre, ám a kritikus pillanatokban a már említett amerikai páros rendre betalált, így teljesen megérdemelt győzelmet arattak a lengyelek.

 

A következő forduló programja:

Panionios BC Athens (0-2) - Unics Kazan (2-0) (nov21. 18.00)

Telenet Oostende (1-1) - Stelmet Zielona Gora (1-1) (nov. 21. 20.30)

 

 

G-csoport

Szpartak Szentpétervár (RUS) – Cholet Basket (FRA) 69-60 (8-13, 23-19, 16-16, 22-12)

A Szpartak ezúttal is remekül záró védekezésének köszönhette a győzelmet, ez velük kapcsolatban kezd megszokottá válni. Hiába kezdtek borzalmasan, az első negyedben mindössze 8 pontot szerezve, ezzel is közel tudtak maradni francia ellenfelükhöz. A kiegyenlített küzdelem akkor dőlt el, mikor a hazaiaknak a dobás is ment, ez pedig a negyedik negyedben következett be. Ekkor a klasszis Beverley (21 pont, 6 lepattanó) és Carter 4 triplát szerzett, válasz pedig nem érkezett már erre. Érdekesség, hogy a Cholet padja egyetlen pontot tudott hozzátenni a kezdők teljesítményéhez, így pedig idegenben bárhol nyerni meglehetősen nehéz lett volna.

 

Ratiopharm Ulm (GER) – KK Cibona Zagreb (CRO) 83-68 (28-19, 22-15, 16-18, 17-16)

Úgy látszik, nem lassít az Ulm, a német pontvadászat listavezetője újabb magabiztos sikert aratott, ráadásul ezúttal két kezdőjük, John Bryant és Per Guenther nélkül. A pályára lépők azonban remekeltek, már a meccs elején elléptek a Cibonától. Tulajdonképpen végig vezetve győztek, esélyt sem adva ellenfelüknek. A legeredményesebb a német Schwethelm (22 pont) volt, míg a túloldalon – szokás szerint – Strawberry (18 pont, 7 lepattanó) bizonyult a legjobbnak.

 

A következő forduló programja:

KK Cibona Zagreb (0-2) - Cholet Basket (0-2) (nov.20. 18.30)

Szpartak Szentpétervár (2-0) - Ratiopharm Ulm (2-0) (nov. 21. 16.00)

 

 

H-csoport

Cajasol Sevilla (ESP) – Crvena Zvezda Diva Beograd (SRB) 93-95 h.u. (20-17, 10-16, 15-26, 38-24, 10-12)

Bajban van a Sevilla, hiszen elkönyvelhették második vereségüket is az EuroCupban. A Zvezda pedig háromszázadik európai kupameccsét ünnepelte, méghozzá győzelemmel. Tette mindezt egy óriási meccsen, mely végig lüktető, fordulatokban és pontokban gazdag játékot, valamint hosszabbítást hozott. A Sevilla 30-21-es vezetése után a Zvezda robbantott, és egy 14-0-s rohammal átvette a vezetést. Hét perccel a vége előtt már 16-tal (55-71) is vezettek a vendégek, ám a hazaiak ekkor triplaesőt zúdítottak a szerbekre, az utolsó hármast két másodperccel a vége előtt Asbury szerezte, egy egészen elképesztő dobás után, hosszabbításra mentve a találkozót. A Zvezda mentális erejéről tanúskodik, hogy ekkor nem estek össze, és lélektani hátrányuk ellenére is higgadtak maradtak, hibátlan büntetőzéssel hozni tudták a meccset. Mindkét oldal bővelkedett kiváló teljesítményekben, mégis kimagaslott egy-egy vezér, a már említett Asbury (26 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 7 kiharcolt fault) illetve Rakocsevics (25 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 5 kiharcolt fault) személyében.

 

Orleans Loiret Basket (FRA) – Dinamo Banco di Sardegna Sassari (ITA) 88-75 (22-25, 24-16, 23-19, 19-15)

Az első héten nagyarányú vereségbe belefutó Orleans ezúttal nyerni tudott. Fontos, és tulajdonképpen kötelező is volt ez a Sassari ellen, ha komolyan gondolják a továbbjutást. Márpedig miért ne tennék, bizonyítva ezt a végül nagyobb izgalmak nélkül véget érő meccsen. Az olaszok jobban kezdtek, ám a hazaiak egyre inkább belelendültek, irányításuk alá vonták a játékot. Az utolsó negyedbeli 10-0-s sorozatukkal pedig látótávolságon kívülre kerültek ellenfelüktől. A francia offenzívát Caleb Green (23 pont, 8 lepattanó, 6 kiharcolt fault) vezette (jobbra a képen), az olaszok legjobbja pedig Tony Easley (20 pont, 13 lepattanó) volt, erős dupla-duplával.

 

A következő forduló programja:

Crvena Zvezda Diva Beograd (2-0) - Dinamo Banco di Sardegna Sassari (1-1) (nov. 21. 19.15)

Orleans Loiret Basket (1-1) - Cajasol Sevilla (0-2) (nov. 21. 20.30)

 

 

A forduló MVP-je:

Sammy Mejia (Banvit BK) és Tywain McKee (Triumph Lyubertsy) megosztva

 

A forduló kategóriánkénti legjobbjai:

Pont: 29 - Jimmy Baron (Lokomotiv Kuban)

Lepattanó: 14 - Aleksz Marics (Lokomotiv Kuban)

Gólpassz: 9 - Nikosz Ziszisz (Gescrap Bilbao)

Labdaszerzés: 4 – Axel Hervelle (Gescrap Bilbao), Sammy Mejia (Banvit BK), Vojdan Stojanovski (BC Donetsk), Giorgi Tsintsadze (Budivelnik Kijev)

Blokk: 3 - Ondrej Balvin (Cajasol Sevilla), Keaton Nankivil (Ratiopharm Ulm)


Fotók: eurocupbasketball.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus