Eurocup 6. forduló: Tömörül a mezőny

A héten a hatodik fordulóval jelentkezett az Eurocup sorozat, de még most sem tisztult a kép a továbbjutást illetően. Sőt, némelyik csoportban most vált igazán többesélyessé a helyzet. A Valencia egy tripla híján Eurocup-rekordot döntött. Már csak két-két csapat veretlen illetve nyeretlen. Elképesztő egyéni teljesítményekben ezúttal sem volt hiány: Aradori, Golubovics, Gailius és Batista is emberfelettit produkált. Lássuk a részleteket!

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák.)

Nyugati konferencia

A-csoport
CEZ Basketball Nymburk (CZE, 3-3) – Telenet Oostende (BEL, 4-2) 73-51

A vártnál sokkal simábban győzte le az állandó cseh bajnok az Oosetende együttesét. Pedig lassan kezdett a Nymburk, aztán egy 10-0-s szériával átvették a vezetést, előnyüket pedig tovább növelték a nagyszünetig. A félidő után dőlt el végleg minden, egy újabb, ezúttal 12-1-es futást produkáltak a házigazdák, összességében 5 pontot engedélyeztek belga vetélytársuknak a harmadik játékrészben. A Nymburk osztrák-szlovén centere, Rasid Mahalbasic (15 pont, 9 lepattanó) tette a legtöbbet a győzelemért.

Artland Dragons (GER, 1-5) – FoxTown Cantu (ITA, 6-0) 68-81
Veretlenül érkezett, és úgy is távozott Németországból a Cantu. A mérkőzés sok izgalmat nem tartogatott magában, a meccset végig kézben tartotta az itáliai gárda, 10 pont körüli különbséggel végig vezettek a vendégek. Pietro Aradori (29/21 pont, 9/7 tripla, 4 lepattanó) ismét csodás napot fogott ki, tripláit legjobbkor szerezte, minden német felzárkózási kísérletet visszavert. Az Artlandnak nagyon kellett volna a győzelem, ám erre esélye sem volt a sárkányoknak, akik így lehet, hogy végleg leszakadtak az egyébként kiegyenlített élmezőnytől.

Le Mans Sarthe Basket (FRA, 3-3) – KK Cibona Zagreb (CRO, 1-5) 53-64
Megszerezte első győzelmét a Cibona, meglepetésre nagy magabiztossággal tették mindezt a Le Mans otthonában. Villámrajtot vettek a horvátok, a találkozó első 14 pontját ők szerezték, ennek nagy részét Andrija Zizic (21 pont, 7 lepattanó) egyedül termelte. A házigazdák teljes csődöt mondtak, kilenc perc után találtak be először, mindössze 3 pontot szereztek az első negyedben. Ez a pocsék kezdés meg is pecsételte a gallok sorsát, végig futottak az eredmény után, a különbség pedig volt, hogy a 20 pontot is megközelítette (33-52). Könnyen lehet, hogy ennek a kötelezőnek tartott győzelemnek az elmulasztása sokba kerül majd a Le Mans számára, ugyanis a továbbjutás szempontjából két legnagyobb riválisnak számító Oostende és Nymburk ellen is idegenben kell még pályára lépniük a franciáknak, nem beszélve arról, hogy Cantuban is esedékes még egy fellépés számukra.

A következő forduló programja:
KK Cibona Zagreb - CEZ Basketball Nymburk 
Telenet Oostende - Artland Dragons 
FoxTown Cantu - Le Mans Sarthe Basket 


B-csoport
Cedevita Zagreb (CRO, 4-2) – Bilbao Basket (ESP, 4-2) 89-79
Remek meccset vívott egymással a Cedevita és a Bilbao, melyből a horvátok jöttek ki győztesen. A mérkőzésen szinte végig a hazaiak vezettek, de leszakítaniuk nem sikerült erős ellenfelüket, nem nyugodhattak meg a végső dudaszóig. A Cedevita győzelme azonban teljesen megérdemelt, a zágrábiak mind a kilenc pontszerző játékosa 8 és 13 egység között termelt, igazi csapatjátékot láthattunk tehát a horvátoktól, mely végül győzelmet eredményezett. A mérkőzésen a legeredményesebb German Gabriel (17/12 pont) lett, ám csapata zsinórban második vereségét szenvedte el, míg a horvátok sorozatban harmadszor nyertek.

Elan Chalon sur Saone (FRA, 2-4) – Belgacom Spirou Charleroi (BEL, 0-6) 91-77
A B-csoport táblázatán a két alsó helyet elfoglaló csapat, a Chalon és a Charleroi mérkőzött meg egymással Franciaországban. A gallok második félidei jó játékuknak, és 43-29-re megnyert lepattanócsatájuknak köszönhetően végül diadalmaskodtak nyeretlen ellenfelükkel szemben, akik ezzel az újabb vereséggel már most biztos kiesőnek tekinthetők. Az A.J. Slaughter (20/12 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) vezette Chalonnak pedig még megmaradt az esélye arra, hogy egy nagy hajrával beérje riválisait, ehhez azonban innentől bravúrok is kellenek majd, nem nagyon hibázhatnak már a franciák.

Dinamo Banco di Sardegna Sassari (ITA, 4-2) – EWE Baskets Oldenburg (GER, 4-2) 82-74
Roppant szoros, jó meccset játszott egymással a Sassari és az Oldenburg, melynek végén a szardíniaiak örülhettek. Az első 30 percben felváltva vezettek a csapatok, 4 pontnál többel egyikük sem tudott meglépni. A negyedik negyed közepénél aztán a hazaiaknak sikerült az áttörés, triplákkal 10 pont fölé nőtt a Sassari előnye, ez a fór pedig már kitartott a végéig. Drake Diener (21/15 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) és Caleb Green (17/6 pont, 5 lepattanó) is remekül játszott a házigazdáktól, főleg előbbi tett hozzá sokat a negyedik negyedbeli nagy hajrához.

A következő forduló programja:
Belgacom Spirou Charleroi - Cedevita Zagreb 
EWE Baskets Oldenburg - Elan Chalon sur Saone 
Bilbao Basket - Dinamo Banco di Sardegna Sassari 


C-csoport
Valencia Basket (ESP, 4-2) – Paris Levallois (FRA, 1-5) 98-52
Nem kegyelmezett a Valencia, akik valósággal lemészárolták párizsi vendégeiket, kis híján ráduplázva a franciák pontjaira. Magáról a mérkőzésről igazából felesleges is bármit írni, tükörsima találkozó volt ez. Kiemelendő viszont a Valencia 19 sikeres triplája, egyetlen hármassal maradtak el az Eurocup rekordtól, melyet a Kazany állított be még a 2009/2010-es szezonban. Hat spanyol játékos is elérte a 10 pontos határt, a legeredményesebb a sérültek pótlására, egy hónapos időtartamra szerződtetett Olekszij Pecserov (17 pont, 4 lepattanó) lett közülük.

Asvel Villeurbanne Lyon (FRA, 3-3) – Ratiopharm Ulm (GER, 5-1) 60-78
Meglepően simán intézte el az Ulm a hazai pályán játszó Asvelt. 18-5-tel kezdtek a vendégek, előnyüket pedig kontrollált, okos játékkal mindvégig megtartották, egyszer sem tudott bejönni még a 10 pontos határ alá sem a francia csapat. Az Ulm vezére, és a mezőny legjobbja Cameron Long (19/9 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó, balra a képen) volt. A németek ezzel a győzelemmel már szinte a 32-ben érezhetik magukat, hátralévő négy meccsükből hármat is otthon játszanak, abszolút a kezükben van tehát nemcsak a továbbjutásuk, de a csoportelsőségük is. Az Asvelnek viszont Ljubljanába és Valenciába is el kell még látogatnia, ezeken a mérkőzéseken dől el a sorsuk valószínűleg.

Cimberio Varese (ITA, 1-5) – Union Olimpija Ljubljana (SLO, 4-2) 82-83 h.u.
Képtelen meccset nyerni az egyébként jó erőkből álló Varese, ez volt az olaszok sorozatban negyedik veresége, ebből hármat ráadásul hazai pályán szedtek be. Pedig ezúttal minden adott volt a sikerhez, remek kezdés (25-10), két kiváló egyéni teljesítmény Keyden Clark (23/15 pont, 4 lepattanó) és Ebi Ere (22/6 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) személyében, ám így sem sikerült a győzelem. Az Olimpija megfordította a meccset a középső két negyedben, Clark utolsó perekben szerzett három triplája azonban hosszabbításra mentette a derbit a Varese számára. Itt aztán ismét a hazaiaknak állt kezdetben a zászló, 10 másodperccel a vége előtt 2-vel vezettek és labdabirtoklásuk is volt. Azonban sikerült ezt is elszórakozniuk, egy eladott labda után a bombaformában lévő Deivadas Gailius (31/12 pont, 10 lepattanó) negyedik triplájával kivégezte az olaszokat.

A következő forduló programja:
Ratiopharm Ulm - Valencia Basket 
Paris Levallois - Cimberio Varese
Union Olimpija Ljubljana - Asvel Villeurbanne Lyon


D-csoport
Belfius Mons Hainaut (BEL, 0-6) – CAI Zaragoza (ESP, 3-3) 65-104
Három idegenbeli veresége után negyedszer már sikerrel járt a Zaragoza a jóval gyengébb Mons Hainaut otthonában. Az első negyedben még tartani tudták magukat a belgák, ám a félidőt 15-2-es futással zárta a Zaragoza. A folytatásban aztán nem volt pardon a spanyolok részéről, megsemmisítő verést mértek ellenfelükre, akik így matematikailag is kiestek már. A sokat cserélő vendégek közül mindenki legalább tíz percet töltött a pályán, tízen pedig 7 és 14 pont között dobtak, remek alakalom volt ez tehát a Zaragozának a kispad játékba hozására.

BCM Gravelines Dunkerque (FRA, 5-1) – Acea Virtus Roma (ITA, 2-4) 74-64
Nem nagyon megy a rómaiaknak az utóbbi időben, és Dunkerqueben sem sikerült nyerniük az olaszoknak. Jó kis meccset játszottak egymással a csapatok, sokáig fej-fej mellett haladtak, nem lehetett tudni ki nyeri az összecsapást. 58-57-re átvették a vezetést a vendégek, ám ekkor Juby Johnson (15/15 pont, 3 gólpassz) és Ousamane Camara (20 pont, 9/8 mezőnyből, 8 lepattanó) kézbe vették az irányítást, előbbi triplákkal, utóbbi duplával köszönt be, így egy 10-0-s szakasszal megfordította és eldöntötte a meccset a Gravelines. A franciák igen kényelmes helyzetből várhatják a folytatást, a Roma pedig győzelmi kényszerben van innentől kezdve.

Alba Berlin (GER, 5-1) – Telekom Baskets Bonn (GER, 3-3) 76-61
Az elmúlt hetekben minden fronton sorra nyerte a mérkőzéseit a Bonn, így a német csapatok ütközete igazi rangadónak számított. Ezúttal sem adta könnyen magát a Telekom, ám végül fejet kellett hajtania nagyobb tudású ellenfele otthonában. A meccs csak a negyedik negyedben dőlt el, ki más, mint David Logan (16/12 pont) lőtte be magát távolról, tripláival 10 pont fölé nőtt a különbség. Ezzel pedig el is dőlt a mérkőzés, újabb győzelmével a Berlin is a Gravelineshez hasonlóan kiváló pozícióba került, a Bonn pedig élet-halál harcot vívhat a Zaragozával és a Romával a továbbiakban.

A következő forduló programja:
Telekom Baskets Bonn - BCM Gravelines Dunkerque
CAI Zaragoza - Alba Berlin
Acea Virtus Roma - Belfius Mons Hainaut 


Keleti konferencia

E-csoport
Lukoil Academic Szófia (BUL, 2-4) – Hapoel Migdal Jeruzsálem (ISR, 3-3) 76-63
Az edzőváltáson átesett Lukoil sorozatban második győzelmét aratta, ezúttal a Hapoel ellen. 13 pontos sikerük azt is jelenti, hogy egymás elleni összevetésben jobbak a bolgárok mostani riválisuknál, így reális esélyük maradt a jó folytatásra is. A mérkőzésen az izraeliek mindössze egyszer vezettek, akkor is csak egyetlen ponttal (49-50), ám az egyszemélyes „kivégzőosztag”, Alando Tucker (29 pont, 12/9 dupla, 5 lepattanó) gondoskodott róla, hogy ne legyenek vérmes reményei a vendégeknek, ráadásul a már említett egymás elleni előny is meglegyen.

CSU Asesoft Ploiesti (ROU, 2-4) – Himki Moszkva (RUS, 5-1) 72-95
Alaposan visszavágott a Himki a Ploiestinek, hiszen a moszkvaiak egyetlen vereségüket még az első fordulóban, hazai pályán szenvedték el a románok ellen. Most azonban ennek a reális lehetősége egy percig nem állt fenn, az oroszok mindvégig kontrollálták a mérkőzést, és annyit adtak ki magukból, amennyi szükséges volt a győzelemhez. Mindkét csapat sokat cserélt, a Himkiből hatan is 10 pont fölé jutottak, Egor Vjalcev (15/9 pont, 6/5 mezőnyből, 5 lepattanó) volt a legeredményesebb és leghatékonyabb közülük.

KK Igokea (BIH, 2-4) – Pinar Karsiyaka Izmir (TUR, 4-2) 110-98 2 h.u.
A forduló meccsét játszotta egymással a Szófiához hasonlóan edzőváltáson átesett Igokea és a Pinar Karsiyaka, ami csak kétszeri hosszabbításban dőlt el. A törökök nagyon sajnálhatják ezt az elmulasztott győzelmet, hiszen a negyedik negyedben 12 pontos előnyt adtak le. A remekül játszó Branko Jorovics (27/15 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 13/10 mezőnyből) triplával hosszabbításra mentette a találkozót, miután a Karsiyaka dobása kimaradt. Döntés az első 5 percben sem született, a másodikban viszont igen, az Igokea leginkább Sergerio Gipsonnak (25/15 pont, 4 gólpassz) köszönhetően húzta be a meccset, aki egymaga kilenc pontot szerzett ebben a szakaszban. Kimagasló teljesítményekben a törökök oldalán sem volt hiány, a legelképesztőbb számokat Esteban Batista (27 pont, 16 lepattanó, 3 labdaszerzés) produkálta, de Bobby Dixon (22/15 pont, 9 gólpassz) és Jon Diebler (20/15 pont, 4 lepattanó) is nagyon jó volt, győzelmet azonban nem értek ezek a számok.

A következő forduló programja:
Himki Moszkva - Lukoil Academic Szófia 
Hapoel Migdal Jeruzsálem - KK Igokea
Pinar Karsiyaka Izmir - CSU Asesoft Ploiesti


F-csoport
Alba Fehérvár (1-5) – Nyizsnyij Novgorod (RUS, 5-1) 78-84
A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA olvasható!

Buducsnoszt VOLI Podgorica (MNE, 2-4) – PAOK Szaloniki (GRE, 4-2) 69-75
Továbbra sem megy a Buducsnosztnak, meglepetésre ismét kikaptak a PAOK-tól, ráadásul ezúttal hazai pályán. Ezzel óriási hátrányba kerültek a görögökkel szemben a harmadik továbbjutó helyért vívott harcban, könnyen lehet, hogy ez a vereség a Buducsnoszt idei Eurocup szereplésének a végét is jelenti, annyi bizonyos, hogy a továbbiakban nem nagyon hibázhatnak már. A vendégek egyébként végig előnyben voltak a találkozó során, amit a Szuad Sehovics (18/3 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz. 9/7 dupla) vezette végső montenegrói roham után is megőriztek, így megérdemelt győzelmet arattak. A PAOK-siker fő kovácsai D.J. Cooper (12/6 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz. 3 labdaszerzés), Kosztasz Karalampidisz (21/3 pont, 7/7 dupla, jobbra a képen) és Jorgosz Bogrisz (17 pont, 5 lepattanó) voltak.

Himik Juzsnyij (UKR, 4-2) – Aykon TED Ankara Kolejliler (TUR, 2-4) 79-81
Nagyon nagy csatában diadalmaskodott az Ankara Ukrajnában. A mérkőzés a végletekig kiélezett volt, többnyire a vendégek vezettek pár ponttal, de egy 9-0-s hajrábeli széria döntött végül a törökök javára. A forduló MVP-jének választott Vladimir Golubovics (22 pont, 17 lepattanó, 2 blokk) kimagaslóan játszott, de a pontosan célzó Clay Tucker (18/15 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) és a remekül irányító Alekszandar Rasics (11/9 pont, 10 gólpassz) is sokat tett a győzelemért, amivel visszahozták az Ankarát a sorozatba. 

A következő forduló programja:
PAOK Szaloniki - Alba Fehérvár 
Nyizsnyij Novgorod - Himik Juzsnyij
Aykon TED Ankara Kolejliler - Buducsnoszt VOLI Podgorica


G-csoport
Unics Kazany (RUS, 6-0) – Maccabi Haifa Bazan (ISR, 4-2) 79-58
A vártnál sokkal nagyobb arányban győzte le a csoport rangadóján a Kazany a Haifát, ezzel pedig lényegében meg is nyerte csoportját az orosz gárda. A különbség azért többnyire nem volt ilyen nagy, bár végig a hazaiak vezettek, jelentős előnyt is csak egyszer, 51-36-nál tudtak kovácsolni, de innen még visszajöttek az izraeliek. A záró játékrészt azonban 15-3-mal kezdte a Kazany, ezzel pedig rövidre is zárta a találkozót, a lényegi kérdések eldőltek. Andrew Goudelock (18/6 pont, 5 gólpassz) már a sokadik jó teljesítményét hozta idén, de ugyanez igaz a Haifa sokoldalú ászára, Brian Randlere (17/3 pont, 8/7 mezőnyből, 5 lepattanó) is.

MZT Szkopje (MKD, 1-5) – VEF Riga (LAT, 3-3) 70-77
Rendkívül kiegyenlített meccset játszott egymással a Szkopje és a Riga. Az első félidőben rendre csak pár pont volt a különbség a két csapat között. Az öltözőből aztán sokkal élesebben tért vissza a pályára a lett együttes, 10 ponttal (44-54) megléptek, ám ez nem tartott sokáig, 62 pontnál ismét egyenlő volt az állás. A végjátékot aztán jobban bírták fejben a rutinos vendégjátékosok, jó döntéseket hozva végül győztesen távozhattak a macedón fővárosból. Többen is nagyon jól játszottak a vendégek közül, így Kenan Bajramovics (16/6 pont, 7 lepattanó, balra a képen), Dee Brown (14/3 pont, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Antywane Robinson (14/6 pont, 9 lepattanó) is csak dicséretet érdemel, míg az MZT-ből Damjan Sztojanovszki (22/12 pont, 12 lepattanó) hozott masszív dupla-duplát.

Kalev Cramo Tallinn (EST, 1-5) – Banvit Bandirma (TUR, 3-3) 75-72
Egy kötelezőnek titulált győzelmet és hatalmas esélyt szalasztott el a folytatásra nézve a Banvit, biztosan nem lesz sétagalopp a törökök számára a folytatás 3-3-as állásból. Bravúros sikerével a Kalev egy 11 meccses Eurocup-vereségsorozatot tört meg, 2007 után nyert újra a sorozatban. Az első félidőben talán úgy volt vele a Banvit, hogy jön majd egy jó széria, amivel a maguk javára fordítják a meccset, ezt azonban az észteknek sikerült produkálniuk, 60-49-re húztak el. A török listavezető azonban nagy hajrát nyitott, ám az egyébként nagyszerűen játszó E.J. Rowland (20/6 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 2 labdaszerzés) egyenlítésért dobott triplája leperdült a gyűrűről, így megszerezte első győzelmét az elsősorban csapatként remekül funkcionáló Kalev.

A következő forduló programja:
Maccabi Haifa Bazan - MZT Szkopje
Banvit Bandirma - Unics Kazany 
VEF Riga - Kalev Cramo Tallinn


H-csoport
Szpartak Szentpétervár (RUS, 2-4) – Besiktas Integral Forex (TUR, 5-1) 61-64
A védekezésről, és bizony helyenként a ki nem kényszerített hibákról szólt a Szpartak és a Besiktas találkozója. A törökök egyetlen vereségüket épp a szentpéterváriaktól szenvedték el hazai pályán, így várható volt a szoros, kiélezett küzdelem kettejük közt. Nem is kellett csalódni ebben, az utolsó másodpercekben sem lehetett még tudni, ki kerül ki győztesen végül. Steven Burtt (20/15 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) kiváló triplázásának köszönhetően egy darabig úgy tűnt, hogy a Szpartak lesz ez a csapat, ám végül mégsem így alakult. Chris Lofton (20/6 pont) megteremtette az esélyt a Besiktas fordítására, Mehmet Yagmur (17/6 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó, 2 labdaszerzés) pedig ki is használta azt, triplájával behúzta a meccset csapatának, miután az oroszok hibáztak és nem tudtak egyenlíteni a végén. A Besiktas ezzel a győzelemmel fél lábbal már a továbbjutás küszöbét is átlépte, míg a Szpartak helyzete a körbeverések miatt sem reménytelen még.

Neptunas Klaipeda (LTU, 2-4) – Bisons Loimaa (FIN, 2-4) 85-72
„Alsóházi rangadót” rendeztek Litvániában, ahol a Neptunas legyőzte a Bisons Loimaát, ezzel életben tartotta reményeit a folytatásra. A hazaiak sikere teljesen megérdemelt, a meccsen szinte végig ők vezettek, hol kisebb, hol nagyobb fórral. Jól kezdték és jól is fejezték be a meccset a litvánok, a meccset keretbe foglaló két szakasz döntött a javukra. A végjátékban a remekül tüzelő mesterlövész, Marius Rankauskas (16/12 pont, 4 gólpassz) hárompontosai adták meg a kegyelemdöfést a finneknek.

Radnicski Kragujevac (SRB, 4-2) – Panioniosz (GRE, 3-3) 84-77
Dupla értékű győzelmet aratott a Radnicski a meccs előtt szintén 3-2-vel álló Panioniosz ellen. Nemcsak megverték a szerbek görög vendégeiket, de a 7 pontos különbség azt is jelenti, hogy egymás ellen is jobban állnak, így a Besiktas mögött, de vetélytársaikkal szemben legalább két győzelemmel jobban állnak. A mérkőzés sok izgalmat nem tartogatott magában, a győztes kilétével kapcsolatban nem akadt kérdőjel a 40 perc során, a végén azonban a különbség mértéke kérdéses volt, mikor 3 pontra feljött a Panioniosz, ám végül jól jött ki a hajrából is a Radnicski. Marko Marinovics (20/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és Mouphtaou Yarou (16 pont, 10 lepattanó, 8/6 mezőnyből) volt a vendéglátók két legjobbja, a túloldalon pedig Errick McCollum (26/3 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk) extrája is hiábavalónak bizonyult.

A következő forduló programja:
Besiktas Integral Forex - Neptunas Klaipeda
Panioniosz - Szpartak Szentpétervár
Bisons Loimaa - Radnicski Kragujevac 


A forduló MVP-je:
Vladimir Golubovics (22 pont, 17 lepattanó, 2 blokk, 1 labdaszerzés, 36 index pont – TED Ankara)

 

A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 31 Deividas Gailius (Olimpija Ljubljana)
Lepattanó: 17 Vladimir Golubovics (TED Ankara)
Gólpassz: 10 Nemanja Grodics (KK Igokea), Alekszandar Rasics (TED Ankara)
Labdaszerzés: 7 Davin White (Lukoil Academic)
Blokk: 5 Trevor Mbakwe (Virtus Roma), Jared Homan (Szpartak Szentpétervár)

A csoportok állása:

 

Fotók: eurocupbasketball.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus