Eurocup: A döntőben veszítette el veretlenségét a Loko

A döntő első meccsén hosszabbításban, nem mindennapi körülmények között vettel el a Darüssafaka az eddig minden meccsét megnyerő Lokomotiv pályaelőnyét.

Döntő, 1. mérkőzés

Lokomotiv Kubany (orosz) – Darüssafaka (török) 78-81 h.u.

Ahogy attól a Lokomotiv szurkolói tarthattak, csapatuk a Eurocup-rekordnak számító zsinórban megnyert 20 meccsük után a legrosszabbkor szenvedett először vereségét a szezon során. A döntő ugyanis nemcsak a sorozat végső győzteséről, hanem a jövő évi Euroliga-indulásról is dönt, és bár még nincs vége a párharcnak, ám erre a pénteki, isztambuli második meccs előtt már a Darüssafaka az esélyesebb. A két csapat elsősorban a védekezést tekintve, de minden egyéb téren is egy roppant színvonalas mérkőzést játszott egymással, ami ráadásul mindvégig nagyon izgalmasan is alakult. A törökök vezettek az első negyedben, ezt követően pedig már a Lokónál volt inkább az előny, ám a Dacka végig nagyon közel tartotta magát, amit jól mutat, hogy a 45 perc során 7 pontnál nagyobb különbség egyszer sem alakult ki a felek között.

Ennek a folyamatos nyomásgyakorlásnak a Blatt-legénység részéről aztán meglett az eredménye az utolsó percben, mikor nem mindennapi körülmények között egyenlített ki a vendégcsapat. Már egy támadásnyi idő sem volt hátra ugyanis, mikor a Loko legjobbja, Dmitrij Kulagin (18/3 pont, 7 gólpassz, 6 lepattanó) egy kibrusztolt kosárral 5 pontos előnyhöz (72-67) juttatta csapatát. Ekkor azonban még nem volt vége, hiszen Howard Sant-Roos előbb bedobott egy kettest, majd megszerzett egy oldalvonali bedobást, a leindításból pedig megtalálta az ismét óriásit játszó, a szezon MVP-jének is megválasztott Scottie Wilbekint (24/15 pont, 5 gólpassz), aki egy futtából dobott triplával egalizált. Mardy Collins (14/6 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) aztán még megnyerhette volna a meccset a Lokónak, a dobása azonban kimaradt, ez pedig végzetesnek bizonyult a krasznodariak számára. A hosszabbításban ugyanis előlépett a Dackában Will Cummings (19/3 pont, 8 lepattanó, 3 labdaszerzés, 3 gólpassz) is, aki pontokkal, labdaszerzésekkel és gólpasszokkal is segítette csapatát az extra játékidőben, ahol már egyértelműen a törökök voltak a jobbak és így nagy győzelmet arattak.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Darüssafaka javára.

 

A mérkőzés MVP-je:
Will Cummings (19/3 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés, 25 indexpont – Darüssafaka)

 

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus