Eurocup: A Loko és a Dacka már félig a páholyban

Már le is ment a Top16 első köre, melynek végén a négy csoportelső közül csak a Lokomotiv és a Darüssafaka tudta megőrizni veretlenségét, így ők nagyon jó helyzetből várhatják a visszavágókat, míg a másik két csoportban hatalmas a harc a két-két továbbjutó helyért.

Top 16, 3. forduló

E-csoport

Galatasaray Odeabank (török, 0-3) – Herbalife Gran Canaria (spanyol, 2-1) 86-108

A Gran Canariától is kikapott odahaza, így most már csoda kellene a Galatasaray számára, hogy túléljék a második csoportkört is. A spanyolok valósággal szétdobták a törököket, akiknek esélyük sem volt megállítani vendégeiket. A Gran Canaria egészen parádésan, 67%-kal (21/14) dobta a triplákat, és a duplákkal sem sokkal maradtak el ettől (41/24, 59%), így pedig az első félidőben már 57 pontot betermeltek (42-57), és a folytatásban sem veszélyeztette semmi a győzelmüket. Hat spanyol játékos szerzett kétszámjegyű pontot, D.J. Seeley (19 pont, 4 gólpassz), Ondrej Balvin (15 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) és Marcus Eriksson (15/9 pont) voltak a legkiemelkedőbbek közülük, míg a Galatában DaJuan Summers (21/6 pont, 5 lepattanó) és Dwight Hardy (16/9 pont) voltak azok, akiken a legkevésbé múlt a vereség.

Darüssafaka (török, 3-0) – ALBA Berlin (német, 1-2) 82-70

Az ALBA Berlint is megverte a Darüssafaka, így a 3-0-lal álló török csapat hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. A németek Peyton Siva (21/12 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) vezetésével az első félidőben még remekül tartották magukat, ám a harmadik negyedben egy 15-4-es rohamnak köszönhetően elhúztak az isztambuliak. Ezt a játékrészt végül 21-9-re nyerte a Dacka, tulajdonképpen az itt megszerzett előnyük jelentette a különbséget a végelszámolásnál is. A törököknél a legeredményesebb Scottie Wilbekin (15/6 pont, 4 gólpassz) mellett öt másik játékos is 10 vagy 11 pontot szerzett, közülük pedig Howard Sant-Roos (11/3 pont, 6 labdaszerzés, 6 gólpassz, 4 lepattanó) egészen sokoldalú játékkal tűnt ki.

A csoport állása:

 

F-csoport

FC Bayern München (német, 2-1) – Zenit Szentpétervár (orosz, 2-1) 95-78

Kyle Kuric (31/12 pont) ihletett formája ezen a héten is tovább tartott, ám hiába döntött újra karriercsúcsot a kiváló mesterlövész, és hiába játszott mellette szintén nagyon jól Szergej Karaszev (15/12 pont, 5 lepattanó) is, a Zenit mégis kikapott a Bayern München otthonában. A bajoroknak is volt ugyanis egy aduászuk erre a találkozóra Devin Booker (27 pont, 5 gólpassz) személyében, aki szintén pályafutása legjobb meccsét játszotta a Eurocupban, beállítva a tavaly ugyanígy a Zenit ellen elért 27 pontját és 38-as indexmutatóját. Bookernek pedig még négy társa is eljutott a kétszámjegyű ponttermésig, illetve az 55-52-re végződő első félidő után a védekezésüket is rendezni tudták a müncheniek, akik így végül teljesen megérdemelt győzelmet arattak és fogták be a tabellán vendégeiket. A Bayernben Milan Macsvan (14/6 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) hozott még remek számokat.

FIAT Torino (olasz, 2-1) – Lietuvos Rytas (litván, 0-3) 83-77

Egy lehengerlő, 15-0-s második negyedbeli futásnak köszönhetően behúzta a Torino a Lietuvos elleni meccsét, így a litvánok a kiesés szélére sodródtak, míg az olaszok a Bayernhez és a Zenithez hasonlóan 2-1-gyel állnak. A Sasha Vujacic (21/9 pont, 5 lepattanó) és Lamar Patterson (20/3 pont, 10 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés) által repített Torino a félidőben így már 48-30-ra vezetett, és bár egészen 2 pontra feljött a Rokas Giedraitis (20/6 pont) által húzott Lietuvos a folytatásban, az olaszoknál egy harmadik játékos, Diante Garrett (12/6 pont, 6 gólpassz) is előlépett és fontos kosaraival kihúzta a kátyúból a Torino szekerét.

A csoport állása:

 

G-csoport

Lokomotiv Kubany (orosz, 3-0) – Cedevita Zagreb (horvát, 0-3) 69-64

Megfékezte a Cedevita meccsvégi felzárkózási kísérletét, így idei 13. Eurocup-meccsén is veretlen maradt a Lokomotiv. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz izgulnivalója a krasznodari alakulatnak, hiszen egy 15-0-s etapot követően a második félidő elején már 44-28 arányban vezettek. A Cedevita azonban mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdett a hajrában, a mind a 11 pontját az utolsó hat percben szerző Karlo Zganec (11 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) vezetésével pedig fel is jöttek 65-64-re a horvátok. Ekkor azonban Ryan Broekhoff (8 pont, 9 lepattanó) hibátlanul büntetőzött, Damir Markota (14/9 pont) pedig elrontotta az egyenlítésért dobott triplát, így megmenekült a Loko. Az oroszok legjobbjai ezúttal kimagaslóan Frank Elegar (20 pont, 9 lepattanó) és Trevor Lacey (19/3 pont, 3 labdaszerzés) voltak.

Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 2-1) – Dolomiti Energia Trento (olasz, 1-2) 79-66

Villámrajtot vett a Buducsnoszt a Trento elleni mérkőzésén, ezzel pedig meg is alapozták a sikerüket a podgoricaiak, amivel feljöttek a G-csoport második helyére. A montenegrói alakulat 31-14-gyel kezdte a mérkőzést, ami után már egyszer sem adta ki a kezéből a vezetést. Az olaszoknál Dominique Sutton (26/3 pont, 8 lepattanó) nagyon magára maradt, ő egyedül pedig kevés volt a Kyle Gibson (17/6 pont, 4 lepattanó) és Nikola Ivanovics (16/6 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) által fémjelzett, nagyon egységes Buducsnoszt ellen.

A csoport állása:

 

H-csoport

UNICS Kazany (orosz, 2-1) – Grissin Bon Reggio Emilia (olasz, 2-1) 69-71

Óriási győzelmet aratott a Reggio Emilia a Kazany otthonában, ezzel szépen felturbózva a saját továbbjutási esélyeit a visszavágók előtt. Az olaszok rászolgáltak a győzelemre, hiszen a találkozó folyamán többnyire ők voltak kisebb-nagyobb előnyben, a tatárok csak ritkán, kis időkre tudták átvenni a vezetést. Utoljára azonban még az utolsó percben, 69-68-nál is megtették ezt, ám Amadeo Della Valle (13 pont) büntetői, és egy jó védekezés meghozta a sikert, hiszen Quino Colom (13/9 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) két potenciális meccsnyerő dobást is elhibázott a Kazany utolsó támadása során. A hazaiaknál Colom mellett ezúttal is Jamar Smith (15/9 pont) és Stephane Lasme (13/3 pont, 6 lepattanó, 2 blokk) tették a legtöbbet, hogy nyerjen csapatuk, ebben azonban a Della Valle, James White (16/12 pont, 9 lepattanó, 4/4 tripla), Julian Wright (13 pont, 5 lepattanó) és Manu Markoishvili (12/6 pont, 5 lepattanó) által húzott Reggiana megakadályozta őket.

ASVEL Villeurbanne (francia, 2-1) – Limoges CSP (francia, 0-3) 92-78

A H-csoport francia rangadóján az ASVEL legyőzte a Limoges-t, így ebben a négyesben most pontosan ugyanaz a helyzet, mint az „F” jelű kvartettben. A lyoni alakulat egy 13-0-s futással került előnybe az első negyedben, majd a többi játékrészt is egyaránt megnyerte és folyamatosan növelte előnyét. Az ASVEL-ben nyolc játékos is szerzett triplát, közülük pedig magasan Darryl Watkins (17 pont, 7 lepattanó) lett a mezőny legeredményesebbje.

A csoport állása:

 

A forduló MVP-je:

Devin Booker (27 pont, 2 lepattanó, 5 gólpassz, 1 labdaszerzés, 3 blokk, 14/10 mezőnyből, 38 indexpont – Bayern München)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus