Eurocup: A nagy fordítások fordulója

A PAOK és a Lietuvos Rytas sem tud nyerni az E-csoportban, így a Szolnok a 0-4 ellenére még mindig nem szállt el végleg.

Alapszakasz, 3. forduló

Nyugati konferencia

A-csoport

Telekom Baskets Bonn (német, 2-2) – Dolomiti Energia Trento (olasz, 3-1) 89-96

Zsinórban harmadik győzelmét aratta a Trento, ez ráadásul történtük első idegenbeli sikere volt az olaszoknak a Eurocupban, amivel egyből a csoport élén találták magukat. Nagy győzelem volt ez a meccs előtt szintén 2-1-gyel álló Bonn otthonában, hiszen nemcsak a 96 dobott pont, hanem a meggyőző játék is figyelemre méltó a Trento részéről. Julian Wright (21 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés), Trent Lockett (20/6 pont) és Davide Pascolo (18/3 pont, 8 lepattanó) is kiemelkedő volt a vendégektől, a Bonn felzárkózási kísérleteit pedig Aaron White (23/3 pont, 6 lepattanó, 12/9 mezőnyből) dirigálta, ezek azonban rövid életűen voltak.

EWE Baskets Oldenburg (német, 1-3) – JSF Nanterre (francia, 2-2) 84-81

A három vereséggel kezdő Oldenburg még épp idejében gyűjtötte be első győzelmét, hiszen így még bőven utána eredhetnek az előttük álló négy, egyaránt 2-2-vel álló csapatnak. A németek a második félidőben ragadták magukhoz a meccs irányítását, ami után hiába jött fel többször is 1-2 pontra a Nanterre, az Oldenburg mindig tudott újítani. Ezek a kritikus szituációk javarészt Rickey Paulding (14/6 pont, 4 gólpassz) és Klemen Prepelic (14/9 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) nevéhez fűződnek, így őket nevezhetjük meg a meccs embereinek.

Dominion Bilbao Basket (spanyol, 2-2) – Union Olimpija Ljubljana (szlovén, 2-2) 80-83

A forduló egyik MVP-je, Zack Wright (18/3 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) vezetésével nagy bravúrt ért el a Ljubljana a Bilbao vendégeként, mely akár még a szlovénok esetleges továbbjutásának a kulcsa is lehet. Nagyon jó meccset játszottak egymással a felek, ami az elejétől a végéig szoros volt. Ennek megfelelően egylabdás végjáték alakult, a baszkok legeredményesebbje, Alex Mumbru (15/3 pont) egy triplával még hosszabbításra menthette volna csapatának a meccset, ez azonban leperdült a gyűrűről.

A következő forduló programja:
JSF Nanterre – Telekom Baskets Bonn 
Union Olimpija Ljubljana – EWE Baskets Oldenburg 
Dolomiti Energia Trento – Dominion Bilbao Basket 

A csoport állása:

 

B-csoport

Grissin Bon Reggio Emilia (olasz, 3-1) – Le Mans Sarthe Basket (francia, 1-3) 93-82

A szemre is tetszetős, gördülékeny támadójátékról szólt a Reggio Emilia és a Le Mans mérkőzése, amit végül az előzetes esélyeknek megfelelően az olaszok nyertek meg. Ezzel nagyon jó helyzetbe hozták magukat, hiszen az ALBA Berlin és a Gran Canaria társaságában ők is 3-1-gyel állnak a B-csoport élén. A meccs második felét dominálták egyébként egyértelműen a hazaiak, hiszen míg az első félidőben a Le Mans 8 ponttal is vezetett, addig a másodikban a Reggio Emilia már 19 egységnyi fórban is volt. A mezőnyből tíz játékos is 10 pont fölé jutott, a taljánok vezérei pedig ezúttal is Amedeo Della Valle (20/12 pont) és Achille Polonara (14/6 pont, 10 lepattanó) voltak.

MHP RIESEN Ludwigsburg (német, 2-2) – Enel Basket Brindisi (olasz, 0-4) 84-80

Nagyon fontos győzelmet aratott a Ludwigsburg a Brindisi felett, amivel továbbra is nyeretlenül tartotta riválisát a német csapat, és egyelőre biztosította a saját maga negyedik helyét. A vártnál talán szorosabb összecsapást vívtak a felek, amely csak a végén, a Rocky Trice (16/3 pont, 5 gólpassz) által vezetett 14-0-s rohammal dőlt el a germánok javára. A Brindisi erre ugyan még 11 megválaszolatlan ponttal felelt, ám a fordításra nem maradt idejük a vendégeknek.

ALBA Berlin (német, 3-1) – Herbalife Gran Canaria (spanyol, 3-1) 84-71

Hatalmas győzelmet aratott az ALBA Berlin a csoport favoritja, a Gran Canaria ellen, amire még félidőben sem sokan fogadtak volna. A spanyolok ugyanis 26-10-es vezetéssel kezdték a meccset, de még a nagyszünetben is 47-35-re vezettek. A fordulás után aztán ellenállhatatlan játékkal rukkolt elő az ALBA, elől és hátul is remekeltek a pályán, így egy 25-5-ös rohammal fordítottak, elsősorban Elmedin Kikanovics (24 pont, 5 lepattanó) volt feltartóztathatatlan. A Gran Canaria azonban visszajött a meccsbe, éles végjáték alakult, ám ekkor ismét rá tudtak kapcsolni a berliniek, akik 13-0-val zárták le a meccset, amely a végén a különbséget is jelentette. Az ALBA mindössze négy triplát dobott a meccsen, ebből viszont hármat az utolsó két percben, ez döntött végül.  Érdekesség, hogy a Gran Canaria tavaly összesen egy vereséggel menetelt a döntőig, ez pedig most már a negyedik játéknap után megvan nekik.

A következő forduló programja:
Le Mans Sarthe Basket – MHP RIESEN Ludwigsburg
Herbalife Gran Canaria – Grissin Bon Reggio Emilia 
Enel Basket Brindisi – ALBA Berlin 

A csoport állása:

 

C-csoport

Valencia Basket (spanyol, 4-0) – Umana Reyer Venice (olasz, 2-2) 88-59

Robog a csoportgyőzelem felé a Valencia, hiszen a parádés ulmi sikerük után valósággal lemosták a pályáról a hispánok a Velencét. A szokásos, kiegyensúlyozott támadójáték mellett ezúttal a védekezés volt a kulcsa a Valencia nagyarányú sikerének, hiszen a második félidőben 27 ponton tartották ellenfelüket, a negyedik játékrészben pedig ő maguk szereztek ennyi pontot. Bojan Dubljevics (15 pont, 4 lepattanó) és Rafa Martinez (16/12 pont) voltak a legjobb spanyol pontszerzők.

SLUC Nancy (francia, 1-3) – Proximus Spirou Charleroi (belga, 0-4) 67-63

A csoport két nyeretlen csapata, a Nancy és a Charleroi ha úgy tetszik élet-halál meccset vívott egymással, hiszen az már a meccs előtt egyértelmű volt, hogy a vesztesnek innentől kezdve pokolian nehéz dolga lesz majd. A meccs színvonala a csapatok mérlegének megfelelő volt, az izgalmakra azonban nem lehetett panasz. Úgy tűnt, hogy egy 14-0-s futással eldönti a meccset a Nancy a negyedik negyed elején, ám erre a Charleroi egy 15-3-mal válaszolt. A találkozót aztán végül a jól büntetőző hazaiak tudták behúzni.

CAI Zaragoza (spanyol, 3-1) – ratiopharm Ulm (német, 2-2) 69-59

A Zaragoza számára a nagyszerű védekezés hozta meg a sikert az Ulm ellen, ami épp ezért nem forgott komoly veszélyben, főleg a meccs második felében. A németeknek ráadásul ezúttal nem volt igazi húzóembere, nem úgy, mint a túloldalon például Joan Sastre (16/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), aki mindig a legjobbkor villant meg.

A következő forduló programja:
ratiopharm Ulm – SLUC Nancy 
Proximus Spirou Charleroi – Valencia Basket
Umana Reyer Venice – CAI Zaragoza 

A csoport állása:

 

Keleti konferencia

D-csoport

Arisz Thesszaloniki (görög, 3-1) – Steaua CSM Eximbank Bukarest (román, 1-3) 70-66

Alaposan megszenvedett az Arisz a Steaua ellen a győzelemért, végül azonban siker koronázta a görögök erőfeszítéseit. Egy kifogástalan első félidő után (42-25) a hazaiak már-már elkönyvelhették magukban a könnyed győzelmet, a románok azonban nagyon jó szellemben jöttek ki a folytatásra. Közvetlenül a végjáték előtt már a Steaua vezetett 60-63-ra, ám ekkor hét megválaszolatlan pontot, közte 13 másodperccel a vége előtt egy kulcsfontosságú hármast szerzett az Arisz. Ez utóbbi Jake Cohen (12/6 pont) nevéhez fűződik, aki Okaro White (15/3 pont, 4 lepattanó) társaságában a legjobb hazai játékos volt.

Trabzonspor Medical Park (török, 3-1) – Banvit Bandirma (török, 1-3) 96-88

A D-csoport két török csapata, a Trabzonspor és a Banvit ellentétes utat jár be a hazai bajnokságban és a nemzetközi porondon. Hiszen míg otthon a Banvit veretlen, addig a Trabzonspornak még győzelme sincs, itt a Eurocupban viszont eddig a trabzoniak a jobbak. Pedig ez sokáig nem így nézett ki ezen a meccsen, a Courtney Fortson (20/9 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) és Adrien Moerman (19/3 pont, 4 lepattanó) vezette Banvit ugyanis három negyeden keresztül érvényesítette akaratát. Ezt követően azonban Dwight Hardy (14/9 pont, 4 lepattanó) három triplájával egy 14-0-s etapot száguldott a Trabzonspor, mely gyökeresen változtatta meg a meccs addigi menetét. Tarence Kinsey (17 pont, 5 lepattanó) most is nagyon jó volt, az ő játéka is elengedhetetlen volt a hazaiak győzelméhez.

Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 2-2) – UNICS Kazany (orosz, 2-2) 73-63

Komoly teszt várt a Buducsnosztra és a Kazanyra is az egymás elleni meccsükön, melyet végül a montenegróiak tudtak megnyerni. Bár a tatárok legveszélyesebb fegyvere, Keith Langford (21/3 pont) azért megszórta magát, ám ezt nem valami jó hatékonysággal tette (17/7 mezőnyből), ami jelzi, hogy mennyire jól védekezett ezen a meccsen a Buducsnoszt. Ez volt a kulcs, na meg természetesen Szuad Sehovics (16/12 pont) halálpontos triplái, melyek megadták a kegyelemdöfést a Kazanynak.

A következő forduló programja:
UNICS Kazany – Trabzonspor Medical Park 
Banvit Bandirma – Arisz Thesszaloniki
Steaua CSM Eximbank Bukarest – Buducsnoszt VOLI 

A csoport állása:

 

E-csoport

Besiktas Sompo Japan (török, 3-1) – Szolnoki Olaj (0-4) 76-67

A mérkőzés összefoglalója IDE kattintva elérhető.

Avtodor Szaratov (orosz, 3-1) – PAOK Thesszaloniki (görög, 1-3) 90-68

Szorosan indult az Avtodor és a PAOK összecsapása, ám mikor az oroszok elkezdtek betalálni távolról (23/13 tripla, 57%), akkor egyre inkább kijött a különbség a két csapat között. Fokozatosan növelték előnyüket a hazaiak, majd a harmadik negyedet 31-15-re nyerték meg, így kinyílt az olló a végére. Az Avtodor legjobb ötöse remekelt a meccsen, mindegyikük kétszámjegyű pontot szerzett, összesen pedig 99 indexpontig jutottak. Travis Peterson (23/15 pont, 8 lepattanó, 7/5 tripla) igazi mesterlövész volt, Jeremy Chappell (10/3 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz) pedig kis híján tripla-duplázott. A PAOK egyetlen kiemelkedőt nyújtó játékosa Nikola Markovics (22/3 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) volt.

Lietuvos Rytas (litván, 1-3) – Zenit Szentpétervár (orosz, 4-0) 65-70

Kis híján elszórakozta a tetemes, 45-23-as félidei előnyét a Zenit, ám végül mégis veretlenül távoztak az oroszok Vilniusból. 57 pontnál kiegyenlített a Rytas, ám ezt követően meg tudott újulni az ismét Zabian Dowdell (17/3 pont), illetve Artem Vikhrov (17/3 pont, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) játékára építő Zenit. Többször is feljöttek 1 pontra a hazaiak, ám fordítaniuk ezt követően már nem sikerült. A Rytas legjobbjai a rutinos Ksistof Lavrinovic (18/6 pont) és Antanas Kavaliauskas (15 pont, 9 lepattanó) voltak.

A következő forduló programja:
Szolnoki Olaj – Avtodor Szaratov
Zenit Szentpétervár – Besiktas Sompo Japan 
PAOK Thesszaloniki – Lietuvos Rytas 

A csoport állása:

 

F-csoport

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 2-2) – Neptunas Klaipeda (litván, 2-2) 78-82

Hatalmas meglepetésgyőzelmet aratott a Neptunas Nyizsnyij Novgorodban, mely nemcsak az előzetes várakozások, hanem a meccs képe alapján is meglehetősen váratlan volt. A VTB Ligában a két moszkvai sztárcsapatot, a CSZKA-t és a Himkit is két vállra fektető Nyizsnyij ugyanis a negyedik negyed elején még 65-51-re vezetett, abszolút nekik állt tehát a zászló. A kiegyensúlyozott támadójátékkal előrukkoló litvánok azonban 16 megválaszolatlan pontot szereztek, ezzel kiegyenlítettek, majd jó büntetőzésükkel a roppant értékes győzelmet is megszerezték. Érdekesség, hogy a 0-2-es kezdése után ismét versenyben lévő Neptunasban minden keretben szereplő játékos szerzett pontot, 12-nél többet azonban senki sem jegyzett közülük, így tudtak nyerni idegenben. Az oroszokon ugyanakkor Rasid Mahalbasic (24 pont, 7 lepattanó, 11/10 mezőnyből) és Victor Rudd (18/12 pont, 5 lepattanó) sem tudott segíteni a kritikus szituációkban.

Krasznoje Oktyabr (orosz, 1-3) – Galatasaray Odeabank (török, 4-0) 72-88

A parádézó Blake Schilb (19/12 pont, 9 gólpassz, 6 lepattanó, 4/4 tripla) és Errick McCollum (21/3 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) vezérletével tovább folytatta menetelését a Galatasaray. A Krasznoje Oktyabr idegenben sem jelentett komoly nehézséget a törököknek, akik a meccs középső két negyedében voltak sokkal jobbak vendéglátójuknál, így a meccs vége már formalitás volt csupán.

AEK Athén (görög, 2-2) – Hapoel Bank Yahav Jeruzsálem (izraeli, 1-3) 75-74

Bajban van a Hapoel Jeruzsálem, hiszen az izraeliek igaz, hogy a harmadik idegenbeli meccsükön, de már szintén a harmadik vereségüket könyvelhették el. Ez ráadásul különösen fájó lehet a számukra, hiszen a szinte tökéletes első félidő után 17 ponttal, 45-28-ra vezetett a Hapoel. Ez a forduló azonban úgy tűnik a nagy fordításokról szólt, hiszen az AEK is felállt a padlóról, és többek között egy 11-0-s futásnak köszönhetően átvette az irányítást a találkozó felett. A nagyszerű Matt Janning (23/15 pont, 5 lepattanó) aztán az utolsó másodpercekben döntetlenre mentette volna a meccset, ám két szekundum még maradt az órán, mikor Chris Warren (16/3 pont, 9 gólpassz, 5 lepattanó) büntetőjével megnyerte a meccset az AEK.

A következő forduló programja:
Galatasaray Odeabank – Nyizsnyij Novgorod 
Neptunas Klaipeda – AEK Athén
Hapoel Bank Yahav Jeruzsálem – Krasznoje Oktyabr

A csoport állása:

 

A forduló MVP-je:
Zack Wright (18/3 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 2 labdaszerzés, 9/6 mezőnyből, 5/5 büntető, 36 index pont – Olimpija Ljubljana) és Errick McCollum (21/3 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés, 1 blokk, 7/6 dupla, 7/6 büntető, 36 index pont – Galatasaray)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus