Eurocup: Az első trófeáját nyerő Galata lett a bajnok

A Szolnok korábbi ellenfele fanatikus közönsége előtt uralta a Strasbourg elleni visszavágót és a végén sem hibázott. Lasme lett az MVP.

Döntő, 2. mérkőzés

Galatasaray Odeabank (török) – Strasbourg IG (francia) 78-67

Ünnepelni gyűlt össze a zsúfolásig megtelt Abdi Ipekci Arenában több mint 11 ezer török szurkoló, és nem is kellett csalódniuk, hiszen az első meccsen összeszedett négypontos (62-66) hátrányukat ledolgozva 140-133-as összesítéssel kedvenceik a Strasbourg fölé kerekedtek. Ez volt a Galatasaray 105 éves történetének első európai kupadöntője, amit rögtön sikerrel is vett az Ataman-legénység. A korábban a Szolnokkal is egy csoportban szereplő isztambuli gárda teljesen megérdemelten hódította el a trófeát, hiszen nemcsak ebben a párharcban, hanem az egész szezonban nagyon meggyőzően teljesítettek és emelkedtek a mezőny fölé.

A Galata úgy kezdte ezt a meccset, ahogy egy ilyen összecsapást kell, rögtön az első percekben robbantottak és 15-2-es vezetést szereztek a hazaiak. Ezt követően aztán sikerült elállítaniuk a vérzést a Collet-tanítványoknak, nekik is sikerült betalálgatniuk és a különbség nem nőtt tovább. 37-24 után aztán egy villámgyors, 10-0-s rohanás után már a Strasbourg állt jobban összevetésben, visszajött tehát a meccsbe a vendégcsapat. A gallok azonban nem tudták átvenni az irányítást, a Galata rendre újítani tudott és 10 pont körüli fórral vezettek szinte a mérkőzés végéig. A Strasbourgtól annyira telt csak, hogy lőtávolban maradjanak, de felemésztette erejüket, hogy végig csak futottak az eredmény után. Legutoljára 73-60-nál próbálkoztak meg egy nagy rohammal, az utolsó percnek így 73-67-ről, összesítésben kétpontos hátrányból vághattak neki. Több lehetőség után a meccs utolsó 5 pontját azonban a Galata szerezte, az idei döntőt Sinan Güler (14/6 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) labdaszerzés utáni ziccere zárta le.

A döntő MVP-jének Stephane Lasmét (16 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) választották, aki nemcsak ebben a párharcban, hanem az egész idény során az alfája és omegája volt a Galata stabil védekezésének és támadásának egyaránt. A gaboni center 11.2 pontot, 6.6 lepattanót és 1.4 blokkot átlagolt az idei 24 Eurocup meccsén és a sorozat második csapatába is beválaztották. Lasme és Güler mellett Errick McCollum (16/6 pont, 5 lepattanó) is nagyon jól játszott ezen a meccsen, a Strasbourgban viszont csak Mardy Collins (16/6 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) tudott hasonló teljesítménnyel előrukkolni, ami kevés volt a franciáknak.

A Galatasaray legjobb dobói: Lasme 16, McCollum 16/6, Güler 14/6, Schilb 11/3
A Strasbourg legjobb dobói: Collins 16/6, Campbell 10/3

A döntő győztese: A Galatasaray 140-133-as összesítéssel.


A döntő MVP-je:
Stephane Lasme (16 pont, 10 lepattanó, 2 blokk, 17 index pont – Galatasaray)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus