Eurocup: Három csapat már a playoffban

Két fordulóval a Top16 vége előtt az egyaránt veretlen maradó Loko és Darüssafaka mellett a Trentóban kétszeri hosszabbítás után diadalmaskodó Buducsnoszt is bejutott a negyeddöntőbe. A Galata és a Lietuvos megragadták az utolsó szalmaszálat, a Cedevita és a Limoges viszont már most kiestek, de két peches vereségével nehéz helyzetbe került a Kazany is.

Top 16, 4. forduló

E-csoport

ALBA Berlin (német, 1-3) – Darüssafaka (török, 4-0) 66-79

Az ALBA Berlin otthonában is veretlen maradt a Top16-ban, így időrendben elsőként bejutott a rájátszásba a Darüssafaka. A meccset egyébként a németek kezdték jobban, egy 19-5-ös rohamnak köszönhetően 21-11-re húztak el. Erre válaszul aztán a Dacka is csinált egy 19-6-os futást, majd miután az ALBA újra átvette a vezetést 47-46-nál, a törökök 11 megválaszolatlan pontot szerezve húztak el végérvényesen. A Blatt-csapat számára Muhammed Baygül (18/15 pont, 5 lepattanó, 6/5 tripla) nem várt extra dobóteljesítménye hozta meg ezúttal a győzelmet, Howard Sant-Roos (18/3 pont, 3 labdaszerzés) és Scottie Wilbekin (16/9 pont, 5 lepattanó) pedig hozták a tőlük megszokottakat. Az ALBA legjobbja most is Luke Sikma (15/3 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) volt.

Herbalife Gran Canaria (spanyol, 2-2) – Galatasaray Odeabank (török, 1-3) 76-87

Azt követően, hogy egy héttel korábban a Galatasaray még odahaza kapott ki 22 ponttal a Gran Canariától, most a szezon egyik legnagyobb meglepetését produkálta és nyerni tudott Spanyolországban az utolsó utáni szalmaszálba kapaszkodó isztambuli alakulat. Az Ondrej Balvin (15 pont, 5 lepattanó), Gal Mekel (14 pont, 9 gólpassz) és D.J. Seeley (14/6 pont) által vezetett Gran Canaria talán egy kissé könnyedén is vette ezt a találkozót, aminek megnyerésével lényegében fél lábbal már a következő körben érezhetnék magukat, ám így ezért még alaposan meg kell harcolniuk. A mérkőzés csak csordogált az első félidőben, majd fordulás után állandósul a hazaiak vezetése, ami 59-49 után túlságosan is megnyugtathatta őket. A meccs végén aztán jött egy 12-0-s roham, aminek köszönhetően megfordította a meccset és elcsente a győzelmet a Galata. Ebben a futásban Dwight Hardy (21/3 pont, 4 gólpassz) és DaJuan Summers (12/6 pont, 4 lepattanó) szerezték az összes pontot, akik Richard Hendrix (13 pont, 13 lepattanó) mellett a Galata legjobbjai voltak.

A csoport állása:

 

F-csoport

Zenit Szentpétervár (orosz, 2-2) – FC Bayern München (német, 3-1) 78-80

Noha a negyedik negyedben még 14 pontos hátrányban volt, a Bayern München mégis meg tudta fordítani a Zenit Szentpétervár otthonában vívott találkozóját, így az oroszok újbóli legyőzésével nemcsak a továbbjutás, hanem a csoportelsőség felé is hatalmas lépést tettek a bajorok. A Bayern örömébe némi üröm is vegyült azért, hiszen Milan Macsvant komolynak tűnő térdsérülés miatt valószínűleg hosszabb időre elvesztette csapata. A meccsen szinte végig a Jevgenyij Voronov (17/6 pont, 4 lepattanó) által vezetett Zenit játszott tehát előnyben, 66-52-nél pedig kialakult a fent említett különbség a javukra. A túloldalon aztán Reggie Redding (18/6 pont, 4 lepattanó) és Sztefan Jovics (14/6 pont, 7 gólpassz) a hátukra vették csapatukat, majd a „kedvenc ellenfele” ellen ismét remeklő Devin Booker (17 pont, 12 lepattanó) is csatlakozott 9 ponttal. Egylabdás meccs alakult így végül, amit Redding dobásának és két kivédekezett támadásnak köszönhetően nyert meg a Bayern.

Lietuvos Rytas (litván, 1-3) – FIAT Torino (olasz, 2-2) 101-68

Alaposan visszavágott és ezzel életben tartotta a halovány továbbjutási esélyeit a Lietuvos a Torino ellen. A litvánok már félidőre lerendezték ezt az összecsapást, az első negyed után 30-14-re, a nagyszünetben pedig 54-30-re vezettek. A Lietuvos egészen elképesztő módon 58-25-re nyerte meg a lepattanócsatát, ezzel az 58 lecsorgóval pedig Eurocup-rekordott állítottak fel, ennél többet egy csapat sem szedett olyan meccsen, ami nem torkollott hosszabbításba. Ebből a kiváló csapatteljesítményből Echodas Martynas (22 pont, 4 lepattanó), Ben Madgen (15/9 pont, 8 lepattanó) és Travis Peterson (12/6 pont, 7 lepattanó) vették a ki a legnagyobb mértékben a részüket.

A csoport állása:

 

G-csoport

Dolomiti Energia Trento (olasz, 1-3) – Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 3-1) 105-106  2x h.u.

Egy egészen szenzációs, a továbbjutás szempontjából ráadásul óriási téttel bíró mérkőzést játszott egymással a Trento és a Buducsnoszt, ami kétszeri hosszabbításban, 0,1 másodperccel az 50 perc lejárta előtt dőlt el a montenegróiak javára. A Buducsnoszt így másodszor is legyőzte az olaszokat, jobbak lettek náluk egymás elleniben, és mivel a Loko is nyert, ezért a podgoricaiak már most kivívták a negyeddöntőbe jutást az oroszokkal egyetemben. Ez a találkozó végig nagyon szorosan alakult, a Trento egyszer, egy 17-0-s rohanásnak köszönhetően húzott el 9 ponttal a harmadik negyedben, ám a Buducsnoszt visszajött a meccsbe, és bár a rendes játékidő végén is megszerezhette volna a győzelmet, ekkor még „csak” hosszabbításra mentett. Ezt aztán még egyszer megtették egy triplával a vendégek, a második túlóra végén viszont már nem volt tovább, őrült izgalmak után nyert a Buducsnoszt. Shavon Shields (16/6 pont) ziccerével ugyanis még a Trento tűnt befutónak 1,3 másodperccel a vége előtt, azonban ekkor még nem volt vége a meccsnek, egytized másodperc maradt az órán, mikor Danilo Nikolicsot (15/9 pont, 4 lepattanó) faultolták, aki nem remegett meg és mindkét büntetőjét értékesítve megszerezte ezt az óriási győzelmet csapatának. Az említett játékosokon kívül a Trentóban Toto Forray (24/12 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó), Dominique Sutton (15 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz) és Dustin Hogue (15 pont, 10 lepattanó), a Buducsnosztban pedig Nemanja Gordics (23/12 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó) és Nikola Ivanovics (20/6 pont) játszottak kiemelkedően. Filip Barovics 8 pontot szerzett a vendégeknél.

Cedevita Zagreb (horvát, 0-4) – Lokomotiv Kubany (orosz, 4-0) 60-85

A 14. meccsén, a Cedevita ellen is veretlen maradt a Lokomotiv, méghozzá nemcsak a Top16-ban, hanem a teljes idényt figyelembe véve. Ezzel természetesen az oroszok is továbbjutottak, és a jövő héten a Buducsnoszt ellen eldönthetik a csoportgyőzelem, és ezzel együtt a rájátszásbeli pályaelőny sorsát is. A Lokónak nem nagyon kellett izgulnia a mérkőzés folyamán, ám biztossá csak azután vált a sikerük, hogy 12-0-lal kezdték a negyedik negyedet és összességében 26-7-re megnyerték ezt a játékrészt. A triplák értékesítésében (23/1, 4%) – (26/13, 50%) volt óriási a különbség a csapatok között, ez volt a döntő faktor, ami a végére az eredményben is megmutatkozott. A vendégek játékosai ezúttal is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, Trevor Lacey (15/9 pont) és Dmitrij Kulagin (14/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) hozták a legjobb számokat ezúttal tőlük.

A csoport állása:

 

H-csoport

Limoges CSP (francia, 0-4) – ASVEL Villeurbanne (francia, 3-1) 61-87

Nem volt kérdéses, hogy a Limoges és az ASVEL közül ki nyeri a H-csoport francia házirangadóját, ami után a házigazdák matematikailag is elbúcsúztak a folytatás lehetőségétől, míg a lyoni alakulat optimistán nézhet a folytatás elé. Az ASVEL már az első negyedben kétszámjegyű előnyre tett szert, amit jó védekezéssel és stabil támadójátékkal még tovább növeltek a folytatásban. A vendégek kiválóan dobták a triplákat (22/13, 59%) és kiosztottak egymásnak 24 gólpasszt, előbbiből Justin Harper (19/15 pont, 5/5 tripla), utóbbiból pedig David Lighty (7/3 pont, 8 gólpassz, 6 lepattanó) vette ki aktívan a részét.

Grissin Bon Reggio Emilia (olasz, 3-1) – UNICS Kazany (orosz, 2-2) 76-75

A Reggio Emilia a múlt heti, kétpontos kazanyi győzelme után ezúttal egyetlen ponttal győzte le a tatárokat, így az olaszok biztosan nem fognak az UNICS kedvenc ellenfelei közé tartozni. A Kazany ezzel a jövő héten élet-halál meccsre utazhat az ASVEL-hez, amit könnyen lehet, hogy a Reggio Emilia már páholyból nézhet végig. Ezért a lehetőségért alaposan meg is dolgoztak a taljánok, hiszen az egyaránt dupla-duplázó Stephane Lasme (18 pont, 10 lepattanó) – Quino Colom (17/6 pont, 11 gólpassz, 6 lepattanó) páros által húzott Kazany már 17 pontos előnyben is volt 13-30-nál. Az olaszok azonban visszaküzdötték magukat a meccsbe, majd Markoishvili dobott egy nagyon fontos közelit pár másodperccel a vége előtt, így 76-72 után Lockett triplája már nem számíthatott. A hazaiaknál Amadeo Della Valle (21/6 pont, 5 lepattanó) és Julian Wright (17 pont, 8 lepattanó) cipelték a vállukon csapatukat és húzták magukkal társaikat.

A csoport állása:

 

A forduló MVP-je:
Echodas Martynas (22 pont, 4 lepattanó, 1 gólpassz, 1 blokk, 8/7 mezőnyből, 29 indexpont – Lietuvos Rytas)

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus