Eurocup: Két idegenbeli győzelem a Szolnok csoportjában

Az E-csoport két legjobb csapata, a Zenit és a Besiktas is idegenbeli győzelemmel kezdett, ezzel kicsit besegítve az Olajnak.

Az E-csoport két legjobb csapata, a Zenit és a Besiktas is idegenbeli győzelemmel kezdett, ezzel kicsit besegítve az Olajnak. Az AEK Athén centere, Lukasz Mavrokefalidisz a forduló legjobb meccsén beállította a Eurocup 12 éves indexpontszám rekordját, de több más csúcs is megdőlt vagy veszélybe került azon a derbin.

 

Nyugati konferencia

A-csoport

Telekom Baskets Bonn (német, 1-0) – EWE Baskets Oldenburg (német, 0-1) 88-77

Német házi rangadóval indult az A-csoport programja, ahol a Bundesligában is közvetlen riválisnak számító Bonn és Oldenburg csaptak össze. Ennek megfelelően szoros meccset játszott egymással a két stabil gárda, amit egy pár perces jó szériával a maga javára fordított a Bonn. 69-67-nél egy 8-0-s, két triplát is magában foglaló rohammal ellépett 10 ponttal a házigazda. Ebből a mezőny legjobbja, Eugene Lawrence (17/3 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) is kivette a részét, így nyerőember is lett egyben.

Dominion Bilbao Basket (spanyol, 0-1) – JSF Nanterre (francia, 1-0) 73-76

Remek volt a EuroChallenge címvédő Nanterre kinti-benti játékának egyensúlya, így győzelemmel tudtak távozni a gallok a mindig kemény Bilbao Arenából. Mouhammadou Jaiteh (14 pont, 14 lepattanó, 3 blokk) korlátlan úr volt a palánkok alatt, Terrance Campbell (21/15 pont) pedig kintről dobta szét a baszk védelmet. Campbell volt a vezére annak a 9-0-s etapnak is a negyedik negyedben, mikor a Nanterre a maga javára fordította a meccset. A Bilbaóban Dairis Bertans (22/12 pont, 4/4 tripla) próbálta ellensúlyozni ezt a remek dobóformát, ám a győzelemhez ez kevés volt.

Union Olimpija Ljubljana (szlovén, 1-0) – Dolomiti Energia Trento (olasz, 0-1) 98-97

Szép győzelemmel kezdte a Ljubljana az idei Eurocup sorozatát, hiszen a valamivel esélyesebbnek tartott olasz riválisát, a Trentót fektette két vállra. Ráadásul mindezt egy pazar, végig színvonalas meccsen tették, mely az utolsó másodpercig nyílt volt. Szava Lesics (17/3 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Zack Wright (18/3 pont, 6 gólpassz, 4 lepattanó) diktálták a tempót az Olimpijánál, és a szlovénok el is léptek 91-81-re a végjáték előtt. Julian Wright (22/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 11/9 pont) és a Trento azonban nem adta fel, elkezdtek felzárkózni, a legvégén pedig még a győzelemért is támadhattak, ám ezt elhibázták, így az Olimpija örülhetett a drámai utolsó másodpercek után.

A következő forduló programja:
Telekom Baskets Bonn – Dominion Bilbao Basket
JSF Nanterre – Union Olimpija Ljubljana
Dolomiti Energia Trento – EWE Baskets Oldenburg

A csoport állása:

 

B-csoport

Le Mans Sarthe Basket (francia, 0-1) – Herbalife Gran Canaria (spanyol, 1-0) 74-79

Győzelemmel kezdte az idényt a tavalyi döntős Gran Canaria, miután a végjátékban jobb döntéseket hoztak, mint ellenfelük, a házigazda Le Mans. Egy 8-0-s etappal megfordította ugyan az állást a francia gárda (73-71), ám a meccsnek még korántsem volt vége. A spanyolok faultokat harcoltak ki, a vonalról pedig nem nagyon hibáztak, így 8-1-gyel hozták le az utolsó percet. Csapatként volt erős a Gran Canaria, hiszen hat játékosuk is 10 és 13 pont között termelt, közülük Alen Omic (11 pont, 9 lepattanó) és Eulis Baez (13 pont, 8 lepattanó) közel voltak a dupla-duplához.    

MHP RIESEN Ludwigsburg (német, 1-0) – ALBA Berlin (német, 0-1) 79-60

Impresszívre sikerült a Ludwigsburg 8 év utáni visszatérése a Eurocupba, hiszen a játéknap másik német rangadóján könnyedén múlták felül a hazaiak a rivális ALBA Berlint. A Ludwigsburg már 36-24-re vezetett a félidőben, ezt pedig egy 13-4-es szakasszal rögtön a félidő után 20 fölé tornázták. A fővárosiaktól senki nem tudott vezérré előlépni, nem úgy a vendéglátóknál, hiszen Mustafa Shakur (22/9 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és Rocky Trice (16/3 pont, 6 lepattanó, 4 labdaszerzés) is remek napot fogott ki közülük.

Grissin Bon Reggio Emilia (olasz, 1-0) – Enel Basket Brindisi (olasz, 0-1) 82-79

A német csaták mellett egy olasz derbit is tartogatott a játéknap, amely a Reggio Emilia sikerével végződött, annak ellenére, hogy szinte az egész meccsen a Brindisi állt ehhez közelebb. A vendégek 19-9-es vezetést szereztek, ezt a különbséget sokáig tartották is, a negyedik negyedben még mindig ők vezettek 67-59-re. A nagy rutinróka Darjus Lavrinovic (12 pont) azonban ekkor begyújtotta a rakétákat, 16-3-as rohamot vezényelt csapatának, melyből ő maga 8 egységgel vette ki a részét. Ezzel megfordította és meg is nyerte a meccset a Reggio Emilia.

A következő forduló programja:
ALBA Berlin – Grissin Bon Reggio Emilia
Enel Basket Brindisi – Le Mans Sarthe Basket
Herbalife Gran Canaria – MHP RIESEN Ludwigsburg 

A csoport állása:

 

C-csoport

SLUC Nancy (francia, 0-1) – Valencia Basket (spanyol, 1-0) 71-74

A Nancy-Valencia összecsapás volt a szezon nyitómeccse, és ennél izgalmasabban aligha alakulhattak volna az események, mint ezen a meccsen. A negyedik negyedben folyamatosanegymástól vették át a vezetést a csapatok, és a különbség egyszer sem volt egy kosárnál nagyobb ebben a játékrészben. A szerencse és a hullámvasutazás végül a vendég hispánoknak kedvezett, hiszen 71-71-nél Sam Van Rossom (12/6 pont) elsüllyesztett egy triplát, mely a meccsnyerő dobás is lett egyben.

ratiopharm Ulm (német, 1-0) – Umana Reyer Venice (olasz, 0-1) 87-68

A hatalmas extrát hozó Raymar Morgan (22 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés, 12/9 mezőnyből) főszereplésével az Ulm a vártnál sokkal simábban lépett át a Velencén. A germánok félidőre minden lényegi kérdést lerendeztek, hiszen 45-28-ra vezettek már ekkor. Az olaszok számára pozitívum, hogy az egy év kihagyás után visszatérő Michael Bramos (17/12 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) régi önmagát idézte.

CAI Zaragoza (spanyol, 1-0) – Proximus Spirou Charleroi (belga, 0-1) 80-70

Billy Baron (36/15 pont, 4 gólpassz) parádéja és Kevin Tumba (14 pont, 10 lepattanó) dupla-duplája ellenére sem volt esélye a győzelemre a Charleroi-nak Zaragozában, hiszen a spanyolok egységes csapatként felülmúlták a belgákat. Az első félidőben még úgy ahogy tartották magukat a vendégek, a másodikban viszont már nem volt kérdéses, hogy melyik csapat nyeri a meccset. A Zaragoza legeredményesebbje Sztevan Jelovac (19/3 pont, 6 lepattanó) volt.

A következő forduló programja:
Valencia Basket – CAI Zaragoza
Proximus Spirou Charleroi – ratiopharm Ulm
Umana Reyer Venice – SLUC Nancy

A csoport állása:

 


Keleti konferencia

D-csoport

Trabzonspor Medical Park (török, 1-0) – Arisz Thesszaloniki (görög, 0-1) 74-71

Győzelemmel kezdte Eurocup szereplését a tavalyi EuroChallenge döntős Trabzonspor az Arisz ellen. A törökök Andrija Sztipanovics (19 pont) vezérletével egy végig rendkívül szoros meccset nyertek meg, amit a végén a szintén jól játszó Dwight Hardy (14/6 pont, 4 gólpassz) biztosított be négy jó büntetőjével. Az Arisz elsősorban Okaro White (12/6 pont, 9 lepattanó) és Dominic Waters (12 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó) főszereplésével tartotta magát végig meccsben.

UNICS Kazany (orosz, 1-0) – Steaua CSM Eximbank Bukarest (román, 0-1) 94-68

A Kazany toronymagas favoritként várta a Steaua elleni összecsapást, és ennek megfelelően könnyedén le is hozták ezt a meccset. A románok kissé megilletődötten léptek pályára Tartárföldön, ezt pedig rögtön az elején ki is használta és elhúzott a Kazany. Sok jó teljesítmény született az oroszoknál, Keith Langford (19/6 pont, 5 lepattanó) a szokásos ponterős játékát hozta, Valerij Likhodej (16/6 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) sem sokkal maradt el tőle, ám a meccs legüdébb színfoltja Quino Colom (10/6 pont, 13 gólpassz, 6 lepattanó) volt a maga 13 gólpasszos dupla-duplájával.

Buducsnoszt VOLI (montenegrói, 1-0) – Banvit Bandirma (török, 0-1) 83-70

A Buducsnoszt és a Banvit személyében két masszív csapat találkozott Podgoricában, ami sokkal simább volt, mint azt előzetesen várni lehetett volna. A vendég törökök elsősorban Gasper Vidmarnak (10 pont, 8 lepattanó) köszönhetően 18 támadólepattanót gyűjtöttek, ám mindez csak a tisztes helytálláshoz volt elég. A Buducsnoszt ugyanis védekezésben és támadásban is elsőrangú játékot nyújtott, nagyon összeszedetten kosárlabdázott. Omar Cook (8/6 pont, 12 gólpassz, 4 lepattanó) és Szuad Sehovics (16 pont, 5 lepattanó, 4 labdaszerzés) a szokásoknak megfelelően ismét vezér volt, Tadija Dragicsevics (20/6 pont) pedig a legeredményesebb volt a mezőnyben.

A következő forduló programja:
Arisz Thesszaloniki – Buducsnoszt VOLI 
Banvit Bandirma – UNICS Kazany
Steaua CSM Eximbank Bukarest – Trabzonspor Medical Park

A csoport állása:

 

E-csoport

PAOK Thesszaloniki (görög, 1-0) – Szolnoki Olaj (0-1) 72-69

A mérkőzés összefoglalója IDE kattintva elérhető.

Lietuvos Rytas (litván, 0-1) – Besiktas Sompo Japan (török, 1-0) 87-91

A Szolnok ellenfelei közül a Besiktas Vilniusba látogatott a Lietuvos Rytashoz, ahol az isztambuliak rögtön egy idegenbeli bravúrral kezdtek. Már amennyire bravúrnak számít, hogy a megerősödött törökök nyerni tudtak a szinte csak hazai játékosokra építő Lietuvos ellen. Az első félidőben lejátszotta a pályáról a vendéglátókat a Besiktas, a nagyszünetben 30-49 állt az eredményjelzőn. Fordulás után aztán hiába javultak fel jelentősen a litvánok, négy pont megmaradt a vendégelőnyből. A bőséges Euroliga tapasztalattal is rendelkező Maciej Lampe (20 pont, 5 lepattanó, 10/8 mezőnyből) és Tremmell Darden (12/3 pont, 5 lepattanó) nagyszerűen mutatkoztak be új csapatuk első idei Eurocup meccsén. A Rytasban Antanas Kavaliauskas (14 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) volt a legjobb, az ő semlegesítésére az Olajnak is nagyon oda kell figyelnie kedden.

Avtodor Szaratov (orosz, 0-1) – Zenit Szentpétervár (orosz, 1-0) 85-90

A keleti konferenciában is volt egy országon belüli ütközet, hiszen a VTB Liga két playoffcsapata, az Avtodor és a Zenit is rögtön az első fordulóban összecsapott. Ezen a meccsen is idegenbeli siker született, ami nem is baj a Szolnok számára, hiszen az Avtodor-PAOK-Lietuvos trió lehet az, akik ellen keresnivalója van honfitársainknak. A Malagától megszerzett, bombaformában lévő Ryan Toolson (35/24 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó, 11/8 tripla) szinte egymaga fordította meg a meccset csapatának, hiszen nagyon sokáig az Avtodor vezetett. Toolson aztán az egy híján rekordszámú nyolc triplájából tartogatott még a végére is, így igen értékes sikert aratott az idei szezonban még a kőkemény VTB Ligában is veretlen Zenit. Az Avtodorban Jeremy Chappell (17/6 pont, 8 lepattanó) és Jeff Brooks (15 pont, 10 lepattanó) játszottak a legjobban.

A következő forduló programja:
Szolnoki Olaj – Lietuvos Rytas 
Besiktas Sompo Japan – Avtodor Szaratov
Zenit Szentpétervár – PAOK Thesszaloniki

A csoport állása:

 

F-csoport

AEK Athén (görög, 0-1) – Krasznoje Oktyabr (orosz, 1-0) 94-96 h.u.

Az első fordulóban még Ryan Toolsonénál is akadt kimagaslóbb egyéni teljesítmény, hiszen a Pana zöld mezét az AEK sárgájára cserélő Lukasz Mavrokefalidisz (42/6 pont, 9 lepattanó, 4 labdaszerzés) élete meccsét játszotta. Ez azonban győzelmet nem ért a görögök számára, hiszen Tony Mitchell Jr. (39/9 pont, 8 lepattanó) és az Oktyabr ellopta a showt a görög fővárosból. Mitchellnek D.J. Cooper (13/9 pont, 14 gólpassz) személyében volt egy másik kiemelkedő társa, ezzel volt jobb az Oktyabr. Egészen rendkívüli, hogy két ilyen egyéni teljesítmény is szülessen egyazon meccsen, ráadásul hosszabbításban dőljön csak el a találkozó. Mavrokefalidisz 55 index pontja egyébként holtversenyben a legtöbb a Eurocup történelmében, 42 pontja pedig a negyedik az örökrangsorban, ezeket ráadásul a hosszabbítás ellenére „mindössze” 36 perc alatt gyűjtötte össze. Mitchell 39 pontja a valaha volt legtöbb egy játékos eurocupos debütáló meccsén, Cooper 14 asszisztja pedig kettővel marad el a sorozat rekordjától.

Neptunas Klaipeda (litván, 0-1) – Galatasaray Odeabank (török, 1-0) 90-94

Tavaly még az Euroligában csapott össze a Neptunas és a Galatasaray, akik most a Eurocupban kerültek ugyanabba a hatosba az alapszakaszban. A Galata a második félidőben végig vezetett, és hiába jött fel többször is egy pontra az utolsó percekben a Neptunas, a litvánok nem tudták megfordítani a meccset. Ez javarészt a 32 pontjából 23-at a második félidőben szerző Errick McCollumnak (32/15 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 7/5 tripla) köszönhető, aki rendkívül pontos és kíméletlen volt a triplavonalon túlról, illetve betöréseivel folyamatosan harcolta ki a faultokat, amik után 13/13 büntetőt értékesített.

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 1-0) – Hapoel Bank Yahav Jeruzsálem (izraeli, 0-1) 92-71

Egy negyedre volt jó a Hapoel Jeruzsálem Nyizsnyij Novgorodban, mikor a sokat tapasztalt D’or Fischer (25 pont, 4 lepattanó, 3 blokk, 12/10 mezőnyből) és a tripla-dupla közeli számokat hozó Donta Smith (7 pont, 12 gólpassz, 8 lepattanó) vezérletével 22-12-re ment a Hapoel. A második (29-16) és a negyedik (26-12) negyedet aztán nagyon megnyomták az oroszok, így a vége sima hazai lett. A teljes hazai kezdő, illetve a padról beszálló Kaspars Berzins (22/9 pont, 6 lepattanó) is kiválóan játszott, ezzel pedig nem tudta felvenni a versenyt a Hapoel.

A következő forduló programja:
Galatasaray Odeabank – AEK Athén
Krasznoje Oktyabr – Nyizsnyij Novgorod 
Hapoel Bank Yahav Jeruzsálem – Neptunas Klaipeda

A csoport állása:

 

A forduló MVP-je:
Lukasz Mavrokefalidisz (42/6 pont, 9 lepattanó, 2 gólpassz, 4 labdaszerzés, 1 blokk, 20/14 mezőnyből, 55 index pont – AEK Athén)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus