Eurocup nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Vége a Himki rekordsorozatának, pokoli nehéz helyzetben a moszkvaiak

Megkezdődött az Eurocup sorozat egyenes kieséses szakasza, a nyolcaddöntő első meccseinek többsége nagyon szoros eredménnyel ért véget. A Valencia véget vetett a Himki Moszkva tizenöt meccses győzelmi sorozatának, a 16 pontos különbség miatt ráadásul nagy bajban vannak az oroszok. Egyedül a Kazany látszik biztos továbbjutónak az első kör után, izgalmas visszavágókra van tehát kilátás. Íme a nyolc mérkőzés összefoglalója:

Az Eurocup nyolcaddöntői során a csapatok két meccset játszanak egymással, és kupaszabály szerint, a két mérkőzés együttes pontkülönbsége dönt valamelyik gárda javára. A visszavágókat jövő héten rendezik, amikor a korábbi csoportgyőztesek lesznek majd a pályaválasztók.

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák)

Nyolcaddöntő, 1. mérkőzések
Budivelnik Kijev (UKR) – JSF Nanterre (FRA) 86-82
Az egyenes kieséses szakasz már egy teljesen más kávéház, mint a csoportkör, ehhez pedig remekül alkalmazkodott a Nanterre, akiknek a győzelemre nem sok esélyük volt a Kijev ellen, mégis nagyon jó eredményt értek el idegenben. Illetve semleges pályán, hiszen az ukrán helyzet miatt Kaunasban, a Zalgiris Arenában rendezték a mérkőzést. Ez volt a két csapat idei harmadik összecsapása, hiszen az Euroligában is egy csoportban szerepelt a két gárda. Elsősorban a nagy kedvenc, a félig-meddig hazai pályán játszó litván Darjus Lavrinovic (28/6 pont, 9 lepattanó, 3 blokk, 14/10 mezőnyből, jobbra a képen) miatt a közönség támogatását élvező Budivelnik kezdett sokkal jobban. Éppen a végig kiválóan játszó, az első félidőben 18 pontot termelő, a forduló MVP-je címet is begyűjtő Lavrinovic vezérletével nagyon jól kezdtek az ukránok, majd egy rövid időszaktól eltekintve (15-17) végig vezettek a mérkőzésen. Az előnyük nem volt túl nagy, de 64-50-nél úgy tűnt, hogy akár a továbbjutást is eldöntheti a Kijev, vagy legalábbis nagy lépést tehet afelé. Ekkor azonban a taktikusan játszó gallok nagyon okosan nem mindent egy lapra feltéve akarták megnyerni a meccset, hanem elkezdték lépésről lépésre faragni a hátrányukat. Remek hajrájuknak köszönhetően 4 pontra jöttek fel a végén, ami bizakodásra adhat okot a visszavágó előtt. Deshaun Thomas (21/9 pont, 5 lepattanó), Johan Passave (11 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) és a honfitársai ellen pályára lépő Szergij Hladir (15/12 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) tettek legtöbbet a Nanterre felzárkózásáért.

Himik Juzsnyij (UKR) – Aykon TED Ankara Kolejliler (TUR) 75-71
A Kijev-Nanterre összecsapáshoz hasonlóan a politikai helyzet miatt a Juzsnyij sem megszokott környezetében fogadta az Ankarát. Ezt a meccset Isztambulba vitte az európai szövetség, így a Besiktas – illetve a Galatasaray és az Efes – arénájában érdekes módon sokkal inkább a papíron vendégként szereplő törökök érezhették otthon magukat. Ennek megfelelően jó eredményt is értek el a fővárosiak, ami bizakodásra adhat okot számukra a visszavágó előtt. A két gárda az alapszakaszban is farkasszemet nézett már egymással, mindketten az Alba Fehérvár csoportellenfelei voltak. Azért, hogy a megszerzett szűk előny ne hátrány legyen, nagyon nagy erőfeszítéseket tett az ukrán csapat, hiszen már az első negyedben 10 ponttal (13-23) vezetett az Ankara. Félidőig azonban szinte teljesen eltüntette hátrányát a Himik (38-39), fordulás után pedig jobbára ők is vezettek, de a különbség csak pár pontos volt. A végén 71 pontnál egyenlítettek a törökök, de a Juzsnyij legjobbja, Romeo Travis (19/9 pont, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés) két kosarával végül megszerezte a szűk győzelmet a pályaválasztó. Travis mellett Paul Delaney (15 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), illetve a másik oldalon a szenzációs szezont futó Vladimir Golubovics (18 pont, 11 lepattanó) és Clay Tucker (18/9 pont) tettek sokat a szoros végeredményért. Folytatás a jövő héten szintén Törökországban.

Valencia Basket Club (ESP) – Himki Moszkva (RUS) 75-59
A 2012-es Eurocup döntő „visszavágóján” véget vetett a Valencia a Himki 15 meccses rekordsorozatának. Ezt a legjobbkor, a legélesebb helyzetben tette a spanyol gárda, ezzel sokkolva és nagy feladat elé állítva az idei sorozat egyik, ha nem a legerősebb csapatát. Nagyon bekezdtek a házigazdák, álomszerűen indult számukra a meccs, az első tízpercben 13-3-ra nyerték a lepattanócsatát és 5-ből 4 triplát értékesítettek, ennek eredményeképp 28-12-re hozták az első negyedet. Mondhatnánk, hogy ezek után már nem történt semmi különös, hiszen ugyanekkora maradt a különbség a legvégén is. Ez tulajdonképpen igaz is abból a szempontból, hogy 10 pont alá már egyszer sem csökkent a csapatok közti távolság, a Valencia fegyelmezett, érett játékkal tartotta távol magától a moszkvaiakat. Öten is kétszámjegyű pontot értek el a hazaiaktól, Rafa Martinez (14/9 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Romain Sato (15/9 pont, 7 lepattanó) és Oliver Lafayette (16/12 pont, 3 gólpassz) is egészen zseniálisak voltak. Az oroszok közül senki nem tudott vezérré előlépni, nagy fejtörést okozhat számukra a visszavágó, sok mindenen javítaniuk kellene, hogy legyen esélyük egy hét múlva a továbbjutásra.

Besiktas Integral Forex (TUR) – Nyizsnyij Novgorod (RUS) 88-71
Második félidei lehengerlő játékának és Chris Lofton (28/18 pont, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés, 15/10 mezőnyből, balra a képen) nem mindennapi ihletett formájának köszönhetően fordított és hatalmas győzelmet aratott a Besiktas a Nyizsnyij Novgorod ellen. Remek védekezésüknek köszönhetően 18-6-ra nyerték az első negyedet a törökök, ehhez az álláshoz azonban kellett a vendégek pocsék formája is. Az első kisszünet után aztán varázsütésre magukra találtak az oroszok, 29 pontot szereztek 10 perc alatt, így félidőben már ők vezettek 35-34-re. Fordulás után is jobb volt a Novgorod, akik 40-47-nél nagyon kellemes helyzetben érezhették magukat. A hátralévő mintegy másfél negyedben viszont csodát tett a Besiktas, 48 pontot szerzett ebben az időszakban, a már említett Lofton vezérletével nagy rohamot indított. Behullottak a hazai triplák, a védekezésük intenzitása egyre nőtt, így már 22 ponttal, 88-66-ra is vezettek az isztambuliak. A végén még faragtak ugyan hátrányukból az oroszok, de a Besiktas így is nagy előnnyel utazhat majd Oroszországba. Lofton mellett Doron Perkins (12 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és Ryan Broekhoff (15/6 pont, 6 lepattanó) voltak a nagy török feltámadás vezérei. A túloldalon Szemen Antonov (19/3 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) és Taylor Rochestie (22/6 pont, 8 gólpassz) nagyon magukra maradtak, nem tudott senki felnőni melléjük. A hazaiaknál nem játszhatott az új szerzemény Kenan Bajramovics, a Novgorodból pedig az NBA-be igazolt a korábbi húzóember Luke Babbitt.

Ratiopharm Ulm (GER) – Hapoel Migdal Jeruzsálem (ISR) 89-87
Biztosan nem így képzelte a nyolcaddöntő első meccsét az Ulm, hiszen a germánok egész meccsen futottak az eredmény és a Hapoel után. Legalább azt sikerült elérniük a házigazdáknak, hogy hatalmas hajrá után ezt a törekvésüket siker koronázta, de a visszavágó lényegében így is döntetlenről indul majd Jeruzsálemben. Az izraeliek a meccs nagy részében előnyben játszottak, ráadásul ez a fór többnyire a tízpontos határ környékén mozgott. A negyedik negyedben aztán alaposan megemberelték magukat a németek, egy nagy rohanással 15-0-s szakaszt produkáltak, így 64-72-ről 79-72-re módosították az állást. Ezt követően a vezetést már nem is engedték ki a kezükből, de a 2 pontos különbség így is a Hapoel számára kedvező. Edgar Sosa (19/9 pont, 3 gólpassz) volt az Ulm legjobbja, a jeruzsálemiek közül pedig Josh Duncan (22/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és Arciom Parahuszki (15 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) voltak főszerepben.
    
Dinamo Banco di Sardegna Sassari (ITA) – Alba Berlin (GER) 83-91
Meggyőző teljesítménnyel, szinte végig vezetve nyert a Berlin Sassariban. Az Alba az idei szezon egyik legstabilabban teljesítő csapata, és ezt a kifejezetten kellemetlen ellenfélnek számító szárdok ellen is tudták bizonyítani, a PalaSerradimignibe az esélyesebb ellenfelek sem győzni járnak. Erről a nagy honi rivális Bamberg is tudna mesélni, a Sassarinak pedig legalább akkora bravúrra lesz szüksége jövő héten, mint a német bajnok ellen a Top 32-ből való továbbjutás kiharcolásakor. 12-5-re léptek meg az elején a vendégek, ezt a 7-8 pont körüli fórt pedig sokáig tartani is tudták, mígnem egy 11-1-es rohammal átvették a vezetést az itáliaiak (33-31). Ekkor azonban nem estek kétségbe a berliniek, ismét visszaszerezték „megszokott” előnyüket. A második félidőben sem tudta megváltoztatni a meccs képét a házigazda, sőt, 9 megválaszolatlan ponttal 80-66-ra léptek el a germánok. A Sassari erejéből még futotta egy kisebb felzárkózásra, a különbség nyolc pont 40 perc után. Ezúttal Leon Radosevic (24 pont, 6 lepattanó, 13/9 mezőnyből) volt az Alba vezére, de David Logan (18/12 pont, 4 gólpassz) és Reggie Redding (17/3 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) is nagyszerűen teljesített. A túloldalon Drew Gordon (18 pont, 11 lepattanó, 2 blokk, 8/6 dupla) és Caleb Green (19/9 pont) próbálták tartani csapatukat.

CEZ Basketball Nymburk (CZE) – Unics Kazany (RUS) 58-91
Újabb „vérengzést” mutatott be a Kazany, az oroszok a Nymburk elleni első, idegenben megvívott mérkőzés után már lényegében a negyeddöntőben érezhetik magukat. Minden negyedet megnyertek a vendégek, ráadásul ezeket egyre nagyobb arányban abszolválták, így a végére kiütéses, 33 pontos különbség alakult ki. Andrew Goudelock (36/18 pont, 3 gólpassz, jobbra a képen) rendkívül ihletett formában játszott, szinte egyszemélyes kivégzőosztag volt ezen az estén, 36 dobott pontjával beállította a Kazany Eurocup csúcsát, egyetlen Unics játékos sem szerzett ennél több pontot egy meccsen a sorozatban. Semmi esélyük nem volt a győzelemre a cseheknek, az első negyedben még úgy ahogy tartani tudták a lépést a klasszisok sorát felvonultató ellenfelükkel, később viszont bedarálta őket a Kazany. Goudelock mellett Nikosz Ziszisz (15/3 pont) is kiválóan játszott, míg a Nymburkból Tre Simmons (17/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) emelhető ki.

Crvena Zvezda Telekom Belgrád (SRB) – Lietuvos Rytas (LTU) 88-82
A Crvena Zvezda megvédte a Hala Pionirt, hatpontos előnnyel utazhatnak a szerbek a vilniusi visszavágóra a Lietuvos Rytas ellen. Az első félidőben egymásnak adták át a vezetést a csapatok, pár pont volt csak valamelyik csapat előnye, kiegyenlített erők küzdelmét láthatta a 6000 fanatikus szurkoló. A nagyszünet előtti és utáni pillanatok hoztak csak áttörést, a Zvezda ekkor 12-0-s szakaszt produkált, így 52-41-re lépett el. Innentől kezdve a hazaiak már nem is adták ki a kezükből a vezetést, viszont a litvánok is nagyon jól, taktikusan játszottak, hiszen elérték azt, hogy látótávolságon belül maradjanak. A végén tehát hat pont lett közte, ez az eredmény egy nagyszerű második mérkőzést sejtet, ahol mindkét csapatnak a maximumot kell nyújtania a továbbjutáshoz. A belgrádiak 221 centis óriása, Boban Marjanovics (21 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés, 2 blokk, balra a képen) dominált a mérkőzésen, mellette Tadija Dragicsevicsnek (16/9 pont, 5 lepattanó) és DeMarcus Nelsonnak (13/3 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) ment még nagyon jól a játék. A Rytasban Renaldas Seibutis (17 pont, 3 labdaszerzés) és Martynas Gecevicius (14/12 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) voltak kiemelkedők.


A forduló MVP-je:
Darjus Lavrinovic (28/6 pont, 9 lepattanó, 3 blokk, 2 gólpassz, 7 kiharcolt fault, 14/10 mezőnyből, 38 index pont – Budivelnik Kijev)


A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 36 Andrew Goudelock (Unics Kazany)
Lepattanó: 11 Vladimir Golubovics (TED Ankara), Drew Gordon (Dinamo Sassari)
Gólpassz: 8Taylor Rochestie (Nyizsnyij Novgorod), Travis Diener (Dinamo Sassari)
Labdaszerzés: 4Omar Cook (Lietuvos Rytas), 
Blokk: 3Darjus Lavrinovic (Budivelnik Kijev), Arciom Parahuszki (Hapoel Jeruzsálem)

Fotók: eurocupbasketball.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus