EuroCup Top 16: 5. forduló

A héten a második csoportkör ötödik fordulóját rendezték az EuroCup sorozatban. Az Ulm és a Kazan is csatlakozott a Szpartak-Lokomotiv duóhoz a negyeddöntőbe jutást illetően, a két másik csoportban viszont még mindegyik továbbjutó hely kiadó. Hetente jelentkező rovatunkban ismertetjük az eredményeket, kitérünk több érdekességre, valamint megemlékezünk a legjobb teljesítményekről. Lássuk tehát, hogyan is alakultak az események ezen a héten!


I-csoport

BC Triumph Lyubertsy (RUS, 2-3) – KK Buducnost VOLI (MNE, 2-3) 76-66 (18-16, 12-14, 21-22, 25-14)http://www.eurocupbasketball.com/rs/41513/26bd4481-b158-4149-974c-6a6a43c9d5e0/db0/filename/sergey-karasev-bc-triumph-photo-bc-triumph-41513.jpg

Ismét versenybe hozta magát a Triumph, miután kiábrándító, 0-3-as kezdése után másodszor is nyerni tudott a héten. Ezúttal a Buducnostot látta vendégül a leánykori nevén Dinamo Moszkvaként futó csapat, mely ezúttal jól kezdett, ám az első játékrész végére zárkózni tudtak a vendégek. A folytatásban aztán ismét elléptek az oroszok (26-19), ám szigorított védekezésén a Podgorica, és félidőre kiegyenlítette az állást. A szünetet követően is lendületben maradtak a látogatók, 12-0-s etapot kivágva állva hagyták ellenfelüket (32-42). Ekkor azonban ismét az ősszel megszokott Triumphot láthatta a hazai közönség, nem pánikoltak be McKee-ék, céltudatos játékkal 48 pontnál utolérték ellenfelüket. A döntés tehát a záró negyedre maradt, ahol már nem kegyelmezett a pontgyáros Szergej Karasev (24 pont, jobbra a képen labdával) vezette hazai gárda, 13-0-s sorozattal ellépett, melyből az említett orosz hátvéd 11 egységgel vette ki a részét. A győztes csapat másik legjobbja „természetesen” ezúttal is a mindenes Tywain Mckee (16 pont, 8 gólpassz, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault) volt, míg a túloldalról csak Marko Popovics (18 pont) nyújtott olyan teljesítményt, mellyel ki lehet harcolni egy idegenbeli sikert ezen a szinten. Kiélezett tehát a küzdelem az utolsó játéknap előtt, mindkét gárdának nyernie kell majd a továbbjutás érdekében, ám nem csak a saját kezükben van a sorsuk, figyelniük kell a másik mérkőzés eredményét is.


Banvit Bandirma BK (TUR, 3-2) – BC Budivelnik Kijev (UKR, 3-2) 94-85 (24-25, 31-20, 16-24, 23-16)

Kötelező volt a győzelem a Banvit számára, amivel jó eséllyel pályázhatott a playoffba jutásra. A Kijevnek pedig remek lehetőség volt ez a meccs, hiszen sikerével megnyerte volna a csoportot. Ezen az estén aztán végül a törökök számításai igazolódtak be, ellenállhatatlanok voltak ezúttal támadásban. Jól kapták el a rajtot hét megválaszolatlan pontjukkal, ám kiváló távoli dobóformájuknak köszönhetően meccsben maradtak az ukránok, az első negyedet ráadásul meg is nyerték, igaz mindössze egyetlen egységgel. Továbbra is jól tripláztak a csapatok, ám a folytatásban a hazaiaknak sikerült jobban ez a műfaj, legfőképpen ennek a játékelemnek köszönhetően léptek el a pontgazdag első félidő végén (55-45). A folytatásban aztán változtatott a játékán a Budivelnik, a távoli lövöldözés helyett inkább a gyűrűt kezdték el támadni, aminek meg is lett az eredménye, 77 pontnál utolérték riválisukat. Ekkor azonban a Banvit tudott újítani, egymás után több jó védekezést is bemutatva (nem sok ilyen periódus volt a mérkőzésen) elhúztak, kulcslepattanókat és labdaszerzéseket produkáltak, ezzel pedig eldöntötték a mérkőzést. Élvezetes csatát láthatott a nagyérdemű, mely Chuck Davis (24 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) és Leo Lyons (20 pont, 11 lepattanó) különmeccsét is hozta, előbbi örülhetett végül. A zárókörben mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa, azonos mérlegnél a Banvit kerülhet majd előnybe jobb egymás elleni eredményük miatt. Ám szélsőséges esetben négyes holtverseny is kialakulhat majd a csoporton belül, akkor pedig az emelt matek fog dönteni a csapatok között.


A következő forduló programja:

KK Buducnost VOLI (2-3) - Banvit Bandirma BK (3-2) (febr. 20. 18.00)

BC Budivelnik Kijev (3-2) - BC Triumph Lyubertsy (2-3) (febr. 20. 18.00)



J-csoport

CEZ Basketball Nymburk (CZE, 1-4) – Uxue Bilbao Basket (ESP, 3-2) 69-83 (15-24, 21-30, 20-11, 13-18)

„On the road again!” Kiálthatnának fel ezzel a mondattal a Bilbao szurkolói, miután a két vereségük után sorozatban harmadszor nyertek immár, ráadásul kétszer is idegenben tették mindezt. Ezzel pedig öt kör után a hármas holtverseny ellenére is a legjobb pozícióból várhatják a folytatást, sorsuk teljes mértékben a saját kezükben van. Ezúttal Csehországban is rendkívül magabiztosan léptek fel, az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát. Összességében egy 29-7-es szériát repesztettek az első két negyed egy bizonyos szakaszában, ezzel pedig abszolút a kontrolljuk alatt tartották a mérkőzés hátralévő részét. Próbálkozott ugyan becsülettel a Nymburk, nem sokkal a vége előtt feljöttek 6 pontra (69-75), ám a baszkok visszaverték ezt a próbálkozást is. Ismét csapatként voltak jók a vendégek, több játékosuk is sokat hozzátett, kiemelni talán nem érdemes külön senkit, a legeredményesebb Milovan Rakovics (18 pont) volt. A túloldalon ezzel szemben a Benda-Rancik duó kevésnek bizonyult, senki nem tudott igazából felnőni melléjük. A Nymburk ezzel a vereséggel búcsúzni kényszerül a sorozattól, míg a Bilbao helyzete elég egyértelműnek tűnik, győzelemmel biztosan csoportelsők, vereséggel pedig szinte borítékolható a kiesésük.


VEF Riga (LAT, 3-2) – Valencia Basket (ESP, 3-2) 96-103 h.u. (30-13, 19-25, 21-29, 20-23, 6-13)

Nagy téttel bíró derbi volt a J-csoport másik meccs, hiszen mindkét csapatnak sokat jelentett volna egy győzelem. A Rigának biztos továbbjutást, míg a Valenciának az életben maradást biztosította volna az esetleges siker. Minden bizonnyal a forduló legjobb összecsapása kerekedett a mérkőzésből, csak hosszabbításban dőlt el a W sorsa. Pedig erre nem sokan fogadtak volna a mérkőzés első felében, hiszen a lettek egyszerűen lenullázták ellenfelüket, már 37-15-re vezettek a második játékrészben. A Valencia azonban nem adta fel, a nagyszünetre kozmetikázott a különbségen, megfelezve azt. Ez rendkívül fontos volt számukra, a folytatásban aztán főként Justin Doellman (23 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) 13 harmadik negyedbeli pontjának köszönhetően 70-70-nél egalizáltak. Ezt követően felváltva vezettek a csapatok, a legvégén a szintén remek Pau Ribas (18 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) egyenlített ki a spanyoloktól, így jöhetett a ráadás. A rutinos, kétszeres Eurocup győztes Valencia az extra játékidőt viszont már végig uralta, fejben jobban bírta a csatát, és nagyszerű sikert aratott. A két említett spíler mellett a siker harmadik fő letéteményese Bojan Dubljevics (18 pont, 10 lepattanó, 8 kiharcolt fault) volt, míg a túloldalon Earl Rowland (29 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) hetek óta tartó ihletett formája ezúttal kevés volt az üdvösséghez. Az utolsó körben egy győzelemmel mindkét csapat továbbjut, ám könnyebb dolga biztosan a Valenciának lesz saját otthonában, míg a Rigára nagy kihívás vár a megtáltosodó Bilbao otthonában.


A következő forduló programja:

Valencia Basket (3-2) - CEZ Basketball Nymburk (1-4) (febr. 19. 20.00)

Uxue Bilbao Basket (3-2) - VEF Riga (3-2) (febr. 19. 20.00)



K-csoport

Cajasol Banca Civica Sevilla (ESP, 0-5) – Stelmet Zielona Gora (POL, 2-3) 81-85 (26-16, 17-23, 18-19, 20-27)

Tét nélküli mérkőzésen találkozott egymással a Sevilla és a Gora, hiszen mindkét csapat korábban elbúcsúzott már a folytatás lehetőségétől. Azonban mindkét csapat beleadott mindent, és egy jó kis meccs kerekedett végül ebből. A becsületgyőzelmükre hajtó hazaiak kapták el jobban a rajtot, a második negyedben pedig már szinte rádupláztak ellenfelükre (31-16), uralták a találkozót. A Walter Hodge (31 pont, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés, 3 lepattanó, 12 kiharcolt fault) vezette vendégek azonban egy 14-3-as szakasszal felzárkóztak, majd a félidőt követően gyorsan kiegyenlítettek. A végjátékban pedig egy 9-0-val tették teljessé a visszakapaszkodásukat a lengyelek, és végül behúzták a győzelmet. A már említett Hodge parádés teljesítménye összességében 42 index pontszámot jelentett, ezzel pedig toronymagasan a forduló MVP-je lett.


PBC Lokomotiv Kuban Krasnodar (RUS, 5-0) – Szpartak Szentpétervár (RUS, 3-2) 77-72 (16-13, 20-18, 23-14, 18-27)

A leglényegesebb kérdések már eldőltek ugyan, ám a csoportelsőség miatt még igazi tétje is volt ennek a derbinek, ráadásul egy Lokomotiv-Szpartak orosz belharcot soha semmilyen körülmények között nem vehet félvállról egyik csapat sem. Jelen helyzetben a hazaiak tűntek inkább a meccs esélyesének, vezettek is végig az első félidőben, ám csak jelentéktelennek számító, pár pontos előnnyel. A fordulás után aztán robbantott a Kuban, 20-6-os szériával megtörték a meccs addigi menetét. A Szpartak ugyan felküzdötte még magát (71-68), ám fordítaniuk nem sikerült, így kénytelenek megelégedni a második hellyel és a rájátszásbeli pályahátrányukkal. Alighanem sok csapat még így is cserélne velük. A Lokomotiv sokszor emlegetett kezdője ezúttal is kitett magáért, mindenki hozzátett a sikerhez. Az elképesztően magas kosárlabda intelligenciával rendelkező Nick Calathes (8 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 6 kiharcolt fault) újfent élményszámba menő, sokoldalú teljesítményt nyújtott, míg a legeredményesebb ezúttal Derrick Brown (18 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó, jobbra a képen pirosban) volt közülük.


A következő forduló programja:

Cajasol Sevilla (0-5) - Szpartak Szentpétervár (3-2) (febr. 20. 18.00)

Stelmet Zielona Gora (2-3) - PBC Lokomotiv Kuban Krasnodar (5-0) (febr. 20. 18.00)



L-csoport

Unics Kazan (RUS, 3-2) – Galatasaray Medical Park (TUR, 2-3) 64-57 (21-14, 11-14, 15-14, 17-15)

A forduló előtt négyes holtversennyel álló csoportban most már talán felesleges is kiemelni, hogy minden egyes sikernek hatványozott jelentősége van. Ennek fényében utazott a Kazanhoz a Galatasaray, a találkozó pedig a védekező kosárlabda szerelmeseinek nyújtott igazi csemegét, egészen kevés pont született csak végül. A törökök az első félidő egészében hátrányban játszottak, ám a harmadik negyedben kiegyenlítettek, majd néhány perc erejéig a vezetést is átvették. Az oroszok azonban újraszervezték játékukat, a jó védekezés ismét kisegítette őket a bajban, és a végjátékban az irányításuk alá vonták a mérkőzést, egy 10-2-es szériával pedig eldöntötték a győzelem sorsát. Egy ilyen pontszegény meccsen természetesen nem születtek hatalmas egyéni teljesítmények, bár lepattanóból akadt azért bőven, azt szépen gyűjtögették a játékosok. A Kazan legjobbjai a tripla-dupla közeli teljesítményt hozó Mire Chatman (12 pont, 8 gólpassz, 8 lepattanó) és a mezőny legeredményesebbje, Vladimir Veremeenko (15 pont, 9 lepattanó) voltak, míg a túloldalon Boni N’Dongot (7 pont, 14 lepattanó) érheti legkevésbé kritika, az ő teljesítményindexe érte el egyedül a 10-es értéket, ez azért nagyban magyarázza a Galata-vereség okát. A Kazan ezzel a győzelemmel továbbjutott, hiszen egyaránt jobb egymás elleni mérleggel rendelkezik a Galatasaray és a Zvezda ellenében is. A csoport másik meccse eredményének tükrében pedig az is eldőlt, hogy a törökök búcsúznak a további küzdelmektől.


Crvena Zvezda Telekom Beograd (SRB, 2-3) – Ratiopharm Ulm (GER, 3-2) 78-92 (19-22, 19-24, 18-21, 22-25)

Természetesen a kvartett másik meccsének is hasonlóan nagy tétje volt, mint a Kazan-Galatasaray összecsapásnak. Az Ulm a félelmetes Pionir Arénába látogatott, ám egy percig sem játszottak megilletődötten a németek. Az első percektől partiban voltak az agilisan kezdő házigazdákkal, és ez kellő magabiztosságot adott számukra a folytatáshoz is, majd a félidőt 9-0-al zárták, így előnnyel vonulhattak az öltözőbe (38-46). A fordulást követően a különbség gyorsan a lélektani 10 pontos határ fölé nőtt, ezzel pedig láthatóan nem tudtak mit kezdeni a szerb házigazdák. Természetesen nem azért, mert beletörődtek volna sorsukba, hanem mert a vendégeknek egyszerűen mindenre volt válaszuk, a pályára lépő játékosaik egymást múlták felül. Ha kellett egy demoralizáló triplával, vagy éppen egy labdaszerzéssel álltak a belgrádi rohamok útjába. A mérkőzés elúszni látszott, de a továbbjutási reményeket életben tarthatta volna a Zvezda, ehhez az kellett volna, hogy 5 ponton belül ússzák meg a vereséget, 7 egységnél közelebb azonban nem tudtak kerülni (75-82). A vendégek sok jó egyéni teljesítménye közül is kiemelkedett Allan Ray (26 pont, jobbra a képen) és Steven Esterkamp (20 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) performansza, míg a túloldalon csak Igor Rakocsevics (24 pont, 3 gólpassz) hozott átlag felettit. Ez az eredmény tehát az Ulm negyeddöntőbe jutását jelenti, mely egyben klubrekordot is jelent számukra az EuroCupban való debütálásuk évében. A Zvezda pedig – hasonlóan a Galatasarayhoz – kiesett, hiszen mindkét 2-3-mal álló csapat egymás elleni mérlege rosszabb a csoportot vezetőkkel szemben, és az utolsó kör sorsolása miatt nincs is esélyük előrébb lépni.


A következő forduló programja:

Galatasaray Medical Park (2-3) - Crvena Zvezda Telekom Beograd (2-3) (febr. 19. 20.00)

Ratiopharm Ulm (3-2) - Unics Kazan (3-2) (febr. 19. 20.00)



A forduló MVP-je:

Walter Hodge (Zielona Gora)



A forduló kategóriánkénti legjobbjai:

Pont: 31 - Walter Hodge (Zielona Gora)

Lepattanó: 14 – Boniface N’Dong (Galatasaray)

Gólpassz: 9 – Jiri Welsch (CEZ Nymburk)

Labdaszerzés: 3 – 6 játékos

Blokk: 3 – Ondrej Balvin (Cajasol Seville), Chuck Davis (Banvit BK)


(fotók: eurocupbasketball.com)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus