Eurocup Top 32, 4. forduló: Az időjárás itt is közbeszólt

Az Eurocup sorozat második csoportkörének negyedik fordulójában az előző heti párosítások visszavágóit rendezték. A forduló a megszokottnál egy nappal később ért véget az ítéletidő miatt, de emiatt az Ukrajnában veszteglő Alba Berlin aligha bánkódik. A németek mellett a Himki Moszkva is biztos továbbjutó, akik ráadásul már meg is döntötték a Kazany múlt héten megszakadt rekordját. A Pinar Karsiyaka centere, Esteban Batista az Eurocup történetének egyik legjobb, top 10-es teljesítményét nyújtotta. Íme a részletek:

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák)

I-csoport
Ratiopharm Ulm (GER, 3-1) – JSF Nanterre (FRA, 3-1) 86-72
Elsősorban 16 triplájának köszönhetően biztosan verte az Ulm a Nanterre csapatát. Ezzel az eredménnyel, illetve a Cantu vereségével könnyen lehet, hogy eldőlt a továbbjutás sorsa az I-csoportban, hiszen a németek felzárkóztak az eddig veretlen franciák mellé, de a gallok sem szomorkodhatnak, ráadásul egymás elleni összevetésben jobbak maradtak riválisuknál (95-77 a múlt héten). 16 triplájából 7-et az első negyedben szerzett az Ulm, ezzel megadta a mérkőzés alaphangját, majd a nagyszünet után 17-4-es, szintén hárompontosokra alapozott rohanásával 67-46-ra húzott el, ezzel el is dőlt a mérkőzés. A vártánál sokkal könnyedebb hazai sikerben és a triplaparádéban oroszlánrészt vállalt a fiatal Philipp Schwethelm (21/18 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), aki a mezőny legjobbja is volt egyben.

Pinar Karsiyaka Izmir (TUR, 1-3) – FoxTown Cantu (ITA, 1-3) 93-80
Három veresége után végre kiszakadt a zsák a Pinar Karsiyakának, fölényes sikerükkel pedig nagyon úgy néz ki, hogy magukkal ránthatják a Cantut is az izmiriek. Az első negyedben lényegében minden sikerült a törököknek, 36 pontot rámoltak be 10 perc alatt, így a 20 kapott pontjuk ellenére is simán vezettek. Előnyüket a folytatásban még tovább növelték, félidő előtt már 53-37 volt az állás. Minden eldőlt tehát, a kérdés már csak a különbség mértéke maradt, végül a taljánok megőrizték egymás elleni összevetésben az előnyüket, ám ez könnyen lehet, hogy nem fog majd komolyan számítani. Joe Ragland (19/15 pont, 5 gólpassz, 7/5 tripla) hiába játszott jól, a másik irányító, az utóbbi időben hullámvölgybe kerülő Bobby Dixon (22/18 pont, 5 lepattanó, 4 labdaszerzés) ismét szenzációs játékát hozta. Szó sincs viszont hullámvölgyről Esteban Batista (30 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz, 13/11 mezőnyből, jobbra a képen) esetében, a kirobbanó formában lévő uruguayi center az Eurocup történetének egyik legjobb teljesítményét hozta, 46-os indexpontszámával természetesen a forduló MVP-je címet is kiérdemelte, amivel az all-time top 10-be is bekerült. (A legjobb, 55-ös index Priest Lauderdale nevéhez köthető, aki a Lukoil Szófia színeiben érte ezt el még a 2003/2004-es szezonban.)

A következő forduló programja:
FoxTown Cantu - JSF Nanterre
Pinar Karsiyaka Izmir - Ratiopharm Ulm


J-csoport
BCM Gravelines Dunkerque (FRA, 1-3) – Dinamo Banco di Sardegna Sassari (ITA, 2-2) 94-95
Javított múlt heti botlása után a Sassari, ráfért a győzelem a szárdokra, igaz a Gravelines-nek is ugyanúgy kellett volna a siker, így még értékesebb a Dinamo revansa. Jobban kezdtek az olaszok, 31-21-re nyerték az első negyedet, nem sokkal később pedig már 44-30-ra is vezettek. A folytatásban aztán a hazai pályán játszó franciák kerültek fölénybe, sokkal pontosabban céloztak, tripláik is célba értek már ekkor. Nem is kellett sokat várni arra, hogy megforduljon az állás, a negyedik játékrészben pedig még mindig 83-75 volt az eredmény. A Sassari azonban nem adta fel, nagyot hajráztak, Caleb Green (17 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Omar Thomas (22/3 pont, 4 lepattanó) visszahozta csapatát a meccsbe, majd Thomas egy duplával meg is nyerte azt a Sassarinak. A franciák közül Yakhouba Diawara (27/12 pont) játszott nagyot, de ez győzelemmel nem párosult, nagyon sokba kerülhet ez az egyetlen pont a Gravelines-nek.

Brose Baskets Bamberg (GER, 2-2) – Aykon TED Ankara Kolejliler (TUR, 3-1) 84-94
A forduló legnagyobb meglepetését okozta az Ankara a Bamberg idegenbeli legyőzésével. Már a múlt heti, törökországi diadalt sem sokan várták a fővárosiaktól, ez a teljesítmény pedig egyenesen szenzációszámba megy a Fehérvár korábbi ellenfelétől. Teljesen megérdemelt az Ankara sikere, a meccs nagy részében, ha nem is sokkal, de azért vezettek. 34-49-nél alakult ki a legnagyobb különbség, ami nem tartott sokáig, de a nagy rohamokat mind visszaverték a vendégek. A törökök közül mindössze hat játékos szerzett pontot, közülük viszont négyen is egészen extrán teljesítettek. Kristaps Valters (26/18 pont, 7 gólpassz, 8/6 tipla), Clay Tucker (22/12 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), Vladimir Golubovics (17 pont, 8 lepattanó) és Vanja Plisnics (18/6 pont, 5 lepattanó) is kiválóan játszott, legyőzve ezzel a germánok csapatmunkáját.

A következő forduló programja:
Brose Baskets Bamberg - BCM Gravelines Dunkerque 
Aykon TED Ankara Kolejliler - Dinamo Banco di Sardegna Sassari


K-csoport
Himki Moszkva (RUS, 4-0) – CEZ Basketball Nymburk (CZE, 1-3) 106-85
Hozta a papírformát a Himki, ezzel pedig megdöntötte a Kazany múlt héten megszakadt rekordját, immár sorozatban 13. sikerénél tart a Moszkva, ilyet korábban senki nem vitt még véghez az Eurocupban. Ami talán ennél is fontosabb az oroszoknak, hogy a Nymburk elleni siker a továbbjutást is jelentette egyben, matematikailag a Himki az első nyolcaddöntős csapat. Esélyük sem volt a cseheknek a győzelemre ezen a meccsen, az első félidei nem mindennapi, 19-0-s roham pecsételte meg a vendégek sorsát. Sokat cserélhettek a házigazdák, a közel egyenlő játékidővel pedig Egor Vjalcev (18/9 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó, balra a képen) és Marko Popovic (15/6 pont, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) éltek legjobban. A Nymburkból Tre Simmons (20/6 pont, 5 lepattanó) megint hozta magát, nem az amerikain múlik a csehek szereplése ebben a szezonban.

Montepaschi Siena (ITA, 1-3) – Maccabi Haifa Bazan (ISR, 2-2) 92-73
Végre megszerezte első győzelmét a Siena, a Maccabi Haifa ellen nagyon kijött a lépés az állandó Euroliga szereplő olaszoknak. Egyetlen ponttal azonban rosszabb maradt az egymás elleni eredményt tekintve a Montepaschi, ez pedig még sokat számíthat a folytatásban, hiszen a Himki dominanciája okán a másik három, gyengébben szereplő csapatnak is egyaránt van esélye. A meccs végén két jó izraeli büntető után eladta a labdát a Siena, így a Haifának a nagyon sima vereség ellenére sem kell kétségbeesni. Magáról a meccsről nem sok érdemi dolgot lehet elmondani, az első félidőben eldőlt minden, Matt Janning (34/21 pont, 5 lepattanó, 10/7 tripla) 34 pontjával, közte 7 triplájával kivégezte a vendégcsapatot.

A következő forduló programja:
Himki Moszkva - Montepaschi Siena 
CEZ Basketball Nymburk - Maccabi Haifa Bazan


L-csoport
Nyizsnyij Novgorod (RUS, 3-1) – Bilbao Basket (ESP, 2-2) 81-65
A múlt heti baszk mészárlás után meglepő, hogy esélye sem volt a Bilbaonak a Nyizsnyij Novgorod ellen. Erősen hazai csapat eddig a Top 32-ben a fekete-fehér gárda, otthonában kétszer is nagyarányú sikert aratott, idegenben viszont nekik nem volt sok közük a mérkőzésekhez. Honfitársához, a Himkihez hasonlóan az első és második negyedet áthidaló, 18-0-s szériát repesztett a Novgorod, ezzel már idejekorán dűlőre vitte a dolgokat. Az enervált Bilbaonak viszont legalább az összejött, hogy megtartsa az egymás elleni összevetésben előnyét (26-tal nyertek a spanyolok a múlt héten), így még sokféleképpen alakulhat ez a csoport is, ahol három gárda pályázik közel azonos esélyekkel a folytatásra. Taylor Rochestie (18/12 pont, 6 gólpassz, jobbra a képen) volt az oroszok és a mezőny legeredményesebbje, nagy szerepet vállalt a sorsdöntő rohamból is az amerikai.

Panioniosz Athén (GRE, 0-4) – Crvena Zvezda Telekom Belgrád (SRB, 3-1) 66-78
Negyedik meccsét is elveszítette a Panioniosz, így az egy továbbjutó mellett egy biztos kieső is van már a mezőnyben. A Zvezda számára kötelező volt a győzelem, aki tovább akar lépni, az nem nagyon veszíthet pontot a görögök ellen. A végeredmény ellenére nem volt ez egy egyszerű történet a szerbek számára, az athéniak mindent megtettek, hogy megragadják az utolsó szalmaszálat. A meccsen sokáig a hazaiak vezettek, ám félidő után az öltözőben ragadtak, így a piros-fehérek 49-43-as hátrányukból 53-49-es előnyt csináltak egy 10-0-s negyedkezdéssel. A folytatásban nagyon meghúzták a védekezésüket a belgrádiak, így végül 10 fölé növelték előnyüket, amit már nem is adtak le. Rasko Katics (19 pont, 5 lepattanó, 8/7 mezőnyből) nagyon jól és hatékonyan játszott, a szerbek győzelmének kulcsfigurája volt.

A következő forduló programja:
Nyizsnyij Novgorod - Panioniosz Athén 
Bilbao Basket - Crvena Zvezda Telekom Belgrád


M-csoport
Budivelnik Kijev (UKR, 2-2) – Hapoel Migdal Jeruzsálem (ISR, 3-1) 96-93
Győzelmi kényszerben lépett pályára a Budivelnik Kijev, az Euroliga szereplés után csak a továbbjutás lehet az ukránok célja, ehhez pedig létfontosságú volt a siker. Az ellenfél azonban az eleddig veretlen Hapoel Jeruzsálem volt, és nem is adták könnyen magukat az izraeliek, végül azonban a hazaiak mellé állt a szerencse, így nagyon izgalmassá vált ez a csoport is. A meccsen többször is meglógtak a vendégek, ám mindig szinte azonnal kiegyenlítetté tették a derbit az ukránok, így történt ez a legvégén is. 87-91-nél öt megválaszolatlan ponttal fordítottak a hazaiak, majd ismét hátrányból a két remekül játszó kijevi, Darjus Lavrinovic (19/6 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) és DaJuan Summers (21/9 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) büntetőivel megnyerték a meccset a házigazdák. A folytatás ígéretesnek tűnik a Budivelnik számára ezután a győzelem után, talán nekik van a legkönnyebb sorsolásuk a riválisok közül.

Banvit Bandirma (TUR, 2-2) – Union Olimpija Ljubljana (SLO, 1-3) 81-65
A Banvitra is ugyanaz volt igaz a mérkőzés előtt, mint a Kijevre, a török bajnokság listavezetője nem engedheti meg magának, hogy ne legyen versenyben a továbbjutásért. Ennek szellemében is léptek pályára a balikesiriek, és különösebb megerőltetés nélkül, végig vezetve győzték le az Olimpiját. 14-1-es első negyedbeli szériájával a Banvit 23-9-re lépett el, de Chuck Davis (14 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) 2+1-es játékaival ez az előny nemsokára már 35-13-ra hízott. Elsősorban Deividas Gailius (27/15 pont, 5 lepattanó, 6/5 tripla) révén próbált ugyan visszakapaszkodni a Ljubljana, ám ezt ténylegesen nem sikerült megtenniük, biztosan nyert a Banvit. Davis mellett a nagyon hatékony E.J. Rowland (22/6 pont, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés, 12/10 mezőnyből) volt a győzelem fő kovácsa.

A következő forduló programja:
Budivelnik Kijev - Banvit Bandirma
Union Olimpija Ljubljana - Hapoel Migdal Jeruzsálem


N-csoport
Himik Juzsnyij (UKR, 2-2) – Alba Berlin (GER, 4-0) 65-68 h.u.
A Himik-Alba Berlin mérkőzést szerdáról csütörtökre halasztották, miután a németek a heves hóviharok miatt nem tudtak elutazni Juzsnyijba és félúton ragadtak. Az ukrán szurkolók számára sok köszönet nem volt ebben a halasztásban, egy gyenge mérkőzésen ráadásul még ki is kaptak kedvenceik. A germánoknak ezzel szemben a kalandos utazás végül kifizetődött, győzelmükkel követték a Himki Moszkvát az egyenes kieséses szakaszba. A mérkőzés végig rendkívül kiegyenlített volt, leszámítva egy 11-0-s berlini rohamot, amit viszont rögtön egy 10-0-s hazai etap követett. A végjátékot 8-1-re nyerte meg az Alba, így kiharcolta a hosszabbítást, amit aztán lendületből és rutinból hoztak már a vendégek. Reggie Redding (15 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) és Levon Kendall (14 pont, 11 lepattanó) voltak a hajrában a berliniek nyerőemberei.

Radnicski Kragujevac (SRB, 1-3) – Strasbourg IG Basket (FRA, 1-3) 92-82
A továbbjutást jelentő képzeletbeli vonal alatt tanyázó két csapat, a Radnicski és a Strasbourg könnyen lehet, hogy egymást fosztották meg a folytatás lehetőségétől. A múlt heti francia győzelem után ezúttal a szerbek örülhettek, így mindkét gárda 1-3-mal szerénykedik a Himik és a Berlin mögött. A triplák játszották a főszerepet ezen az összecsapáson is, a vendégek 5 távolival kezdték a meccset, amire a Radnicski három ugyanilyennel válaszolt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, 65-67 után pedig újabb három hármassal nyitottak a kragujevaciak, majd a hajrában is a hazaiak számára legjobbkor estek be ezek a dobások, így 84-73-nál leszakadtak a gallok, vége volt a mérkőzésnek. A remek irányító, Marko Marinovics (13/9 pont, 9 gólpassz) és Milos Dimics (19/3 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) kiemelkedett a csapatként is nagyszerű Radnicskiből, míg a túloldalon Bootsy Thorntonra (21/9 pont) és Antoine Diot-ra (20/15 pont, 3 gólpassz) igaz ugyanez.

A következő forduló programja:
Strasbourg IG Basket - Alba Berlin
Radnicski Kragujevac - Himik Juzsnyij


O-csoport
Unics Kazany (RUS, 3-1) – Telenet Oostende (BEL, 2-2) 69-63
Mint ismert, a múlt héten az Oostende megszakította a Kazany 12 meccses győzelmi szériáját, ez pedig „vért kívánt” az oroszok részéről. A belgák azonban ezúttal sem bizonyultak könnyű falatnak, úgy tűnik nagyon nem fekszik a stílusuk a bombaerős keletieknek. A Telenet ezúttal is szoros meccset tudott játszani velük, kiharcolták, hogy legyen esélyük a végjátékban a győzelem megszerzésére. Ezzel az eséllyel azonban ezúttal nem éltek úgy, mint múlt héten, több vendég tripla is leperdült a gyűrűről, így megnyerte ezt az igen fontos meccset a Kazany. Andrew Goudelock (27/12 pont, balra a képen) ismét szenzációsan kosarazott, Vladimir Veremejenko (11 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) támogatásával szinte egymaga verte meg az Oostendét, ahonnan Ryan Thompson (17/6 pont, 5 lepattanó) emelkedett ki.

Stelmet Zielona Gora (POL, 1-3) – Valencia Basket Club (ESP, 2-2) 82-77
Alaposan visszavágott a múlt heti, közel 40 pontos verésért a Zielona Gora. Első győzelmükkel a lengyelek a Valenciát is nehezebb helyzetbe hozták, alaposan meg kell még küzdeniük a nyolcaddöntőért a spanyoloknak. Jó meccset játszott a két csapat, felváltva vezettek a felek az első félidőben. A negyedik negyed elején aztán megtörtént az első komolyabb előnyszerzés, 66-56-nál kétszámjegyű különbség alakult ki. Triplákkal azonban zárkózni kezdett a Valencia, sőt, az utolsó percben 75-74-es vendégelőnyt regisztrálhattunk. A lengyel játékosok feje azonban hideg maradt a végére, az utolsó 35 másodpercben 8-ból 8 büntetőt értékesítettek, így megnyerték a mérkőzést. Mindkét csapatban megoszlottak a terhek, igazán kiugró teljesítmény nem született, az indexpontszámok alapján Christian Eyenga (16/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) volt a leghasznosabb.

A következő forduló programja:
Unics Kazany - Stelmet Zielona Gora 
Telenet Oostende - Valencia Basket Club


P-csoport
Lietuvos Rytas (LTU, 2-2) – CAI Zaragoza (ESP, 1-3) 87-75
A Lietuvos Rytas is felállt az előző körben bekapott nagy pofonból, a Novgorodhoz és a Zielona Gorához hasonlóan ők is visszavágtak spanyol ellenfelüknek. Mindkét fél számára nagy téttel bírt a mérkőzés, a vesztes ugyanis lépéshátrányba került ebben a nagyon kiegyensúlyozott csoportban. Meglehetősen magabiztosak voltak a Siemens Arenában a litvánok, már az első félidőben 10 pont fölé növelték előnyüket (43-32). A csata azonban csak a záró játékrészben dőlt el végleg, ekkor egy 13-0-s futással 79-62-re alakult az állás, innen pedig már nem volt esélye a Zaragozának. Martynas Gecevicius (22/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 10/7 mezőnyből, jobbra a képen, 13-as mezben) és Renaldas Seibutis (18/3 pont, jobbra a képen, labdával) voltak a vilniusi tüzérség leghatékonyabb emberei, a hazai hátvédpáros nagyszerű produkciót nyújtott.

Besiktas Integral Forex (TUR, 3-1) – Cedevita Zagreb (CRO, 2-2) 55-58
A Top 32 talán legérdekesebb csapata a Cedevita, a zágrábiak ugyanis mindkét győzelmüket idegenben szerezték, míg hazai pályán kétszer is kikaptak. Mindegyik meccse nagyon szoros, drámai csatában dőlt csak el a horvátoknak, és ez ezúttal sem volt másként. A pontszegény meccset a korábban háromból hármat nyerő Besiktas kezdte jobban, de 19-3-as szakaszával fordította a Cedevita (27-35). Kosár a folytatásban szinte csak elvétve esett, ebből pedig a törökök jöttek ki jobban, és a hajrához közeledve ismét ők álltak jobban (45-44), alakult az egylabdás mérkőzés. A végén büntetőt hibázott a Zágráb, így volt még egy esélye a hosszabbítás kiharcolására a Besiktasnak. Ezt a triplakísérletet azonban Allan Ray blokkolni tudta, így hősies küzdelme után nagyon fontos sikert aratott a Cedevita. Érdekesség, hogy a horvátoknak úgy sikerült nyerniük, hogy senki nem érte el a 10 pontot közülük, a leghasznosabbjuk Goran Suton (7 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) volt.

A következő forduló programja:
Besiktas Integral Forex - Lietuvos Rytas 
Cedevita Zagreb - CAI Zaragoza


A forduló MVP-je:
Esteban Batista (30 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz, 1 labdaszerzés, 7 kiharcolt fault, 13/11 mezőnyből, 46 index pont – Pinar Karsiyaka)


A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 34 Matt Janning (Montepaschi Siena)
Lepattanó: 11 Esteban Batista (Pinar Karsiyaka)
Gólpassz: 12 Yotam Halperin (Hapoel Jeruzsálem)
Labdaszerzés: 4Bobby Dixon (Pinar Karsiyaka), Luka Babic (Cedevita Zagreb)
Blokk: 4D’or Fischer (Brose Bamberg)

A csoportok állása:

Fotók: eurocupbasketball.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus