Euroliga: A Maccabi, a Pana és az Efes jutottak tovább

A Top 16 utolsó fordulójában a három továbbjutó helyre vágyó öt csapatból négyen is kikaptak, végül az esélyesebbek örülhettek.

 

A Top 16 utolsó fordulójában a három továbbjutó helyre vágyó öt csapatból négyen is kikaptak, egyedül a címvédő Maccabi tudott nyerni. Az izraeliek ezzel a győzelemmel kiejtették az ALBA Berlint, a Belgrádban érdekes végjátékot elbukó Panát viszont továbbvitték magukkal. Az F-csoportban az isztambuli derbit a Fener nyerte, ám az Efes is örülhetett, hiszen a Laboral nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, így ők lesznek ott a negyeddöntőben.

 

Top 16, 14. forduló

E-csoport

ALBA Berlin (német, 7-7) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 9-5) 64-73

Sorsdöntő ki-ki meccsen fogadta az ALBA Berlin a Maccabi Tel-Avivot, ahol mindkét csapat a győzelem, és ezzel együtt a továbbjutás reményében lépett pályára. A Maccabi ezúttal is igazolta klasszisát, hiszen a meccsen egyszer sem voltak hátrányban, és bár a hazaiak nagyon jól küzdöttek, a kritikus pillanatokban mindig megvillant valaki közülük, így végül nagyobb izgalmak nélkül zárták le a meccset. A berlinieknek ez a vereség a hősies menetelés végét, azaz a kiesést jelentette, hiszen hiába kapott ki a Pana is, az egymás elleni eredmény a görögöknek kedvez.

Ez a meccs egyértelműen Devin Smithről (28/21 pont, 7 lepattanó, 10/7 tripla) szólt, aki karriercsúcsot jelentő 28 pontot szórt, hét triplájával pedig beállította a legendás Sarunas Jasikevicius 2004-es klubrekordját. A jelenkori Maccabi vezére háromból három jó triplával kezdte a meccset, amivel 15-6-os előnyhöz juttatta csapatát, rögtön jelezve, hogy ők bizony nyerni jöttek a német fővárosba. A Maccabi belső emberei mindemellett nagyon jól védték a festéket, kiemelten Jamel McLeant, az amerikai kulcsember egész meccsen csak szenvedett, ez pedig döntő fontosságú volt a találkozó végkimenetelét tekintve. A kétesélyes labdák is rendre a címvédőnél kötöttek ki, ám ezen idővel változtatni tudott a pörgősebbé váló ALBA, így 30 pontnál egyenlíteni tudtak a második negyedben. A támadójáték azonban továbbra is meglehetősen esetleges volt, egyedül Alex Renfroe (10/6 pont, 9 gólpassz, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt egészen fantasztikus, így fordítaniuk nem sikerült a hazaiaknak.

A második félidőben sem tudta átlépni saját árnyékát az ALBA, pedig a Maccabi is nagyon döcögött ekkor. Az izraeliek közül azonban elsősorban Smith mindig kihúzta csapatát a bajból, 63-66-nál pedig a hetedik triplájával végleg megpecsételte a germánok sorsát. A Maccabinak még az is belefért ezúttal, hogy a büntetőikkel igencsak nagylelkűen bánjanak, hiszen az első nyolc kísérletük a vonalról egyaránt célt tévesztett, de a végül 46%-osra (24/11) javított mutatójuk is egészen katasztrofális ebben a műfajban.

Az ALBA Berlin legjobb dobói: Renfroe 10/6, Radosevic 10, McLean 10
A Maccabi legjobb dobói: Smith 28/21, Randle 13/3, Szkorcanitisz 10

 

Crvena Zvezda Telekom (szerb, 4-10) – Panathinaikosz (görög, 7-7) 69-68

Egyáltalán nem mehetett biztosra a Panathinaikosz Belgrádban, hiszen már a harmadik negyedben járt a meccs, mikor kiderült, hogy a Maccabi győzött Berlinben, ezzel pedig mindentől függetlenül kikaparta a gesztenyét a görögök számára is. Nyilván nem is vette könnyedén a meccset a Pana, mindent elkövettek az athéniak a győzelemért, ám végül több nagy hibájuk miatt mégis a Zvezda nyert, igencsak fájó vereség lett volna ez, ha a továbbjutás múlik rajta.

Jobban kezdte a meccset a Zvezda, a második negyedben már 10 fölött is vezettek a szerbek (23-12). Luka Mitrovics (11/3 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) úgy játszott, ahogy a szezonban oly sokszor hiányoltuk tőle, most azonban nemcsak nevében volt kapitánya csapatának. A Pana azonban elkezdte a felzárkózást, Dimitrisz Diamantidisz (12/6 pont, 6 gólpassz), Esteban Batista (15 pont, 6 lepattanó) és Nikosz Pappasz (11/3 pont, 4 gólpassz, 3 lepattanó, 2 blokk) kiemelkedő teljesítményére építve 58-50-re is vezettek már a vendégek. A szerbek azonban meccsben tartották magukat, így jöhetett a – legalábbis számukra – fergeteges végjáték. 62-65-nél történt, hogy Jaka Blazic faulttal együtt dobott be egy sarokhármast, majd a büntető utáni támadólepattanó megszerzését követően ismét Vlantimir Jankovics ütött be egy személyit, így ezzel a villámgyors 5 ponttal fordított a Zvezda. Erre Pappasz egy nagy triplával felelt, ám mégsem nyerte meg a meccset a Pana, hiszen 67-68-nál Boban Marjanovics (12 pont, 16 lepattanó, 3 gólpassz) visszaszedett egy triplakísérlet utáni támadólepattanót, az újabb fault után pedig a büntetővonalról nem hibázott, így 2 másodperccel a vége előtt megnyerte a meccset csapatának. Marjanovics egyébként egészen parádés számokkal fejezte be az idei Euroliga szezont, hiszen a 16 dupla-duplája, a 256 lepattanója (átlagban 10,7) és a 616 index pontszáma (átlagban 25,7) egyaránt rekord, ennyit még soha senki nem gyűjtött egy idény alatt.

A Crvena Zvezda legjobb dobói: Kalinics 14, Marjanovics 12, Mitrovics 11/3, Williams 11/9, Blazic 11/9
A Panathinaikosz legjobb dobói: Batista 15. Diamantidisz 12/6, Pappasz 11/3

 

F-csoport

Fenerbahce Ülker (török, 11-3) – Anadolu Efes (török, 6-8) 83-72

Jó kis isztambuli derbit vívott egymással a Fenerbahce és az Efes, melyet végül a végjátékot uraló, egyébként is esélyesebb hazaiak nyertek meg. Az Efesnek azonban nem került sokba az elveszített rangadó, hiszen a Laboral Kutxa is kikapott, így az egymás elleni eredmény okán a törökök jutottak be a rájátszásba, ahol nagy valószínűséggel a Real Madriddal néznek majd farkasszemet. A Fenernek ugyanakkor nem kedvezett egy másik eredmény, hiszen a Milano nem tudta megverni a CSZKA-t, így a sárga-kékek maradtak a második helyen, és a címvédő Maccabival kell majd farkasszemet nézniük a playoffban.

Nem úgy kezdődött a meccs, hogy különösebb izgalmak várnak majd a Fenerre, hiszen az Efes inkább csak erőlködött, a hazaiak pedig sokszor túl könnyedén jutottak el a gyűrűig, így 23-12 arányban kényelmesen vezettek az első negyed végén. A folytatásban elkezdett sokkal jobban kosárlabdázni az Efes is, ám a félidő végét egy 7-0-s rohammal zárta a Fener, így ismét megnyugtató előnybe kerültek (41-33). Talán ennek köszönhetően a házigazdák egy kissé belealudtak a második félidőbe, Zseljko Obradovics ráadásul olyan összeállításban szerepeltette csapatát, amilyenben egyébként talán csak edzésen teszi, és ez sem sült el valami jól. Ennek köszönhetően előbb egyenlített, majd 59-61-nél a meccs során először – és utoljára – átvette a vezetést az Efes. Ekkor már presztízskérdést csinált a meccsből a Fener, igazi rangadóhoz méltó volt a hangulat, illetve a játékosok is maximális fordulatszámon pörögtek. Így volt ezzel Andrew Goudelock (24/9 pont, 4/3 tripla) is, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is rendre betalált, így Bogdan Bogdanoviccsal (17/6 pont, 4 lepattanó) karöltve győzelemre vezette a Fenert.

A Fenerbahce legjobb dobói: Goudelock 24/9, Bogdanovics 17/6, Vesely 10, Savas 10
Az Efes legjobb dobói: Batuk 12/6, Krsztics 11, Perperoglu 11/3, Lasme 10, Osman 10

 

Unicaja Malaga (spanyol, 4-10) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 6-8) 93-84

Az már a forduló előtt köztudott volt, hogy egy vereséggel biztosan nem juthat a rájátszásba a Laboral, ám az Efes mérkőzésének már ez előtt a találkozó előtt vége volt, így azt is tudhatták a baszkok, hogy egy győzelemmel ők lennének ott a negyeddöntőben. Erre azonban szinte semmi esélyük nem volt a 40 perc alapján, hiszen ellenfelük egyértelműen irányította az összecsapást. A sport ettől is szép, hogy sem a Malaga, sem pedig a Fener nem „adta le” honfitársainak a meccset, a spanyolok ráadásul valódi tét nélkül is nagyot harcoltak.

Az első félidőben még úgy ahogy tartani tudta magát a Laboral, hiszen egy 9-0-s futással egyenlítettek a vendégek a második negyedben (28-28). A nagyszünetben azonban már ismét jobban állt a Malaga (43-36), a fordulás után pedig 10-15 pontos különbséggel már végig a házigazdák jártak előrébb. Jayson Granger (15/3 pont, 6 gólpassz, 3 lepattanó) és Ryan Toolson (17/6 pont, 5 gólpassz) voltak a Malaga vezérei, ám a felszabadultan játszó csapattársaiktól is bőven kaptak segítséget, több extra dobást is bepörköltek a meccs során. Nem úgy a vendégek, akiktől lényegében csak Fabien Causeur (21/9 pont, 7 lepattanó) és Fernando San Emeterio (16/3 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) játszottak úgy, ahogy egy élet-halál meccsen talán többektől is elvárható lett volna.

A Malaga legjobb dobói: Toolson 17/6, Granger 15/3, Green 11/3
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Causeur 21/9, San Emeterio 16/3, Adams 12/3

 

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 4-10) – CSZKA Moszkva (orosz, 12-2) 79-88

Villámgyorsan rövidre zárta a CSZKA Moszkva a Milano elleni meccsen a velük kapcsolatban felmerült kérdéseket, azaz, hogy megőrzik-e az első helyüket az F-csoportban. Ez a kérdés igazából nem is volt kérdés, hiszen az oroszok tükörsimán intézték el a magukat nem túl nagy elánnal a meccsbe vető ellenfelüket. Már az első játékrészben kétszámjegyű különbség alakult ki, ez pedig a nagyszünetig megduplázódott, mikor a CSZKA már 48-27-re vezetett. A magasemberek hozták a moszkvaiaknak a meccset, miután Szasa Kaun (19 pont, 8 lepattanó), Andrej Voroncevics (14/6 pont, 8 lepattanó) és Andrej Kirilenko (14 pont, 7 lepattanó) is domináltak a palánkok közelében. Milos Teodoszicsnak ezúttal nem is volt más feladata, mint ezt a triót jobbnál jobb labdákkal tömni, ő végül mindössze 4 ponttal, ám 8 gólpasszal fejezte be a meccset. A Milanóban Samardo Samuels (18 pont, 6 lepattanó) egyedül próbálta ellensúlyozni a nyomasztó benti fölényt, mely természetesen nem sikerült neki. A CSZKA a tavalyi rájátszáshoz hasonlóan ezúttal is a Panával került össze és favoritként várhatja a párharcot.

A Milano legjobb dobói: Samuels 18, Gentile 15/6, Brooks 13/6
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Kaun 19, Kirilenko 14, Voroncevics 14/6

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus