Euroliga: A Real nyerte a szezonnyitó derbit

A Real Madrid Sergio Llull vezetésével egy nagyon jó második félidő után, megérdemelten győzte le az Olympiakoszt az idénynyitó rangadón.

Alapszakasz, 1. forduló

Real Madrid (spanyol, 1-0) – Olympiakosz (görög, 0-1) 83-65

Egy klasszikusnak számító Spanulisz-triplával indult a pontszerzés a megújult Euroliga 2016/17-es idényében. A görögök ikonjától aztán Sergio Llull (22/12 pont, 4 gólpassz, 5/4 tripla) lopta el a showt a folytatásban, a legújabb kori Real elsőszámú sztárja sorra szórta a triplákat, az első negyedben pedig meg sem állt egészen 15 pontig. Nagyrészt a válogatott karmesternek köszönhetően az első negyed végén vezettek is a madridiak (24-17), előnyüket pedig stabilan őrizték a folytatásban is. Különösebb izgalmak nélkül csordogált a meccs, de jól tartotta magát az Olympiakosz is, a félidőben mindössze 2 pont volt a hispánok előnye (42-40).

Kezdetben a nagyszünet után sem változott semmi, a fordulat aztán a harmadik negyed derekán, 49-51 után következett be, mikor hosszú idő után ismét átvette a vezetést a vendégcsapat. Ez azonban meglepő módon nem a görögökre, hanem sokkal inkább a madridiakra hatott ösztönzőleg, akik villámgyorsan 9 megválaszolatlan pontot szereztek. Ezt követően aztán állandósult a Real 10 pont körüli vezetése, az Olympiakosz innentől már nem jelentett igazi veszélyt, a végeredmény pedig már sima hazai győzelemről árulkodik, ami azonban nem fest valós képet a két nagyszerű klub rangadójáról.

A már említett Llullon kívül senki mástól nem jött – és nem is kellett – extra teljesítmény spanyol oldalon, viszont minden pályára lépő játékos dobott pontot és hozzátette a magát csapata sikeréhez. Llull mellett Luka Doncicot (11/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) érdemes talán még kiemelni, a még mindig csak 17 éves játékos korát meghazudtoló módon játszott ezúttal is, tőle minden bizonnyal sok remek dolgot láthatunk még a későbbiekben is. Az Olympiakoszban egyedül talán csak Matt Lojeskit (14/9 pont, 4 gólpassz) lehetett maradéktalanul dicsérni, Vaszilisz Szpanulisz (12/6 pont, 5 gólpassz. 4 lepattanó) elfogadható volt, illetve Khem Birch (6 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) is biztatóan mutatkozott be ezen a porondon, összességében ez a teljesítmény azonban a későbbiekben is kevés lesz az ehhez hasonló, idegenbeli rangadók megnyeréséhez a pireusziaknak.

A Real Madrid legjobb dobói: Llull 22/12, Doncic 11/6, Carroll 10/6
Az Olympiakosz legjobb dobói: Lojeski 14/9, Szpanulisz 12/6, Printezisz 11

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus