Euroliga: Az első továbbjutók

Az Euroliga hatodik fordulójának nyitónapján a Barcelona, a CSZKA Moszkva és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét, így mindhárman biztosan ott lesznek tavasszal a Top 16-ban. Jobbnál jobb meccseket rendeztek csütörtök este, a Kazany a sírból hozta vissza a hatalmas téttel bíró Efes elleni rangadót, érik a csoda a Netunasnál, a Bayern München viszont McCalebb-bel is bukott, bár nekik a Fener besegített egy kicsit, így még nem teljesen reménytelen a helyzetük. Íme a nyolc mai meccs összefoglalója!

(A mérkőzések statisztikái az eredményekre kattintva elérhetők)

Alapszakasz, 6. forduló

A-csoport
    
UNICS Kazany (orosz, 2-4) – Anadolu Efes (török, 4-2) 67-64

Szinte hihetetlen, de valahogy mégis meg tudta nyerni a Kazany az Efes elleni meccset, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. Győzelemmel tért tehát vissza Vaszilij Pasutyin mester Tatárföldre, pedig csapata egészen kilátástalanul játszott három negyeden keresztül. A küzdőszellemmel nem volt baj addig sem, ezért feltétlenül kalaplengetést érdemelnek az oroszok, akik közül mindenki nagyon akarta a győzelmet. Talán túlságosan is, így inkább csak erőlködtek a hazaiak, az Efes pedig nagyon okosan, kontrolláltan játszott, abszolút uralta az első 30 percet.

A múlt heti Osman-parádé után egy újabb fiatal, Dogus Balbay villogott, aki a szokásos kiváló védekezése és hatalmas energiája mellett ezúttal támadásban is remekelt, 11 pontjával egy híján annyit ért el, amennyit az előző 5 meccsén összesen. Ezzel szemben az oroszok amerikai kontingense a hátvéd posztokon csak szenvedett, a Langford-Jerrells-White trió mindössze egyetlen ponttal (!!!), azaz sikeres mezőnydobás nélkül állt a félidőben. Nem úgy D’or Fischer (16 pont, 9 lepattanó, 3 blokk, 6/6 mezőnyből), aki szinte egyedül tartotta látótávolságon belül csapatát, és a hajrában is kulcsszerepet vállalt.

Félidőben 34-28-ra vezetett az Efes, majd 9-0-lal nyitott fordulás után, így a 15 pontos különbség, illetve a játék képe alapján aligha gondolta ekkor bárki is, hogy fordíthat még a Kazany. Pedig így történt, ahogy az várható volt elkezdtek behullani Keith Langford (19/3 pont, 6 lepattanó) és Curtis Jerrells (9/3 pont, 4 lepattanó) dobásai is. A negyedik negyed elején még mindig 53-43-ra vezettek a törökök, és talán túlságosan is elkényelmesedtek, átvették az addig a Kazanyra jellemző ritmustalan kosárlabdát. A két kis balkezes amerikai viszont nagyon felpörgött, Fischer pedig továbbra is csak jót tudott csinálni, így egy 15-2-es rohanás után már hazai vezetés állt az eredményjelzőn (58-55). Dario Saric (13/3 pont, 9 lepattanó) zsinórban dobott 7 pontjával még visszaverte ezt az attakot, de Langford ekkor már szabályosan megállíthatatlan volt, és büntetőivel hozta a meccset a csapatának.

A Kazany legjobb dobói: Langford 19/3, Fischer 16, Kajmakoglu 10/6
Az Efes legjobb dobói: Saric 13/3, Balbay 11, Janning 10/6

 

B-csoport

CSZKA Moszkva (orosz, 6-0) – ALBA Berlin (német, 2-4) 95-66

Időrendben a CSZKA volt az első csapat az idei kiírásban, aki matematikailag is kvalifikálta magát a Top 16 mezőnyébe, miután simán őrizte meg makulátlan mérlegét. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, az oroszok a földbe döngölték az ALBA Berlint, még úgy is, hogy Milos Teodoszics egy nemrég beszedett lábsérülésre hivatkozva kiülte a találkozót. Irányítóposzton azonban így sem maradt lyukas ez az elképesztően mély keret, hiszen a szerb kiválóság hiányában Aaron Jackson (18/12 pont, 4 gólpassz, 5/4 tripla) és Nando De Colo (22/12 pont, 3 labdaszerzés, 3 gólpassz, 4/4 tripla) is több időt kaptak, mint általában. Mindketten eddigi legjobb meccsüket játszották, kintről szétdobták a németeket, 9-ből 8 triplájuk is helyére került. Jackson az első negyedben dobott 18 pontjából 10-et, ezzel elhúzott a CSZKA, majd De Colo pörkölt be három triplát, amivel már 48-18-ra vezettek a moszkvaiak. Eldőlt tehát a találkozó, a hátralévő játékidő formalitás volt csupán.

A CSZKA Moszkva legjobb dobói: De Colo 22/12, Jackson 18/12, Nichols 10/6
Az ALBA Berlin legjobb dobói: Redding 16, Banic 12, Hammonds 11/3

 

Limoges CSP (francia, 1-5) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 4-2) 73-79

Kis híján elszórakozta a 18 pontos vezetését a Brian Randle nélkül felálló Maccabi a Limoges otthonában, végül azonban győztesen távozott Franciaországból a címvédő. Az ihletett formában játszó Sylven Landesberg (22/12 pont, 9 lepattanó) vezetésével a harmadik negyedben már 18 ponttal, 56-38-ra vezettek az izraeliek, eldőlni látszott a találkozó. A negyed legvégén azonban átkerült a momentum a gallok oldalára, mikor a csapat legjobbja, Leo Westermann (16/9 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó) háromnegyedpályáról betalált a dudaszó pillanatában, amivel bejöttek 10 pont alá a hazaiak. Innentől folyamatosan faragta hátrányát a Limoges, majd a negyed derekán a vezetést is átvette, amit 71-70-nél még mindig őrzött. Ekkor jött azonban az addig csendes Jeremy Pargo (13/3 pont, 6 gólpassz), aki 13 pontjából 9-et az utolsó percben szerzett, közte egy eszméletlenül nagy triplát, amivel végleg átbillentette a mérleg nyelvét a Maccabi javára. Érdekesség, hogy a nagyon jól játszó Yogev Ohayon (11/3 pont, 8 labdaszerzés, 6 gólpassz, 4 lepattanó) 8 labdaszerzésével klubrekordot állított be, és hat éve az Euroligában sem csent el senki ennyi labdát.

A Limoges legjobb dobói: Westermann 16/9, Boungou-Colo 13/9, Moerman 11/3, Smith 10
A Maccabi legjobb dobói: Landesberg 22/12, Pargo 13/3, Ohayon 11/3

 

C-csoport

FC Bayern München (német, 1-5) – FC Barcelona (spanyol, 6-0) 77-99

Végtelenül simán nyerte meg hatodik meccsét is a Barcelona, egy negyed alatt lerendezték müncheni fellépésüket Xavi Pascual fiai, amivel jegyet váltottak a Top 16-ba. A Barca egy klubrekordot is felállított, soha nem szereztek még 60 pontot a katalánok az első félidőben, most pedig pontosan ez történt. A második negyedben indították be a hengert a vendégek, 38 pontot szereztek ekkor, amiből 23-at Juan Carlos Navarro és Bostjan Nachbar vállaltak magukra. Szinte hibátlan dobóteljesítménnyel rukkolt elő a két ász, a Bayern szemmel is alig tudta követni ekkor a pályán történteket. Félelmetes ezekben a periódusaiban a Barca, nincs csapat, aki ilyenkor meg tudja állítani őket.

A második félidőben már kiütéses volt a különbség (47-74), a végeredmény is hasonlóan nagyarányú lett. Marcelinho Huertas (15/3 pont, 6 gólpassz, 4 lepattanó, 7/6 mezőnyből) is toronymagasan az idei legjobb meccsét hozta, pontban, gólpasszban, dobószázalékban és indexpontszámban egyaránt. A Bayern 1-5-ös mérlegével nem sok jóra számíthat, de a Fenerbahce Milánóban aratott győzelme miatt még nincs minden veszve számukra, az olaszok még belátható távolságban vannak, az egymás elleni meccs fog sokat számítani esetükben.

A Bayern München legjobb dobói: Djedovics 14, Benzing 12, Bryant 10
A Barcelona legjobb dobói: Navarro 15/9, Nachbar 15/9, Huertas 15/3, Thomas 13/9, Satoransky 10

 

PGE Turow (lengyel, 1-5) – Panathinaikosz (görög, 4-2) 69-79

Lukasz Mavrokefalidisz (21/3 pont, 6 lepattanó, 7/6 mezőnyből), James Gist (16/9 pont, 5 lepattanó) és Nikosz Pappasz (14/3 pont, 5 lepattanó) vezetésével biztosan húzta be a kötelező győzelmet a Pana, ezzel megvan a görögök első idegenbeli sikere is. Jól kezdett a Turow (9-3), de Pappasz és Mavrokefalidisz főszereplésével egy 12-0-s futással villámgyorsan fordítottak a vendégek. Rövidesen 10 fölé nőtt a különbség (24-35), a folytatásban pedig semmi extra nem történt, az athéniak támadásban és védekezésben is stabilak voltak, így ezt a különbséget biztosan tartották a végső dudaszóig. A Pana fontos győzelmet aratott, nagyon közel vannak Diamantidiszék a biztos továbbjutáshoz.

A Turow legjobb dobói: Taylor 13, Wright 13/3, Kulig 11/3
A Panathinaikosz legjobb dobói: Mavrokefalidisz 21/3, Gist 16/9, Pappasz 14/3

 

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 2-4) – Fenerbahce Ülker (török, 4-2) 74-80

Jól játszva, és szinte végig vezetve nyert a Fenerbahce Milánóban, így a Panával együtt nagyon jó helyzetbe hozták magukat a C-csoportban. Az Olimpia 9-0-s szériájával megfordította az első negyed végén az állást (23-21), ám vezetésük pünkösdi királyságnak bizonyult, a Fener gyorsan visszavette az előnyt. Pedig a törökök bőkezűen bántak a büntetőikkel, félidőig 11 egypontost is kihagytak már, mégis vezetni tudtak (34-44). Fordulás után sem változott a játék képe, ráadásul sérülés miatt Alessandro Gentile is kivált az olaszoktól, így egyre esélytelenebbnek tűnt a Milano.

A Gentile hiányában több percet kapó MarShon Brooks (17/3 pont, 3 gólpassz) azonban nagyon jól élt a hirtelen jött lehetőséggel, mind a 17 pontját a második félidőben szerezte, amivel elkezdett felzárkózni csapata. Daniel Hackett (9/6 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) is éledezni kezdett, így a két amerikai által húzott itáliaiak már ott dörömböltek vendégeik ajtaján (63-67). A Fener azonban nem esett ugyanabba a hibába, mint a honfitárs Efes, igaz ehhez kellett néhány sorsdöntő baki is az olaszoktól. 68-72-nél egy üres triplát, majd egy tisztának tűnő ziccert is rontottak a hazaiak, ezeket aztán kőkeményen megbüntették Bjelicáék, így győzelemmel távoztak a lombard fővárosból.

A Milano legjobb dobói: Brooks 17/3, Samuels 13/3, Moss 11/9
A Fenerbahce legjobb dobói: Hickman 14/9, Erden 12, Bjelica 11

 

D-csoport

Neptunas Klaipeda (litván, 3-3) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 2-4) 80-79

Nem fizetett rá az egyébként jól játszó és hibátlanul dobó Donatas Zavackas (16/12 pont, 6/6 mezőnyből) hatalmas hibájára a Neptunas, a sors kegyes volt az egyébként teljesen megérdemelten nyerő litvánokhoz. Történt ugyanis, hogy 78-77-nél, egy kivédekezett baszk támadás után oldalbedobásból a litván kiscsatár a gyűrűt találta el csapattársa helyett, az így megkapott ajándék labdából pedig két pontot szerzett a Laboral. A következő támadást aztán mintaszerűen csinálták végig a litvánok, 13 másodperccel a vége előtt Simas Galdikas (8 pont, 7 lepattanó) könnyű kosárral vette vissza a vezetést.

Körömrágós lett a vége a Neptunasnak, pedig a meccs nagy részében kiválóan játszottak a hazaiak, 53-35-nél például már tetemes előnnyel is vezettek. Jött azonban Thomas Huertel (31/24 pont, 5 gólpassz, 10/8 tripla), aki egymás után szórta a triplákat, a feltartóztathatatlan francia kiválóság 17-2-es rohamot vezetett, majd nyolcadik triplájával szinte egymaga fordította meg a meccset (73-75). Erre Deividas Gailius nem kis szerencsével táblázós triplával válaszolt, majd következett a fentebb taglalt hajrá. Volt még egy lövése a Laboralnak a legvégén, de a sors fintoraként éppen a heroikus teljesítménnyel előrukkoló Huertel elhibázott egy üres tempót, így nyert a Neptunas. Ez volt a litvánok harmadik hazai győzelme, nagyszerű az, amit a klaipedai gárda csinál ebben a szezonban, és immár a továbbjutási esélyeikkel is komolyan kell számolni.

A Neptunas legjobb dobói: Zavackas 16/12, Shakur 16
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Huertel 31/24, Iverson 12

 

Olympiakosz (görög, 6-0) – Valencia Basket (spanyol, 1-5) 77-76

A D-csoport másik meccse is hasonló izgalmak után, egyetlen ponttal dőlt el, mint a Neptunas-Laboral derbi. A görögöknek ez már a sokadik ilyen sikerük volt, ami most ráadásul még továbbjutást is ért számukra. Meglepetésre a Valencia nagyon jól tartotta magát, sőt, győzelmi esélyük is volt az Olympiakosz otthonában. A görögök azonban ismét bizonyították, amit már oly sokszor, hogy clutch szituációkban ők az egész mezőny talán legjobb csapata.

Pedig Vaszilisz Szpanulisz (15/6 pont, 7 gólpassz) első negyedben dobott 10 pontja, majd egy 10-0-s széria után már 33-21-re vezetett az Olympiakosz, úgy tűnt minden a legnagyobb rendben lesz számukra. A Valencia azonban nagyon keményen küzdött, Bojan Dubljevics (16/6 pont, 4 lepattanó) a hátára vette csapatát a második félidőben, a hazaiak pedig négy percen át nem szereztek kosarat, így egy 15-1-es roham után már égett a ház a pireusziaknak (54-64). Az Olympiakosz játékosai azonban nem hazudtolták meg önmagukat, pontról pontra dolgozták le hátrányukat, 71-70-nél pedig ismét ők vezettek. Dubljevics és Szpanulisz triplát váltottak, a jól játszó Pau Ribas (16/3 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó) viszont csak egy büntetőt dobott be, így egyenlő állásnál Szpanulisztól elég volt szintén egy egypontos 11 másodperccel a vége előtt. Az NBA-ből visszatérő Nemanja Nedovics győztesnek szánt dobása már idő után érkezett, így megmenekültek a görögök, de ezúttal (is) nagyon rezgett nekik a léc.
    
Az Olympiakosz legjobb dobói: Szpanulisz 15/6, Dunston 14. Darden 11/3
A Valencia legjobb dobói: Dubljevics 16/6, Lucsics 16/9, Ribas 16/3


A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus