Euroliga: Diamantidisz győzelemre vezette a Panát

A Panathinaikosz a Gyémántember vezérletével nagy győzelmet aratott a Barcelona elleni rangadón, ám még nem tekinthető továbbjutónak.

A Panathinaikosz a Gyémántember vezérletével nagy győzelmet aratott a Barcelona elleni rangadón, ám a Zielona Gora krasznodari bravúrja miatt még nem tekinthető továbbjutónak. A szenzációs Zirbes-Miller páros a Real után a Himkit is padlóra küldte, így még az eddiginél is kuszább lett az A-csoport. A Bayern fontos győzelmet hozott el Strasbourgból, így a jövő héten akár kiejtheti a Real Madridot, magát pedig a Top16-ba kvalifikálhatja, ezt a Darüssafaka félig-meddig már most meg is tette a Maccabival.

 

Alapszakasz, 8. forduló

A-csoport

Crvena Zvezda Telekom (szerb, 4-4) – Himki Moszkva (orosz, 4-4) 96-91

Zseniálisan nagy meccset játszott egymással a Crvena Zvezda és a Himki Moszkva, ami után végérvényesen kijelenthető, hogy a Zvezda a jelenlegi formája alapján végre régi tavalyi önmagát idézi, vagy még túl is szárnyalja azt. A Real után egy másik hasonló erősségű csapatot is elkaptak a szerbek, és a meccs során deja vu érzésük lehetett, hiszen Maik Zirbes (27 pont, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés, 12/9 mezőnyből) és Quincy Miller (25/6 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) szinte pontosan lemásolták a madridiak elleni parádés teljesítményüket. Sőt meg is fejelték azt 1-1 ponttal, ami mindkettejüknek karriercsúcsot jelent, és most az 50 helyett 52 pontot termeltek együtt. További örömre adhatott okot a belgrádi szurkolóknak, hogy bemutatkozott az új szezonban kedvenc varázslójuk, Marcus Williams (13/6 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) is, akin nem látszott a rozsda. Érdekesség, hogy Williams és Sztefan Jovics (13/3 pont, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) személyében most együtt volt fent a pályán az Euroliga történetének az egy meccsen belül két legtöbb gólpasszt adó játékosa, hiszen Jovics 19-cel tartja a rekordot, mögötte pedig Williams következik a listán 17-tel.

Hiába dobott Millerékhez hasonlóan szintén Euroliga-karriercsúcsot a Himkiben Alexej Shved (28/12 pont, 6 gólpassz, 13/10 mezőnyből), vagy játszott ugyanúgy remekül Zoran Dragic (14/3 pont, 8 lepattanó) és Petteri Koponen (16/6 pont, 4 gólpassz), a végén Miller és Zirbes zsákolásai és blokkjai megpecsételték a sorsukat. Jelenleg tehát három csapat áll 4-4-es mérleggel az A-csoportban, illetve mögöttük ott liheg a Real Madrid is, így ennél élesebb versenyfutás aligha alakulhatott volna ki két fordulóval a vége előtt.

A Crvena Zvezda legjobb dobói: Zirbes 27, Miller 25/6, Williams 13/6, Jovics 13/3
A Himki Moszkva legjobb dobói: Shved 28/12, Koponen 16/6, Dragic 14/, Monya 12/9, Augustine 10

 

Strasbourg IG (francia, 3-5) – FC Bayern München (német, 4-4) 69-82

A vártnál sokkal simább meccset hozott a Strasbourg és a Bayern München összecsapása, kétség sem férhetett a németek fölényes győzelméhez. Ez azért is meglepő, mert a gallok eddig még nem kaptak ki otthon, és többek között a Real vagy a csoportelső Fener is vesztesen távozott francia honból. Ez a vereség viszont sokba kerülhet a Strasbourgnak, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy ők lesznek azok, akik elsőként kiszállnak a továbbjutásért küzdő ötösfogatból (a Himkivel és a Reallal játszanak még). Az Alex Renfroe (8/3 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó) és Deon Thompson (14 pont, 8 lepattanó) vezette Bayern folyamatosan pakolt rá az előnyére az első három játékrészben, a negyedik negyed előtt már 66-40-re vezettek, innen tudott kozmetikázni a végére egy 29 pontos utolsó negyeddel a Strasbourg. Jelen állás szerint ha a jövő héten a bajorok legyőzik a Real Madridot hazai pályán, úgy kiejthetik a spanyolokat, ők pedig továbbjuthatnak, hatalmas meccs lesz tehát az az összecsapás.

A Strasbourg legjobb dobói: Leloup 11/3, Golubovics, Howard 10-10
A Bayern München legjobb dobói: Bryant 17/6, Thompson 14, Rivers, Djedovics 10/3-10/3

 

C-csoport

Lokomotiv Kubany (orosz, 6-2) – Stelmet Zielona Gora (lengyel, 2-6) 51-66

Botrányos játékkal lepte meg szurkolóit a Lokomotiv Kubany, a csoport utolsó helyezettje, a Zielona Gora elleni meccsen csak egy „kegyelemziccerrel” jöttek ki épphogy az 50 pontból az oroszok. Sokat mondó adat, hogy a Loko 14%-kal (22/3) dobta a triplákat, illetve a lepattanócsatát is elveszítették 29-37 arányban. A lengyelek végig vezettek a meccsen, előnyük pedig inkább a 20, mintsem a 10 ponthoz volt közelebb. A játéknap nyitómeccse után tehát egy csapásra feléledtek a Zielona Gora továbbjutási esélyei, melyek néhány órával később újra jóval halványabbak lettek, hiszen a Pana legyőzte a Barcát a forduló rangadóján.

A Lokomotiv Kubany legjobb dobói: Singleton 11, Claver 10
A Zielona Gora legjobb dobói: Ponitka, Bost 11/3-11/3, Borovnjak 11, Zamojski 10/6

 

Panathinaikosz (görög, 4-4) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 6-2) 93-86

A meccs beharangozójában megénekelt, 35 éves Dimitrisz Diamantidisz (20/6 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) az idei legjobb teljesítményét tette le az asztalra, és igazi kapitányhoz méltó módon vezette győzelemre csapatát a Barcelona elleni roppant fontos rangadón. Ezen a meccsen nem érvényesült tehát az az általában igaz tézis, hogy az már régen rossz a Pana számára, ha a Gyémántembernek kell sok pontot dobnia.

Nem ő volt azonban a görögök legeredményesebbje, hiszen Miroslav Raduljica (25 pont, 4 lepattanó, 9/8 mezőnyből) feltartóztathatatlan volt elsősorban az első félidőben, de összességében is mindössze egy mezőnydobást hibázott, büntetőt sem rontott. Diamantidisz mellett Nick Calathes (9/3 pont, 10 gólpassz, 7 lepattanó) is tömte labdákkal a szerbet, akinek nagyban köszönhetően a szoros első negyed után félidőre 45-35-re lépett el a Pana. Fordulás után aztán Diamantidisz triplája után már 16 is volt közte, és hiába próbált meg a korábbi sikerei helyszínére visszatérő Sztratosz Perperoglu (13/9 pont), és a Raduljicához hasonlóan karriercsúcsot döntő Alex Abrines (21/9 pont) révén mindent a Barca, a nagyszerűen játszó görögök ezen a napon nem engedték kicsúszni a győzelmet a kezeik közül.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Raduljica 25, Diamantidisz 20/6, Gist 10
A Barcelona legjobb dobói: Abrines 21/9, Perperoglu 13/9, Tomic 11

 

D-csoport

Darüssafaka Dogus (török, 4-4) – Unicaja Malaga (spanyol, 6-2) 63-57

Reggie Redding (19/6 pont, 4 labdaszerzés, 3 lepattanó) és Milko Bjelica (18/3 pont, 3 lepattanó) jó játéka elég volt a Darüssafaka számára a meccs előtt még csak egy vereséggel álló, ezúttal meglehetősen indiszponált Malaga legyőzéséhez. A többiek közül ugyanis csak négyen szereztek pontot török oldalon, nem nehéz kiszámolni, hogy ők sem túl sokat, összesen 26-ot. A két vezér jelenléte azonban rengeteget számított a Darüssafakának, akik a negyedik negyedben egy 14-0-s rohammal nyerték meg a meccset, amiből Bjelica 9 egységgel vette ki a részét. Hatalmas lépés volt ez az isztambuliaknak a továbbjutás felé, akiknek a Top16-hoz elegendő egyetlen újabb győzelem, de igazából már nyerniük sem kell, ha nem kapnak ki 10 pont felett a Maccabitól a záró fordulóban.

A Darüssafaka legjobb dobói: Redding 19/6, Bjelica 18/3
A Malaga legjobb dobói: Nedovics 13/6, Jackson 11/3, Thomas 10

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):

A-csoport
Real Madrid – Fenerbahce Ülker 80-73

B-csoport
Cedevita Zagreb – Anadolu Efes 75-81
Laboral Kutxa Vitoria – Limoges CSP 92-56
Olympiakosz – EA7 Emporio Armani Milano 73-63

C-csoport
Zalgiris Kaunas – Pinar Karsiyaka 74-52

D-csoport
Dinamo Banco di Sardegna Sassari – Maccabi FOX Tel-Aviv 74-76
Brose Baskets Bamberg – CSZKA Moszkva 88-100

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus