Euroliga, én így szeretlek! - Vol.6.

Elképzelt jelenet a dallamos nevű Ethnikos Ellinorosson egyik 1987-dik évi kosárlabda edzéséről:

"...A nyakigláb kis srác immár negyedszerre passzolta szántszándékkal a játékszert az ellenfél színeiben szaladgáló játékosnak. És immár negyedszerre lopózott az ajándékba kapott bőrbogyót meggondolatlanul püfölni kezdő fiú mögé, hogy a következő pillanatban -arcán ördögien kéjes vigyorral- kivarázsolja azt egy frenetikus mozdulattal és végigrobogjon vele a gyűrűig. Edzője éles sípszóval állította meg a meccset és ellentmondást nem tűrő arccal magához parancsolta a renitens kölyköt.

- Theo, a sistergős, metaxa-gőzős Zeuszát neki! Hányszor mondjam már el neked, édes egy zabolázhatatlan gyermekem, ha nem komolyodsz meg, nem sokra viszed. Nem elég, hogy állandóan felugrásból passzolsz, mintha te lennél urambocsá' a nagy Nikosz Gallisz, még ez az őrült "nekedadomhogyelvehessem" mizéria! - fortyogott a mester.

- Na, de Jorgosz bácsi, már tessék megbocsájtani egy pillanatra. Nem azt tetszik hangoztatni lépten-nyomon, hogy egy igaz hellén kosaras kiélvezi a játék minden pillanatát? Mit csináljak, ha sokszor unom magam? - válaszolt a tíz esztendős kisfiú.

- Unod magad!!?? Te csirkefogó! Hát ez az oka annak, hogy inkább egy hátmögötti zsugával lerombolod a hirdetőtáblákat, egy parasztos kétkezes-mellső átadás helyett??!! Most pedig sipirc haza behabzsolni egy extra gyrost, lefojtva hat-hét baklavával, mert legközelebb nem tudsz edzésre jönni, ha kiadós szembe szél fúj! 

A kis Theodorosz nézett rá nagy barna szemeivel, majd megvonta a vállát, megfordult és elindult az öltöző felé, menet közben laza mozdulattal behorgolva egy csontnélkülit..."

Ha akad(t) olyan kivételes képességű, a szurkolók megkülönböztetett figyelmét kiérdemlő spíler az utóbbi évtizedben az európai kosárlabdázás nagyszínpadán, akiért akár az ellenfél csapatáért szorítva is lehetett lelkesedni, akkor az Teodorosz Papalukasz. Sajnálhatja, aki "csak" a Maccabi-s évében láthatta őt pattogtatni, még akkor is, ha ott is varázsolt egy-két komoly meccset. Titkon remélem, viszontláthatjuk még a valaha volt legjobb, nem a pontszerzésével zsenivé avanzsáló kosárlabdázót, aki lexikális példája volt a "Vezér a cserepadról" kitételnek. Ám, ha mégsem, az ő pályafutása ettől függetlenül méltán kerül be a Hallhatatlanok Csarnokába...

Berobbanva

Görögországban szépen végigment a szamárlétrán, felnőtt karrierjét az Ampelokipoi és a Defni másodosztályú csapatainál beindítva. Már ekkor sem tétlenkedett, hiszen utóbbival sikerült a feljutás az A1-be. Bedobó szerepkörben játszva volt a legjobb gólpasszadó és labdaszerző. Méltán választották az év A2-es játékosának. Kiváló ajánlólevélnek bizonyult ez a nagy múltú  Panioniosz szerződési ajánlatához. Viszont nem minden olasz edző bizonyult feltétel nélküli hívének akkoriban, hiszen Andrea Matson távozásáig nem sok szerepet kapott. Az új millennium legelső évadja azonban meghozta a lehetőséget a kiugrásra. A talján mester kiebrudálása után Slobodan Subotica vette át a vezető edzői teendőket. A marschall-botot azonnal hősünk kezébe adta, aki Georgiosz Diamantopoulosz-szal karöltve félelmetes párost alkotott. Élete legtermékenyebb évét hozta pontszerzés tekintetében, 14,3-mal mérkőzésenként. Ebben az időben a Nea Smyrni-ből a vendég játékosokat jórészt lógó orral láttak távozni...

Megcsömörlötten

'Thodoris' válogathatott az ajánlatok között. Immár stabil görög válogatottként a gigász Olimpiakosz mellett tette le a voksát. Óriási volt rajta a nyomás, hiszen csillagászati összegért vásárolta ki élő szerződéséből a piros-fehér szupercsapat. A meseszerű "triplázós" évad árnyékában (1997: bajnokság, kupa, Euroliga) csalódást keltett a Görög Kupa arany és a 3-2-re, az AEK ellen elbukott finálé. A szezon hangulatára nagyban rányomta a bélyegét az Euroliga TOP16-os köréből való sokkoló kiesés, egy hazai pályán történt Ljubljana vereség után. Hiába pályafutása legtöbb játszott perces átlaga (26,9), új kihívásra, országra vágyott, ahol igazán kibontakozhat, kiszabadulva a megszokott ritmusból és környezetből.

Usánkásan

Minden edzők legnagyobbika, Dusan "Galambász" Ivkovics madárkái elcsicseregték, hogy 'Pappas' boldogtalan és menne. Több se kellett a a szerb géniusznak, leszerződtette a vágyakozó görög hátvédet a dinasztia építésbe kezdő CSKA Moszkvához. Hősünk felpattant az első gépre, összepacsizott a reptéren válogatottbeli harcostársával, a védőspecialista Hacivrettasz-szal és csillogó szemekkel csodálkozott rá a Vörös tér csontig hatoló hidegére. Derék mediterrán emberként jelentős időre volt szüksége az orosz időjárás, életstílus és elvárások megszokásához. Ez a pályán mutatott teljesítményére is kihatással volt. Első két szezonja inkább nevezhető "korrektnek", mint remeknek. Az elvárásoknak megfelelően a honi pontvadászat aranyát besöpörték ugyan, de mind az Euroliga döntő, mind a markáns teljesítmény hiányzott még akkoriban. A későbbi "trófeahalmozó brigád" alappillérei közül pedig már akkor is ott volt a keretben a szédületes orosz-amerikai J.R. Holden, a kötött sapkaosztásra specializálódott Alekszej Szavraszenko valamint a két Szergej drusza, Monya és Panov. A harmadik Ivkovicsos idény során már fújdogált az elkövetkező évek frenetikus sikereinek előszele. Duplázás "otthon", F4 Európában, mindez 61%-os mezőnymutatóval (41% trojka), 11,3 VAL meccsenkénti 18 perc alatt...

Cárként

A 2005-2006-os szezon nagy, arany, cirkalmas cirill betűkkel vonult be az egykori szovjet katonacsapat históriás könyvébe. Az évad, mikor 35 esztendőnyi, végtelennek tűnő várakozás után a piros-fehér-kék "kommanda" Európa trónjára jutott ismételten. Ekkor már a furmányos olasz, Ettora Messina dirigált, aki nagytakarítást végezvén olyan legendás játékosokkal bővítette a rotációt, mint az ausztrál visszakéztempó mester, David Andersen, a pamutcsuklójú alaszkai bérgyilkos, Trajan Langdon, az emberbőrbe bújt pióca, David Vanterpool, a belga hivatásos takaró, Thomas van den Spiegel, a szlovén csupaszív bozótharcos, Matjaz Smodis, vagy az orosz nemesfém-nepper "csk", Zakhar Pasutyin. Közülük is kiemelkedett azonban írásom főszereplője, aki valami egészen zseniális játékkal járult hozzá a triplázáshoz (EL, Bajnokság, Kupa). A prágai négyes döntőben előbb 19 pontot rámolt a Barcelona kosarába, majd a -zsinórban harmadik győzelmére hajtó - Maccabit egy 18 pont, 7 gólpasszos előadással taszította mély depressziós állapotba. Összesen 51 indexpontot hozott össze 58 perc alatt, 18/13-as mezőnymutatóval. Csapata legeredményesebb dobójaként (miközben a szezonátlaga alulról súrolta a 9 egységet...) zárta a varázslatos hétvégét, besöpörve az MVP címet. Beválasztották az Év Euroliga Kezdő5-ösébe.

Van-e még ennél feljebb?! Van bizony!

Egyéni csúcsok idénye volt a 2007-es. 9,8 pont, 5,4 assziszt (ezzel Euroliga legjobbja), 3,2 lepattanó és 15,3 VAL/mérkőzés. Viszont ezeket rögvest elcserélte volna az Euroliga elsőségre, amelyet minden idők egyik legizgalmasabb, legkatartikusabb döntőjeként aposztrofálnak azóta is. A Zseljko Obradovics által újjáélesztett, a Batiste-Diamantidisz-Siskauskas álomtengelyre építkező Panathinaikosz 93-91-re diadalmaskodott Teó szülővárosában, Athénban. Miután a Malagát az elődöntőben kínkeservesen brusztolták le, 62 pontot összeerőlködve, "természetesen" 'Paps' komplex statisztikájára támaszkodva elsősorban (11p., 7lp., 4a., 5szl. és 22VAL) a fináléra elfogyott a címvédő. Egy, csak egy legény maradt a gáton: Papalukasz. Ha nincs a győzők sorai közt a litván sztárbedobó 30-as hatékonysági mutatója, akkor a vesztes féltől került volna ki a döntő MVP-je. Mert mi mással lehet honorálni egy 10/9-es mezőny, 6/5-ös büntető százalékkal bemutatott 23 pont - 8 gólpasszos teljesítményt??!! Vigaszdíjnak a 2006/2007-es szezon Legértékesebb Játékosa kitüntetés került a családi vitrinbe...

A frenetikus görögre felfigyeltek a tengerentúlon is. Szédítette őt a Pistons, a Bucks, a Heat, de még a Lakers-Celtics duó sem volt rest hódolatát kifejezni. Egyetlen hibát azonban elkövettek a jenkik. Kifutottak az időből. Addig addig lebegtették a mézesmadzagra fűzött ígéretcsokrokat, míg a CSKA papírra nem vetett egy 3 éves, a "javadalmazás" rovatban 10,5 millió eurót tartalmazó szerződést. Theodoros nem sokat vacillált, alákanyarította szignóját...(halkan morfondírozva: megnéztem volna, hogy a 2008-as NBA nagydöntőben elvérző LAL mire ment volna a Bostonnal, ha esetleg T.P. besegített volna Kobe-nak, irányító-igénytelen triangle, ide vagy oda...)

Hogy miért nem töltötte ki a kontraktusban kikötött terminust, nem tudhatjuk. Új célokat kergetett? Megcsömörlött a kaviártól és tzatzikire vágyott? Megrögzött álmodozó? Szektorgyújtogató fanatikusokra vágyott a teniszközönség ásítozása helyett? Mind igaz lehet. A lényeg, egy kisbetűs záradék értelmében joga volt kilépni élő szerződéséből.

Ja, majd elfelejtettem, búcsúajándékként még segített ismét elpáholni a Maccabit az Euroliga döntőben. Ekkor nem volt szüksége egyszemélyes show-ra (azt most Langdon produkálta 33-as index-vel), hiszen hat orosz kosaras is kétszámjegyű pontszámot hozott...

Rosszkor rossz helyen

Hiába a meseszerű pályafutás, ő sem kerülhette el a végzetes átokként hordozott "Nem lehetsz próféta a saját hazádban!" címkét. Az Olympiakosz megváltóként hozta haza, még a moszkvai álomfizetésre is rálicitáltak az Angelopopulousz testvérek. Ismét a szülőföldön, edzőként a nemzeti hős Jannakisz, a keretben Teodoszics, Vujcic, Burusszisz, Halperin, Printezisz és az ex-NBA-s amerikaiak, Greer, Childress és Jannero Pargo. Az örök rivális Pana azonban mind a bajnokságban, mind az Euroligában borsot tört az orruk alá. Újabb kísérlet 2009-2010-re: leírhatatlan éves apanázsért leigazolták a Denver Nuggets-et otthagyó szőnyegbombázó litvánt, Kleiza-t. A csapat viszont még mindig nem volt az igazi. A F4 elődöntőjében vérrel verítékkel (és minden idők legfurcsább "csoda alley-oop passz-botrányos homály dobás" valamijével...) kiverték a "szupertörpe" Bo McCalebb repítette Partizant, ám a fináléra jobban tették volna, ha ki sem állnak. A Barcelona példás csapatjátékot bemutatva mosta fel a párizsi parkettát a széteső, görcsös rettenetet pancsoló görögökkel. Kleiza és a Szkorcianitisz-Vujcic centerpáros kritikán aluli játékot mutatott, így hiába volt jó (bár nem kiváló...) Papaloukasz a maga 6/6 dupla, 3 gólpassz, 13 VAL-jával ez még a tisztes helytállásra sem volt elég. A bajnokságban ismét bukta a zöldektől, pedig a hazai pálya előnye náluk volt. Örökre emlékezetes marad az a kép, ahogy Teo próbálja csitítgatni a végletekig elkeseredett piros-fehér szurkolói(??) hordát, amely harci övezetté amortizálta le a Béke és Barátság Arénát a döntő negyedik meccsén. (A háttérben lobogott a műanyag székekből rakott tábortűz, a petárdák másodpercenként csapódtak be! Még jó, hogy napalmot nehéz bomberdzsekiben becsempészni...)

Krőzus királynak sem vált volna szégyenére az a fényűzés, amit az Olympiakosz folytatott. Nem volt megállás. A "Ha már lúd, legyen embertelenül dagadt" elvet követve még tovább lazították a feneketlen pénzeszsák száját. Rendhagyó módon következzen azok listája, akik általában NEM kerültek be a 12-es keretbe akkoriban: Mavrokefalidesz, Vaszilopulosz, Erceg és Matt Nielsen. Ismét Ivkovics mágushoz fordult a vezérkar, hátha képes lesz nyerő gárdává gyúrni az egók gyülekezetét. Még leírni is hátborzongató, hogy akadt mikor egyszerre tapsikolt a labdáért Teodoszics, Szpannulisz, Lucas és hősünk. Ennyi dudás (stílszerűen tsabouna-művész) még egy akkora csárdában sem férhetett el. Pedig a három győzelemig tartó rájátszás párharcig magabiztosan masíroztak a görög legények. Az ellenfél a Montepaschi Siena volt. 89-41-es, máig megdönthetetlen rekordkülönbségű playoff mészárlásnak bizonyuló nyitó meccsel kezdődött. Az olaszok csapatszinten -2 indexet "hoztak össze". Minden szakértő egyetértett abban, az összeálló, felpörgő Olympiakosz elsöpri a McCalebb-et sérülés miatt elvesztő olasz bajnokot. Tévedtek. Mert onnantól fogva egy teljesen más párharc kezdődött. A rutinos és kellően büszke Siena keret iszonyatosan felszívta magát - Hairston, K. Lavrinovic és a hamvaiból feléledő Jarics vezetésével- három sima győzelemmel penderítette ki atomjaira hulló ellenfelét a sorozatból. 

Papaloukasz hozzá méltatlan, mínusz hármas mutatóval zárta le pireuszi Euroliga kalandozását. Ekkor úgy tűnt ez volt a hattyúdal, de David Blatt másképp vélekedett. Bár ne tette volna...

Eltévedve

A helyi ikon, Derrick Sharp visszavonulása után szüksége volt az izraeli örökös bajnoknak egy mentorra, akik példát mutat és tartást ad a fiataloknak. Ez így szépen hangzott, ám könnyfacsaró volt Teodoroszt ennyire elveszetten, a szezon java részében a padon csücsülve szenvedni látni. Írd és mondd 9,6 perc jutott neki, holott ennél többre vágyott és lett volna benne. Szép, szép a bajnoki, kupa és Adria Liga elsőség, de ő Euroliga négyes döntőért jött a Maccabihoz. A csoportkör első két meccsén, még 24 perceket tölthetett a pályán, amit 13 pontos és 16 VAL-os átlag teljesítménnyel hálált meg. Ám, ahogy az NBA lockout miatt itt haknizó Jordan Farmar elkapta a fonalat, drasztikus jegelés következett. Aztán decemberben Farmar visszament, érkezett Demond Mallett. Az apró termetű amerikai megközelítőleg sem tudta azt hozni, amit vártak tőle, ezért a TOP16-ból való továbbjutásról döntő, Zalgiris elleni élet-halál derbin, 17 pontos hátránynál kényszerűségből leporolták a már lelassult, kicsit rozsdás varázslót, aki egy betyáros 7 pont-7 gólpasszos egyéni vállalással vezette 70-66-os sikerre övéit. Mint aki jól végezte dolgát, Blatt visszarakta a sufniba, hogy lelkes szemlélődőnként asszisztálhasson a Pana 3-2-es továbbjutásához a Final Four-ba...

Bár a rovatom témája az Euroliga köré épül, úgy gondolom, zárásként nem maradhatnak ki 'Mr. Számítógép' válogatottbeli sikerei és egyéb rekordjai sem:

- Európa bajnoki arany 2005-ben, 18 esztendővel Görögország addigi egyetlen sikere után, a döntőben a Dirk Nowitzki vezette Németország ellen. A fináléban 22 pont és tagság az EB Álomcsapatában

- Felejthetetlen diadal a 2006-os VB-n, mikor az elődöntőben megállították a favorit USA csapatát. A 101-95-ös győzelem alkalmával 12 gólpassz, 8 pont és 5 lepattanó érkezett tőle. A vége ezüstérem és VB Álomcsapat tagság.

- Az Év Európai Kosárlabdázója 2006.

- A legtöbb gólpassz és szerzett labda az Euroliga történetében: 938 és 327.

Meg nem erősített hírek szerint Minden Idők Legjobb európai "cserejátékosa" továbbra sem tett le arról, hogy visszatérjen és a rájátszás csatározásaiban számolatlanul osztogassa védjegyeként aposztrofált felugrásos átadásait... 

Bár így lenne...majd ezt kérem a Mikulástól!





















Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus