Euroliga: Ezúttal nem bírt a bajnokkal a Baskonia

Shved extrájával visszatért a győzelem útjára a Himki, McCollum feltámadása meghozta az első hazai győzelmet az Efesnek, a Maccabi visszaverte a Zalgiris nagy rohamát, a mégis Szpanulisz nélkül felálló Olympiakosz megőrizte vezető helyét a tabellán, a Baskonia-Fener derbi pedig ezúttal is sima volt, ám most a címvédő oktatott a jó formában lévő csapatok csatáján.

Alapszakasz, 10. forduló

Himki Moszkva (orosz, 6-4) – Brose Bamberg (német, 5-5) 82-73

Egy nagyon sokáig szoros és kiegyenlített meccset játszott egymással a Himki Moszkva és a Bamberg, amelyet végül az egyéni teljesítmények közti különbség, elsősorban Alexej Shved (26/12 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) szenzációs dobásai döntöttek el az oroszok javára, így a két csapat közül ők tudtak előrébb lépni a tabellán. Thomas Robinson kidőlésével az egész meccset igazi center nélkül játszotta le a Himki, lényegében öt egyforma magas emberrel, de ez sem zavarta meg őket. Egy nagy visszatérője is volt ugyanis a moszkvaiaknak, hiszen a nyári visszaigazolása óta először lépett pályára az idén Tyler Honeycutt (7 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), aki a padról beszállva rögtön hatalmas pluszt adott csapatának védekezésben és támadásban egyaránt.

A meccs tehát az első három negyedben végig roppant szoros volt, és bár szinte végig a Himkinél volt az előny, a Baskonia folyamatosan ott loholt a nyakukon néhány pontos hátrányban. A negyedik negyed elején, 62-59 után aztán jött Shved, aki csak a negyedik játékrészben 11 pontot, közte három triplát emelt be, és a harmadik, Hickmanről eleresztett távoli bombája után kialakult a meccsen a legnagyobb különbség (78-66), innen már nem volt visszaút a Bambergnek. A hazaiaknál Shved és Honeycutt mellett Anthony Gill (14/6 pont, 5 lepattanó), James Anderson (12/3 pont, 4 gólpassz) és Malcolm Thomas (10 pont, 4 lepattanó) voltak az alapemberek, míg a németeknél újra csak Ricky Hickman (21/12 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) volt a vezér, de rajta kívül Bryce Taylor (14/12 pont, 6 lepattanó), Daniel Hackett (13/3 pont) és Dorell Wright (13 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) is sokat hozzátett a csapat eredményességéhez.

A Himki Moszkva legjobb dobói: Shved 26/12, Gill 14/6, Anderson 12/3, Thomas 10
A Bamberg legjobb dobói: Hickman 21/12, Taylor 14/12, Hackett 13/3, Wright 13

 

Anadolu Efes (török, 3-7) – AX Armani Exchange Milano (olasz, 3-7) 73-68

A játék színvonala ugyan nem verdeste az eget a két alsóházi csapat, az Efes és a Milano összecsapásán, ám az izgalmakra igazán nem lehetett panasz, hiszen csak az utolsó percben dőlt a találkozó a törökök javára. Az Efes ezzel szezonbeli első hazai győzelmét aratta, tíz fordulót kellett várni, hogy ők is megörvendeztessék közönségüket egy sikerrel. Ezt lényegében két embernek, Vladimir Stimacnak (19 pont, 10 lepattanó) és Errick McCollumnak (15/6 pont) köszönhetik, az ő extrájuk nélkül most sem jött volna össze a győzelem. A kosárlabdában azonban nincsen „ha”, így a végig nagyot játszó Stimac nevéhez fűződött a végül meccsnyerőnek bizonyuló dobás, aminek lehetőségét a hamvaiból feléledő McCollum feljavulása teremtette meg. Az amerikai irányító ugyanis a harmadik negyed utolsó percében még pont nélkül állt, ezt követően szerezte meg első kosarát, amihez a záró játékrészben még további 13 egységet hozzátett. Ezzel együtt is teljes káoszt hozott a végjáték, amiből a törökök jöttek ki győztesen végül, hiszen 67-67 után a Milano (majdnem) hőse, Vladimir Micov (15/6 pont, 5 gólpassz, 3 lepattanó) csak az egyik büntetőjét dobta be, az ellentámadásból pedig Stimac egy szép leválás után megcsinált egy 2+1-es játékot. Az olaszoknak volt még egy lövése, ám McCollum kiváló ütemben ugrott fel és blokkolta Jerrells dobását, így a legvégén az épp a Milanótól átigazolt Zoran Dragic (12/6 pont, 3 lepattanó) triplája már nem osztott vagy szorzott, behúzta a győzelmet az Efes.

Az Efes legjobb dobói: Stimac 19, McCollum 15/6, Dragic 12/6
A Milano legjobb dobói: Micov, Theodore 15/6-15/6, Gudaitis 11

 

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 6-4) – Zalgiris Kaunas (litván, 5-5) 81-74

Ahogy a Himki és a Bamberg, úgy a Maccabi és a Zalgiris csatáját is a hazai csapat nyerte meg a meccs előtt egyaránt 5-4-gyel álló gárdák közül, ráadásul a végeredmény is szinte hajszálpontosan ugyanannyi lett. Az izraeliek győzelme egyébként teljesen megérdemelt, végig kézben tartották a mérkőzést, és a hajrában visszaverték a mindent egy lapra feltevő Zalgiris utolsó nagy rohamát is. A Maccabi ugyanis már 17 ponttal is vezetett a nagyszünet után, és még a záró felvonásnak is 65-51-es állásról futottak neki a csapatok. A litvánok azonban szokásukhoz híven ezúttal sem adták fel, 10-0-lal nyitották a negyedik negyedet, és Arturas Milaknis (19/15 pont) négy triplát is a helyére küldött ebben a játékrészben, így egy csapásra szorossá vált a meccs. A Maccabi azonban újítani tudott, és elsősorban a Jackson-Bolden duónak köszönhetően nem történt fordítás.

Az izraeliek remekül dobták a triplákat ezen a mérkőzésen (18/10, 56%), míg a Zalgirisben csak ketten, Milaknis és Kevin Pangos (10/6 pont, 6 gólpassz, 3 lepattanó) találtak be távolról, ami kevésnek bizonyult az újabb idegenbeli bravúrhoz a csapatszinten begyűjtött 17 támadólepattanó ellenére is. Nagyon érdekesen oszlottak el egyébként a terhek a Maccabinál, ugyanis a pontok nagy részét a kicsik, így Norris Cole 26/12 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és Pierre Jackson (12/3 pont, 6 gólpassz) dobták, a centerek viszont hatalmasat melóztak, Jonah Bolden (6/3 pont, 10 lepattanó, 5 labdaszerzés, 4 blokk, 4 gólpassz) például mindössze 6 dobott ponttal ért el 22-es indexmutatót, de mellette Art Parakhoszki (9 pont, 4 lepattanó, 2 blokk) és Alex Tyus (9 pont, 3 blokk) sem tétlenkedett, hárman együtt 9 sapkát osztottak ki.

A Maccabi legjobb dobói: Cole 26/12, Jackson 12/3
A Zalgiris legjobb dobói: Milaknis 19/15, Pangos 12/6, Jankunas 11

 

Valencia Basket (spanyol, 3-7) – Olympiakosz (görög, 8-2) 64-72

Mivel a Valencia-Olympiakosz mérkőzés végeredményében nem született meglepetés, így a találkozóhoz kapcsolódó legérdekesebb hír talán az, hogy Vaszilisz Szpanulisz térdének állapotában visszaesést tapasztaltak a meccs előtti utolsó edzéseken, akinek így meghiúsult a tervezett debütálása, erre legalább egy hetet még várni kell. Erick Green (26/9 pont) hiába szórta meg alaposan tavalyi csapatát, illetve Tibor Pleiss (14 pont, 8 lepattanó, 4 blokk) újabb stabil palánk alatti performansza is csak arra volt elég, hogy a Valencia látótávolságon belül tartsa magát az este folyamán. Az immár sorozatban hatodszor kapituláló spanyolok ugyanis egyetlen másodpercig sem vezettek a mérkőzésen, a lepattanócsatát 42-29-re megnyerő, ezúttal is elsőrangúan védekező Olympiakosz abszolút uralta a találkozót. A görögök a második negyedben egy 12-0-s rohamnak köszönhetően húztak el 19-20-ról 19-32-re, és ezzel nagy nyomást helyeztek ellenfelükre, akik innentől kezdve végig futhattak az eredmény után, az erejüket a folyamatos kapaszkodás emésztette fel. A pireusziak legeredményesebbje ezúttal 13 ponttal Kosztasz Papanikolau (13/9 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) lett, Janis Strelnieks (12/6 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) hozta a mostanában megszokott megbízható teljesítményt, Jorgosz Printezisz (12 pont, 14 lepattanó) pedig egészen pocsék dobószázaléka (18/6, 33%) ellenére is kiemelkedett masszív dupla-duplájával.

A Valencia legjobb dobói: Green 26/9, Pleiss 14
Az Olympiakosz legjobb dobói: Papanikolau 13/9, Printezisz 12, Strelnieks 12/6

 

Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 4-6) – Fenerbahce Dogus (török, 7-3) 69-83

Elmaradt a várt nagy csata a két pazar formában lévő csapat, a Baskonia és a Fenerbahce között, és ahogy az előző években jó párszor, úgy most is sima meccset játszottak a csapatok Vitoriában, csak ezúttal éppenséggel a törökök brillíroztak. Pedig nem így indult a meccs, a baszkok jó dobóformában indították a találkozót, így az első negyedet 25-15-re nyerték meg, úgy tűnt, hogy ismét gondja lehet a Fenernek a Fernando Buesában. Ez azonban nem így lett, a címvédőt innentől kezdve egészen a lefújásig a jó védekezés és az okos támadójáték jellemezte, ez hozta meg számukra az újabb győzelmet. Az első negyed 25 egysége után a Baskonia a maradék 30 percben már csak 44 pontra volt képes, a Fenerben pedig a kiválóan kezdő centerpáros, Jan Vesely (10 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó, 3 blokk) és Ahmet Düverioglu (8 pont) mellé szépen javultak fel a többiek is. Elsősorban a két irányító, Kosztasz Szlukasz (14/3 pont, 6 gólpassz, 3 lepattanó) és Brad Wanamaker (11/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), de James Nunnally (16/6 pont, 3 lepattanó) és Luigi Datome (12/6 pont, 5 lepattanó) is elkapták a fonalat, így megállíthatatlanná vált a törökök gépezete, amely szépen fokozatosan bedarálta a baszkokat, nem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg a találkozót.

A Baskonia legjobb dobói: Shengelia 13, Timma, Huertas 10/6-10/6, Beaubois 10
A Fenerbahce legjobb dobói: Nunnally 16/6, Szlukasz 14/3, Datome 12/6, Wanamaker 11/3, Melli 10/3, Vesely 10

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus