Euroliga: Hangáék is elkezdik a playoffot a Pana ellen

A nagy lehetőség előtt álló Laboral Diamantidiszék elleni első meccsét, illetve a Loko-Barca párharc nyitányát is élőben követhetjük a TV-ben.

Negyeddöntő, 1. mérkőzések
    
Lokomotiv Kubany (orosz) – FC Barcelona Lassa (spanyol) (19.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Nagyon érdekes párharcra van kilátás az Euroligában története első playoff-meccsére készülő Lokomotiv Kubany és az ezen a szinten is rutinos Barcelona között. A két csapat már az alapszakaszban is találkozott egymással, ott szoros meccseken mindkétszer a hazai pályán szereplő alakulat nyert. Érdekesség, hogy az utolsó fordulóban egymás ellen dőlt el, hogy melyikük végez a csoport élén, és mivel a Loko nyert, ezért a Barca a Top16-ban a pokolian erős F-csoportba kapott besorolást, míg az oroszok a könnyebb ágra kerültek. Most ismét egymás útjába kerültek a felek, és eldönthetik, hogy melyikük a jobb. Két elit védelem néz majd farkasszemet egymással, a Barcát már jól ismerhetjük erről az oldaláról, a Loko pedig konkrétan a legjobb ebben a mutatóban, hiszen mindenkinél kevesebb, mindössze 69.2 átlagpontot engedélyeznek ellenfeleiknek mérkőzésenként. Az első meccs és az egész párharc kulcsa Malcolm Delaney személye lehet, ha az oroszok vezérét ki tudja kapcsolni a Barca, úgy elvehetik a Loko pályaelőnyét és egy év szünet után ismét bejuthatnak a Final Fourba a katalánok.

 

Laboral Kutxa Vitoria (spanyol) – Panathinaikosz (görög) (20.45, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Nagyon nagy lehetőség előtt áll Hanga Ádám és a Laboral Kutxa, hiszen az eddigi nagyszerű európai kupaidényük mintegy megkoronázásaként pályaelőnyből harcolhatják ki a berlini Final Fourba jutást a baszkok. Ehhez azonban egy igencsak keménynek ígérkező sorozatban kellene legyőzniük Ádáméknak az érzelmileg is plusz töltéssel bíró Panathinaikoszt. A Top16 második felére nagyon összeállt, Elliott Williamsszel felturbózott Panában ugyanis minden bizonnyal utolsó meccseit játssza a nemrégiben hivatalosan is legendává avatott Dimitrisz Diamantidisz, a klub ikonja pedig mindennél jobban szeretné egy újabb négyesdöntővel lezárni veretes karrierjét.

A Laborlat sem kell félteni azonban, Hangáék eddig az összes velük szembe kerülő sztárcsapatot legyőzték már. Hazai pályán egyébként is félelmetes a Laboral, a 12 otthoni csoportmeccsüket 11-1-es mérleggel hozták le, csak az Olympiakosz tudott egyszer győztesen távozni a Fernando Buesa Arenából. Arra pedig Perasovic mester és az egyik MVP-kandidáns, a rutinos Joannisz Buruszisz a garancia, hogy fejben továbbra is rendben lesz a vitoriai gárda, már csak az utóbbi időben helyenként botrányosan teljesítő Darius Adamset kellene felrázniuk valahogy. Ami Hangát illeti, a Laboral egyik pontfelelőse, Fabien Causeur hátproblémái miatt továbbra is maródi, így honfitársunkra a remek védekezése mellett várhatóan az átlagosnál nagyobb szerep hárulhat támadóoldalon is, amit Ádám remélhetőleg ugyancsak magas szinten old majd meg.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

Tegnapi eredmények (ezekről ITT olvashattok):

CSZKA Moszkva – Crvena Zvezda Telekom 84-74
Fenerbahce Ülker – Real Madrid 75-69

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus