Euroliga: Hangáék Isztambulban, plusz két szuperrangadó

Hanga Ádám és a Baskonia számára ma (is) nagyon kellene a győzelem a Galata otthonában, különben nehéz helyzetből indulhat számukra a rájátszás. A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt meccse azonban nem ez a találkozó lesz, hiszen Real-Fener és Pana-CSZKA csúcsderbiket is rendeznek ma.

Alapszakasz, 29. forduló

Galatasaray Odeabank (török, 10-18) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 16-12) (19.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

Az utolsó előtti alapszakasz-forduló pénteki játéknapjának (egyik) nyitómeccsét játsszák ma Hanga Ádámék a Galatasaray otthonában. A Baskonia a múlt héten óriási esélyt hagyott kihasználatlanul, a Panathinaikosz legyőzésével ugyanis a negyedik helyre léphettek volna fel a vitoriaiak. Erre azonban halovány esélyük sem volt, miután az első negyedben 24-6 arányban robogtak át rajtuk a görögök, és ezzel lényegében el is dőlt a találkozó. Így most a hetedik helyen szerénykednek Hangáék, és ha ez így marad, úgy a Real Madrid – CSZKA Moszkva duó valamelyikével játszhatnak majd pályahátrányból a playoffban, egyik sem túl hálás feladat. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, ma így vagy úgy, de mindenképpen nyerniük kell a baszkoknak a Galata ellen. A törökök azonban hiába foglaltak helyet tartósan a tabella második felében az egész szezonon át, a végére szépen rendezték soraikat és roppant veszélyes ellenfélnek számítanak az Abdi Ipekci Arenában. Az itt lejátszott utolsó öt meccsükből ugyanis négyet megnyertek, és a legyőzött ellenfelek között volt például a listavezető Real Madrid is.

Zalgiris Kaunas (litván, 13-15) – EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 7-21) (19.00)

Azt követően, hogy nem sikerült bejutnia a Zalgirisnek a rájátszásba, a litvánok ma a Milano ellen búcsúzhatnak el saját közönségüktől erre az Euroliga-idényre. A kosárlabdáért és a csapatukért élő-haló kaunasi szurkolók mindig különleges szerepet töltenek be a Zalgiris életében, és ez idén sem volt máshogy, így Jankunasék garantáltan mindent meg fognak tenni, hogy méltó módon köszönjék meg a kitartó támogatást. A Milano személyében ideális ellenfél érkezik vendégségbe egy esetleges gálához, az olaszok ugyanis lassan emberemlékezet óta, egészen pontosan októbertől nem nyertek idegenben, és a védekezés különösen nagy nehézséget okoz nekik, többször is 90 pont felett kaptak az utóbbi mérkőzéseik során.

Crvena Zvezda mts (szerb, 15-13) – UNICS Kazany (orosz, 7-21) (19.00)

A Darüssafaka tegnapi, hosszabbításos győzelmével eldőlt, hogy a Crvena Zvezda számára tét nélküli lesz a Kazany elleni találkozó, hiszen a szerbeknek a playoffba jutáshoz mindenképpen nyerniük kell jövő héten Isztambulban a Dogus ellen. Hazai pályán ugyanis még a x. fordulóban kikapott a Zvezda a törököktől, így ha ez ismét megtörténik jövő héten, úgy jobb egymás elleni eredménye miatt a Darüssafaka lesz ott a rájátszásban, hiába nyer ma a Radonjics-legénység. Ahogy a Zalgirisnek, úgy a Zvezdának is jó alkalom lehet ez a tét nélküli meccs tehát fanatikus közönsége kiszolgálásához, bár ők azért még bízhatnak benne, hogy nem utoljára látják kedvenceiket a belgrádi katlanban. A szerbek egyébként nincsenek könnyű helyzetben, hiszen az egész éves pazar Euroliga-idényük ellenére lehet, hogy mégsem tudják kivívni tehát a rájátszásba jutást, mindezzel párhuzamosan pedig az Adria Ligában is játsszák már az elődöntőt, ahol 1-1-re állnak és készülnek a mindent eldöntő meccsre a Buducsnoszt ellen. Ilyen körülmények között aligha van nagy motivációjuk ehhez a mai, Kazany elleni fellépéshez, amit azonban így is illene megnyerniük a zsinórban már 11 vereségnél tartó tatárok ellen.

Panathinaikosz Superfoods (görög, 17-11) – CSZKA Moszkva (orosz, 21-7) (20.45)

Igazi csemegére van kilátás a Panathinaikosz és a CSZKA Moszkva összecsapásán, hiszen a negyedik helyre hajtó görögök a legrosszabb esetben is második helyen végző címvédőt fogadják. Igazi erőfelmérő és visszaigazolást adó mérkőzés lesz tehát ez mindkét fél számára, érdekes lesz látni, hogy a liga egyik legjobb védelme meg tudja-e fékezni az egyik legkreatívabb támadósort, vagy hogy a már-már művészien támadó moszkvaiak keménységben is felveszik-e a versenyt a liga egyik legfizikálisabb csapatával. A Pana számára mindenesetre igen nagy lehetőséget rejt ez a játéknap, hiszen ha be tudnák húzni a rangadót, és a Real is két vállra fektetné a Fenerbahcét, úgy az athéniak meccselőnyben lennének riválisaikkal szemben a még pályaelőnyt biztosító negyedik pozícióban. A Pana a múlt héten Hangáék vendégeként már megmutatta, hogy milyen remekül képes játszani egy sorsdöntő rangadón, és ha ezt most ismét megmutatnák egy még erősebb ellenféllel szemben, úgy komoly Final Four aspiránsként tekinthetnénk Gistékre.

Real Madrid (spanyol, 21-7) – Fenerbahce (török, 17-11) (21.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

A Pana-CSZKA derbi mellett egy másik hatalmas rangadót is rendeznek ma, hiszen a szintén Final Four-várományos szupercsapatok csatáján a Real Madrid a Fenerbahcét fogadja. A tavaly címvédőként szereplő spanyolokat a negyeddöntőben már-már megalázóan simán, 3-0-ra söpörte ki a Fener, amiért most törleszthetnek valamelyest a Laso-tanítványok. Ha ugyanis most nyernének a madridiak, úgy azon túl, hogy megtartanák vezető helyüket, nagy riválisukat is letaszíthatnák a negyedik helyről. Ez a revanson túl már csak azért sem lenne mindegy a Realnak, mert így egy lépéssel távolabb löknék a törököket az isztambuli Final Fourtól, ahol házigazdaként játszhatnának Veselyék. A Fener egyébként nemcsak bukhat, hanem nagyot is nyerhet ma, hiszen bebiztosíthatják negyedik helyüket, ehhez „csupán” győzniük kell és szurkolniuk a Baskonia és a Pana vereségéért. A reálisabb forgatókönyv persze nem ez utóbbi, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a törökök az elmúlt négy meccsükből hármat elveszítettek, míg a Real sorozatban 11. hazai győzelmére készül. Jó hír viszont a Fener számára, hogy nemcsak az Efes ellen a múlt héten a második félidőben sérülése ellenére váratlanul és hősiesen beszálló Bogdan Bogdanovics, hanem minden bizonnyal Kosztasz Szlukasz is újra Obradovics mester rendelkezésére állhat, azaz szépen lassan teljes kerettel állhat fel az egész szezonban sérülésektől gyötört tavalyi döntős.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Anadolu Efes – Olympiakosz 77-69
Brose Baskets Bamberg – Darüssafaka Dogus 97-99 h.u.
FC Barcelona Lassa – Maccabi FOX Tel-Aviv 76-71

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus