Euroliga: Hangáék utolsó alapszakasz-meccse jön ma

Hanga Ádámék számára az ötödik hely a tét az alapszakasz utolsó fordulójában, ahol a Baskonia favoritként fogadja a Zalgirist. A negyedik és a nyolcadik helyek között még szinte bármilyen sorrend elképzelhető, az utolsó pályaelőnyt jelentő pozíció sorsa a Tel-Avivban szintén ma pályára lépő Panathinaikosz kezében van, míg a fordulót a Barcelona ellen nyitó Fenerbahcéval még minden megtörténhet.

Alapszakasz, 30. forduló

Fenerbahce (török, 17-12) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 12-17) (19.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Az alapszakasz utolsó fordulójában dől el a negyedik és a nyolcadik közti helyek sorsa, és ezek közül a sokáig biztos negyediknek tűnő Fenerbahce elméletileg még bármelyiken végezhet. Ráadásul a törökök számolgatni sem tudnak, hiszen ők nyitják a fordulót a Barcelona elleni mérkőzésükkel. A törökök számára a legjobb forgatókönyv, azaz a negyedik, még pályaelőnyt biztosító hely megszerzése akkor valósulhat meg, ha legyőzik a katalánokat, és emellett még a Pana, a Baskonia és az Efes is egyaránt kikap a soros meccsén. A tavalyi döntős sorsa tehát egyáltalán nem a saját kezében van, és nem is valószínű, hogy a csillagok ily szerencsés együttállása is megvalósul számukra a záró körben. Ugyanilyen valószínűtlen ugyanakkor az is, hogy a nyolcadik helyig csússzanak, a realitás sokkal inkább a hatodik-hetedik helyek valamelyike lehet a számukra, ám az is a CSZKA Moszkvát vagy az Olympiakoszt jelentené nekik ellenfélként a rájátszásban. A Fenernek egyelőre azonban nem kell foglalkoznia semmi mással, minthogy valahogy behúzza ezt az összecsapást, ami a jelenlegi formájukat elnézve egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. A sérülésektől is tizedelt Dixonék ugyanis a legutóbbi három fellépésüket egyaránt elveszítették – ezért is állnak így, ahogy – és az utolsó kilenc fellépésükön mindössze egyszer dobtak 80 pont fölött.

Brose Baskets Bamberg (német, 10-19) – Galatasaray Odeabank (török, 10-19) (20.00)

A játéknap egyetlen olyan találkozója lesz a Bamberg-Galatasaray csata, melynek igazi tétje már nincs, a két egyaránt 10-19-cel álló csapat mindössze azt dönti el egymás közt, hogy melyikük végez előrébb az alsóházban. A Bamberg hazai pályán ebben a szezonban mindenki számára komoly fejtörést okozott, ám a németek megmaradtak a nagyot küzdő, szimpatikus vesztes szerepkörben, hiszen például az utolsó öt otthoni meccsüket egyaránt elveszítették. Ahogy ezeken a találkozókon, úgy az egész idényben hiányzott nekik az a plusz, ami az igazi nagycsapatok ismérve, és ami az ilyen győzelmek behúzásához szükséges, a legutóbbi, Darüssafaka elleni hosszabbításos vereségük pedig tökéletesen szimbolizálta az egész éves teljesítményüket. A bambergi közönség mindemellett végig nagyon lelkesen és kitartóan állt ki kedvencei mellett, amit most búcsúzóul meghálálhat a német bajnok.

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 10-19) – Panathinaikosz Superfoods (görög, 18-11) (20.05)

A negyedik helyre hajtó csapatok közül a meccselőnyben lévő Panathinaikosz az, akinek teljes mértékben a saját kezében van a sorsa, a Maccabi legyőzésével ugyanis mindenképpen pályaelőnyből kezdhetik majd a playoffot a Zöldek. A Pana egy esetleges vereséggel is jó eséllyel a negyedik pozícióban maradna, erre azonban alighanem gondolni sem akarnak a görögök, akiknek csak a győzelem lebeg a szemük előtt az izraeli fellépésükkel kapcsolatban. Az athéni alakulat formaidőzítése egyébként a lehető legjobban sikerült, az utolsó négy meccsüket ugyanis egyaránt megnyerték, többek között olyan kőkemény ellenfelekkel szemben, mint a Real, a CSZKA és idegenben a Baskonia. A Pana tehát készen áll a playoffra, a gárda kiváló márciusi menetelésének elismeréseként pedig a csapat vezérét, Chris Singletont meg is választották a liga elöljárói a hónap MVP-jének. Minden Calathesék mellett szól tehát ezen a mai összecsapáson is, ám vigyázniuk azért nem árt, hiszen a Maccabinak jól áll ez a tét nélkül játszó szerep, az izraeliek nyerni tudtak például a Fener vendégeként is – aminek a Pana nagyban köszönheti jelenlegi kényelmes helyzetét – és most a tel-aviviak akár egy másik nagycsapattal is kibabrálhatnak.

Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 17-12) – Zalgiris Kaunas (litván, 13-16) (21.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Hanga Ádám és a Baskonia a Zalgiris ellen fejezi be a liga történetének első teljes, kétkörös alapszakaszát, ahol természetesen ismét csak nagyon kellene a győzelem az Alonso-tanítványoknak. A Baskonia már matematikailag sem végezhet a negyedik helyen (a Pana elleni két veresége miatt), azaz mindenképpen pályahátrányból kezdik majd két hét múlva a rájátszást. Az viszont korántsem mindegy, hogy ki ellen, természetesen könnyű ellenfél ebben a szakaszban már nincs, ám ahogy az összes többi csapatnál, úgy náluk is nyilván prioritást élvez, hogy az első két helyen álló nagyágyút, azaz a Realt és a CSZKA-t elkerüljék. Ehhez egy győzelem a litvánok ellen minden bizonnyal elég is lehet nekik, Hangáék esetében a legvalószínűbb forgatókönyv az ötödik hely megszerzése, hiszen ahogy a Panánál rosszabbak, úgy az oda-vissza legyőzött Fenernél jobbak a baszkok, így egy esetleges kettes és hármas holtverseny is nekik kedvez, amiben ők és a törökök is benne vannak. A Baskonia számára tehát csak a győzelem elfogadható, amire jó esélyük is mutatkozik a kaunasiak ellen, akik a múlt héten például a Milano ellen szenvedtek vereséget utolsó hazai meccsükön. A Zalgiris mindemellett tipikus Tippmix-gyilkos csapat volt az egész szezonban, a meccseik nagy részét akkor nyerték meg, mikor nem sokan számítottak rá, mindemellett belefutottak néhány teljesen váratlan vereségbe is, lásd épp az előző fordulóban.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus