Euroliga: Hangáékra a lehető legkeményebb feladat vár ma

Hanga és a Baskonia hatalmas kihívás előtt áll a címvédő és listavezető, ám De Colo nélkül felálló CSZKA Moszkva otthonában. A Barca és a Pana két török csapat, a Galata és a Darüssafaka ellen igyekszik javítani múlt heti fiaskói után. Mindhárom meccs élőben a DIGI Sporton!

Alapszakasz, 9. forduló

CSZKA Moszkva (orosz, 7-1) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 5-3) (18.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

Hanga Ádámra és a Baskoniára nagyon komoly, a létező talán legnagyobb erőpróba vár ma, hiszen az odahaza már 14 meccse veretlen címvédő CSZKA Moszkvához látogatnak a baszkok. A tavalyi Final Four két résztvevőjének az összecsapása lesz ez, Berlinben azonban nem találkoztak a felek. Nem úgy a Top16-ban, az ott lejátszott moszkvai összecsapás pedig rendkívül emlékezetes lehet Hanga számára, hiszen honfitársunk ott állította be máig is érvényben lévő karriercsúcsait 19 ponttal és 30-as indexmutatóval. Azt a találkozót a CSZKA nyerte, és most is ezt jósolja a papírforma, ám a Baskonia számára nagy lehetőséget jelent, hogy a regnáló MVP, Nando De Colo hetekre kidőlt, így ezen az összecsapáson sem segítheti a moszkvaiakat. A Baskonia a topcsapatok közül már a Realt és a Fenerbahcét is elkapta eddig, és ha az azokon a meccseken mutatott játékukat tudják nyújtani, úgy ezúttal is esélyük lehet a sikerre.

Galatasaray Odeabank (török, 2-6) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 4-4) (18.00, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

A Barcelona hatalmas csalódást okozott a múlt héten szurkolói és minden bizonnyal önmaga számára is, hiszen a sérülésektől is sújtott katalánok még a 65 pontot sem érték el egyik Euroliga-meccsükön sem. Előbb az Olympiakosz otthonában dobtak klubrekordot jelentően alacsony, 52 pontot, majd odahaza az El Clásicón a Real alázta meg őket egy híján 40 pontos különbséggel. Ezeket a kudarcokat követően egyből a liga leggyengébben támadó csapata lett a Barca (71.3 átlagpont), akik érdekes módon most a legtöbb pontot engedélyező csapat (92.5 átlagpont), a Galatasaray vendégei lesznek. Érdekes lesz látni, hogy melyik csapat tud majd javítani ezen a nem éppen dicsőséges statisztikáján, a két gárda formáját elnézve viszont egyáltalán nem lepődnénk meg egy esetleges hazai győzelmen sem, hiába áll mindössze két győzelemmel az Ataman-legénység.

Panathinaikosz Superfoods (görög, 4-4) – Darüssafaka Dogus (török, 5-3) (20.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Két roppant fájó vereséget szenvedett el a múlt heti dupla forduló során a Panathinaikosz, hiszen Madridban és az Olympiakosz elleni örökrangadón is egy labdán múlt a görögök sikere, ám végül mindkét végjátékot elbukták. Ám még ezeknél a vereségeknél is fájóbb lehet számukra a komoly sérülést szenvedett James Gist kiesése, akit hónapokra elvesztett a Pana. A héten már gondoskodtak is a rugólábú amerikai pótlásáról Athénban, leigazolva azt a Kenny Gabrielt, aki a Karsiyaka török bajnokságot megnyerő csapatának alapembere volt, és tavaly az izmiri színekben már szerepelt az Euroligában. Vagy így vagy úgy, de nagyon kellene a győzelem a Panának a Darüssafaka ellen, ez azonban aligha lesz egyszerű számukra. A mezőny másik legtöbb triplát bedobó csapata érkezik ugyanis az OAKA-ba, mindketten 10-10 sikeres hármast értékesítenek átlagban. A törököknek egyébként is nagyon jól megy az otthonuktól távol, három győzelmük mellett csak a szintén isztambuli Galata pályáján kaptak ki eddig „idegenben”.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Anadolu Efes – Crvena Zvezda mts 100-79
Olympiakosz – Maccabi FOX Tel-Aviv 73-80
Zalgiris Kaunas – Brose Baskets Bamberg 86-72
EA7 Emporio Armani Milano – Fenerbahce 70-79
Real Madrid – UNICS Kazany 89-75

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus