Euroliga: Három élő TV-s meccsel indul ma a szezon!

Az új idény nyitónapján a DIGI Sport jóvoltából a CSZKA-Maccabi klasszikus mellett láthatjuk a Barcelona és az Olympiakosz meccsét is.

Az új idény nyitónapján a DIGI Sport jóvoltából a CSZKA-Maccabi klasszikus mellett láthatjuk a Barcelona és az Olympiakosz meccsét is. Ezen kívül bemutatkozik a két újonc török csapat, a Zvezdára és a Malagára pedig rögtön az elején nagyon fontos hazai fellépések várnak.

A csapatoknál történt változásokról, a csoportok beosztásáról és az esélyekről már írtunk a szezonbeharangozónkban, amely ITT olvasható.


Alapszakasz, 1. forduló

A-csoport

Crvena Zvezda Telekom (szerb) – Strasbourg IG (francia) (19.00)

Rögtön egy kiemelt fontosságú meccs vár a nyitányon mind a Zvezdára, mind pedig a Strasbourgra az egymás elleni összecsapáson. A roppant kemény A-csoportban ugyanis – hacsak nem borul nagyot a papírforma – egy továbbjutó hely lesz kiadó a Real, a Fener és a Himki Moszkva mögött, melyre ez a két csapat és a Bayern pályázik. A teher természetesen a Zvezda vállát nyomja inkább, hiszen papíron a csoport leggyengébb tagját fogadják Big Sofóék, és egy esetleges vereséggel már most komoly hátrányba kerülnének. Az biztos, hogy már fel kellett vennie a ritmust a szerbeknek, hiszen az Adria Liga első 5 fordulóját 11 nap alatt játszották le, ami előny is lehet a szinte teljesen átalakult gárdának, főleg, hogy 4-1-gyel abszolválták ezeket az összecsapásokat. A Strasbourg nyugodtan játszhat ezen a mérkőzésen, és ha nem illetődnek meg a gallok a Kombank Arena hangulatától, akkor akár meglepetés is születhet ezen a meccsen, hiszen a Zvezda kevésbé tűnik ütőképesnek, mint az elmúlt esztendőben, ráadásul Nemanja Dangubicsot nélkülözniük kell ezen az estén.


B-csoport

Olympiakosz (görög) – Cedevita Zagreb (horvát) (20.45, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

A tavalyi ezüstérmes Olympiakosz egy viszonylag kellemes ellenfél, a Cedevita ellen kezdi el az idei Euroliga szereplését. Kötelező a győzelem a hellének számára, kiváltképp hogy az ősi rivális Pana elleni kupavereséggel kezdték a szezont Szpanuliszék, amit illene feledtetniük szurkolóikkal. A DIGI Sport élőben közvetíti ezt a mérkőzést, ahol ismerkedhetünk a kissé átalakult Olympiakosszal, és megnézhetjük, hogy Daniel Hackett vagy éppen a szupertehetséges Nikola Milutinov hogy illeszkedik a piros-fehérek jól bevált rendszerébe.


C-csoport

Pinar Karsiyaka (török) – FC Barcelona Lassa (spanyol) (18.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

A szezon nyitómeccse a Karsiyaka-Barcelona összecsapás lesz, melyet szintén figyelemmel kísérhetünk a televízióban. Ennek a párharcnak látszólag a Barca az egyértelmű favoritja, ám az újonc izmiriek okozhatnak kellemetlen perceket a katalánoknak. Általános meglepetésre a Fenert és az Efest is legyőzve tavasszal megnyerte a török bajnokságot a Karsiyaka, és bár abból a remek gárdából többen is távoztak, ám így is van potenciál ebben a keretben, akiket ráadásul egy igazán lelkes szurkolótábor támogat. A meccs esélyese természetesen így is a főként magas posztokon frissítő Barca lesz, ám arra minden esély megvan, hogy egy jó kis meccset láthassunk délután 6-tól.


D-csoport

CSZKA Moszkva (orosz) – Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli) (19.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Egy igazi Euroliga-klasszikus is jut az első játéknapra, hiszen a CSZKA Moszkva és a Maccabi Tel-Aviv immár 34. alkalommal csap össze egymással. A két csapat a tavalyi szezonban is egy hatosban szerepelt az alapszakaszban, akkor oda-vissza a CSZKA nyert, méghozzá mindkétszer elég simán. A hazai győzelemre most is komoly esély van, még akkor is, ha Weems és Kaun elvesztésével a CSZKA gyengült, Rochestie és Farmar megszerzésével a Maccabi viszont valamelyest erősödött a holtszezonban. A moszkvaiak kerete ugyanakkor még mindig elképesztően mély, amivel várhatóan nemcsak a Maccabit, hanem a D-csoport másik négy csapatát is nagyobb gond nélkül maguk mögé utasítják.

Darüssafaka Dogus (török) – Dinamo Banco di Sardegna Sassari (olasz) (20.00)

Érdekes és nehezen megjósolható meccsre van kilátás az újonc Darüssafaka és az olasz bajnok Sassari között. A két gárda ugyanis merőben ellentétes stílust képvisel, hiszen míg a törökök tele vannak sokat megélt, veterán játékosokkal, addig Sacchetti mester eszeveszett, szórakoztató tempójából tavaly már kaphattunk egy kis ízelítőt. Itt az a csapat nyerhet, amelyik rá tudja erőltetni akaratát és stílusát a másikra. Ez a mérkőzés nagyban hasonlít az A-csoport Zvezda-Strasbourg összecsapásához, hiszen ez a két gárda kéz a kézben aligha lesz Top16 résztvevő, így az itteni győztes nagy előnnyel indul a másikkal szemben.

Unicaja Malaga (spanyol) – Brose Baskets Bamberg (német) (20.45)

A csütörtöki meccsek sorát a Malaga és a Bamberg összecsapása zárja, ahol kemény, fizikális csata várható. A Malaga a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is a kemény védekezésére és a centersorára (Vazquez, Hendrix, Gabriel) építhet. Legutóbb az volt a legnagyobb problémája a spanyoloknak, hogy nem volt igazán senki náluk, aki kreativitást tudott volna vinni a játékukba, és kérdéses, hogy Toolson és Granger távozásával Nemanja Nedovicsnak, Jamar Smithnek vagy Edwin Jacksonnak ez mennyire sikerül majd. Annyi bizonyos, hogy hazai pályán eddig is mindenkit meg tudott szorítani a Malaga, és a Real Madrid kiütése a Szuperkupában azt vetíti előre, hogy ez idén sem lesz másként. Ezt rögtön az első fordulóban bizonyíthatják az andalúzok az egy év kihagyás után visszatérő Bamberggel szemben.

Élőképes stremek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!


A csoportok beosztása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus