Euroliga: Idegenben egyenlített az Efes és a Darüssafaka

Hatalmas bravúrral, drámai végjátékokban az Olympiakosz és a Real Madrid otthonában tudott diadalmaskodni az Efes illetve a Darüssafaka, így a hazai rendezésű Final Four előtt mindhárom isztambuli csapat ellopta riválisától a pályaelőnyt. Folytatás jövő keddtől a harmadik meccsekkel.

Negyeddöntő, 2. mérkőzések

Olympiakosz (görög, 3.) – Anadolu Efes (török, 6.) 71-73

Óriásit javult az Efes az Olympiakosz elleni párharcának első, simán elveszített mérkőzése után, így másodszorra már győzni tudtak Pireuszban a törökök, ami a klub történetének első idegenbeli playoff-sikere volt. Már a találkozó első 6 pontját szerezve jelezte a Perasovic-alakulat, hogy ezúttal teljesen más meccsre számíthat a nagyérdemű, mint két nappal korábban, nagyon fontos volt számukra, hogy nem kerültek hátrányba már rögtön a meccs legelején. A folytatás aztán így is az Olympiakosz két klasszisáról, az első negyedben 11 pontig jutó Jorgosz Printeziszről (20/3 pont, 6 lepattanó) és a félidőig öt embertelenül nagy triplát elsüllyesztő Vaszilisz Szpanuliszról (20/18 pont, 6 gólpassz, 3 lepattanó) szólt, nagyrészt kettejüknek köszönhetően a nagyszünetre kialakult a meccsen a legnagyobb, hétpontos különbség (44-37). Fordulás után is rendre a görögök jártak előrébb, ám az Efes nem hagyta leszakítani magát, többnyire Tyler Honeycutt (15/6 pont, 9 lepattanó) volt az, aki nagyon fontos kosarakkal tartotta meccsben csapatát. A negyedik játékrész elején aztán ismét 7 ponttal lépett meg az Olympiakosz (65-58), ám egymás után szerzett két triplával ismét ott loholt ellenfele nyakán az elnyűhetetlen Efes. A kaotikus végjátékból aztán a törökök jöttek ki végül jobban, hiszen 71-71 után a meccset eldöntő kosár 48 másodperccel a vége előtt született Alex Kirk jóvoltából, utána Kosztasz Papanikolau és Erick Green is triplát rontott, így a győzelem teljesen megérdemelten a vendégeké lett.

A meccs beharangozójában is említett tényezők mindegyikében nagyot javult az Efes a szerdai produkciójához képest, így sikerülhetett számukra az idegenbeli bravúr. A festékben mutatott teljesítmény volt döntő fontosságú, a két napja még csúnyán elbukott lepattanócsatát (47-31) ezúttal ugyanis kihozták egálra a törökök (37-36), akik most 61%-kal (38/23) dobták a duplákat. Mindezekben a mindkét meccsen remeklő Honeycutt mellé feljavult Bryant Dunston (16 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó, 2 blokk) volt a kulcs, de a hajrában Jayson Granger (9/3 pont, 9 gólpassz, 4 lepattanó) és Derrick Brown is előléptek. Utóbbi kipontozódásából is jól jött ki ráadásul az Efes, hiszen a helyére becserélt Kirk a következő támadásból megszerezte a győztes kosarat. Egyenlített tehát az Efes, folytatás szerdán és pénteken Isztambulban.

Az Olympiakosz legjobb dobói: Szpanulisz 20/18, Printezisz 20, Green 10/6
Az Efes legjobb dobói: Dunston 16, Honeycutt 15/6

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

 

Real Madrid (spanyol, 1.) – Darüssafaka Dogus (török, 8.) 80-84

Nemcsak az Efes, hanem a Darüssafaka is óriási bravúrt hajtott ma végre, hiszen a Blatt-legénység Madridban tudott diadalmaskodni, így a Fenerbahce athéni kettős győzelmét is figyelembe véve mindhárom hátrányból induló isztambuli csapat ellopta ellenfele pályaelőnyét és így várhatja a hazai folytatást. A Sergio Llull (22/15 pont, 6 gólpassz) – Brad Wanamaker (21/6 pont, 4 gólpassz) különpárharc ezúttal is nagyszerű csatát hozott, melynek végén most az amerikai és csapata örülhetett. Az első meccshez hasonlóan a Darüssafaka ezúttal is jól kezdett, és bár ezúttal nem volt 10 pont feletti a fórjuk, viszont a teljes első félidőben ők vezettek, a Real egyetlen másodpercig sem játszott előnyben a meccs első felében. A 38-44-ről indult második félidőben aztán csodát láthatott a nagyérdemű, hiszen Llull „szpanuliszozott” egyet, és ahogy a görög ikon néhány órával korábban, úgy a spanyol zseni is elkezdte szórni a távolabbnál távolabbi, emberről eleresztett triplákat. Hat perc leforgása alatt öt távoli bombát is a helyére küldött az irányító, így a Real hatpontos hátrányából rövidesen hétpontos előny (58-51) lett.

Ekkor talán sokan elkönyvelték magukban, hogy a királyiak megtörték ellenfelüket, ám Wanamaker is elsüllyesztett két hárompontost, amivel elállította a vérzést és újra megnyugtatta egy kicsit a vendégcsapatot. 68-63 után aztán 9 megválaszolatlan pontot szerzett a záró felvonás elején a Darüssafaka, és talán nem sokan gondolták volna ekkor, de ezt követően már egyszer sem tudott vezetni a Real. A spanyolok ugyanis meglehetősen rosszul választották ki játékaikat, inkább csak dobálóztak ahelyett, hogy a palánk alatti fölényüket kamatoztatták volna és faultokat harcoltak volna ki, ami addig is kiválóan működött. A végére ráadásul Llull is teljesen kihűlt, 7/5 után 13/5-ös triplamutatóval fejezte be a meccset, a végjátékra már szinte semmilyen ráhatása nem volt. Nem úgy a túloldal húzóembereinek, hiszen Wanamaker mellett az egyaránt remeklő Ante Zizic (17 pont, 8 lepattanó, 10/8 mezőnyből), Scottie Wilbekin (17/9 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) és Will Clyburn (13/3 pont, 4 lepattanó) is szerzett kosarat az utolsó percekben, ami meghozta a szenzációs győzelmet a törököknek. A Realban Llull mellett a szinte hiba nélkül játszó Gustavo Ayon (16 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 6/6 mezőnyből) volt még kiemelkedő.

A Real Madrid legjobb dobói: Llull 22/15, Ayon 16
A Darüssafaka legjobb dobói: Wanamaker 21/6, Zizic 17, Wilbekin 17/9, Clyburn 13/3

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

 

A csütörtöki negyeddöntők eredményei (ezekről ITT olvashattok):
CSZKA Moszkva – Baskonia Vitoria Gasteiz 84-82 (2-0)
Panathinaikosz Superfoods – Fenerbahce 75-80 (0-2)

 

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus