Euroliga: Két elképesztő thriller is jutott tegnapra

Az idei alapszakasz egyik legjobb játéknapját rendezték tegnap, mikor először a Pana hosszabbításban, Calathes utolsó másodperces dobásával nyerte meg a Zalgiris elleni rangadóját, majd egy másik egylabdás meccsen a Baskonia örülhetett a Malaga elleni, szintén kiemelt fontosságú győzelemnek. A Real-Efes mérkőzésen viszont elmaradt a dráma, a spanyolok érvényesítették a papírformát.

Alapszakasz, 20. forduló

Panathinaikosz Superfoods (görög, 13-7) – Zalgiris Kaunas (litván, 12-8) 94-93 h.u.

A nyolcadik fordulóbeli CSZKA-Fener csúcsderbi mellett az idei alapszakasz másik legjobb meccsét játszotta egymással a Panathinaikosz és a Zalgiris, amit végül hosszabbításban, Nick Calathes (14/3 pont, 9 gólpassz, 8 lepattanó) utolsó másodperces kosarával nyert meg a görög csapat. A Pana a mennyet és a poklot is megjárta a 45 perc során, hiszen a második negyedben már 20 ponttal is vezetett, a túlóra során pedig 7 ponttal is állt kikapásra az athéni gárda, majd Calathes kosaránál felrobbant az OAKA. Roppant fontos mérkőzés volt ez mindkét csapat számára, ami nagy valószínűséggel mindkettejüknek számítani fog a végelszámolásnál a sűrű élmezőnyben.

A Pana számára az első negyedben ötből négy triplát bepörkölő Marcus Denmon (14/12 pont) adta meg az extra lendületet rögtön a meccs elején, majd szintén nem várt hősként Jan Vojukasz (11 pont, 8 lepattanó) és a volt csapata ellen játszó Lukas Lekavicius (14/6 pont) is hozzászólt a tánchoz. 43-23-nál ki is alakult az ominózus 20 pontos különbség, a hazai fiesztát azonban – ekkor még – elrontotta a Zalgiris, akik egy 12-2-es rohammal felezték meg ezt a differenciát a nagyszünetig (47-37). A litvánoknál is akadt a háttérből főszereplővé előlépő játékos, hiszen a zsinórban 100 fellépése után meccset kihagyó Paulius Jankunas hiányában is domináns tudott maradni a palánkok alatt a Zalgiris, ami Antanas Kavaliauskasnak (21 pont, 12/9 dupla) és Aaron White-nak (17/3 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) volt nagyban köszönhető.

Alakult a drámai végjáték, és már egy perc sem volt hátra, mikor Kevin Pangos (14/9 pont, 8 gólpassz, 3 lepattanó) triplája után, 78-82-nél a Zalgiris tűnt befutónak. A hátralévő időben aztán K.C. Rivers (10/6 pont, 3 labdaszerzés) lett a Pana megmentője, aki előbb bevert egy triplát, majd betörésével kiharcolta a hosszabbítást. Az extra játékidő első 7 pontját White szerezte egymaga, így ekkor ismét csak a Zalgirisnek állt a zászló. A Pana azonban újra összeszedte magát, egy 8-0-s roham után már ők vezettek, innentől pedig felváltva estek a kosarak. 92-91-nél a Zalgiris végigtámadhatta volna a hátralévő 16 másodpercet, ám Pangos előtt adódott egy lehetőség, amivel élt is a kis irányító középtávolról. 4,7 másodperce azonban még maradt a Panának, ami elég is volt Calathes számára, hogy – a litván védők asszisztálásával – végigérjen a pályán, és egy nehéz közelivel feltegye a koronát újabb tripla-dupla közeli teljesítményére, illetve kiharcolja ezt az elképesztően értékes győzelmet csapatának.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Calathes 14/3, Lekavicius 14/6, Denmon 14/12, Gist 12, Vojukasz 11, Rivers 10/6
A Zalgiris legjobb dobói: Kavaliauskas 21, White 17/3, Pangos 14/9, Toupane 12

 

Real Madrid (spanyol, 13-7) – Anadolu Efes (török, 5-15) 87-68

Ahogy az várható is volt, a csütörtöki játéknap legsimább, pontosabban egyetlen sima mérkőzését a Real Madrid és az Efes játszották egymással. A spanyolok erőlködés nélkül, kényelmes játékkal tértek vissza a múlt heti vereségük után a győzelem útjára, míg az Efes legalább még egy hétig ott maradt a tabella legalján. A Realnak nem kellett izgulnia egyetlen percig sem, még akkor sem, ha az első félidőben még nem volt nagy az előnyük. A meccsben azonban nem volt benne, hogy az Efes komoly veszélyt jelentsen, fordulás után pedig a két szlovén, Luka Doncic (17/3 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Zoran Dragic (18/9 pont, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés, 3 gólpassz) különcsatájába Walter Tavares (14 pont, 9 lepattanó, 4 blokk) is beleszólt, aki elkezdett dominálni a palánkok alatt. Ennek köszönhetően a csapatok közti távolság is egyre csak nőni kezdett, ami meg sem állt a húszpontos határig.

A Real Madrid legjobb dobói: Doncic 17/3, Tavares 14, Carroll 11/9, Reyes 10
Az Efes legjobb dobói: Dragic 18/9, Brown 12/6

 

Unicaja Malaga (spanyol, 8-12) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 9-11) 83-85

A rájátszásba jutás szempontjából könnyen lehet, hogy sorsdöntő meccset játszott egymással a Malaga és a Baskonia. Az andalúzok playoff-álmai számára legalábbis végzetes lehet ez a kudarc, hiszen a baszkok már másodszor győzték le őket, azaz így már effektíve kétmeccses hátrányban vannak velük szemben. Pedig csak egy hajszálon múlt ennek a sikernek a sorsa, ez sem volt sokkal kevésbé drámai mérkőzés, mint a Zalgiris-Pana derbi. Ennek a találkozónak a hőse aztán Janis Timma (17/12 pont) lett végül, aki két másodperccel a vége előtt szerezte meg a győztes kosarat. Az állás végig nagyon szorosan alakult, a Malaga első negyedbeli meglépését (18-6) villámgyorsan visszahozta egy 10-1-es futással a Baskonia, innentől pedig 5-6 pontnál nagyobb különbség már nem is alakult ki a felek között. Az utolsó percben, 79-83-nál aztán már a Baskonia tűnt befutónak, ám két jó büntetővel, és egy vendégbedobás elcsenésével, illetve az ebből vezetett, gyönyörűen megoldott 2-1-es leindítással egalizálni tudott a Malaga. A fennmaradó 6 másodpercben aztán a labda Toko Shengeliához (13/3 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) került, aki egy villámgyors betöréssel elindult a gyűrű felé, majd leosztotta a játékszert a belépő Timmának, aki megszerezte a sorsdöntő kosarat.

A Malaga legjobb dobói: Nedovics 19/3, Shermadini 12, McCallum 11/3
A Baskonia legjobb dobói: Timma 15/12, Granger 14/12, Shengelia 13/3, Beaubois 10/6

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus