Euroliga: Ma a kétharmadához érkezik az alapszakasz

Az eheti második forduló immár a 20. lesz az alapszakaszban, és mostanra már nagyjából körvonalazódtak az erőviszonyok. A felsőházban roppant fontos meccset játszik egymással a bombaformában lévő Zvezda és a Pana, a Fener a Galata elleni isztambuli rangadón stabilizálná negyedik helyét, a Maccabi pedig a Kazany ellen próbál meg magához térni a kedden elszenvedett hatalmas pofon után.

Alapszakasz, 20. forduló

Fenerbahce (török, 12-7) – Galatasaray Odeabank (török, 6-13) (18.45, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

A Fenerbahce kedden a Kazany elleni szép idegenbeli sikerrel erősítette meg negyedik, a rájátszásban még pályaelőnyt érő pozícióját. Az Obradovics-legénység az eheti dupla forduló következő állomásán ezt ismét megteheti szintén egy alsóházi csapat, a Galatasaray ellen. A nagy városi rivális elleni fellépésre azonban nem tekinthet kötelezően behúzandó találkozóként a Fener, hiszen ez a két csapat akárhogy is áll és akármelyik sorozatban is találkozik egymással, rendre nagy rangadókat vív egymással. A Galatának ráadásul most még utaznia sem kellett, és szintén kedden egy hatalmas győzelmet arattak, ami nagy lökést kell, hogy adjon a bordó-sárgáknak. Az utolsó helyről elmozduló gárda ugyanis története legnagyobb arányú győzelmét aratta az Euroligában a Maccabi kiütésekor (102-63), és most a nagy rivális orra alá is borsot törne.

Crvena Zvezda mts (szerb, 11-8) – Panathinaikosz Superfoods (görög, 11-8) (19.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Újabb nagy győzelemre készül az immár hatos győzelmi szériában lévő Crvena Zvezda, a minden fronton menetelő szerbek ezúttal a Panathinaikosz skalpját gyűjtenék be. A legnagyobb sztárcsapatok közül már csak a két görög fellegvár alakulatait nem kapta el a Zvezda, és erre most itt a remek alkalom, méghozzá egy kiemelten fontos derbin. Néhány hete még nem sokan gondolták volna, hogy ez a két csapat ugyanúgy fog állni, azt pedig pláne nem, hogy a belgrádiak nemcsak a rájátszás, hanem a legjobb négy ajtaján kopogtatnak majd az alapszakasz kétharmadához érkezvén. A védekezésben és támadásban is kiváló csapatkosárlabdát játszó Zvezda a CSZKA, a Real és a Fener után egy újabb nagycsapatot győzött le a héten, a szerbek éppen Hangáékkal törölték fel a parkettát, méghozzá idegenben. A Pana is fontos győzelmet aratott a Barcelona ellen, ám az a játék – és amit összességében eddig 2017-ben nyújtanak – nem valószínű, hogy elég lesz a csúcsformában lévő szerbek ellen. Az athéni meccset egyébként 11 ponttal, 70-59-re nyerte a Pana, adott esetben még ennek is lehet jelentősége.

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 6-13) – UNICS Kazany (orosz, 7-12) (20.05)

A Fener-Galata meccsnél már említettük, hogy milyen már-már megalázó versébe futott bele a Maccabi a nem éppen ligaelitbe tartozó törökök otthonában, ami egyébként ebben az évszázadban az izraeliek legnagyobb arányú veresége is volt egyben. Ennek fényében nem nagyon tudjuk, hogy mire számíthatunk az utolsó tizenegy meccséből tízet elbukó tel-avivi legénységtől, mindössze két nappal azután a hatalmas pofon után. A Kazany ugyanakkor szépen helytállt, de végül kikapott a Fenertől, a törökök ugyanis ragyogóan összehangolt csapatmunkával levédték a tatárok motorját, Keith Langfordot. Erre a nem éppen a védekezéséről híres Maccabi valószínűleg nem lesz képes, így számukra az lehet a járható út, hogy megpróbálják túldobni vendégeiket.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus