Euroliga: Ma a Zalgiris vendégei lesznek Hangáék

A szezon meglepetéscsapatához látogat ma a Barcelona, ez a találkozó azonban (sajnos) már csak a Zalgiris számára igazán fontos.

A szezon meglepetéscsapatához látogat ma a Barcelona, ez a találkozó azonban (sajnos) már csak a Zalgiris számára igazán fontos. A nap meccsének várt Baskonia-Himki összecsapás viszont nagy téttel és lehetőséggel bír mindkét fél számára, míg a Maccabi-CSZKA egy potenciális playoff-párharc is lesz egyben. Ezeken kívül Valencia-Bamberg és a Milano-Efes derbiket is rendeznek még ma.

 

Alapszakasz, 24. forduló

Zalgiris Kaunas (litván, 14-9) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 7-16) (19.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

Csak nagyon kevesen gondolták volna a szezon elején – vagy ha igen, akkor fordított előjellel – hogy a Zalgiris-Barcelona mérkőzés a 24. fordulóban már csak az egyik csapat számára lesz fontos. Ez az együttes pedig Saras Jasikevicius legénysége, akik minden eddiginél élesebb, szorosabb harcban állnak a negyedik helyért, ahol perpillanat rajtuk kívül még a Himki, a Real és a Pana is ugyanúgy 14-9-es mérleggel áll. Ha csak a tabellát, illetve azt nézzük, hogy a Zalgiris Barcelonában is nyerni tudott (75-81), akkor egyértelműen Jankusanék a mai meccs esélyesei, ám a szezon meglepetéscsapata aligha bízhatja el magát, ez pedig nem is fog megtörténni, amire Jasikevicus mester személye egymagában garanciát jelent. A hányatott közelmúltja ellenére ugyanis a Barca egy-egy meccsen képes a legszebb arcát mutatni és bárkit megverni, amire a két héttel ezelőtti spanyol kupadöntő nagyszerű példa. Hangáék ugyanakkor képesek elképesztően rosszul és szétesően is játszani, amire pedig a múlt heti, Real ellen csúnyán elveszített rangadójuk a bizonyíték. Ma este sem tudjuk, hogy mit kapunk tőlük, a Barca számára a hátralévő Euroliga-meccsek kis túlzással már csak arra jók, hogy tesztjelleggel Szvetiszlav Pesics a saját képére formálja ezt a keretet és az ACB Liga rájátszására ismét ütőképes alakulattá tegye fiait. A Zalgiris számára viszont ahogy említettük minden meccs óriási jelentőséggel bír, így tippünk szerint így vagy úgy, de végül behúzza ezt a találkozót Kaunas.

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 12-11) – CSZKA Moszkva (orosz, 18-5) AX (20.05, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Potenciális első körös playoff-párharcnak ígérkezik a CSZKA Moszkva-Maccabi ütközet, jelen állás szerint igen jó eséllyel mindkét csapat ott fog végezni az alapszakasz végén, ahol most is áll, azaz az első és a nyolcadik pozícióban. Az, hogy a CSZKA az egész mezőnyt tekintve is dominál nem meglepő, erre a magas intenzitású, nagy tempójú játékra csak az ő keretük – és talán egy egészséges Real Madridé – alkalmas 30 fordulón át. A CSZKA sorsolása azért nem lesz egyszerű az alapszakasz végén, lesz nekik egy Fener, Olympiakosz, Himki, Zalgiris sorozatuk (ebből ráadásul három idegenben), ám mégsem gondoljuk, hogy ők átadnák az első helyüket valamelyik riválisuknak. A Maccabi is egészen jól áll, ami a nyolcadik helyért vívott csatájukat illeti, náluk az előbbre lépés nem reális, viszont a múlt heti, malagai vereségük után hátrafelé azért még tekintgetniük kell. A mai meccs esélyese is a CSZKA, a Maccabi 2009 óta nem győzte le Tel-Avivban a moszkvaiakat. Az izraeliek ugyanakkor odahaza azért veszélyes ellenfelek, a legutóbbi hét hazai meccsükből ötöt megnyertek, és ezek mindegyikén legalább 81 pontot szereztek. Ezt ma sem adhatják alább, bár egy esetleges sikerhez minden bizonnyal inkább a 90, mintsem „csak” a 80 pontos határt kellene átlépniük.

Valencia Basket (spanyol, 8-15) – Brose Bamberg (német, 9-14) (20.30)

A statisztika és a legutóbbi trendek alapján kisebb-nagyobb meglepetésre a szinte ugyanúgy álló Valencia és Bamberg mérkőzése ígérkezik ma a leginkább egyoldalú összecsapásnak. A németek ugyanis már emberemlékezet óta, egészen pontosan az 5. fordulótól fogva nem nyertek idegenben, míg a Valencia az ominózus tízes vereségsorozta óta szépen összeszedte magát. A regnáló spanyol bajnok ugyanis a legutóbbi négy hazai meccséből négyet megnyert, és a legyőzöttek között voltak olyan sztárcsapatok, mint a CSZKA, a Pana vagy a Himki, és múlt héten az Olympiakoszt is alaposan megszorongatták annak saját pályáján. Mi hiszünk a számoknak, a Valenciát várjuk a ma esti befutónak ezen a találkozón.

Armani Exchange Milano (olasz, 7-16) – Anadolu Efes (török, 6-17) (20.45, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A tavalyi utolsó helyezett Milano és a jelenlegi sereghajtó Efes találkozik ma egymással. A két gárda sok mindenben már nem reménykedhet, számukra már csak az utolsó hely elkerülése lehet a cél a szezon hátralévő részében. Ettől függetlenül még játszhat egymással egy nagyon látványos meccset az olasz és a török alakulat, erre pedig minden esély meg is van, hiszen mindketten hajlamosak megfeledkezni a védekezésről és erőiket csak a támadásokra összpontosítani. Ha már igazi tét nincs, akkor semleges nézőként nem bánnánk, ha ez ténylegesen is így történne, egy sokpontos, és mindemellett talán még szoros meccset is láthatunk tőlük.

Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 10-13) – Himki Moszkva (orosz, 14-9) (21.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

A játéknap záró meccse tűnik a legígéretesebb mai találkozónak, ami nagy lehetőségeket rejt mind a Baskonia, mind pedig a Himki Moszkva számára. Az oroszok bombaformában pattogtatnak az elmúlt hetekben, hármas győzelmi sorozatban vannak, és összességében a legutóbbi hat meccsükből ötöt megnyertek. Így februárban már elodázhatatlanná vált, hogy Alexej Shved végre megkapja a hónap MVP-jének járó elismerést, hiszen az orosz sztár parádés teljesítménye immár igazi csapatsikerekkel is párosult. A sokáig a hetedik helyen tanyázó Himki így szépen sorban befogta riválisait, előbb a Zalgirist, a Realt majd a Panát, és komoly kihívójává vált a rájátszásban még pályaelőnyt biztosító negyedik pozíciónak. Az elmúlt hetekben aratott sikereiket így aligha szeretnék kis túlzással annulálni ma, ezek akkor lennének igazán értékesek, ha ma egy újabb strigulát tudnának behúzni melléjük a Barcokasz-tanítványok. Ahogy azt már többször is megénekeltük, Shved klasszisa mellett a több szintet javuló csapatvédekezés az, aminek a Himki a nagyszerű menetelését köszönheti. Ez a ragyogóan összeállt hátsó alakzat viszont ma egy komoly teszthez érkezik ma, hiszen a Baskonia la egutóbbi hat meccsén mindig legalább 81 pontot szerzett a Fernando Buesa Arenában. Mindemellett még a baszkoknak sem mindegy, hogy hogyan alakul ez a mérkőzés, hiszen ha Tel-Avivban érvényesül a papírforma és nyer a CSZKA, akkor Shengeliáék egy győzelemre közelíthetik meg a jelenlegi utolsó playoff-helyezett Maccabit. A várakozásaink tehát nagyon nagyok ezzel a találkozóval kapcsolatban, a Himki van jobb formában, de egy esetleges Baskonia-győzelem sem jelentene meglepetést.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus