Euroliga: Ma CSZKA-Olympiakosz és Pana-Efes derbik

A két rangadó mellett a Barcára az életben maradás, a Lokóra pedig a második hely megszerzése miatt vár kötelezően megoldandó feladat.

A két élőben közvetített, nagy presztízsű és a csapatok számára kiemelten fontos rangadó mellett a Barcára az életben maradás, a Lokóra pedig a második hely megszerzése miatt vár kötelezően megoldandó feladat.

 

Top16, 7. forduló

E-csoport

Lokomotiv Kubany (orosz, 4-2) – Darüssafaka Dogus (török, 1-5) (17.00)

A továbbjutás mellett a pályaelőnyre, azaz a második helyre is hajtó Lokomotiv számára kötelező a győzelem a Darüssafaka ellen, ha tényleg komolyabb terveket szövöget a Barcokasz-legénység. A török gárda azért jóval jobb csapat annál, mint amit az eddigi eredményeik mutatnak, és legutóbb a Zvezda ellen végre már az első győzelem is összejött nekik. Erdenék válláról tehát a maradék kis teher is lekerült, innentől minden meccsen felszabadultan kosarazhatnak. A Loko érdekes módon az eddigi két hazai meccsén szenvedett meg a legjobban a győzelemért, az Efes és a Pana elleni meccsük is csak a hajrában dőlt el. Legutóbb viszont Delaney vezetésével Malagában parádéztak az oroszok, akik ha csak megközelítőleg is azt a formájukat tudják nyújtani, akkor nem lesz gondjuk a győzelem begyűjtésével.

Panathinaikosz (görög, 3-3) – Anadolu Efes (török, 3-3) (20.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Nagyon jó kis meccsre van kilátás a Panathinaikosz és az Efes találkozóján, ahol két azonos mérleggel álló csapat találkozik és vív roppant fontos mérkőzést. A török-görög csaták egyébként is mindig pikánsak, itt viszont tovább növeli a tétet, hogy könnyen lehet, hogy a végelszámolásnál számítani fog ennek a mérkőzésnek akár a számszerű végkimenetele is. A két csapat közül talán a Pana van valamivel jobb formában, hiszen a Zvezda elleni hazai botlást egy Darüssafaka elleni kötelező, valamint egy meggyőző zágrábi győzelemmel feledtették a Zöldek, akik a Top16-ban először most akár pozitív mérleggel is állhatnak majd. Az Efes sem panaszkodhat különösebben eddig, nekik a Cedevita ellen van egy fájó vereségük, amit Malagában sikerült visszahozniuk. Mindkét csapatnak nagyon jól jönne tehát egy újabb siker, az esélyek meglehetősen kiegyenlítettnek tűnnek a találkozó előtt.

 

F-csoport

CSZKA Moszkva (orosz, 4-2) – Olympiakosz (görög, 3-3) (18.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Az Euroliga egyik legnagyobb presztízsű rangadójának újabb fejezetét nyitja meg egymás között a CSZKA Moszkva és az Olympiakosz, akik ebben a szezonban sem kerülték el egymást. Az oroszok ha úgy tetszik a mumusukkal nézhetnek farkasszemet ismét, hiszen az elmúlt négy Final Fourban háromszor találkozott egymással a két csapat, és mindig az Olympiakosz került ki győztesen, legutóbb a tavalyi elődöntőben. Bár nyilván erről szívesen lemondanának, de a csoportküzdelmek során a CSZKA rendszerint sokkal jobb a görögöknél, és most is a moszkvaiak a meccs favoritjai. De Colóék visszatérése óta lényegében megállíthatatlanok az oroszok, akik a VTB Ligában 16 meccs óta nem találtak legyőzőre, az Euroligában pedig két vállalható vereséget leszámítva (a Himki és a Laboral ellen) szintén menetelnek. Az Olympiakosz legutóbb a másik moszkvai csapat, a Himki ellen szakította meg hárommeccses vereségsorozatát, és nagy bravúr lenne tőlük, ha most is nyerni tudnának. Ahogy az elmúlt években lenni szokott, úgy most is az egyik legjobb támadósor néz farkaszemet az egyik legjobb védelemmel, hiszen a CSZKA a legtöbb pontot dobja (93), az Olympiakosz pedig a második legkevesebbet kapja (71.4) a mezőnyben.

FC Barcelona Lassa (spanyol, 2-4) – Zalgiris Kaunas (litván, 1-5) (21.00)

Nincs mese, kötelező a győzelem a Barcelona számára a Zalgiris ellen, különben a katalánok már a visszavágók előtt pokolian nehéz helyzetbe kerülhetnek. Sokan talán csak legyintenek ezt a párosítást hallva, ám ezt a Barca jelenlegi formája egyáltalán nem indokolja, illetve a Zalgiris nagy bravúrt bemutatva idén egyszer már megverte Navarróékat a Palau Blaugranában. Annak a vereségnek is köszönhetik a katalánok, hogy nem tudták megnyerni az alapcsoportjukat, így most a halálcsoportban vívhatnak élet-halál harcot akár csak a playoffért is. A Barca játéka igencsak döcögős az elmúlt hetekben, így nem csoda, hogy az elmúlt két hétben a Laboral és a Bamberg ellen is kikaptak a gránátvörös-kékek. A meccs külön érdekessége Jasikevicius személye lesz, aki jelenleg a Zalgiris vezetőedzője, korábban pedig a Barcával nyert Euroligát.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):

E-csoport
Fenerbahce Ülker – Unicaja Malaga 80-59
Crvena Zvezda Telekom – Cedevita Zagreb 94-74

F-csoport
Himki Moszkva – Real Madrid 82-93
Laboral Kutxa Vitoria – Brose Baskets Bamberg 90-64

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus