Euroliga: Ma élőben a képernyőn a Real és a CSZKA!

Egyaránt hazai pályán, és komoly győzelmi esélyekkel lép ma pályára a Maccabi, a Real Madrid, a CSZKA Moszkva és az Olympiakosz.

Top 16, 2. forduló

E-csoport

Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 0-1) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 0-1) (20.05)

Mind a Maccabi, mind pedig a Crvena Zvezda vereséggel nyitotta a Top 16 küzdelmeit, így most javítani szeretnének egymás ellen. Mindkét csapat fájó vereséget szenvedett, a címvédő Devin Smith nélkül is 35 percen át vezetett a Pana ellen az OAKÁ-ban, a végén mégis vereséget szenvedtek, a szerbek pedig a Real ellen buktak otthon. Utóbbi vereség azért a legtöbb csapatnál a vállalható kategóriába tartozik, ám a Zvezdának a viszonylag jó első félidő után a másodikban momentuma is alig akadt. A Real szinte tökéletesen oldotta meg Marcus Williams és Boban Marjanovics semlegesítését, amivel ki is húzták a belgrádiak méregfogát, igaz ehhez meg is van a bő állományuk a spanyoloknak. Ez a Maccabira nem feltétlenül igaz, legalábbis Marjanovics esetében biztosan, hiszen éppen az volt az izraeliek veszte Athénban – Smith hiányzó klasszisa mellett –, hogy a nagytestű magasemberek felőrölték a kezdetben villogó Tyusékat a palánkok alatt. Érdekes, jó kis meccsre van kilátás, aminek nehéz megtippelni a végkimenetelét.

 

Real Madrid (spanyol, 1-0) – Galatasaray (török, 1-0) (20.45, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Az E-csoport másik meccsén a Maccabi-Zvezda ütközettel ellentétben két olyan csapat lép pályára, akik egyaránt győzelemmel rajtoltak a múlt héten. Itt viszont egyértelmű favoritja van a mérkőzésnek, aki természetesen nem más, mint a Real Madrid, a két csapat jelen helyzetében nem azonos szinten mozog. A Galata az ominózus „szétesése” óta sorra szedi be a vereségeket a török bajnokságban, ehhez képest már-már meglepőnek számított a Zalgiris üres lelátók előtti legyőzése, méghozzá igencsak jó második félidei játékkal. A Realról már megemlékeztünk az előző meccsnél is, nagyszerű játékkal nyertek a királyiak a talán legfélelmetesebb európai arénában. Olyan teljesítményt hozott a Madrid, amivel igazolta, hogy miért ők a trófea egyik fő várományosai. Ezúttal is erre számítunk, meglepő lenne, ha meg tudná szorítani a Galata a hazaiakat.

 

F-csoport

CSZKA Moszkva (orosz, 1-0) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 0-1) (18.00, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

A játéknap másik TV-s meccse a CSZKA-Laboral ütközet lesz, amin hasonlóak az esélyek, mint a szintén a DIGI Sport által képernyőre tűzött Real-Galata találkozón. A CSZKA-t talán felesleges is méltatni és bemutatni, a sorozat egyetlen veretlen csapata a moszkvai, akik lassan emberemlékezet óta nem szenvedtek vereséget. A Fener elleni idegenbeli rangadót is sikerrel hozták Voroncevicsék, hosszabbításban, nagyszerű meccsen diadalmaskodtak az oroszok. A Laboral szezonja viszont nem egy fáklyás menet, egymásnak adják át az öltözőkilincset a játékosok a szezon során, a teljesség igénye nélkül Thomas Huertel, Sasha Vujacic és Lamont Hamilton sem tartozott már a baszkok keretéhez legutóbb az Efes ellen. Így is csak az utolsó percekben tudtak diadalmaskodni ugyan a törökök, de ezen a meccsen egy szoros eredmény már hatalmas meglepetésnek számítana, a CSZKA mellett szól minden a mérkőzést megelőzően.

 

Olympiakosz (görög, 1-0) – EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 0-1) (20.45)

A spanyol és az orosz sztárcsapat mellett a görög „elit alakulattól”, az Olympiakosztól is elvárható a győzelem a második fordulóban. Nagyon jól tudjuk, hogy mire számíthatunk a precíz gépezetként működő pireusziaktól, ez ugyanakkor nem mondható el az aktuális ellenfélről, a Milanóról. Az itáliaiak hihetetlenül ingadozó formát mutatnak, és sajnos velük kapcsolatban eddig sokkal több a negatív élmény, mint a pozitív. Az eddigi hullámvasutazás alját kétségkívül a múlt heti produkciójuk jelentette, mikor tükörsimán verte el őket az újonc Nyizsnyij Novgorod. Természetesen nem lebecsülve ezzel az oroszokat, akik nagyon jó kis csapatot alkotnak, ám a hazai pályán szerzett 59 pontra, illetve a 28-9-re elbukott harmadik negyedre nehéz magyarázatot adnia Luca Banchi mesternek és fiainak. Ettől függetlenül, a Milanót ismerve simán elképzelhető, hogy ezúttal – csakúgy, mint például Barcelonában – a szebbik arcát mutatja, és partiban lesz a győzelemért az Olimpia. Valóban sok minden megtörténhet ezen a mérkőzésen, a kérdésekre a választ az esti órákban kapjuk majd meg.


Élőképes stremek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!


A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus