Euroliga: Ma Pana-Real klasszikus, nem kis téttel

Az európai kosárlabdázás két fellegvára, a Panathinaikosz és a Real Madrid csap ma össze egymással, mindkettejüknek nagyon kellene a győzelem öt fordulóval az alapszakasz vége előtt. A nap rangadója mellett az Efesnek javítania kell a Maccabi ellen, ahogy Fenernek Bambergben és a Zvezdának is Milánóban, aki kikap az lemarad.

Alapszakasz, 26. forduló

Anadolu Efes (török, 13-12) – Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 9-16) (18.00)

Az Efest a múlt héten valósággal lejátszotta a pályáról a Bamberg az Abdi Ipekci Arenában, így a törökök nem tudtak biztonságos távolságba elszakadni a kilencedik helyezett Darüssafakától. Most a Maccabi ellen viszont már nincs mese, nyerniük kell Heurteléknek, mert az alapszakasz utolsó négy fordulója sokkal keményebb lesz számukra, mint városi riválisuknak. Ezt követően ugyanis előbb ellátogatnak Kaunasba a Zalgirishez (akiktől egyszer már ki is kaptak), majd a top 4 csapatból hárommal találkoznak a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Real Madrid személyében. Ha úgy tetszik kötelező tehát a győzelem az Efes számára, amihez idén a Maccabi ideális ellenfélnek számít, az izraeliek ráadásul már hét meccs óta nem tudtak nyerni idegenben. 

Panathinaikosz Superfoods (görög, 14-11) – Real Madrid (spanyol, 19-6) (20.15)

Az európai kosárlabdázás két fellegvára, a Panathinaikosz és a Real Madrid számtalan nagy csatát vívott már egymással, és minden adott hozzá, hogy egy újabb remek meccsel bővüljön a két sztárcsapat közös történelme. Mindkettejüknek nagyon kellene ráadásul a győzelem, hiszen a spanyolok az első helyre, a görögök pedig reálisan a negyedik-ötödik pozícióba érhetnek még oda egy huszáros alapszakasz-zárással a rájátszás előtt. A mai mérkőzésen egyébként a második legjobb védelem (átlagban 73.9 kapott pont) fogadja a második legjobb támadósort (átlagban 87.2 dobott pont), két merőben ellentéte stílusban játszó alakulat néz tehát farkasszemet egymással. Egy ehhez nagyon hasonló meccse már a múlt héten is volt a Realnak a Zvezda ellen, az a találkozó totális madridi dominanciát hozott. Ezúttal az OAKA-ban viszont garantáltan sokkal nehezebb dolguk lesz a madridiaknak, ahol a Pana mát nyolc meccs óta nem talált legyőzőre. Érdekesség, hogy a múlt héten már edzésbe állt és társaihoz csatlakozott James Gist ezúttal minden bizonnyal már vissza is térhet a pályára, pont az ellen a csapat ellen, akivel szemben még november 16-án szenvedett makacs sérülést.

Brose Baskets Bamberg (német, 9-16) – Fenerbahce (török, 16-9) (20.45)

A múlt héten Hanga Ádámék nagy győzelmet arattak a Fenerbahce otthonában, aminek következtében a törökök nem tudtak tapadni az első három csapatra, és a „senki földjén” ragadtak a negyedik helyen, hiszen előttük és utánuk is két-két győzelemre vannak a vetélytársak. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az alapszakasz végén a negyedik hely jut majd a Fenernek, ám meglepetések természetesen pozitív és negatív irányban is születhetnek még a többi csapat esetében is, így Obradovicséknak annyi meccset kell megnyerniük a hátralévő ötből, amennyit csak tudnak. A soron következő, Bamberg elleni meccsükhöz nagy segítséget jelenthet nekik ebben, hogy Ekpe Udoh a hétvégi Galata elleni rangadón már vissza is tért hozzájuk a bajnokságban, pedig úgy először úgy tűnt, hogy ennél akár jóval hosszabb kihagyás is várhat az Euroliga jelenlegi talán legjobb centerére. A Bamberg azonban garantáltan nem adja majd olcsón a bőrét, eddig sem tette soha, és a már fentebb említett Efes elleni nagy diadaluk után most az önbizalom tekintetében is egészen jól állhatnak. A múlt héten a germánok több kulcsembere is egyszerre fogott ki nem mindennapi dobóteljesítményt, és az extra most is kell tőlük a Fener legyűréséhez.

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 7-18) – Crvena Zvezda mts (szerb, 14-11) (20.45)

Kijózanító pofont kapott az előző fordulóban a Crvena Zvezda a Real Madrid otthonában, a liga legjobb védelmét ugyanis 63 ponttal terhelték meg már az első félidőben a spanyolok, és végül kereken 30 pontos zakót szabtak rájuk. A hétvégén az Adria Liga alapszakaszát rekordmérleggel (25-1) megnyerő szerbek számára – természetesen a körülményeket leszámítva – ez egy abszolút belefér-vereség volt, most viszont a ligautolsó Milano ellen már nyerniük kellene az egyébként nagyszerű pozíciójuk megszilárdításához. Az olaszok már matematikailag is elbúcsúztak a rájátszásba jutás lehetőségétől, így ők már teljesen tét nélkül kosarazhatnak. Hogy aztán ez – Kalnietis, Dragic és Simon sérülését is figyelembe véve – mit hoz ki belőlük, egy motiválatlan vagy éppen egy felszabadult játékot, azt egyelőre megtippelni is lehetetlen, a Zvezda mindenesete az első forgatókönyv megvalósulásában bízik.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus