Euroliga: Ma visszaszerezné pályaelőnyét a két nagyágyú

Az Efes és a Darüssafaka idegenben tudtak egalizálni a párharcaik második mérkőzésein, most pedig már Isztambulban igyekeznek átvenni a vezetést esélyesebb riválisaiktól, amihez az Olympiakosznak és a Real Madridnak is lesz néhány szava, remélhetőleg hasonlóan jó meccseken, mint amilyeneket pénteken játszottak.

Negyeddöntő, 3. mérkőzések

Anadolu Efes (török, 6.) – Olympiakosz (görög, 3.) (18.30, TV: DIGI Sport 1, ÉLŐ)

Nagyszerű derbire van kilátás az Efes és az Olympiakosz között az egymás elleni párharcuk harmadik felvonásán, ahol szinte lehetetlen megtippelni, hogy mi fog történni, melyik csapat szerez 2-1-es vezetést. Eddig ugyanis két teljesen ellentétes meccset láthattunk Pireuszban, hiszen míg az első találkozót egyértelműen az Olympiakosz uralta, addig a második ütközetre már remekül felkészült és kijavította hibáit az Efes, akik így elhozták ezt a meccset idegenből. Mindkét derbi kulcsa a lepattanózás volt, hiszen míg az első meccsen 47-31-re diadalmaskodott e tekintetben az Olympiakosz, addig a másodikon már egalizálni tudta hátrányát az Efes (37-36), aminek nagyban köszönhetően egy szoros meccset tudtak játszani, ahol a végjáték döntött. Ezúttal is nagyon nagy szerepe lesz ennek a faktornak, és ha a törökök most is fel tudják venni a versenyt a palánk alatt rutinosabb ellenfelükkel, úgy esélyük lehet a maguk javára fordítani a párharcot. Mindkét csapat tudja tehát már, hogy mi az, amivel legyőzheti a másikat, érdekes lesz látni, hogy Velimir Perasovic vagy Joannisz Szferopulosz tud-e majd olyat húzni, amivel ezek után meg tudja lepni riválisát. Előzetesen ebben a meccsben minden benne van, elképzelhető, hogy az Olympiakosz ismét megmutatja erejét, ahogy az is, hogy az Efes lendülete tovább tart. Választ este 8 óra után kapunk a feltett kérdésekre.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

 

Darüssafaka Dogus (török, 8.) – Real Madrid (spanyol, 1.) (20.15, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Nem tűnik kevésbé ígéretesnek a nap első meccsénél a Darüssafaka-Real Madrid csata újabb fejezete sem, ezt pedig nemcsak a kincstári optimizmus, hanem az első két találkozón tapasztaltak mondatják velünk. A Real ugyanis már az első meccsen is nagy fordításra kényszerült és alaposan megszenvedett a győzelemért, a másodikon pedig már meg is égette magát, és a nagyot játszó Dacka elvette a pályaelőnyüket. Annyi bizonyos, hogy az alapszakasz-győztes spanyoloknak teljesen más szellemben kell hozzáállniuk ehhez a találkozóhoz, mint az előzőekhez, hiszen úgy tűnt pénteken, hogy a Real játékosai még döntetlen állásnál vagy néhány pontos hátrányban sem hitték el az utolsó percekben, hogy kikaphatnak. Az okosan játszó törökök azonban éltek a kínálkozó lehetőséggel, így nagy sanszot adtak saját maguknak a folytatásra is, amellyel élni viszont roppant nehéz feladat lesz. A spanyolok ugyanis garantáltan bevetik minden rutinjukat, hogy egyből visszaszerezzék az elveszített pályaelőnyüket, és a mélyebb, minőségibb keret mellett bizony a tapasztalat is a madridiak mellett szól, ami ezekben a párharcokban rendre felértékelődik. A Darüssafaka játékosainak azonban nincs miért izgulniuk, eddig sem ők voltak a favoritok, viszont ha Wanamaker vezérletével kulcsjátékosaik most is fel tudnak nőni a feladathoz, akkor akár újabb bravúrt is arathatnak. A törökök egyébként is tudják már, hogy hogyan kell legyőzni a Realt hazai pályán is, hiszen az alapszakaszban aratott 81-68-as győzelmük a spanyolok idei legnagyobb arányú veresége is volt egyben.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A tegnapi negyeddöntők eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Fenerbahce – Panathinaikosz Superfoods 79-61 (3-0)
Baskonia Vitoria Gasteiz – CSZKA Moszkva 88-90 (0-3)

 

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus