Euroliga: Nagyszerű Laboral-győzelem Isztambulban

A nyolcadik forduló záró napján több csapat is impresszív győzelmet aratott, de a meccsek közül kiemelkedett a Galata-Laboral csata.

 

Az Euroliga nyolcadik fordulójában parádés meccsen, Fernando San Emeterio múltidéző játékával nagy lépést tett a Top 16 felé a Galatasaray idegenbeli legyőzésével a Laboral Kutxa. A Crvena Zvezda magabiztos spanyolországi győzelmével történelmet írt, először lesznek ott a második csoportkörben a szerbek. A CSZKA Moszkva, a Barcelona és az Olympiakosz erődemonstrációt tartottak gyengébb ellenfeleiknek. Lássuk a pénteki játéknap összefoglalóját!
    
 

Alapszakasz, 8. forduló

B-csoport

CSZKA Moszkva (orosz, 8-0) – Cedevita Zagreb (horvát, 2-6) 97-79

Lehengerlő első félidei játékával simán verte a CSZKA Moszkva a Cedevitát, egy percig sem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri a mérkőzést. Hat triplát dobott a CSZKA az első negyedben, majd ehhez még hatot hozzátettek a másodikban, így félidőben már 60-34-re vezettek. Ez az egy félidő alatt dobott 60 pont egyébként klubrekord is az oroszoknál. A második félidőre ahogy ilyenkor lenni szokott kihűltek a kezek, szépen lassan lecsordogáltak a hátralévő játékpercek, nem sok érdekességet tartogatott már a meccs vége.

Hat CSZKA játékos is tíz felett termelt, egészen pontosan 12 és 14 pont között, ebből is látszik, hogy csapatként mennyire erősek voltak ismét az oroszok. Andrej Voroncevics (13/9 pont, 4 gólpassz, 4/3 tripla) és Vitalij Fridzon (13/9 pont, 3 gólpassz, 5/3 tripla) voltak elsősorban eredményesek a meccs elején, mikor nagy előnyt szerzett a Moszkva. A két amerikai, Sonny Weems (14/6 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Aaron Jackson (2 pont, 8 gólpassz, 8 lepattanó) pedig a mezőnymunkából vették ki alaposan a részüket. A Cedevita nagy hátrányán elsősorban Fran Pilepic (23/15 pont, 7/5 tripla) tudott kozmetikázni a második félidőben.

A CSZKA Moszkva legjobb dobói: De Colo 14/6, Weems 14/6, Voroncevics 13/9, Fridzon 13/9, Kaun 13, Hines 12
A Cedevita legjobb dobói: Pilepic 23/15, Zubcic 14/3, M. Delas 11/3, Bilan 10

 

C-csoport

PGE Turow (lengyel, 1-7) – FC Barcelona (spanyol, 8-0) 65-104

Juan Carlos Navarro nélkül is hatalmas zakót szabott idegenben a Barcelona a Turowra, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Bostjan Nachbar (17/15 pont, 4 lepattanó, 5/5 tripla) hibátlan dobóteljesítménnyel dobott öt triplát, mellyel megadta csapatának a lendületet és a Barca legeredményesebbje lett. 43-27-es félidei vezetésük után a harmadik negyedben rohantak át igazán ellenfelükön a gránátvörös-kékek, ezt a játékrészt kereken 20 ponttal nyerték, 36-16-ra. A rugólábú fiatalok, így Mario Hezonja, Tomas Satoransky és Alex Abrines zsákolóshowt tartottak, szebbnél szebb megoldásokkal ragadtatták tapsra még a lengyel közönséget is.

A Turow legjobb dobói: Taylor 17/3, Chylinski 12/6
A Barcelona legjobb dobói: Nachbar 17/15, Hezonja 15/6, Tomic 12, Abrines 10/6, Lampe 10

 

D-csoport

Galatasaray (török, 3-5) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 4-4) 82-89

Doron Perkins és a Laboral Kutxa vitték el a showt a Galatasaray elleni idegenbeli fellépésen. A spanyolországi összecsapáshoz hasonlóan (91-90) ismét nagyszerű meccset játszott egymással a két csapat, az a meccs ugyan nem egy ponton múlt, de az utolsó percig végtelenül szoros és izgalmas volt. Illetve nem mellesleg színvonalas is, élményszámba mentek a csapatok megoldásai. A Laboral félidő után párpontos előnybe került, ami után hatalmas nyomást viselt el mindkét csapat. Amint egyik oldalról jött egy jó megoldás, a másik fél egyből tudott válaszolni. Az élete legjobb formáját idéző Fernando San Emeterio (25/6 pont, 4 lepattanó) nehezebbnél nehezebb dobásokat küldött a helyére, többnyire két-három méteres, futtából, emberről elengedett betörések formájában. A Galatában a 37 éves Kerem Gönlüm (11 pont, 8 lepattanó) küzdött ismét hatalmasat, rengeteg labdát mentett meg csapatának, Carlos Arroyo (22/9 pont) pedig sok támadást fejezett be, elfogadható százalékkal. 

Zoran Erceg (17/9 pont, 4 lepattanó) most is bemutatott néhányat a már-már védjegyének számító nyakatekert, kiszorított dobásokból, melyek után hosszú idő után, 78-77-nél átvették a vezetést a törökök. Ekkor aztán húzott egy érdekeset Navarro mester a vendégeknél, hiszen a San Emeterio tündöklése miatt ezúttal kicsit háttérbe húzódó, de azért így is jól játszó Thomas Huertelt (12/3 pont, 9 gólpassz) a sokszor a gyűrűre teljesen veszélytelen Doron Perkinsre cserélte. Ez a változtatás azonban meccsnyerőnek bizonyult, hiszen az addig pont nélkül álló Perkins labdákat szerzett, és bő másfél perc alatt zsinórban 7 pontot rámolt be, ami két kivédekezett támadás után döntőnek bizonyult a baszkok javára.

Az első idegenbeli győzelmét aratta a Laboral, amivel hatalmas előnybe került riválisaival szemben. A Galata elleni második győzelem, illetve a Neptunas és a Valencia veresége okán immár legalább kétmeccses az előnye a baszkoknak mindkét riválisukkal szemben, így abszolút a saját kezükben van a sorsuk a hátralévő két fordulóban. A Galata először kapott ki otthon, és így nagyon meleg számukra a pite a Neptunas (i) és az Olympiakosz (o) elleni sorsdöntő meccsek előtt.

A Galatasaray legjobb dobói: Arroyo 22/9, Erceg 17/9, Güler 14, Gönlüm 11
A Laboral Kutxa legjobb dobói: San Emeterio 25/6, Huertel 12/3, Tillie 11, Bertans 11/6

 

Olympiakosz (görög, 7-1) – Neptunas Klaipeda (litván, 3-5) 89-79

Az Olympiakosz magabiztosan nyert újra múlt heti veresége után, a Neptunas nem tudott meglepetést okozni. Pedig jól kezdtek a litvánok, a 4-0-s hazai vezetésre egy 11-0-s rohammal válaszoltak. Ez a fellángolás azonban tiszavirág életűnek bizonyult, nem sokára már ismét az Olympiakosznál volt az előny, amit már nem is adtak ki a kezükből a folytatásban a piros-fehérek. A második negyedtől végig 10 és 20 pont közötti különbséggel vezettek és irányították a meccset a görögök. A két amerikai, Brent Petway (20/12 pont, 4 blokk) és Bryant Dunston (15 pont, 4 lepattanó) játszottak nagyot az Olympiakoszban, Vaszilisz Szpanulisz (13/3 pont, 9 gólpassz, 5 lepattanó) pedig sok gólpasszal és néhány bravúrdobással hozta a tőle megszokott statisztikákat.

Az Olympiakosz legjobb dobói: Petway 20/12, Dunston 15, Szpanulisz 13/3, Lafayette 12/9
A Neptunas legjobb dobói: Zavackas 15/3, Benson 11, Butkevicius 11/3

 

Valencia Basket (spanyol, 2-6) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 5-3) 68-77

Története során először jutott be a Top 16-ba a mai győzelme után a Crvena Zvezda. Nagyon masszívak voltak a szerbek ezúttal is, így a vártnál simábban tudtak nyerni a Valencia otthonában. Nagyot melóztak a Zvezda játékosai, így a jobban kezdő Valencia ellen egy 12-0-s szakasszal fordítottak (16-23). Ezt követően már nem tudták visszavenni a vezetést a spanyolok, sőt, igazán közel sem tudtak férkőzni vendégeikhez. A kőkemény védekezés mindig megmentette a belgrádiakat, mielőtt még igazán lendületbe jöhetett volna a Valencia.

A palánkok alatt hatalmas fölényben voltak a vendégek, a lepattanócsatát 46-25-re nyerték meg, többek között Boban Marjanovics (18 pont, 11 lepattanó, 12/8 mezőnyből) dominanciájának köszönhetően. Marjanovics mellett a végre ismét a jobbik dobóformáját megtaláló Marcus Williams (17/15 pont) volt a Zvezda vezére, már rég játszott egyszerre ilyen jól ez az egyedülálló kettős. A Valenciában Bojan Dubljevics (22/12 pont, 5 lepattanó), Vladimir Lucsics (14/6 pont, 6 lepattanó) és Pau Ribas (15/9 pont, 6 gólpassz) is jól játszottak, rajtuk kívül viszont szinte kivétel nélkül mindenki betli volt, többen hoztak össze mínuszos index pontszámot. Így nem lehet nyerni az Euroligában, de veresége ellenére sem esett még ki a Valencia, viszont most már kényszerpályán mozognak a hispánok.

A Valencia legjobb dobói: Dubljevics 22/12, Ribas 15/9, Lucsics 14/6
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Marjanovics 18, Williams 17/15, Kalinics 11/3

 

A forduló korábbi eredményei:

A-csoport
Nyizsnyij Novgorod – Real Madrid 98-101
Dinamo Sassari – UNICS Kazany 68-72
Zalgiris Kaunas – Anadolu Efes 57-66

B-csoport
Limoges CSP – Unicaja Malaga 67-64
Maccabi Tel-Aviv – ALBA Berlin 95-89

C-csoport
EA7 Emporio Armani Milano – FC Bayern München 83-81
Fenerbahce Ülker – Panathinaikosz 84-62

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus