Euroliga: Négy csapat is továbbjutott, jó úton a Kazany

Négy továbbjutó, mínusz 20-ról fordítás, kétpontos első negyed, másodvirágzását élő klasszis – ez mind az Euroliga csütörtöki játéknapján.

 

Az Euroliga nyolcadik fordulójában a két tavalyi döntős, a Real Madrid és a Maccabi Tel-Aviv is továbbjutott a Top 16-ba, csakúgy, mint az Efes és veresége ellenére a Malaga. Az Unicaja 20 pontos vezetést adott le a Limoges ellen, a Zalgiris pedig negatív rekordot döntött az egy negyed alatt dobott két pontjával. D’or Fischer vezetésével újra nyert és egyre jobb helyzetben a Kazany, a Fener pedig simán nyerte a megfogyatkozott Pana elleni rangadót. Íme a részletek!

 

(Az eredményekre kattintva érhetők el a mérkőzések statisztikái)

Alapszakasz, 8. forduló

A-csoport
    
Nyizsnyij Novgorod (orosz, 3-5) – Real Madrid (spanyol, 6-2) 98-101

A Real Madrid egy tipikus run-and-gun meccset nyert meg a Nyizsnyij Novgorod vendégeként, ezzel matematikailag is továbbjutott. Az oroszoknak is nagyon kellett volna a győzelem, és nem is álltak messze ettől, végül azonban a sokkal nagyobb Euroliga rutinjukak is köszönhetően behúzták a végjátékban a meccset a spanyolok. A hazaiak nemrég még nagyon jól álltak, mostanra viszont már kicsúsztak a legjobb négyből.

Bekezdett a Nyizsnyij, 10-2-vel nyitották a meccset, majd a második negyed néhány perces szakaszától eltekintve egészen a hajráig vezettek is pár pontos különbséggel. Nagyon jó volt a meccs, egyetlen percre sem unatkozott a kilátogató közönség, akiket Taylor Rochestie (22/9 pont, 8 gólpassz, 9/7 mezőnyből) újra zseniális játékkal ejtett ámulatba. 83-80-nál aztán megrázták magukat a madridiak, kíméletlenül kihasználtak néhány hazai hibát, és egy sportszerűtlen faultnak is köszönhetően 8-0-s villámgyors rohammal megfordították a meccset. Többek között Szemen Antonov 3+1-es játéka után is feljött még 1 pontra a Novgorod, vezetniük azonban már nem sikerült, elsősorban Sergio Llull hibátlan büntetőzésének köszönhetően behúzta végül a meccset a Real. Hat spanyol játékos is 10 pont fölé jutott, megosztották tehát a terheket egymás között, mindenki hozzátett valamit ehhez a nehezen megszerzett sikerhez.

A Nyizsnyij Novgorod legjobb dobói: Rochestie 22/9, Kinsey 20/9, Antonov 16/9, Parahuszki 12, Baburin 11/6
A Real Madrid legjobb dobói: Rodriguez 19/9, Nocioni 15/3, Buruszisz 13, Reyes 12, Fernandez 11/3, Llull 10

 

Dinamo Sassari (olasz, 1-7) – UNICS Kazany (orosz, 4-4) 68-72

Játszott a tűzzel, és kis híján megégette magát a Kazany a Sassari vendégeként. Az első három negyedben maximálisan a Kazany akarata érvényesült, tulajdonképpen azt csináltak az oroszok a pályán, amit csak akartak. D’or Fischer (23 pont, 15 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk, 11/10 mezőnyből) lubickol Jevgenyij Pasutyin rendszerében, szokásos első osztályú védekezése mellett többnyire belépések után ellentmondást nem tűrően fejezi be a támadásokat is. Az új mester kezei alatt fénykorát idézi a 33 éves center, aki sorozatban hozza a jobbnál jobb meccseket, ezúttal például 43 index pontot szorgoskodott össze.

58-40-re vezettek a vendégek, a negyedik negyedet azonban 13-0-val kezdték a szárdok a teljesen leálló oroszokkal szemben, 60 pontnál pedig David Logan (17/15 pont, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) ötödik triplájával ki is egyenlítettek. A Kazanynak azonban volt még a tankban, többek között Fischer lépett újra elő, és végül behúzták a meccset a tatárföldiek. A lényeg a Kazany számára egyértelműen a győzelem megszerzése, csak ez számít most esetükben, hiszen immár a csoport harmadik helyén állnak, és poraikból feltámadva jó úton haladnak egy olyan eredmény felé, amire egyébként a keretük erőssége predesztinálja őket.

A Sassari legjobb dobói: Logan 17/15, Sanders 12/6, Sosa 10/3
A Kazany legjobb dobói: Fischer 23, White 14/3, Jerrells 11/6

 

Zalgiris Kaunas (litván, 4-4) – Anadolu Efes (török, 6-2) 57-66

Nagyon ritkán látható dolog történt a Zalgiris és az Efes mérkőzésén, hiszen a hazai pályán játszó litvánok mindössze 2 pontra voltak képesek az első negyedben, ami rekord az alapszakaszban. Nyolc percig képtelenek voltak a gyűrűbe találni a zöld-fehérek, Paulius Jankunas (13 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) törte meg a kosárcsendet végül, addig 11 elrontott dobás és 4 eladott labda jellemezte támadójátékukat. Jól védekezett az Efes, de ehhez a negatív rekordhoz természetesen a hazaiak is jócskán kellettek. 16-2-re nyerték a törökök az első negyedet, ezzel pedig lényegében el is dőlt a mérkőzés. A folytatásban is nagyon jól teljesített hátul az Efes, akik Cedi Osman távollétében egy újabb fiatalt, a 18 esztendős Okben Ulubayt (9/3 pont) húzták elő a cilinderből. Becsületből mindent megpróbált ugyan a Zalgiris, James Anderson (18/12 pont, 4 lepattanó) 18 pontjából 15-öt az utolsó negyedben szerzett, de ő sem segíthetett csapatán, a meccs elején pedig ő is csődöt mondott. Nem mellesleg győzelmével az Efes továbbjutott a Top 16-ba, a Zalgirist pedig megmentette a Real, akiknek így még mindig kétmeccses előnyük van a Nyizsnyij Novgoroddal szemben.

A Zalgiris legjobb dobói: Anderson 18/12, Jankunas 13
Az Efes legjobb dobói: Draper 14/6, Perperoglu 13/3, McGrath 12/6, Bjelica 10/6

 

B-csoport

Limoges CSP (francia, 2-6) – Unicaja Malaga (spanyol, 4-4) 67-64

Húszpontos hátrányt ledolgozva nyerte meg a Limoges a Malaga elleni meccset, ezzel megszakította ötmeccses vereségsorozatát, és jelezte, hogy még nem mondott le a továbbjutásról sem az idei szezon leggyengébb csoportjában. A Malaga játékosai a továbbjutás ellenére is nehezen számolnak el ezzel a vereséggel, pedig remekül kezdtek, kemény védekezésükre alapozva átfutottak a hazaiakon és már 32-12-re is vezettek. Félidőben még mindig 34-21-re ők jártak előrébb, a nagyszünet után viszont nagyon leálltak, a gallok pedig ezzel egyidejűleg feljavultak.

Az első 11 triplakísérletét elhibázó francia bajnok végre elkezdett betalálgatni kintről, valamint a gyűrűig is sokszor eljutottak, így 41 pontnál már ki is egyenlítettek. Nobel Bangou-Colo (12 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) hatalmas energiát vitt a játékban, távolról pedig elsősorban Jamar Smith (18/12 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) keze sült el. Az amerikai kisember a thrillerbe illő végjátékban is elsüllyesztett egy nagyon fontos hármast, amivel fordított és 63-61-es vezetést szerezett csapata. A Malaga legeredményesebbje, Ryan Toolson (15/9 pont, 4 lepattanó) mindent megtett, a legvégén saját kihagyott büntetője után a lepattanót is visszaszerezte, ám Carlos Suarez egyenlítésért dobott triplája leperdült a gyűrűről, így nyert a Limoges.

A Limoges legjobb dobói: Smith 18/12, Batista 14, Boungou-Colo 12
A Malaga legjobb dobói: Toolson 15/9, Markovics 11/6

 

Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 5-3) – ALBA Berlin (német, 3-5) 95-89

Devin Smith (26/6 pont, 5 lepattanó), és a visszatérő Brian Randle (21/6 pont, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) fantasztikus játékával végül egy nagyon jó meccsen legyőzte a Maccabi az ALBA Berlint. Remek formába lendültek a hazájuk bajnokságát veretlenül vezető berliniek, ezt bizonyítja, hogy a Maccabi viharos kezdése után is vissza tudtak jönni a meccsbe a Nokia Arenában. 14-6-tal nyitotta a meccset a címvédő, 32-22-nél pedig kerek 10 ponttal jártak előrébb. Erre azonban változatos támadásokkal és Jemel McLean (16 pont, 9 lepattanó) 10 pontjával nagyszerűen reflektáltak a németek, így félidőre megfordították a meccset (42-46).

Fej-fej melletti csata kerekedett a meccsből, Smith és Randle pedig fontosabbnál fontosabb kosarakkal rukkoltak elő. A végszó azonban a szokásosnál sokkal csendesebb, mindössze négy mezőnykísérlettel rendelkező Jeremy Pargóé (9/6 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) volt, aki egymást követő két triplával eldöntötte a meccset a Maccabi javára. Az izraeliek sikerükkel jegyet váltottak a Top 16-ba.

A Maccabi legjobb dobói: Smith 26/6, Randle 21/6, Ohayon 13/6
Az ALBA Berlin legjobb dobói: McLean 16, Hammonds 15/6, Redding 13/6, Banic 12, Radosevic 10

 

C-csoport

Fenerbahce Ülker (török, 6-2) – Panathinaikosz (görög, 5-3) 84-62

Simán verte a Fenerbahce a Panathinaikoszt, a görögök Esteban Batista és Lukasz Mavrokefalidisz nélkül nagyon kevesek voltak palánk, ráadásul meccs közben a szellemi vezér, Dimitrisz Diamantidisz is kiesett tőlük. A második hely volt a tétje a meccs előtt egyaránt 5-2-es mérleggel álló csapatok csatájának, és mivel a Fener 22-vel nyert az athéni 19 pontos veresége után, így az egymás elleni eredmény is nekik kedvez, gyakorlatilag ez a kérdés is eldőlt a C-csoportban.

Egy negyeden át tudta tartani a lépést a Pana, és a 18-18-as első játékrész után is még csak 36-32 volt félidőben az állás ugyan, de ekkor már tartósan a Fener vezetett. Fordulás után viszont a különbség is nagy lett, a kiváló formába lendült Semih Erden (14 pont, 7 lepattanó) azt csinált a palánk alatt, amit csak akart, James Gist, Julian Wright és Antonisz Focisz elfáradtak a megmaradt görög magasemberek közül. Ráadásul Andrew Goudelock (18/12 pont, 5/4 tripla) is bevágott egymás után három triplát, összesen 4/4-et a harmadik negyedben, ezzel pedig már nem tudott mit kezdeni a Pana. Egyedül A.J. Slaughter (20/12 pont) emelhető ki a vendégek közül, de ő is sok hibával játszott, igaz nem is nagyon volt kit bevonni a játékba a fizikálisan is szétesett athéniaktól.

A Fenerbahce legjobb dobói: Goudelock 18/12, Erden 14, Vesely 12, Hickman 10/6
A Panathinaikosz legjobb dobója: Slaughter 20/12

 

Szerdai eredmény:

C-csoport
EA7 Emporio Armani Milano – FC Bayern München 83-81 


A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus