Euroliga: Real-Maccabi rangadó zárja a fordulót

A 2014-es döntő „visszavágója” mellett a CSZKA Moszkva a Milano ellen szakítaná meg rég nem látott rossz sorozatát, míg a Panathinaikosz az Efes, a Galatasaray pedig a Zalgiris kárára javítana. Mindegyik meccs élőben a DIGI Sporton!

Alapszakasz, 17. forduló

CSZKA Moszkva (orosz, 12-4) – EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 4-12) (18.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A CSZKA Moszkva múlt heti, madridi vereségével 2010 óta először fordult elő az oroszokkal, hogy sorozatban három meccsen is kikapjanak. Ennek az elképesztő szériának a lezárását követően a moszkvaiak most visszatérhetnek a győzelem útjára, ehhez pedig aligha kaphattak volna jobb ellenfelet a sorstól, mint a zsinórban kilenc vereségnél tartó Milanót. Az olaszok teljesen széteső játékot mutattak ezeken a meccseken, mígnem múlt héten a Fenerbahce otthonában szépen összekapták magukat, ám végül az utolsó percben ott is kapitulálni kényszerültek. A CSZKA-val szemben jogos elvárás ezen a meccsen, hogy ne okozzon gondot számukra a győzelem megszerzése, ehhez azonban jelentősen csökkenteniük kell eladott labdáik számát. Az elmúlt három vereségük alkalmával ugyanis átlagban csaknem 20 labdát szórtak el az Itudsz-tanítványok, ami jóval több, mint az előző 13 fellépésükön az átlaguk (13.5).

Galatasaray Odeabank (török, 4-12) – Zalgiris Kaunas (litván, 6-10) (18.00, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

A legutóbbi négy meccsén egyaránt kikapó Galatasaray a Zalgiris ellen törné meg rossz sorozatát és mozdulna el a tabella legaljáról. Erre jó alkalmuk lehet most az isztambuliaknak, bár nem nagyon tudhatjuk, hogy éppen mire számíthatunk a litvánoktól, akiktől már több nagyszerű és egészen csapnivaló produkciót is láthattunk. A Zalgiris ugyanis az előző négy idegenbeli meccséből hármat megnyert (a Zvezda, az Efes és a Milano otthonában), ugyanakkor odahaza kikapott például a Kazanytól és szintén a Zvezdától, pedig ezek előzetesen nyerhető összecsapásoknak tűntek.

Panathinaikosz Superfoods (görög, 9-7) – Anadolu Efes (török, 8-8) (20.45, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Az előzőekben taglalt mérkőzések résztvevőihez hasonlóan a Panathinaikoszra is ráfér a javítás, a több nagyszerű győzelem után ugyanis a görögök előbb a Kazany otthonában, majd legutóbb a legnagyobb rivális, az Olympiakosz ellen is fájó vereséget szenvedtek. Alessandro Gentile bemutatkozása sem sikerült túl jól zöld mezben a múlt héten, több dolgot is rendbe kell tenni tehát az athéniak háza táján. A Pana ellenfele ezúttal az abszolút középcsapat Efes lesz, akiknek a legnagyobb idei skalpjuk éppen a görögök legyőzése. Az egy egészen szenzációs mérkőzés volt, ami csak kétszeri hosszabbítás után dőlt el a törökök javára. Ha az Efes meg tudná ismételni azt a bravúrt, akkor jobb egymás elleni mérlegüknek köszönhetően nemcsak beérnék, hanem meg is előznék a Panát a tabellán.

Real Madrid (spanyol, 11-5) – Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 6-10) (21.00, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

A 2014-es döntő két résztvevőjének, a Real Madridnak és a Maccabi Tel-Avivnak a találkozója zárja a 17. fordulót. A meccs esélyesének egyértelműen megnevezhetjük a spanyol sztárcsapatot, akik ez idáig mindössze egyszer, épp Hangáéktól kaptak ki hazai pályán még a harmadik fordulóban. Múlt héten aztán egy igazán lélekemelő győzelmet arattak a Llull vezette madridiak, hiszen a címvédő CSZKA Moszkvát verték kiváló játékkal, amivel bárki ellen esélyesként szállhatnak majd harcba a későbbiek során is. A megfelelő lelki töltettel a Maccabi is rendelkezik, hiszen sok, egészen pontosan hat vereség után a korábbi sikeredő, David Blatt Darüssafakáját már le tudták győzni egy nagyon nagy meccsen az izraeliek. A Maccabinak nagyon kellenének a további sikerek is, ilyen szempontból semmiképpen sem szerencsés, hogy most Madridba szólítja őket a sorsolás. Ha azonban mégis sikerülne nyerniük a vendégeknek, akkor az további lökést adhat számukra.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
UNICS Kazany – Brose Baskets Bamberg 63-58
Darüssafaka Dogus – Baskonia Vitoria Gasteiz 98-89
Crvena Zvezda mts – Fenerbahce 75-73
FC Barcelona Lassa – Olympiakosz 67-69

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus