Euroliga: Rodriguez most már Teodoszicsot idézte

A döcögősebb szezonkezdet után Sergio Rodriguez immár parádézott új csapatában, a CSZKA pedig a kiállított De Colo nélkül is simán nyerte meg a Pana elleni rangadót. A Feneré lett az isztambuli derbi, a Bamberg Malagában szerezte meg első sikerét, a Valencia pedig a Baskoniát oktatta, ami Pablo Prigioni állásába került.

Alapszakasz, 3. forduló

CSZKA Moszkva (orosz, 2-1) – Panathinaikosz Superfoods (görög, 1-2) 81-63

A Real Madrid elleni sima veresége után a CSZKA Moszkva csattanós választ adott a bennük kételkedőknek, és tulajdonképpen gálaelőadást varázsoltak a Panathinaikosz elleni rangadójukból. Az oroszok már a kezdésükkel nyomatékosítani akarták, hogy itt csak egy csapat nyerhet ezen az estén, így az első negyedet szinte tökéletes támadójátékot nyújtva végül 27-15-re nyerték meg. A folytatásban aztán Nando De Colo és James Gist akaszkodtak össze, amiért mindkettejüknek kiállítás lett a jutalma, és ekkor benne volt a pakliban, hogy az egyik legnagyobb sztárjuk elvesztése visszavetheti a moszkvaiakat. Ez azonban korántsem így történt, sőt, Sergio Rodriguez (25/15 pont, 9 gólpassz) a második félidőben még rátett néhány lapáttal az addig sem gyenge produkciójára. Várható volt, hogy a kezdeti akklimatizálódás után előbb-utóbb beindul új csapatában a liga egyik legjobb játékosa, és ez ezen a meccsen következett be. Ahogy Milos Teodoszicstól oly sok éven át láthatták a CSZKA-szurkolók, úgy a spanyol játékmester is ontotta magából a gólpasszokat, és nagyobbnál nagyobb triplákat vágott be, amivel teljesen visszavert minden felzárkózási kísérletet a Panától. Rodriguez mellett ráadásul Kyle Hines (21 pont, 4 labdaszerzés, 4 lepattanó, 10/9 mezőnyből) is az egyik legjobb meccsét játszotta a statisztikákat illetően, hiszen 21 pontja – ahogy Rodriguez 25 egysége is – karriercsúcs az Euroligában. A Panánál Nick Calathes ezúttal nem tudott faktor lenni, így pedig K.C. Rivers (17/9 pont, 4 lepattanó) jó dobóformája ide vagy oda, nem lehetett esélyük a görögöknek.

A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Rodriguez 25/15, Hines 21
A Panathinaikosz legjobb dobói: Rivers 17/9, Singleton 10/6

 

Fenerbahce Dogus (török, 2-1) – Anadolu Efes (török, 0-3) 81-70

Az első hazai meccsét játszotta a tavalyi győztes Fenerbahce, az Efes elleni isztambuli derbi után pedig Zseljko Obradovics mester nem lehetett elégedetlen a látottakkal. A legfontosabb feladatát ugyanis megoldotta csapata, nevezetesen sikerült abszolút kivenniük a játékból az Efes legjobbját, az első két fordulóban parádézó Errick McCollumot, aki mindössze 5 pontot és -5-ös indexmutatót hozott össze 12/2-es mezőnyözésének köszönhetően. Az első két meccsen betliző Krunoslav Simon (20/12 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) előlépett ugyan a vendégeknél, de McCollum, Derrick Brown és Ricky Ledo nélkül nem lehetett reális esélye az Efesnek. A Fener játékosai közül viszont mindenki hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez, az idén roppant stabil Jan Vesely (15 pont, 5 lepattanó) mellett Brad Wanamaker (14/3 pont, 7 gólpassz, 6 lepattanó) is egyre inkább kezdi belakni új otthonát, a többiek pedig vagy jó védekezéssel, vagy lepattanókkal vagy akár egy-egy gyilkos dobással szomorították városi riválisukat. Az egál első félidő (34-34) után egyébként a 28-18-ra megnyert harmadik negyedben szerzett döntő jelentőségű előnyt a Fener.

A Fenerbahce legjobb dobói: Vesely 15, Wanamaker 14/3, Datome 12/6, Nunnally 11/3, Gudurics 10/6
Az Efes legjobb dobói: Simon 20/12, Dunston 14, Stimac 12

 

Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 0-3) – Valencia Basket (spanyol, 2-1) 63-80

A Hanga Ádámék távozásával nagy veszteségeket elszenvedett Baskonia a bajnokságban mindössze 2-3-as mérleggel áll, itt az Euroligában pedig nem volt esélyük a harmadik fellépésükön sem, így a mezőnyben elsőként Pablo Prigioni jobbnak látta, ha máris feláll a baszk kispadról. A Valencia bántóan simán iskolázta le honfitársait, a meccs már egynegyednyi játék után eldőlt, majd 15-33 is volt már az állás a második játékrész elején. A remek kezdésben nem meglepő módon Erick Green (15/6 pont) vállalt oroszlánrészt, majd átadta a stafétát Tibor Pleissnek (15 pont, 7 lepattanó). Ők ketten alapozták meg a vendégek győzelmét, de a többiek is szépen hozzátettek a Valencia győzelméhez, összesen öt játékosuk jutott el 10 pont fölé. A Baskoniában ezzel szemben csak Toko Shengelia (22/3 pont, 11 lepattanó) és Jayson Granger (12/3 pont, 9 gólpassz, 3 lepattanó, 2 labdaszerzés) voltak dicsérhetők.

A Baskonia legjobb dobói: Shengelia 22/3, Granger 12/3
A Valencia legjobb dobói: Green 15/6, Pleiss 15, Abalde 13/9, Dubljevics 11/3, Martinez 10

 

Unicaja Malaga (spanyol, 1-2) – Brose Bamberg (német, 1-2) 76-80

Minden előzetes várakozásunkat felülmúlt a Malaga-Bamberg összecsapás, hiszen az izgalmakon túl a színvonal is egészen kiváló volt az előzőleg meglehetősen közömbösnek tűnő összecsapáson. Erről a nagyot játszó Nemanja Nedovics (26/12 pont, 3 gólpassz), illetve a túloldalon a még mindig legszebb napjait idéző Ricky Hickman (18/9 pont, 3 lepattanó) és a dupla-duplázó Augustine Rubit (15 pont, 11 lepattanó) tehetnek elsősorban, akik csapataik legjobbjai voltak. A meccs egyébként végig nagyon szoros volt, ha egyik csapat meg is lépett néhány ponttal, arra nemsokára rendre jött a válasz a másik féltől. Így volt ez a legvégén is, hiszen mikor 66-73-nál már a Bamberg tűnt befutónak, akkor a Malaga 76 pontnál ismét kiegyenlített. A maguk javára fordítani azonban nem tudták a meccset az andalúzok, hiszen a germánok három támadásukat is kivédekezték, büntetőkkel pedig lezárták és a beteg Nikosz Ziszisz nélkül is behúzták a találkozót.

A Malaga legjobb dobói: Nedovics 26/12, Shermadini 10
A Bamberg legjobb dobói: Hickman 18/9, Rubit 15, Staiger 13/9, Lo 11/3

 

Korábbi eredmények (ezekről ITT olvashattok):
Himki Moszkva – Crvena Zvezda mts 85-78
Maccabi FOX Tel-Aviv – Olympiakosz 68-69
Real Madrid – AX Armani Exchange Milano 100-90
FC Barcelona Lassa – Zalgiris Kaunas 75-81

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus