Euroliga: Sorsdöntő meccs ma a DIGI Sporton!

A kilencedik forduló nyitómeccsén a Galatasaray a Neptunashoz látogat, az azonos mérleggel álló csapatok csatáján hatalmas a tét.

Alapszakasz, 9. forduló

D-csoport

Neptunas Klaipeda (litván, 3-5) – Galatasaray (török, 3-5) (18.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Nagyon nagy téttel bíró meccsel indul az Euroliga alapszakaszának kilencedik fordulója, hiszen a Neptunas-Galatasaray derbi vesztese nagy hátrányban lesz majd a D-csoportban. Sőt, a Neptunas számára akár végzetes is lehet ez a hét, hiszen miután Isztambulban kikaptak a litvánok a Galatától, egy újabb vereséggel és a Laboral pénteki győzelmével már nem lenne tétje a D-csoport záró napjának. A Neptunasnak azonban nincs félnivalója, hiszen a hazai pályán tőlük már megszokottnak számító bátor, lelkes játékkal minden esélyük megvan, hogy negyedik győzelmüket is megszerezzék Klaipedában. Az anyagi gondokkal küzdő Galatának is nagyon fontos ez a derbi, az egyaránt 3-5-ös mérlegen túl azért is, mert jövő héten az Olympiakosszal néznek farkasszemet a törökök, ami szintén nem lesz sétagalopp számukra. A tét tehát mindkét fél számára nagy, mely remélhetőleg egy remek derbiben teljesedik ki, amit a DIGI Sport 2 élőben is közvetít.

 

Élőképes stream ezen a linken található a mérkőzéshez!


A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus