Euroliga: Szpanuliszék nélkül is nyert az Olympiakosz

Kiváló meccsen nyert a tartalékos Olympiakosz az Efes ellen, a Laboral most sem élt a lehetőséggel, az ALBA és a Fener viszont nem hibáztak.

Top 16, 12. forduló

E-csoport

ALBA Berlin (német, 6-6) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 3-9) 73-68

Remek meccset játszott egymással az ALBA Berlin és a Crvena Zvezda, melynek hajrájában meg tudott újulni az ALBA, így továbbra is komolyan harcban van a rájátszásért. A németek ugyan nem tudtak mit kezdeni Boban Marjanoviccsal (27 pont, 10 lepattanó, 2 blokk), ám a szerb óriás 40-es indexmutatója sem volt elég csapatának a győzelemhez. Marjanovicson kívül ugyanis csak Charles Jenkins (19/6 pont, 3 gólpassz) tudott kiemelkedőt nyújtani a Zvezdában, ráadásul Marcus Williams 5 perc játék után kiszállt a meccsből.

Két ellentétes félidőt hozott az összecsapás, melynek elején a berliniek átrohantak vendégeiken. 15-6-os kezdéssel adta meg a meccs alaphangját az ALBA, akik még tovább növelték előnyüket a negyed végére (22-9). A kiváló hatékonysággal termelő Marko Banic (18 pont, 10/8 mezőnyből), illetve Alex Renfroe (13/3 pont, 6 gólpassz) jártak az élen a germánoknál, akik félidőben már 39-22-re vezettek. Sokáig úgy tűnt, hogy fordulás után sem változik semmi, a 24. percben is még mindig 45-27 volt az állás, ám Marjanovics 10-re hozta vissza csapatát a harmadik negyed végére (59-49). A Zvezda több pontot dobott ebben a negyedben, mint a teljes első félidőben, és a felzárkózásnak még korántsem volt vége, hiszen a forrókezű Jenkins triplájával 61 pontnál hosszú idő után újra egyenlő volt az állás. A folytatásban aztán nem blokkolt le teljesen az ALBA, ismét csak Renfroe és Banic léptek elő, majd a szintén nagyon jól játszó, hatalmas mezőnymunkát végző Reggie Redding (8 pont, 11 gólpassz, 7 lepattanó) középtávolijával 71-64-nél eldőlt a találkozó.

Az ALBA Berlin legjobb dobói: Banic 18, Renfroe 13/3, Radosevic 10
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Marjanovics 27, Jenkins 19/6

 

F-csoport

Fenerbahce Ülker (török, 10-2) – Unicaja Malaga (spanyol, 2-10) 78-63

A második félidei, ellentmondást nem tűrő játékával gond nélkül hozta a győzelmet a Malaga ellen a Fenerbahce, amely már zsinórban a kilencedik volt számukra. A Malaga csak az első negyedben tudta megnehezíteni a hazaiak dolgot, ezt a játékrészt a Fener erős, 7-0-s kezdése ellenére is ők nyerték 21-19-re. A folytatásban aztán rendezte védekezését a házigazda, ismét el tudtak húzni, és hiába zárkózott fel 3 pontra a félidő előtt a Malaga, Bogdan Bogdanovics (11/9 pont, 3 gólpassz) dudaszóra dobott, háromnegyed pályás triplájával megduplázta előnyét a Fener a nagyszünetre (39-33). Ennek a kosárnak lélektani szempontból is óriási jelentősége volt, a folytatásban pedig már csak egy csapat volt a pályán. Szemre is tetszetősen játszottak a törökök, alapvonali befutások, zsákolások, blokkok és utolsó másodperces kosarak ugrasztották talpra az Ülker Sports Arena közönségét. Bogdanovics mellett az újabb dupla-duplát jegyző Nemanja Bjelica (15 pont, 11 lepattanó, 2 blokk), valamint Andrew Goudelock (22/12 pont, 5 lepattanó, 13/9 mezőnyből) is tarthatatlannak bizonyult. Ez a trió szerezett 20-at a Fener 24 harmadik negyedbeli pontjából, ami után nem sokkal 18 ponttal léptek el, és eldöntötték a meccset a hazaiak.

A Fenerbahce legjobb dobói: Goudelock 22/12, Bjelica 15, Bogdanovics 11/9
A Malaga legjobb dobói: Toolson 14/6, Markovics 10/6

 

Olympiakosz (görög, 9-3) – Anadolu Efes (török, 5-7) 86-75

Sztratosz Perperoglu (23/15 pont, 4 lepattanó) számára hiába volt még mindig hazai pálya a Béke és Barátság Sportcsarnok, a görög által vezérelt Efes csak megnehezíteni tudta az Olympiakosz dolgát. Pedig az előzetes hírekkel ellentétben Vaszilisz Szpanulisz mégsem térhetett vissza, ráadásul irányítótársa, Kosztasz Szlukasz, valamint Brent Petway is kiülték a meccset. Három és fél negyeden keresztül ki is tudta használni az Efes a pireuszi keretben keletkezett lyukakat, ám végül az döntött mégis a hazaiak javára, hogy a „beugrók” és egyébként kevesebb játéklehetőséget kapók élni tudtak az adódó lehetőséggel és elő tudtak lépni Szpanuliszék helyére.

Az irányítóposztot Vangelisz Mancarisz (10/3 pont, 7 gólpassz, 5 lepattanó), és a megszokottnál többet vállaló Oliver Lafayette (17/6 pont, 3 gólpassz) egészen kiválóan oldották meg. Jorgosz Printeziszre (15/9 pont, 12 lepattanó) ezúttal is maximálisan számíthattak a görögök, az igazi X-faktor pedig a korábban csak elvétve pályára kerülő Joannisz Papapetru (12/6 pont) volt, aki 12 pontjából 10-et a negyedik negyed elején szerzett. Ezzel fordította meg a meccset az Olympiakosz, hiszen a második félidőben szinte végig az Efes vezetett néhány ponttal. A végére aztán nagyon belelendültek a hazaiak, Perperoglu sem segíthetett már, főleg, hogy Dario Saric (10 pont, 10 lepattanó) elfáradt ezen a roppant fizikális meccsen, Nenad Krsztics (12 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) pedig felesleges kakaskodásával inkább saját magát zökkentette ki a ritmusból, illetve tűzbe hozta a közönséget is. 

Az Olympiakosz legjobb dobói: Lafayette 17/6, Printezisz 15/9, Papapetru 12/6, Hunter 10, Mancarisz 10/3
Az Efes legjobb dobói: Perperoglu 23/15, Krsztics 12, Saric 10

 

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 4-8) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 5-7) 99-85

Nem tudta kihasználni az Efes vereségét a Laboral Kutxa, miután a 15 pontos első félidei előnyük ellenére is nagyon simán kaptak ki a baszkok a Milanótól. A házigazdák 35-17-re nyerték meg a harmadik negyedet, ezzel megfordítva a másfél negyeden keresztül elvesztettnek tűnt meccset. A Laboral 41-26-ra vezetett már a második játékrészben, és kulcsfontosságú volt, hogy ekkor egy 11-0-s rohammal fel tudtak zárkózni a taljánok a nagyszünetig (39-43). Ez adott jó alapot a már említett nagy rohamhoz, hiszen a 35-17-es negyeden belül egy 25-6-os szériával törte meg az Olimpia a Laboral ellenállását. Alessandro Gentile (29/12 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) az egész meccsen ellenállhatatlan volt, különösen ebben a játékrészben, mikor is egymaga 13 pontot szerzett. Samardo Samuels (17/3 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) volt az olasz győzelem másik fő letéteményese, ő a palánkok alatt „terrorizálta” a Laboral széteső védekezését.

A Milano legjobb dobói: Gentile 29/12, Samuels 17/3, Brooks 13/3, Hackett 12/3
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Adams 18/9, Causeur 17/3, Shengelia 14, James 11, San Emeterio 11/3


Szerdai eredmény:

E-csoport
Zalgiris Kaunas – FC Barcelona 72-83

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus