Euroliga: Újabb Bamberg-varázslat, ezúttal a CSZKA ellen

A német bajnok története során először győzte le a CSZKA Moszkvát, így minden korábbinál szorosabban áll az eddig is gyilkos F-csoport.

A német bajnok története során először győzte le a CSZKA Moszkvát, így minden korábbinál szorosabban áll az eddig is gyilkos F-csoport. A Loko-Pana-Zvezda versenyfutásban az utóbbi húzta a rövidebbet a héten, hiszen a Panának Williams újabb meccset nyert meg, a Loko pedig történelmet írt a szerbek kiütésével.

 

Top16, 12. forduló

E-csoport

Lokomotiv Kubany (orosz, 8-4) – Crvena Zvezda Telekom (szerb, 7-5) 86-62

Nagy nap volt a csütörtöki a Lokomotiv Kubany háza táján, a krasznodari klubnál bőven volt mit ünnepelni a Zvezda elleni óriási győzelem után. A Loko ugyanis története során először bejutott a playoffba az Euroligában, illetve ez a 24 pontos győzelem azt jelenti, hogy egymás elleni összevetésben is jobbak lettek a szerbeknél – ahogy már a Panánál is jobbak – így komoly esélyük van a pályaelőnyt is megszerezni a negyeddöntőben. A keddi, Cedevita elleni Adria Liga elődöntő után érezhetően nagyon fáradt volt a Zvezda, akik csak asszisztálni tudtak az oroszok játékához, de csüggedésre nincs okuk, a rájátszást így is könnyen elérhetik még.

Ez a mérkőzés egyébként a második negyed közepéig, 28-28-ig volt szoros, ekkor négy különböző Loko-játékos is triplát szerzett és egy 14-3-as szakasszal kinyílt az olló a cspatok között. A különbség ezt követően folyamatosan nőtt, Malcolm Delaney (12/3 pont, 9 gólpassz, 4 lepattanó) kiválóan lemenedzselte a meccset csapatának, ahol Anthony Randolph (17/9 pont, 4 labdaszerzés, 3 lepattanó) és Chris Singleton (17/6 pont. 3 lepattanó) szintén megoldhatatlan feladat elé állította a belgrádiakat.

A Lokomotiv legjobb dobói: Randolph 17/9, Singleton 17/6, Delaney 12/3, Broekhoff 11
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Gudurics 13/6, Kinsey 10

 

Darüssafaka Dogus (török, 3-9) – Panathinaikosz (görög, 8-4) 84-86

Nagyon jó meccset játszott egymással a Darüssafaka és a Panathinaikosz, a számukra nagyon fontos győzelmet pedig végül a görögök tudták megszerezni a már kiesett törökökkel szemben. Teljesen egyértelmű, hogy Elliot Williams (19/3 pont) személyében kincsre bukkantak a Panánál, hiszen a leigazolása óta mindig jól teljesítő Euroliga-újonc ezúttal a meccs utolsó 5 pontját szerezte, amivel kvázi megnyerte a meccset a Zöldeknek.

Az első negyedben már 13 pontnál tartó Semih Erden (18 pont, 4 lepattanó, 4 blokk) vezérletével a Darüssafaka dominált az első negyedben, a hazaiak 27-15-re is vezettek már. Az első félidő utolsó 11 pontját azonban a Pana szerezte, így a nagyszünetre teljesen nyílt volt meccs (42-40). Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó fél percben, 84-81-es állásnál aztán jött Williams. Az amerikai előbb egy nagyon nehéz triplát dobott be emberről, majd egy jó védekezés után némileg értetlenül, a félpályán faultolták őt a hazaiak 2 másodperccel a vége előtt. Williams mindkét büntetőjét bedobta, és mivel nem volt már időkérése a Dogusnak, így megszerezte a győzelmet a Pana, akiknél Miroslav Raduljica (21 pont, 6 leapttanó, 12/9 mezőnyből) volt a másik hős.

A Darüssafaka legjobb dobói: Erden 18, Markoishvili 12/6, Preldzic 11/9
A Panathinaikosz legjobb dobói: Raduljica 21, Williams 19/3, Feldeine 12/6, Gist 10

 

F-csoport

Brose Baskets Bamberg (német, 6-6) – CSZKA Moszkva (orosz, 8-4) 91-83

Nagyon megkavarta az eddig sem éppen unalmas F-csoportot a Bamberg, akik történetük során először, 11 vereség után hatalmas bravúrral legyőzték a CSZKA Moszkvát. Az Olympiakosz és a Himki elleni nagy győzelmeket most egy újabb követte a németeknél, akik így már 6-6-tal állnak és abszolút versenyben vannak a továbbjutásért. Ha ma az Olympiakosz megveri a Realt, és az esélyeknek megfelelően a Himki is a Zalgirist, akkor öt csapat fog 6-6-os mérleggel állni, holtversenyben a két továbbjutó helyen.

A csapatként ismét remekül funkcionáló Bamberg győzelme egyébként teljesen megérdemelt volt, hiszen a meccs nagy részében a német bajnok vezetett. Nagyon jól megoldotta a kiváló CSZKA-játékosok védését a hazai csapat, a két ász, Nando De Colo (21/3 pont, 7 gólpassz) és Milos Teodoszics (19/9 pont), illetve Andrej Voroncevics (17/15 pont, 4 lepattanó) triplái voltak azok, akikkel/amikkel nem tudott mit kezdeni a Brose, a többiek semlegesítése viszont nagyszerűen sikerült nekik. A hazaiak akkor sem pánikoltak, mikor hosszú idő után a negyedik negyed elején át tudta venni a vezetést a CSZKA, a jó védekezésük, illetve Nicolo Melli (17/6 pont, 6 lepattanó) kisegítette őket a gödörből. A bambergi támadások nem volt éppenséggel túlszofisztikálva ezekben a percekben, de az olasz nehéz helyzetekből is betalált, az oroszok sztárjainak a keze viszont megremegett, így teljes joggal ünnepelhetett a germán publikum.

A Bamberg legjobb dobói: Melli 17/6, Ziszisz 14/9, Radosevic 14, Wanamaker 11/3, Strelnieks 10
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: De Colo 21/3, Teodoszics 19/9, Voroncevics 17/15

 

Tegnapi eredmény (erről ITT olvashattok):

F-csoport
Laboral Kutxa Vitoria – FC Barcelona Lassa 75-71

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus